Húsvét 6. vasárnapja 2017

Húsvét 6. vasárnapja 2017

Bevezetés

A II. Vatikáni Zsinat a sajtóról és a kommunikációról szóló „Inter Mirifica” kezdetű, határozata kezdeményezte, hogy legyen minden évben egy vasárnap a katolikus egyházban Tömegtájékoztatás Világnapja. 1967 óta ezt a napot, nálunk húsvét VI. vasárnapján, azaz ma tartjuk.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy milyen a mi sajtóhoz való viszonyulásunk:

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy hogy nem tájékozódunk a világ sorsáról, és közömbös számunkra az emberiség, s benne hazánk és saját jövőnk. Uram, irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy a tömegtájékoztató eszközök között nem teszünk különbséget. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy a közölt tájékoztatásokat kritika nélkül elfogadjuk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Ferenc pápa 51. tömegtájékoztatási világnap alkalmából írott körlevelét ismertetem, rövidítve és szerkesztett formában.

A technológiai fejlődésnek köszönhetően, írja Szentatya, a kommunikációs eszközökhöz való hozzáférés ma már nagyon sokaknak lehetővé teszi a hírek gyors megismerését és gyors elterjesztését. Ezek a hírek lehetnek jók vagy rosszak, igazak vagy hamisak.

Azt szeretném, írja a továbbiakban, hogy üzenetem elérne és bátorítana mindenkit, aki szakmai körben vagy személyes kapcsolataiban mindennap sok információval találkozik. Arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy építő módon, a mások iránti előítéletet elutasítva kommunikáljon.

Azt hiszem, át kell szakítanunk a szorongás ördögi körét és gátat kell szabnunk a félelem spiráljának, amely annak a megszokásnak a gyümölcse, hogy figyelmünket a „rossz hírekre” (háborúkra, terrorizmusra, botrányokra és az emberi életben előforduló mindenféle kudarcra) összpontosítjuk.

Természetesen nem arról van szó, hogy erősítsük az elhallgatást, vagy azt a félretájékoztatást, amely nem vesz tudomást a szenvedés drámájáról, és nem is arról, hogy naiv optimizmusba essünk, amely nem engedi, hogy megrendítse a gonosz botránya.

Ezzel ellentétben azt szeretném, írja a Szentatya, ha mindannyian túllépnénk a rosszkedv érzésén és a beletörődésen, amely gyakran elfog és fásultságba taszít minket, félelmeket ébreszt vagy azt a benyomást kelti, hogy a gonosznak nem lehet határt szabni. Egy olyan kommunikációs rendszerben, amelyben az a logika uralkodik, hogy a jó hír nem kelendő, tehát nem is hír; amelyben a fájdalom drámájából és a gonosz misztériumából oly könnyen látványosságot csinálnak. Egyébként is beleeshetünk abba a kísértésbe, hogy elaltassuk lelkiismeretünket vagy csüggedésbe essünk.

Annak a nyílt és kreatív kommunikációs stílusnak a kereséséhez szeretnék hozzájárulni, amely soha nem engedi át a gonosznak a főszerepet, hanem igyekszik rávilágítani a lehetséges megoldásokra, és kezdeményező és felelős hozzáállásra ösztönzi azokat az embereket, akik felé közvetíti a hírt. Arra szeretnék hívni mindenkit, úgy beszéljen korunk embereihez, hogy beszédét a „jó hír”, az Evangélium logikája járja át.

„Meg kell törni a negatív hírek örvényét azáltal, hogy helyet adunk a jó hírek logikájának. Ennek központi kérdése korunkban „a remény és a bizalom” kommunikálása”. Dokumentumában arra ösztönzi a tájékoztatásban résztvevő keresztény tájékoztatókat, hogy legyenek az Evangélium, a „Jóhír” „élő csatornái”, amely világosságot gyújt a történelem legdrámaiabb helyzeteiben is.

A Szentatya azt kéri, hogy lépjünk túl a rosszkedv és a belenyugvás érzésén. Annál is inkább, mivel a fájdalom drámáját és a gonosz misztériumát könnyen látványossággá formálják a tömegtájékoztatás eszközei.

A Szentatya felhívást fogalmaz meg arra, hogy korunk emberiségének a jó hír logikáját követő megfogalmazásokat kínáljunk fel. - Kiemeli, hogy a valóságnak nincs egy félreérthetetlen jelentése. - Minden attól függ, hogy kinek a nézőpontjából közelítjük meg, - milyen szemüvegen keresztül tekintünk rá. - Melyik tehát a megfelelő szemüveg a valóság elmondásához? – teszi fel a kérdést Ferenc pápa a Tömegtájékoztatás 51. Világnapjára írt üzenetében.

