26. évközi vasárnap 2014
Bevezetés
Jézus a mai
evangéliumban arról beszél, hogy egy atyának két fia volt. Mindkettőt kiküldi
szőlőjébe. Az egyik azt válaszolja, hogy igen, kimegyek, de nem ment ki. A
másik pedig azt, hogy nem és mégis kiment. Jézus akkor tanítványaitól, ma pedig
tőlünk kérdezi: Erről mi a ti véleményetek? Melyik fiúval azonosítjuk magunkat?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd
meg, hogy oly sok mindent megígértünk Neked, és nem teljesítettük. Uram,
irgalmazz!
Urunk! Bocsásd
meg, hogy oly sok mindent megígértünk embertestvéreinknek, és cserbenhagytuk
őket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsáss
meg nekünk, hogy megígértük, ezt, meg azt a vétkünket elhagyjuk, és mégsem
hagytuk el. Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
Ezt a történetet
szívesen alkalmazzuk a zsidók és a pogányok viszonyára. Jézus korában a
farizeus és írástudó ellenfelei leginkább azt kritizálták, hogy a Mester nem
csak a választott nép fiaihoz beszélt. Ebből a szempontból a legzseniálisabb a
példázatban, mindkét fiút ugyanattól az Atyától származtatni, hogy ne
mondhassák Jézus ellenfelei, hogy a pogányok nem Isten gyermekei.
Nyilvánvaló,
hogy a példázatban az apa az Atyát jelenti, a két fiú pedig a két ellentétes
viszonyulási módot a jó Istenhez. A két fiúnál a közös pont az, hogy mindketten
tudják az apjuk akaratát, de a kettőjük közül csak az egyik teljesíti azt. A
szőlőültetvény Isten népét.
Jézus korában a
választott népet, Izraelt jelentette, ahol a nép vallási vezetőinek dolgozniuk
kellene az Isten akarata szerint az emberek üdvösségén. Mert az az Isten
akarata, hogy „minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson”. Jézus
korában pedig a nép vallási vezetői nem az Isten akaratát teljesítették, mert
nem „az igazság útján” tanították a népet, hanem a saját hagyományaikat emelték
a Szentírás tekintélye fölé.
Jézus szerint
Keresztelő Jánosnak kellett eljönni, hogy az igazság útján, a Szentlélek
erejével szólítson fel mindenkit a megtérésre. A nép özönlött Jánoshoz, hogy
megkeresztelkedjék a bűnbánat keresztségével, a főpapok és az írástudók azonban
nem tértek meg, csupán a látszatot akarták fenntartani (vö. Mt 3,7-10), hogy a tekintélyüket
megőrizzék a nép előtt.
Jézus korában ők
képviselték a példázatban a második fiú álláspontját, aki azt mondta az apjának,
hogy kimegy dolgozni, de végül nem ment ki. Jézus nem véletlenül mondta el
éppen a vallási vezetőknek ezt a megtérőkről és megnemtérőkről, látszat szerint
vallásosokról szóló példázatot, sőt még a szemükbe is mondta a végén azt, hogy
róluk van szó. „A vámosok és utcanők megelőznek benneteket Isten országában.
Amikor Jézus megelőzésről”
beszél, természetesen nem „sportversenyre” gondol, mintha Isten országa
valamiféle versengés volna. Arról van szó, hogy az ószövetségi vezetők
elvesztették vezető szerepüket a Messiás országában, mert nem hittek Jánosnak,
nem tértek meg. Így Istenhez való tartozásuk csak szóbeli és hivatalos vonalon
mozgott,– nem illeszkedett be az új ország új lelkiségébe. Ezzel szemben a
megtérő bűnösök hittek Jánosnak és Jézusnak, ezért többek és nagyobbak Isten
országában, tulajdonképpen átvették a „vezetést” („megelőzték” őket). A
megtérők ugyanis nem csak külső forma szerint, hanem az Isten országában
érvényes lelki értékrend szerint fogadták el a Messiást és tanítását.
Jézus ezzel az
ítéletével feltárja az ő országának benső lényegét, meghatározza szellemi
struktúráját Ennek az országnak a lelke: hit és megtérés. Más szavakkal:
Jézushoz tartozni annyit jelent, mint hozzá fordulni (megtérni) és szerinte
alakítani életünket és cselekedetekben megnyilvánuló hittel megvallani őt.
Isten történelmi” országának, az egyháznak is ez a lelki szerkezete.
Amikor Jézusnak
ezt az ítéletét halljuk, el kell gondolkoznunk azon, hogyan vonatkozik miránk.
Nincs-e a mai kereszténységen belül is hasonló probléma sok helyen? Mennyien
lehetnek a mai világban azok a keresztények, akik csak papíron, anyakönyvben, szóban,
tehát hivatalosan” keresztények – a következetes hitet, a krisztusi hit és élet
egyezését, az állandó megújulásra való törekvést, a megtérés szüntelen
erőfeszítését azonban nem vállalják?! S itt-ott talán még büszkék is erre a hivatalos”
kereszténységre, s meg vannak elégedve önmagukkal, ahogyan egykor a választott
nép papi fejedelmei és vénei..
Nem lehetünk
csak szokásból, csak hagyományból” és csak a külső látszat szerint Krisztus
igaz hívei. Kereszténynek lenni, az egyház tagjának lenni nem státust” jelent,
vagyis nem valamiféle kész helyzetnek az elfogadását vagy abba való
feliratkozást jelent, hanem elsősorban hitet és megtérést bűneinkből, a régi
ember levetését és az új emberbe”, Krisztusba öltözést.
Jó lenne
tudatosítanunk Isten országának ezt a dinamizmusát, a II. Vatikáni Zsinat után
több évvel is erősíteni kell a megtérés és a megújulás szellemét, nem
ígérgetni, hanem dolgozni kell az Úr szőlőjében, mert csak így menekülhet meg
Európa és hazánk. Látjuk: Jam proximus ardet Ucalegon.. Már itt a közelben a veszély.
Már a szomszédban ég Európa.
Ámen
