Évközi 21. vasárnap 2017
Bevezetés
A mai évközi 21. vasárnap
evangéliumában hangzik el Jézus ajkáról az ismert kérdés: Kinek tartják az
emberek az Emberfiát? Természetes folyamat, hogy a korral, ismereteink
gyarapodásával, gazdagodik a Jézusról alkotott ismeretünk is. S erősödik, s
mélyül a Benne való hitünk. Valóban? S bennünk is?
Vizsgáljuk
meg lelkiismeretünket.
Kirié litánia
Urunk,
Jézus Krisztus! Te vagy az Élő Isten Fia! Uram irgalmazz!
Urunk,
Jézus Krisztus! Te vagy az Út, az Igazság és az Élet! Krisztus kegyelmezz!
Urunk,
Jézus Krisztus! Te vagy az Élet és a Feltámadás! Uram irgalmazz!
Evangélium után
Nekünk is szól az Úr Jézus tanítványaihoz
intézett eme kérdése: „Kinek tarják az emberek az Ember-fiát?”
Keresztény hitünk Jézus
Krisztusra épül. Ezért a kérdés számunkra óriási horderejű. Nem mindegy, hogy
milyen választ adunk rá. Keresztény hitünk ennek a válasznak a függvénye.
Az idők folyamán, Jézus, kérdésére
különféle válaszokat adtak az emberek. Ha költői fantáziával összegyűjtenénk
Jézus kortársainak és személyes ismerőseinek a véleményt e kérdéssel
kapcsolatban, akkor ilyenféle fantázia szülte válaszokat kapnánk:
A szemvilágát visszakapott
Bartimeus e kérdésre adott eme válasza világos. Jézus az ő világossága és
fénylő napja, aki teljesen újjávarázsolta az életét.
Egészen másképpen nyilatkozott
Manassze, egy korabeli nagy-birtokos, akit Jézus felszólított, hogy hagyjon el
mindent és kövesse őt. Válasza: Jézus túl sokat kíván. Megveti a gazdagokat. Ő
azt se tudja, hogy mit tartson felőle. Jézus nyugtalanná teszi és elrabolja
lelki békéjét.
A költői fantáziával megszólított
egyik közeli rokona, unoka-testvére keményen fogalmazva így válaszol: Jézusnak
elment a józan esze. Megzavarodott. A család szégyene.
Egészen másként nyilatkozik
a római százados, akinek Jézus meggyógyította szolgáját: Jézus? Isten Fia! Ki
más?
Nem így a templomi kereskedő.
Ő a kérdésre dühbe gurul és így válaszol: Jézus? Majd én megmutatom neki, hogy
kicsoda. A kereskedők kiűzése miatt a templomból még lakolni fog.
Tovább sorolhatnánk azokat a
kevésbé fantázia szülte véleményeket, amelyek személye iránti ellenérzésből
születtek.
Egyesek falánk és borissza
embernek nevezték Jézust, aki egy asztalhoz ül a bűnösökkel.
Mások ördögtől megszállott
ellenséget láttak benne, aki megszegi a mózesi törvényeket.
Pilátus előtt a császár
ellenségének nevezték.
A zsidó főtanács
istenkárom-lóként méltónak tartotta a halálra.
Kétezer év alatt, főleg az
utóbbi száz évben mennyi szennyes, mocskos dolog látott napvilágot, az
elkereszténytelenítő erők szolgálatában álló gátlástalan tollforgatók kezéből!
Alapvető ateista dogma volt évtizedeken át, hogy nem is létezett, nem is
történelmi, hanem mítosz alkotta személy.
Mennyi történelmietlen hazugsággal
és rágalommal illették személyiségét azok is, akik elfogadták őt történelmi
személynek. Azok az írások már jóindulatúaknak mondhatók, amelyek forradalmárnak,
tragikus hősnek, megvalósíthatatlan utópia délibábhősének, egy időben, a
rockzene pedig szupersztárnak nevezik Jézust.
Mindezek ellenére Jézus
alak-ját, ma is ragyogó fény övezi, mivel ő nem az, amit róla a minden szentet,
bemocskolók írnak, vagy mondanak.
Jézus tisztában volt a róla alkotott vélemények
tömkelegével. Nem sokat törődött ezekkel. Csak egyre volt kíváncsi, egyet
tartott fontosnak: Hogyan vélekednek róla apostolai? Azok a férfiak, akiket barátainak
nevezett, akikre rá akarta bízni művének folytatását. Ezért szegezi nekik a
kérdést: „Hát ti kinek tartotok engem?” A kérdés elhangzott és társai nevében
Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia!”
Jézus egykor apostolainak
tet-te fel a nagy kérdést. Ma nekünk szegezi ezt a kérdést. Mert ma sem a
kívülállók véleményére kíváncsi, hanem a miénkre. Mert ma ránk bízza művének
folytatását.
Mi hívő keresztények hálát
adunk a Jóistennek azért, hogy megismerhettük Jézust, s az ő tanítását. S ezért
a mi válaszunk megegyezik Péter apostol válaszával: „Te vagy Krisztus, az élő
Isten Fia!”
Pétert eme vallomása tette
olyan sziklává, amelyre épül az elpusztíthatatlan krisztusi mű. Az Egyház.
Jézus szavaival: „Te Péter vagy, azaz szikla, és én erre a sziklára építem
egyházamat, s a pokol kapui sem vesznek erőt rajta soha”.
A századok során sokféle támadás
érte, sok vihar ostromolta sziklára épült Egyházunkat. Hogy mégsem győzték le a
pokol erői, ennek titka abban keresendő, hogy isteni erő biztosítja a szikla
szilárdságát. Támadták egyházunkat katonai erővel, a pénz hatalmával, a hamis
tudomány eszközeivel, a médiumok segítségével. De mindhiába! A Szikla állt, és
állni fog!
Jézus sziklának nevezte
Pétert. Ennek hallatán érdemes elgondolkoznunk azon, hogy vajon minket minek
nevezne? Széltől, közszellemtől ingatott nádnak, kiszáradt gyümölcsfának,
útszélre esett magnak, hamis sáfárnak, akik elherdáljuk örökségét?
Nem az a fontos, mit mondanak
rólunk az emberek, hanem hogyan vélekedik életünkről Jézus. Bárcsak azt
mondaná: Ma Ti vagytok az a szikla, melyre építem egyházamat, melyen a pokol
kapui sem vesznek erőt.
Ámen.
