2015. május 22., péntek

Legeltesd

Legeltesd nyájamat

Péter nem is gondolta volna, hogy ő egyszer megtagadja azt a Jézust, akiért rajongott. Akiért még az életét is felajánlotta. Mivel azonban a szíve nem volt Jézusé, mivel nem tudta, mit jelent az szeretni Jézust (nem rajongani kell érte, hanem szeretni és követni), erre nem volt kész, ezért egyszer bekövetkezett egy pillanat, amikor Kaifás udvarán az arcába nézett egy szolgálólány és csak ennyit mondott: te is a názáreti Jézushoz tartozol. Lehet, ha azt mondja: így van, - semmi baja nem lett volna. De megijedt, a félelem pedig nagyúr, és elkezdett hazudozni. Letagadta Jézust. Azután esküvel kellett megerősítenie, hogy nem ismeri Őt, és az a tragédia lett belőle, ami nagypéntek hajnalán azon az udvaron bekövetkezett.
Nem ismerem azt az embert. Éveket együtt töltöttek, ő a nagy rajongó, előző este még a testőréül akar szegődni, és hajnalban megesküszik arra: nem is ismeri.
Jézus látványa, az összevert, a megalázott, a meggyalázott Mester, aki még ott egy pillantásában is szeretetére méltatja a tagadó tanítványt, összetörte Pétert, és kimenvén onnan, keservesen sírt.
Hogy került sor erre a párbeszédre? Miért tekinti Jézus ezt a legfontosabbnak Péter jövője szempontjából, hogy szeresse Őt?
Mert a Jézustól kapott nagy feladat, Jézus juhainak legeltetése csak többiekénél nagyobb Jézus iránti szeretettel valósítható meg. Péter később életének feláldozásával fogja megmutatni a világnak Jézus iránti elkötelezett szeretetét. Jézus nem vonja vissza Péter hivatását, hanem egy biztosabb alapra helyezi.
Jézus minket is egy mélyebb kapcsolatra hív meg. Azt akarja, hogy kapcsoljuk be őt életünk minden történésébe.
Ámen

 F. F.