Évközi 7. vasárnap
A 2020
Bevezetés
A mai vasárnap olvasmányai a keresztény
életeszményt állítják elénk, amelynek legfőbb mércéje az Isten által adott
szeretet parancsa.
Az Úr Jézus a mai évközi 7 vasárnap
evangéliumi szakaszában csupa olyasmit követel követőitől, amelyek ellentétesek
természetünkkel. Az Úr Jézus szándékosan ki is élezi a dolgot, hogy
meghökkentsen, s felrázzon bennünket, hogy megértesse velünk az új törvény
szellemét, a felebaráti szeretet parancsát, amely a réginek tökéletesítése és
kiterjesztése az ellenségre is. Felráz-e, meghökkent-e bennünket az ellenségre
is kiterjedő szeretetparancs?
Kirié
litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy nem
teszünk jót ellenségeinkkel. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk
azokért, akik bennünket, gyűlölnek és üldöznek. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy sokszor
elfordultunk a rászorulóktól. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A szeretetparancsnak Ó-szövetségi gyökerei
vannak: Mózesen keresztül így szólt Isten a választott néphez: „Szentek
legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne gyűlöld testvéredet
szívedben… Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg embertársad
igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat – én vagyok az Úr!”
Igazából Új-szövetségi soroknak is
tűnhetne ez a Leviták könyvéből vett szakasz. Azonban az Ó-szövetségi
gondolkodás lehatárolta azok körét, akikre a szeretetnek és megbocsájtásnak ki
kell terjednie. Úgy tartották, hogy csak a közvetlen családtagra, rokonra,
saját népéből valóra vonatkozik ez az isteni parancs.
Az Úr Jézusnak kellett eljönnie, hogy a
hegyi beszédben visszaállítsa ennek eredeti értelmét. ” Hallottátok, hogy azt
mondták a régieknek:, Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.'' Én
viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok
üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a
gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.”
Saját tekintélyével húzta át és igazította
helyre, a mindennapi élet szülte helytelen magatartást, amely letért Isten
szándékától. „Mondatott a régieknek… én pedig mondom nektek.” Azt be kell
vallanunk, hogy nagyon magas a mérce. Pedig a magyarázat érthető: „hogy fiai
legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s
esőt ad igazaknak és gazembereknek.” A nap melege nem tesz kivételt, mindenkit
egyformán süt és hevít. Ugyanígy az életet adó eső válogatás nélkül mindenkit
felüdít és éltet. Mindezek Isten irántunk tanúsított szeretetétnek a jelképei.
Isten szeretete nem válogat, nem tesz kivételt, nem válogat, hisz mindannyian
Isten gyermekei vagyunk.
Jézus, hasonló magatartást, hasonló
közeledést kér mindenkitől.
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta
tanítványainak: Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és
gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket,
tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik
üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki
fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak,
mind a bűnösöknek. (Mt 5,43–48).
Hogy meg kell bocsátanunk ellenségeinknek,
ezt elmondjuk mindennap a Miatyánkban: bocsánatot kérünk, ahogy mi is
megbocsátunk. Hasonlóképpen imádkoznunk kell másokért, akik nehézséggel
küzdenek, akik próbára tesznek minket. Ez is nehéz, de megtesszük; vagy
legalábbis sokszor sikerült megtenni. De imádkozni azokért, akik tönkre akarnak
tenni, az ellenségeimért, hogy Isten megáldja őket: ezt valóban nehéz
megérteni.
Ez Jézus nehéz logikája, ami az
evangéliumban jelenik meg: a kereszten imádkozik, és felmenti azokat, akik
megölik őt: „Bocsáss meg nekik, Atyám, nem tudják, mit cselekszenek.” Jézus
bocsánatot kér számukra, ahogyan Szent István teszi vértanúsága pillanatában. A
családokban egy-egy veszekedés után olykor nagyon nehéz megbocsátani a
házastársnak vagy akár az anyósnak; a gyereknek nehéz bocsánatot kérnie az
apjától. De azoknak megbocsátani, akik megölnek téged, akik ki akarnak
készíteni
Viszont az is tapasztalatunk, hogy a
keresztény élet ilyen magas mércéjét a világ ostobaságnak tartja. Így volt ez
szent Pál idejében is. Ezért írta a korinthusi híveknek: „Senki se ámítsa
önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná,
hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt.”
Induljunk el, járjunk tovább ezen a Jézus
által megmutatott, egyetlen, helyes úton. Mert kizárólag ez a hozzáállás, ez a
helyes viszonyulás viheti előre a kapcsolatokat és gyógyítja meg az egymásnak
okozott lelki sebeket. Isten irántunk való szeretete legyen naponkénti
erőforrásunk, hogy mi is hasonlóképpen tegyünk embertársainkkal.
