Évközi 22. vasárnap. 2018
Bevezetés
A farizeusokról és szokásaikról hallunk a
mai, evangéliumi szakaszban. A farizeus szó hallatán, mindjárt eszünkbe ötlik,
a hétköznapokból, a "farizeuskodik" kifejezés. Itt azonban nem a
farizeuskodásról, hanem a külsőséges, illetve bensőséges vallásosságról van
szó. Milyen a mi vallásosságunk a mi vallásosságunk külsőséges e vagy
bensőséges? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg vétkeinket: hogy
méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus Krisztus az Ő emlékezetére
cselekednünk parancsolt.
Kirié
litánia
Jézus Krisztus, Aki megmenteni jöttél
közénk, szabadíts meg bennünket a külsőséges vallásosságtól. Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, segíts bennünket, hogy ne
csak ajkunkkal, hanem szívünkkel is tiszteljünk és szeressünk. Krisztus,
kegyelmezz!
Jézus Krisztus, segíts bennünket, hogy tanításodat
követve, éljük hiteles keresztény életünket. Uram, irgalmazz.
Evangélium
után
A mai evangéliumi szakasz szerint a
külsőségekre szorítkozó vallásosságról mond igen kemény ítéletet Jézus. Elmarasztalja
azokat a szokásokat, amelyek mögül hiányzik a hit és a szeretet.
Az Ószövetségben igen komolyan vették az
úgy nevezett rituális tisztaságot. Az előírt mosakodásokat, az edények öblítését,
a halottaktól való tartózkodást, stb. Mindezek önmagukban helyes gyakorlatok
lehetnek, sőt népegészségügyi és nemzetfennmaradás szempontjából nagyon is
fontosak.
A zsidó nép fiai és leányai kínos gonddal
ügyeltek a tisztasági előírások megtartására, de a lelki tisztasággal keveset
törődtek.
Ez a külsőséges, látszatvallásosság szemet
szúrt a lélek mélyére látó Jézusnak. Nem akarta elvetni az ősi hagyományokat,
de hangsúlyozni kívánta a belső, szívbéli tisztaság elsőbbségét. Amikor a
farizeusok szemrehányást tesznek Jézusnak, hogy tanítványai elhanyagolják az
ősök hagyományait, nem maradt adós a megfelelő válasszal. Izajás szavait idézi:
„ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.”
Az Úr Jézus és a farizeusok közötti
nézetkülönbség abban rejlett, hogy melyek az isteni törvények és melyek az
emberiek. Ha a törvények között valamiféle ragsort akarunk felállítani, akkor
az isteni törvények az emberiek elé kerülnek. Ez akkor lehet fontos, ha egyes
törvények között ellentmondást vélünk felfedezni, s nem tudjuk, hogy melyiknek
engedelmeskedjünk. Ilyen esetekben természetes, hogy az isteni törvények
megtartása elsőbbséget élvez. Itt, ebben a vitában isteni és emberi
törvényekről van szó, nem vitás, hogy az isteni előbbre van, mint az emberi
Ezért Jézus határozottan elutasítja azt a
farizeusi szándékot, amely emberi törvényekkel akarja helyettesíteni az Isten
által adottakat.
Sajnos ez a szomorú jézusi megállapítás:
„Ez a nép ajkával dicsér engem, de szíve távol van tőlem”, nemcsak a
farizeusokra vonatkozik, hanem ránk is, akik ezeket az igéket halljuk. Nem
érezzük, hogy mennyi szomorúság borong e szavakban?
Gondoljunk csak arra, hogy jóllehet
megtartunk bizonyos vallási szabályokat, de nincs semmi hatással életünkre. Vasárnap
lélek nélkül, minden különösebb összeszedettség nélkül veszünk részt a szentmisén.
Gépiesen imádkozunk.
Sajnos, az imént említett jézusi megállapítás
„ez a nép ajkával tisztel engem, de ajka távol van tőlem”, nemcsak a
farizeusokra vonatkozik. Állandó veszélyként kísérte és kíséri népünk vallásosságát
is. a mát sem kivéve.
Hála Istennek, sokan ragaszkodnak még bizonyos
vallásos gyakorlatokhoz.
Vasárnap még el-eljárogatnak a templomba.
Szokásból még megkereszteltetik gyermeküket.
Szokásból elsőáldozáshoz, ritkábban még bérmálkozáshoz
is vezetik gyermeküket.
Szokásból templomi esküvőt is kérnek a
jegyesek. Holott templomba csak ritkán járnak.
Egyházi temetést igényelnek elhunyt
szeretteik részére, de sok esetben még a Miatyánkot sem tudják, illetve szokták
együtt imádkozni a szertartást végző pappal.
Mit érnek az olyan vallásos szokások,
amikor oly távol van már az ember szíve az Istentől, hogy már ajkával sem
dicséri az Istent?
Hová vezet az egyén, de a közösség
életében is, ha az ember már ajkával sem dicséri az Istent? Hová a hit
meggyengülése? A nemzettudat meggyengüléséhez. Hová a hit elvesztése? A
nemzettudat elvesztéséhez? Nézzünk csak körül!
Marad még valami, ami egyben tart
bennünket? Alig valami.
A vallásos hívők közül is sok hívő megáll ma
is a külsőségeknél, és megfeledkezik a lényegesről. Isten nem a szokásainkat,
hanem a szívünket kéri.
A képmutató magatartás örök kísértés az
ember számára. És annak ellenére, hogy nem könnyű győzelmet aratni fölötte, mégis
győzelmet kell aratnunk fölötte! És azt tapasztalom, hogy templomunkba járó jó
hívők meg is tesznek ezért mindent. Mert tudják, hogy belső tartalom – szív és
lélek nélkül - mit sem érnek vallásos gyakorlataink, de egyéb cselekedeteink
sem.
Nekünk szívünkkel kell dicsőítenünk az
Istent, s szívvel-lélekkel tenni a jót, nemcsak akkor, amikor látják az
emberek, hanem akkor is, amikor nem látják, titokban is, rejtekben is, mert
ettől függ egyéni és közösségi életünk sorsa, s jobbrafordulása. Ettől függ
megmaradásunk.
Ámen
