Nagyböjt
3. vasárnapja 2017
Bevezetés
A mai evangéliumi szakaszban Jézus és a
szamáriai asszony párbeszédét fogjuk hallani.
A ma emberét is gyötri a testinél sokkal
erősebb szomjúság. Szeretné csillapítani a szomját, de milyen sokszor nem találja
az élő vizet, Jézus Krisztust, aki kiolthatná a szomját.
A ma embere is szomjazik az igazságra, de
sokszor csak a maga igazát keresi, és nem talál el a teljes igazságra, nem
látja meg Jézust, aki maga az Igazság.
Mi is a ma emberei vagyunk, Jézus ma arra
hív minket, hogy csillapítsuk szomjunkat az élő vízzel, és vezessünk el másokat
is Őhozzá, az élő vízforráshoz.
Megtesszük mi ezt? Vizsgáljuk meg
lelkiismeretünket!
Kirié
litánia
Urunk
Jézus! Testi szomjunkat csillapító vízforrásainkat féltve őrizzük, de Rád a
lelkünk szomját csillapító élő vízforrásra nem is gondolunk. Uram irgalmazz!
Urunk
Jézus! Add, hogy ezen túl minél gyakrabban merítsünk az élő Vízforrásból.
Krisztus kegyelmezz!
Urunk
Jézus! Add, hogy másokat is elvezessünk Hozzád, az Élővizek forrásához. Uram
irgalmazz!
Evangélium
után
A szinoptikus evangéliumok szerint Jézus
tanításának középpontjában Isten országának Örömhíre áll. Erről beszél Jézus a
legtöbb példabeszédben, ennek alaptörvényeit adja meg a hegyi beszédben.
János, evangéliumában, a maiban is, ezzel
szemben Jézus elsősorban önmagáról beszél, saját kilétét és szerepét világítja
meg beszélgetései során. A hosszú, monológszerű beszédeket olykor idegenkedve
hallgatjuk. Annak ellenére, hogy a negyedik evangéliumban Jézus önmagát, saját
istenségét és hatalmát nyilatkoztatja ki a világnak. Ennek az önkinyilatkoztató
tanításnak egyik, művészi módon megalkotott példája, Jézus beszélgetése a
szamáriai asszonnyal.
A szamariai asszony története ugyanis, pusztán
irodalmi szempontból tekintve is irodalmi remekmű. Ha egy irodalomtörténész
formailag vizsgálná a szöveget, megállapíthatná: arányosak benne a jelenetek, tökéletes
a 3 felvonásra való tagolódás, remekbe készültek a párbeszédek, elsőrendű a
szereplőmozgatás, nagyszerűen felépítettek a párhuzamok, érvényesül a fokozatos
kibontakozás, drámai a szerepcsere: az utcanőből bűnbánó, majd örömhírt hirdető
lesz. Színpadon remekül elő lehetne adni, el lehetne játszani. Kiváló
forgatókönyv lenne minden színházi rendező számára.
De ne a formai tökéletességet nézzük,
hanem az ebben található kinyilatkoztatott igazságokat!
A jelenet nagyon is egyszerű, hétköznapi
mozzanattal indul: Jézus a hosszú tanító útján elfáradt és megszomjazott és
megszomjazott, és leült Jákob kutjánál. Tanítványai bementek a faluba
élelmiszert vásárolni. Mivel nem volt mivel vizet merítenie, inni kért a vizet
merítő asszonytól.
Jézus és az asszony ezt követően
beszélgetni kezdenek, mégpedig egyáltalán nem hétköznapi dolgokról.
Meg kell állapítanunk: az asszony sem
mindennapi asszony. Egy tanult, bölcs írástudó sem tehetne fel okosabb
kérdéseket ilyen egyszerű szavakkal. Szinte az az ember érzése, hogy céltudatosan
ki akarja fürkészni Jézus legmélyebb titkait. És ez sikerül is neki, hiszen
Jézusnak egyáltalán nincs ellenére, hogy feltárja kilétét.
Az első kérdés arra vonatkozik, hogy Jézus
zsidó férfi létére hogyan beszélgethet egy asszonnyal, aki, ráadásul szamáriai
(nyilvános helyen még a saját feleségével sem illik beszélgetnie a zsidó
férfinak).
A második kérdés már Jézus nagyságára
vonatkozik: "Csak nem vagy nagyobb Jákobnál?" Ezt követően az asszony
lelkesen inni kér Jézus "élővizéből". Miután pedig Jézus válaszából
("öt férjed volt...") megtudja, hogy prófétával áll szemben, fölveti
a zsidó-szamaritánus vita legfőbb problémáját, hogy hol kell imádni Istent,
Jeruzsálemben, vagy a Garizim-hegyen épült szamaritánus templomban.
Utolsó kijelentése ("Tudom, hogy
eljön a Messiás") arra utal, hogy már sejti, kivel áll szemben, ezt csak
meg kell erősítenie Jézusnak.
A nagyon is okosan kérdező asszony
kérdéseire, Jézus készséggel válaszol, és egyre mélyebben tárja fel saját
titkait, azt, hogy kicsoda ő, és mit jelent a világnak. Jézus élővizet tud
adni; ez az élővíz örök életet adó forrás az ember számára; Istent lélekben és
igazságban kell imádni; ő maga pedig valóban a Messiás, akit Krisztusnak
neveznek. Kérdve kifejtő módszerrel Jézus elvezette őt az igazság megismerésére.
A találkozás azonban itt nem zárul le. A
beszélgetést még egy további epizód is követi, ami egyáltalán nem mellékes
János evangéliumában. Az asszony elfut, és hívja Jézushoz a többi
szamaritánust. A dolog annyira fontos neki, hogy még a korsóját is ottfelejti.
A falubeliek el is jönnek, meghallgatják Jézus tanítását, és mindannyian hinni
kezdenek Jézusban. Marasztalták Jézust, aki két napig ott is maradt. Az asszonynak
pedig, némi éllel azt mondták: "Most már nem a te beszéded miatt hisszük,
hogy Ő a világ Üdvözítője."
A szamáriai asszony azt tette, amit János
evangéliuma szerint minden embernek tennie kell. Kérdezgette, megismerte
Jézust, s amikor meggyőződött arról, hogy Jézus az Istennek a legnagyobb
ajándéka, futott, hogy másoknak is elvigye ezt az örömhírt, és másokat is
Jézushoz vezessen.
Ez a mi
feladatunk is! Megismerni egyre tökéletesebben Jézus Krisztust, s egyre
hitelesebben élni az Ő tanítása szerint. És ami nem elhanyagolható ebben a keresztény-,
nemzetellenes, lélekölő világban, elvezetni nemhívő testvéreinket, s nemzetnek életet
adó, és életben tartó élővizek forrásához, Jézus Krisztushoz.
Amen.
