Szent Klára Assisiben született 1194-ben.
18 évesen tette le fogadalmát Assisi Szent Ferenc kezébe, akinek szent
szegénységét követni akarta.
Ferenccel együtt alapították meg a róla
elnevezett klarissza rendet. Később csatlakozott hozzá két nővére is, és apjuk
halála után édesanyja is.
Szigorú szegénységben élt, de mégis gazdag
volt a szeretet és a jámborság tetteiben.
Szoros lelki barátság fűzte
szerzetestársához Prágai Szent Ágneshez, III. Béla királyunk unokájához.
Élete végén megérhette azt, hogy látta
rendjének elterjedését még az Itálián kívüli országokban is.
Meghalt 1253. augusztus 11-én, az Assisi
melletti Szent Damján-kolostorban. Sértetlen teste, a róla elnevezett assisi
bazilikában nyugszik.