Évközi 17. vasárnap 2018

Évközi 17. vasárnap 2018

Bevezetés

A mai vasárnap evangéliuma első része annak az 5 vasárnapon át hallható úgynevezett eucharisztikus beszédnek, amely János evangéliumának talán legszebb része. Aki János evangéliumát figyelmesen olvassa, rögtön szembetűnik neki az, hogy az utolsó vacsora elbeszéléséből hiányzik az Eucharisztia alapításának elbeszélése. De, hogy az Eucharisztia, mint a kereszténység legfontosabb szentsége és Jézus Krisztus megváltó művének a történelem végéig való megjelenítése nem hiányzik, arra példa az eucharisztikus beszéd. Ennek az eucharisztikus beszédnek mintegy előkészítése a ma hallott közismert csodája Jézusnak: a csodálatos kenyérszaporítás

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy nehezen vesszük észre a kenyérszaporítás és az Eucharisztia közötti kapcsolatot Uram, irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem vesszük észre a kenyérszaporítás csodájából a nekünk szóló gondolatokat. Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem készülünk kellően a 20 eucharisztikus kongresszusra. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Minden ember számára, aki vállalkozik a tanításra, örömére szolgál a hallgatók, a tanulók befogadó magatartása. Ebben is megnyilatkozik emberségünk egyik legnemesebb sajátossága: a szellemi, a lelki kincsek értékelése.

Akkor emelkedünk emberségünk csúcsára, ha a testi táplálékon, az anyagi javakon túl lelki, szellemi táplálékra is vágyakozunk. Ennek megtapasztalása örömmel töltötte el Jézus isteni szívét, és méltán nevezte boldogoknak tanításának hallgatóit és megtartóit. Ezzel „érdemelte ki” a köréje sereglett nagy tömeg, hogy gondoskodjék testi táplálásukról is.

Az evangéliumban hallottak szerint, legelőször apostolai előtt nyilvánítja ki azt a szándékát, hogy lelkes hallgatóságát megvendégeli. Fülöp apostol józan realizmussal elutasítja ennek lehetőségét. Tisztában van azzal, hogy igen sokba kerülne a szükséges élelmiszerek megvásárlása, és nem lenne elég az a szerény összeg, ami az ő közös kasszájukban található. Nem is szólva arról, hogy itt a pusztaságban nem is lehet élelmiszert vásárolni.

János apostol azonban megjegyzi, hogy ezzel a provokatív kérdéssel Jézus ismét próbára akarta tenni apostolai hitét. Ő ugyanis tudta, hogy mit fog cselekedni. Ismét úgy akart bemutatkozni előttük, mint a meglepetések Mestere.

András apostol is értesült Jézus szándékáról, ezért megjegyezte: Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de tette hozzá, mi ez ennyi embernek?

Minden bizonnyal örömmel tekintett Jézus arra a fiúra, aki hajlandónak mutatkozott a magával hozott szerény ennivalót Jézusnak ajándékozni.

Jézus mégis megrendezi ezt a búcsúvacsorát, S tabutörő módon cselekszik.

Egy asztalhoz ül a bűnösökkel és vámszedőkkel, mindenféle családdal, farizeusokkal, a „leprás Simon”-nal. Sőt amikor egy területet elhagy, gyakorta búcsú bankettet tart azoknak, akik közel kerültek hozzá. - Jézussal bárki egy asztalhoz ülhet, bűnös, pogány, vagy szegény, vagy megvetett gazdag, de egy fontos dolgot elvár Jézus. Aki vele egy asztalhoz telepedik, más emberként kelljen fel onnan, mint ahogyan leült.

A tömeg nem is veszi észre azonnal a csodát. Letelepszik, eszik, és jól érzi magát. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak.

„Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi ne vesszen kárba.” Jézus ezen mondatában is van nekünk is szóló tanítás.

A világszerte megtermelt és megfőzött étel harmada a kukában végzi. – olvasom egy cikkben. Mindezért úgymond a jóléti társadalom a hibás. A pocsékolás méretei döbbenetesek:

A világon egy év alatt kidobott ennivaló értéke megegyezik Magyarország 14 havi GDP-jével. 3 Genfi-tavat lehetne megtölteni azzal a vízmennyiséggel, ami az élelmiszer-pazarlás miatt évente a világban kárba veszik.

Mindez azért nem olyan új, mint hisszük, hisz már a rómaiak is pocsékoltak. „A lakomázók csak azért esznek, hogy hányjanak és hánynak azért, hogy egyenek.” – panaszkodott egykor Seneca. Mennyivel rokonszenvesebb ez, mint a kukába dobás? Azért pocsékolunk, mert civilizációnk nem kínál hiteles és valós kihívásokat. Ha megosztanánk csak a maradékot, mindenkinek jutna bőségesen.

Jézus kenyérszaporítása, nem politikai kortes ebéd, s sem kortes gulyás. S nem ingyen osztogatott, s lejárt szavatosságú élelmiszer a voksokért. Nem olcsón vásárolt népszerűség, hanem mint azt a későbbi eucharisztikus beszédből megtudjuk. Jézus célja egy asztalhoz ültetni az embereket Istennel, és helyre állítani a megszakadt kapcsolatot Isten és ember, ember és ember között.

Szent János evangéliumában a kenyérszaporítás leírása megelőzi az Úr Jézusnak a kafarnaumi zsinagógában kijelentett ígéretét az Eucharisztiáról. Jézus Krisztus az utolsó vacsorán, amikor együtt ünnepelte az ószövetségi húsvétot a tizenkettővel, a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtatta, és apostolaira. illetve utódaikra bízta ennek állandó megünneplését. Meghagyásával az ő szentségi színeváltozásában, az Eucharisztiában vándorlásunk társa lett.

A valóságos velünk maradásának látható szentsége tehát az Eucharisztia. Az első keresztények, az Apostolok cselekedetei szerint, kenyértörésnek nevezték az Eucharisztia ünnepét, amelyet a keresztények házaiban ünnepeltek az apostolokkal. Mai neve a szentmise. A keleti keresztények szentliturgiának nevezik.

A XIX. század vége óta Isten földi népe hitünk megújítása jegyében négyévenként Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusokon ünnepli meg Krisztus szentségi jelenlétét. A következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusi 2020-ban Budapesten rendezik meg.

Méltó módon készüljünk megünneplésére.

Ámen.