Szent László
király
SZENT LÁSZLÓ 1046 táján született
Lengyelországban, apja a számkivetésben élő Béla magyar herceg, anyja Rizika
(Richeza, Rikiza) lengyel királylány volt.
Már 4-5 éves korában hazakerült
Magyarországra és a tiszántúli Bihar várában nevelkedett. Nagyon vallásos
anyjától kapta mély hitét, és alázatát. Apjától kiváló lovagi képzést kapott,
amit később Kázmér lengyel király udvarában mélyített el igazán. 1061-ben tért
vissza ismét, de hamarosan vissza kellett menekülnie Lengyelországba. 1064-ben
bátyjával Gézával tért vissza, hogy a lázadó Salamonnal harcban leszámoljon.
A püspökök békítése után ismét Biharban
uralkodott az ország keleti harmadában. A pogány besenyők ellen sikeresen
harcolt, katonái csodákat beszéltek hősiességéről. Békét sikerült kivívnia a besenyőkkel
és a kunokkal szemben 1085-ben, 1091-ben és 1092-ben. Ünnepelt hősként fogadta
el 1077-ben a királyi trónt, folytatta Szent István útját.
Legyőzte a pogány kunokat, megkeresztelte
és letelepítette őket. Seregei vitézül harcoltak vele együtt, legendák fonódtak
köré. (Tordai hasadék, Szent László pénze, füve, forrásfakasztás, stb.) A
háborúskodás számára keserű teher volt. Az országban is rendet teremtett,
szigorú törvényeket hozott. Létrehozta a zágrábi püspökséget, a kalocsai
érseket Bácsra költöztette, az erdélyi érseket Gyulafehérvárra, a biharit pedig
Nagyváradra. Megalapította a Szent Jobb-apátságot a Szent Jobb őrzésére.
Leánya, Szent Piroska, Iréné néven bizánci császárné lett.
1083-ban Szent István, Szent Imre és Szent
Gellért szenté avatását szorgalmazta. Szentül élt, nagylelkű volt, keresztes
hadjáratot is akart indítani, azonban ez nem valósulhatott meg. 1092-ben
Szabolcs városában zsinatot tartott. 1095. július 29-én meghalt Nyitra mellett.
Földi maradványait előbb a somogyvári monostorba, majd a nagyváradi
székesegyházban temették el. Sírjánál csodák történtek, legendák keringtek
csodálatos közreműködéséről csatákban. Ügyét kivizsgálva 1192. június 27-én
III. Celesztin pápa követe (Gergely bíboros) Váradon szentté avatta.