Abból, hogy Jézus milyen gyakran és módon imádkozik, láthatjuk, mennyire fontosnak tartja az Atyával való
állandó párbeszédet. Az Atya
figyel a Fiúra, akit a
világba küldött és a Fiú
hallgat az Atyára, akinek
a küldetésében jár s akinek engedelmeskedik. Az apostolok és a tanítványok Mesterük mellett e kapcsolat mélyébe nem láthattak bele. Azt láthatták, hogy az Úr rendszeresen elvonul, keresi a magányt,
pontosabban ez idő alatt csak az
Atyára akar figyelni imádságban.
Megérezhették, hogy Jézus ebből merít
erőt, ebből tudja, hogy mit kell tennie. Néhány alkalommal azt is láthatták,
hogy egy-egy csoda előtt Jézus az égre
tekintve imádkozik, így kéri az Atya
segítségét.
Mindezek felébresztették a
tanítványokban a vágyat, hogy ők
is ilyen buzgósággal,
odaadással imádkozzanak Istenhez. Ezért tanítja
meg nekik Jézus a Miatyánkot,
amiről a mai evangéliumban olvasunk.
Bátorítja őket, hogy akár
egyénileg, akár közösségben imádkoznak,
szólítsák Atyjuknak Istent és így
fejezzék ki bizalmukat iránta.
Ha rendszeresen imádkozunk,
kialakul a személyes kapcsolat
a mennyei Atyával, aki gyermekeinek tekint minket, Jézussal, aki barátaivá
fogad bennünket és a Szentlélekkel, aki megtanít
minket a helyes imára.
Nem egyoldalú beszéd ez, hanem
kölcsönös párbeszéd, amelynek
folyamán arra figyelek, hogy mit üzen
nekem Isten, és ő is meghallgatja mondanivalómat.
(HIS)