A keresztények számára a valóság megfejtésének Jézus Evangéliumából, a Jóhírből kell kiindulnia.

Az Evangéliumnak köszönhetően minden esemény egy jó hír helyzetévé válhat. Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.

Ez a jó hír, amely maga Jézus Krisztus, nem azért jó, mert hiányzik belőle a szenvedés, hanem azért, mert a szenvedést is egy szélesebb összefüggésben éli meg. Krisztusban Isten szolidárissá vált minden ember helyzete iránt.

Ferenc pápa Izajás prófétát idézi: „Ne félj, mert veled vagyok”. Ez Isten vigasztaló szava, aki öröktől fogva bevonja magát népe történetébe. Ebből születik meg a remény, a világosság, amelynek következtében a történelem minden újabb drámája egy lehetséges jó hír helyzetévé válhat.

Aki hittel nézi az emberiség történetét, az üdvtörténetet, az látja, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat és látja azt, hogy Isten az Ura annak, ami Isten és ember között történik, végső soron mindig az ember javára.

Ma is a Szentlélek veti el bennünk az Isten országának eljövetele utáni vágyat, sok olyan élő „csatornán”, olyan emberen keresztül”, akik engedik, hogy az örömhír vezesse őket a történelem drámái közepette is. Olyanok Ők, mint az e világ világítótó tornyai.

Olyanok, akik „helyesen tájékoztatnak” s helyesen mutatják az utat, és megnyitják a bizalom és a remény új ösvényeit, - zárja a Tömegtájékoztatás 51. világnapjára küldött üzenetét Ferenc pápa. Ámen

5. hét péntek

Ti barátaim vagytok - mondja Jézus a mai evangélium szerint s szava ránk is vonatkozik. Ő tehát a velünk való barátságra törekszik. Vajon mi is akarjuk-e ezt a barátságot?

A barátság nem a személyek közti látszatkapcsolat, s nem is egy érdekkapcsolat abban az értelemben, hogy mindenki a maga érdekét vagy előnyét keresi a barátságban. Az igazi barát önmagát osztja meg a másikkal és részesedik barátjának örömeiben és gondjaiban egyaránt.

A barátnak ideje van ránk és nem csupán néhány kattintásra futja az idejéből, amellyel kifejezi, hogy tetszik neki, amit éppen csinálunk. Kitüntető dolog számunkra, hogy Jézus barátai lehetünk. Maradjunk hűségesek e barátsághoz!

Cantalicei Szent Félix

Cantalicei Szent Félix kapucinus testvér

Fiatal korában juhász volt. 28 éves korában lépett a kapucinusok közé. Hamarosan Rómába küldték, ahol 40 évig volt alamizsnagyűjtő, s ebben a minőségében kitűnt jámborságával, önmegtartóztatásával. Legtöbbször kenyéren és vízen böjtölt, átlag két órát aludt.

Vidámságával, mélységes evangéliumi bölcsességével valóságos apostola lett Rómának. "Én vagyok a kapucinusok szamara" - szokta mondani. "Deo gratias testvér"-nek is nevezték, mert így köszönte meg az adományokat.

Néri Szent Fülöppel jó barátságban volt. A zsolozsma napi útmutatója szerint 1587-ben, "pünkösd másnapján, a Szűzanya hívására örömmel hagyta el a számkivetés földjét, hogy a mennyei hazába költözzék." Teste épségben megmaradt.

Baylon Szent Paszkál

BAYLON SZENT PASZKÁL

(1540-1592)

A spanyolországi Torre Hermosa faluban született egyszerű földműves szülőktől. Alig volt pár éves, amikor édesanyja elvitte a templomba s elmagyarázta neki, ki lakik ott az oltáron a kis szekrényben. Ettől kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus.

Ifjú korában elszegődött juhászbojtárnak egy gazdához. Minden reggel misehallgatással kezdte napját, aztán legeltette a nyájat. Sokszor találták a réten térdre borulva, imádkozva.

24 éves korában belépett Monfortban a ferencesekhez. Ettől kezdve még nagyobb buzgósággal vette körül a szentségi Jézust. Minden szabadidejét nála töltötte. Az Oltáriszentség volt számára az iskola, ahol égi bölcsességet tanult, olyannyira, hogy az egykori írástudatlan juhász mély tartalmú könyvet is írt s nagy tudású emberek is jöttek hozzá tanácsért. Kész volt vállalni a vértanúságot is az Oltáriszentség hitéért. Gúnyt és bántalmazásokat viselt el az eretnekek részéről Franciaországban, amikor egy megbízást teljesített.

Élete utolsó éveit majdnem kizárólag a szentségi Úr Jézus imádásában töltötte. A VILLA REALI kolostorban hunyt el éppen ötvenharmadik születése napján, május 17-én.V. Pál 1618-ban boldoggá, VIII. Sándor 1690-ben szentté avatta. XIII. Leó pápa pedig 1897-ben az összes eucharisztikus egyesület védőszentjévé nyilvánította.

