A
munkás Szent József
Mária jegyesének, Jézus nevelőapjának
liturgikus emléknapját XII. Piusz pápa vezette be 1955-ben. Egyre inkább
látszott az ipari forradalom óta növekvő arányban megjelenő munkásosztály
erősödése. A második világégés után pedig az iparosítás nagy ereje hatalmas
lakótelepeket hozott létre, melyben a ruráris környezetből kiszakadt, egykor
vallási neveltetésben részesült fiatal, életerős osztály kereste az új helyét a
városok peremén.
A kommunista hatalomátvétel után a párt
legnagyobb bázisa a munkások közül került ki. A gyökereit elvesztett milliók
könnyű célpontjává váltak az új, Isten nélküli ideológiának. A szerzetesrendek
feloszlatása és a szervezetek felszámolása után nem volt olyan felkészült papi
közösség, aki foglalkozhatott volna a kommunizmust építő milliókkal.
Ennek átkos terheit máig magunkon hordozzuk.
Nagyvárosaink lakótelepei továbbra is vallásilag a leginkább tartózkodóbb
területeink közé tartoznak.
József foglalkozását tekintve ács volt –
egyszerű kétkezi munkás. Ezért tekintünk rá úgy, mint a munkások védőszentjére.
A Szentírásban nem sok minden szerepel a
szentről, csendben, hallgatagon élte le életét igazi nagy szerelme Mária és a
Megváltó mellett. Hűségéért a legnagyobb jutalmat kapta, a boldog halált, élete
két legfontosabb személye karjai között.
A mai napon ünnepeljük azokat a milliókat,
akik csendben, a háttérben meghúzódva, a munka fáradtságait hordozva élik
mindennapjukat. Dolgoznak családjaikért, a jobb jövőbe vetett hitükért. A sok
szent józsefes lelkületű édesapáért kell köszönetet mondani az ünnepen – lépjük
oda hozzájuk és öleljük át őket, mert sokat jelentenek számunkra, még ha ritkán
is mondjuk el nekik…
A munkás Szent József
