2014. december 24., szerda

Karácsony

2014. december 25.

Bevezető
Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár t0bb mint két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és egymás keblére borulnak az emberek. Fényárban úsznak a zsúfolásig megtelt templomok és a krisztushívők ajkáról örömmel száll az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”.
Minden azért van így, mert egykor történelmünk egén letörölhetetlenül fölragyogott az üdvözítő név: Jézus Krisztus. Most csecsemőként közeledik felénk: tehetetlenül, kiszolgáltatottan és szegényesen. Így jelezte, amit később hangosan hirdetett: nem hatalom, pénz és dicsőség teszi boldoggá az embert, hanem az Isten által hozott testvéri egyetértés, béke és szeretet. Ezért karácsonyi örömünk akkor lehet teljes és tartós, ha megengedjük, hogy a betlehemi Csillag üdvözítő fénye beragyogja szívünket.
Hogy beragyoghassa, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig tiszta szívvel dicsőítsünk! Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Tégy bennünket jóakaratú emberekké! Krisztus kegyelmezz.
Urunk Jézus Krisztus! Adj minden jóakaratú embernek békességet!Uram irgalmazz!
Evangélium után
Szent karácsony ünnepén még azok a keresztények is, akik talán az egész év folyamán elkerülik a templomot, ilyenkor ünnepelni akarnak. Ünnepelni a gyertyafényes karácsonyfa előtt, ünnepelni a karácsonyi dallamoktól zengő fenyőillatos templomokban.
Mikor pedig a szentmisében fölcsendül ajkunkon a betlehemi angyalok éneke: "Dicsőség a magasságban Istennek", mindenki elérzékenyül, és úgy véli: ez a ragyogó ünnep valóban Isten dicsőségét hirdeti.
Most azonban álljunk meg né-hány percre és gondoljuk meg: az első betlehemi éjszakán majdnem minden másképp történt. Nem díszes oltár, nem fénybe öltözött templom és nem harangok zúgása köszöntötte az isteni Gyermeket. Nem bársony és selyem, csak háziszőttes pólya takarta melegre vágyó testét. Nem fogadták lelkes tömegek, csak Mária és József, majd az egyszerű pász-torok tették eléje szívük aranyát.
Ezért különös, szinte érthetetlen, midőn angyali ének csendül az éjszakában és még különösebb az, amit énekelnek. Dicsőség a magasságban Istennek!
Kérdezem: Nem tévedtek az angyalok? Vajon ez a szegényes is-tálló, a jászol, az állatok leheletéből született meleg, ezek hirdetnék Isten dicsőségét? Nincsenek itt éljent kiáltó tömegek, nincs itt fény és pompa, csak a csöndes éjszaka teríti csillag-csipkés palástját az isteni Kisdedre. Ó, Urunk Istenünk, hát ez lenne, ilyen lenne a Te dicsőséged?
Őszintén bevalljuk, nem értjük az angyalok énekét. Hogyan lehet, az ismeretlenség homályában lejátszódó eseményt, Jézus születését dicsőségesnek neveznünk? Ismételten kérdezem: Nem tévedtek a betlehemi angyalok?
Nem, ők nem tévedtek és igazat énekeltek. Betlehem, az istálló valóban Isten dicsőségét hirdeti. Az Isten fiának eljövetele az egész világ tudomására hozta: minket, embereket, szeret az Isten. Ő ugyanis abban találja dicsőségét, hogy kiárasztja szíve szeretetét. Isten dicsősége nem azáltal mutatkozik meg igazán, hogy a világmindenség kápráztató színjátékával megcsillogtatja előttünk hatalmát és gazdagságát. Isten dicsősége nem abban nyilatkozik meg, hogy a bűnt megtorolja, és igazsága pallosát megsuhogtatja fölöttünk.
Isten legnagyobb dicsősége: az ő szeretete. Mikor egyszülött Fiát a földre küldte, nem kért semmit sem tőlünk. Nem igényelt semmit a föld cifra rongyaiból. Nem azért jött, hogy kérjen, hanem, hogy adjon. Születésével kinyilatkoztatta: a földön minden csak szemét a szeretet aranyához mérve.
Nem szép szavakkal, hanem emberré alázódásával hirdette meg: Isten igazi dicsősége az ő szeretete. Ezért igazuk van a karácsonyi angyaloknak, mikor Isten dicsőségéről zengedeznek. Isten nem úgy gondolkozik, mint mi, gyarló emberek. Szerinte minden aranynál értékesebb a szeretet aranya. Minden hatalomnál erősebb a szeretet hatalma. Minden éneknél szebb a szeretet éneke. Min-den dicsőségnél nagyobb a szeretet dicsősége.
Senkinek sincs akkora dicsősége, mint Istenünknek, mert senkinek sincs az övénél nagyobb szeretete. Ezzel tanít meg minket is arra, hogy az embernek is igazi dicsősége az ő szeretete. Nem a zakatoló gépek, nem a világűrben száguldó űr-szondák és űrhajók, nem a rakéták, nem is rakétaelhárító, rakétapajzs, önmagában még a tudomány és a technika sem igazi dicsősége, hanem a szeretet.
Meg kell érteniük ezt férfiaknak és nőknek egyaránt! A férfiaknak, akik oly szívesen ülnek, vagy ülnének a hatalom kormánykereke mellé. A férfiak dicsősége sem lehet más, mint az irgalom, mint a szeretet, ami a tudomány erőit az emberiség boldogságának szolgálatába állítja.
Az asszonyoknak sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a szeretet soha el nem hervadó rózsáiból kell megfonniuk dicsőségük koszorúját. A fiatalság, a szépség mulandó és elsüllyed az időskor ráncaiban. Az asszonyok dicsősége sem lehet más, mint a szeretet áldozatos szolgálata.
Mindannyiunk igazi dicsősége az a szeretet, amely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy békében éljünk minden emberrel, s amely védi, nemcsak karácsonykor, hanem az év minden napján a szegényt, az egyedül-élőt, a szabad ég alatt tanyázót.
Karácsony ünnepe azt hirdeti: csak akkor vagyunk méltók odaállni Jézus jászla elé, ha szeretet hatja át életünket az év minden napján.
A záró gondolatot Juhász Gyula: Betlehemes ének c. verséből veszem
Ó, emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!”


Ámen.