5. hét. szerda

Elmélkedés:

A mai evangéliumi hasonlat kapcsán gondolkozzunk el a következőn: Az Úr szavai szerint mi vagyunk a szőlővesszők, akik hozzá kapcsolódunk, és akiket - ha gyümölcsöt tudunk teremni - Jézus megtisztít, hogy még többet teremjünk.

Milyen nagy vigasztalás és öröm számunkra, hogy Jézus alakít minket! Ő formálja a mi szívünket és lelkünket, hogy Istennek tetsző legyen az életünk! Ha meghoztuk életünkben a döntést, hogy vele akarunk élni és benne akarjuk a lélek gyümölcseit teremni, azaz ha megtesszük felé az első lépést, akkor ő siet a segítségünkre. Az első pillanatban nem várja tőlünk, hogy azonnal bőséges termést hozzunk, hanem megelégszik azzal a kevéssel, amit a magunk erejéből adni tudunk neki. Arra kell csak vigyáznunk, hogy - miként a szőlővesszők a szőlőtőhöz - hozzá kapcsolódjunk, és belőle merítsünk erőt, nehogy elszáradjunk vagy terméketlenné váljunk.

Ha látja bennünk az életképességet, a lelki erősség csíráját, akkor ő már tudja, hogyan kell alakítania életünket, hogy bő termést hozzunk. Szüntelenül, de főleg életünk meghatározó döntési helyzeteiben, bízzuk rá magunkat, hogy ő irányíthasson és alakítson minket. Ne a magunk feje után menjünk olyan úton elindulva, ami pillanatnyilag esetleg jónak tűnik, hanem engedjük, hogy ő vezessen minket. Így válunk Jézus tanítványaivá.

HIS

5. hét kedd

Húsvéti idő, 5. hét Kedd

Jézus békességet hagyott a világra és az emberekre. A világban azonban sokan eljátszották ezt a békét. Sokan a maguk érdekeit akarják ma is érvényesíteni a fegyverek, az erőszak alkalmazásával. Ez újabb viszályokat és háborúkat, gyűlöletet és bosszút szít.

Meg kell értenünk, hogy a béke ajándék, amelyet Isten Krisztusban ad a világnak. Boldogok, akik benne keresik, és találják meg az igazi békét.

Imádkozzunk gyakran, hogy minden ember elfogadja az Istentől származó békességet.

Jn 14,21-26

Jn 14,21-26

Jézus újra és újra lelkére köti tanítványainak, hogy nem elegendő az, ha valaki ismeri őt. Azt kéri követőitől, hogy teljesítsék parancsait, amelyek végső soron a mennyei Atya útmutatásai az ember számára. A mai evangéliumban kijelenti: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” Vallásosságunk nem elmélet, hanem élő kapcsolat Krisztussal. Szóbeli hitvallásunk bizony keveset ér, ha hitünkből nem fakadnak a szeretet jó cselekedetei.

Jézus szavai arra is rávilágítanak, hogy tanításának teljesítése nem fakadhat kényszerből vagy a kicsiny embernek a hatalmas Istentől való félelméből, hanem az Isten törvényei szerinti életnek egyetlen forrása a szeretet lehet. Fel kell ismernünk tehát, hogy az isteni parancsok a javunkat szolgálják. Fel kell ismernünk a törvények mögött rejlő isteni szeretetet és gondoskodást, s akkor majd mi is képesek leszünk arra, hogy a szeretet vezéreljen minket Isten törvényeinek útján.

E felismerésben segítségünkre van a Szentlélek, akit az Atya és a Fiú azért küld a világba, hogy szüntelenül emlékeztessen bennünket arra a krisztusi igazságra, amely az örök életre vezet. A Szentlélektől, aki maga is ajándék, számos isteni ajándék árad felénk: a létezés ajándéka, amelyet minden létező megkapott a teremtő Istentől, a kegyelem ajándéka, amelyet Isten állandó segítségként ad nekünk az üdvösség útján való előrehaladáshoz.

