KALKUTTAI
BOLDOG TERÉZ SZŰZ
Ganxha (Ágnes) Bojaxhiu 1910. augusztus
27-én született Skopjében, amely akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához
tartozott.
Édesapja módos kereskedő volt. Édesanyjától
tanulta meg a szegények felé való nyitottságot.
Az írországi eredetű "Loretói
Boldogságos Szűz Mária Rend" tagjai közé lépett be, akiknek Indiában volt
missziós telepük. 1929-1946 között elő- kelő hindu leányokat tanított. Minden
fajú, vallású és társadalmi helyzetű ember iránt nyitott volt. Mélységes hite,
valamint az a vágya, hogy valami nagyon szépet tegyen Istenért, arra késztette,
hogy Kalkutta nyomornegyedében a szegények és a nyomorgók, a betegek és a
haldoklók, az utcán csavargó és árva gyermekek szolgálatára szentelje életét.
1949-ben megalapította a Szeretet
Misszionáriusai Rendjét, amelynek az a hivatása, hogy a keresztfára feszített,
haldokló Jézus szomjúságát csillapítsa a szegények legszegényibbeinek
szolgálata által.
Sok más nemzetközi kitüntetés mellett
1979-ben Nobel-békedíjat kapott. 1989. június Iő-án érkezett Budapestre négy nővérrel,
és megalapította első rendházukat hazánkban. 1997. szeptember 5-én, Kalkuttában
halt meg.
II. János Pál papa 2003. október 19-én
avatta boldoggá Rómában.
Ferenc pápa 2016. szeptember 4.-én avatta
szentté