2017. szeptember 30., szombat

Évközi 26. vasárnap. 2017

26. évközi vasárnap 2014

Bevezetés
Jézus a mai evangéliumban arról beszél, hogy egy atyának két fia volt. Mindkettőt kiküldi szőlőjébe. Az egyik azt válaszolja, hogy igen, kimegyek, de nem ment ki. A másik pedig azt, hogy nem és mégis kiment. Jézus akkor tanítványaitól, ma pedig tőlünk kérdezi: Erről mi a ti véleményetek? Melyik fiúval azonosítjuk magunkat? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sok mindent megígértünk Neked, és nem teljesítettük. Uram, irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sok mindent megígértünk embertestvéreinknek, és cserbenhagytuk őket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsáss meg nekünk, hogy megígértük, ezt, meg azt a vétkünket elhagyjuk, és mégsem hagytuk el. Uram, irgalmazz!

Evangélium után
Ezt a történetet szívesen alkalmazzuk a zsidók és a pogányok viszonyára. Jézus korában a farizeus és írástudó ellenfelei leginkább azt kritizálták, hogy a Mester nem csak a választott nép fiaihoz beszélt. Ebből a szempontból a legzseniálisabb a példázatban, mindkét fiút ugyanattól az Atyától származtatni, hogy ne mondhassák Jézus ellenfelei, hogy a pogányok nem Isten gyermekei.
Nyilvánvaló, hogy a példázatban az apa az Atyát jelenti, a két fiú pedig a két ellentétes viszonyulási módot a jó Istenhez. A két fiúnál a közös pont az, hogy mindketten tudják az apjuk akaratát, de a kettőjük közül csak az egyik teljesíti azt. A szőlőültetvény Isten népét.
Jézus korában a választott népet, Izraelt jelentette, ahol a nép vallási vezetőinek dolgozniuk kellene az Isten akarata szerint az emberek üdvösségén. Mert az az Isten akarata, hogy „minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson”. Jézus korában pedig a nép vallási vezetői nem az Isten akaratát teljesítették, mert nem „az igazság útján” tanították a népet, hanem a saját hagyományaikat emelték a Szentírás tekintélye fölé.
Jézus szerint Keresztelő Jánosnak kellett eljönni, hogy az igazság útján, a Szentlélek erejével szólítson fel mindenkit a megtérésre. A nép özönlött Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék a bűnbánat keresztségével, a főpapok és az írástudók azonban nem tértek meg, csupán a látszatot akarták fenntartani (vö. Mt 3,7-10), hogy a tekintélyüket megőrizzék a nép előtt.
Jézus korában ők képviselték a példázatban a második fiú álláspontját, aki azt mondta az apjának, hogy kimegy dolgozni, de végül nem ment ki. Jézus nem véletlenül mondta el éppen a vallási vezetőknek ezt a megtérőkről és megnemtérőkről, látszat szerint vallásosokról szóló példázatot, sőt még a szemükbe is mondta a végén azt, hogy róluk van szó. „A vámosok és utcanők megelőznek benneteket Isten országában.
Amikor Jézus megelőzésről” beszél, természetesen nem „sportversenyre” gondol, mintha Isten országa valamiféle versengés volna. Arról van szó, hogy az ószövetségi vezetők elvesztették vezető szerepüket a Messiás országában, mert nem hittek Jánosnak, nem tértek meg. Így Istenhez való tartozásuk csak szóbeli és hivatalos vonalon mozgott,– nem illeszkedett be az új ország új lelkiségébe. Ezzel szemben a megtérő bűnösök hittek Jánosnak és Jézusnak, ezért többek és nagyobbak Isten országában, tulajdonképpen átvették a „vezetést” („megelőzték” őket). A megtérők ugyanis nem csak külső forma szerint, hanem az Isten országában érvényes lelki értékrend szerint fogadták el a Messiást és tanítását.
Jézus ezzel az ítéletével feltárja az ő országának benső lényegét, meghatározza szellemi struktúráját Ennek az országnak a lelke: hit és megtérés. Más szavakkal: Jézushoz tartozni annyit jelent, mint hozzá fordulni (megtérni) és szerinte alakítani életünket és cselekedetekben megnyilvánuló hittel megvallani őt. Isten történelmi” országának, az egyháznak is ez a lelki szerkezete.
Amikor Jézusnak ezt az ítéletét halljuk, el kell gondolkoznunk azon, hogyan vonatkozik miránk. Nincs-e a mai kereszténységen belül is hasonló probléma sok helyen? Mennyien lehetnek a mai világban azok a keresztények, akik csak papíron, anyakönyvben, szóban, tehát hivatalosan” keresztények – a következetes hitet, a krisztusi hit és élet egyezését, az állandó megújulásra való törekvést, a megtérés szüntelen erőfeszítését azonban nem vállalják?! S itt-ott talán még büszkék is erre a hivatalos” kereszténységre, s meg vannak elégedve önmagukkal, ahogyan egykor a választott nép papi fejedelmei és vénei..
Nem lehetünk csak szokásból, csak hagyományból” és csak a külső látszat szerint Krisztus igaz hívei. Kereszténynek lenni, az egyház tagjának lenni nem státust” jelent, vagyis nem valamiféle kész helyzetnek az elfogadását vagy abba való feliratkozást jelent, hanem elsősorban hitet és megtérést bűneinkből, a régi ember levetését és az új emberbe”, Krisztusba öltözést.
Jó lenne tudatosítanunk Isten országának ezt a dinamizmusát, a II. Vatikáni Zsinat után több évvel is erősíteni kell a megtérés és a megújulás szellemét, nem ígérgetni, hanem dolgozni kell az Úr szőlőjében, mert csak így menekülhet meg Európa és hazánk. Látjuk: Jam proximus ardet Ucalegon.. Már itt a közelben a veszély. Már a szomszédban ég Európa.

Ámen