Húsvét 5. vasárnapja 2017

Húsvét 5. vasárnap 2017

Bevezető

Aki felnézett már a budapesti Szent István Bazilika homlokzatára, az ezt láthatta kőbe vésve: Ego sum via, veritas et vita. Vagyis: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Bazilikát építő elődeink számára oly annyira fontos volt ez a jézusi mondat, hogy felvésették Budapest legnagyobb templomára. De fontosak e számunkra is e jézusi szavak? És annyira e, hogy tartósan bevéssük ezeket a szavakat a szívünkbe is? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Jézus! Te vagy az Út! Add, hogy mindig a Te utadon járjunk. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Te vagy az Igazság. Add, hogy mindig a Te Igazságod vezéreljen minket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Te vagy az Élet! Add, hogy életünk a tiédhez legyen hasonló mindig. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jézus utolsó vacsora termében mondott beszédéből hallottuk a mai evangélium szavait. Mindig fájdalmas dolog a búcsúzás. Elképzelhető, hogy az apostolok szemében is könnyek csillogtak, amikor nagycsütörtök este Jézus elmondta búcsúbeszédét. Jézus átérezte apostolai lelkiállapotát és ezért tette búcsúbeszéde alapszínévé a vigasztalást.

A „Ne nyugtalankodjék, a szívetek!” Jézusi szavak elhangzása után az apostolok kíváncsian várták, hogy mivel vigasztalja meg őket Mesterük. Ő pedig így folytatta beszédét: „Higgyetek Istenben, és Bennem is higgyetek!”

Az utóbbi évtizedeket méltán nevezhetjük a nyugtalanság, a félelem, az aggodalmak korszakának. Hiába próbáljuk körülbástyázni életünket különféle biztonsági intézkedésekkel, a technika vívmányaival, mindez nem orvosolja nyugtalanságunkat. Minden kísérletezés ellenére egy istentelen világban élni annyi, mint egy nyugtalan, félelmes világban vergődni. Ebből az állapotból az Úr Jézus figyelmeztetése szerint csak az Istenben és a Benne való hit emelheti ki az emberiséget, s benne nemzetünket.

Minden embernek van valamilyen sejtése, fogalma, s hite az Istenről. De olyan, amelyikre építhetné életét, s épülhetne nemzetünk élete, jelene és jövője, már jóval kevesebbnek. A magára hagyott emberi értelem csak keveset tud meg Istenről. Hogy ki Ő, s miként szerezhetünk Róla megbízható ismereteket, ilyen vonatkozásban nélkülözhetetlen Urunk Jézus Krisztus közvetítő szerepe.

Jézus számtalan olyan igazságot közölt velünk, amelyet nem lehet fölfedezni értelmünk segítségével. Ő maga szinte elénk élte az Istent. Tőle tudtuk meg: Isten nem valami kegyetlen zsarnok, hanem szerető atyánk. Nem a törvény, nem az igazság Istene csupán, hanem az irgalomé is. Nem követelésekkel fordul az emberek felé, hanem adományokkal. Nem ítélkezni akar fölöttünk, hanem megbocsátani és kegyelmezni. Nem lesújtani, hanem fölemelni. Nem az igazak Istene csupán, hanem a bűnösöké is.

Ezért mondhatja magáról, hogy „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.”

Az ember nem érti, hogy a TV-ékben, mozikban, valamint a rádiók hullámain miért kap főszerepet az emberi bűn és gonoszság bemutatása? Egyesek azzal érvelnek, hogy a bűn bemutatásával akarják megdöbbenteni, és jobb belátásra bírni a nézőket. Azt hiszem, egészen másról van itt szó. Valami sátáni erőfeszítésről annak érdekében, hogy az ember megadja magát sorsának és összetörje azokat az eszméket, amelyeket Isten állított elénk Jézus Krisztusban. Valakinek érdeke, hogy az emberek ne járják az igazság és az igaz élet útját. Mindannyian szomorúan tapasztaljuk, hogy hová vezet mindez.

A lelki béke, a nyugalom partja felé Jézus az egyetlen s biztos út.

A szomorkodó apostolaitól búcsúzó Jézus megígérte apostolainak, hogy Atyja házában, ahol bőségben van hely, otthont készít számukra, hogy ott lehessenek vele ők, és mindazok, akik hisznek benne.

Amikor Jézus eme szavait halljuk: „Atyám házában sok lakóhely van”, ne csak a mennyországra gondoljunk. Hiszen a Miatyánkban azért imádkozunk, hogy jöjjön el a Te országod. Mennyivel több lakóhely lenne a földön is, ha Föld valóban atyai ház lenne mindenki számára! Ha harcászati eszközökkel nem lerombolnák az emberek lakóhelyét, hanem folytonosan építenének, hogy bőségesen legyen lakóhely minden ember számára e földön is!

Napjainkban egyre növekszik a hajléktalan emberek száma. Jól tudjuk, hogy ennek milyen következményei vannak. Az otthontalan ember idegenül érzi magát a földön. A miért vagyunk e világon kérdésre? Tamási Áron Ábeljének adott válasza: „hogy otthon legyünk valahol e világban”, nem teljesedik be életében. Az embernek előbb földi, emberi otthonra van szüksége, hogy fölébresszük benne a mennyei haza iránti vágyat. Nekünk otthonnal bíró emberek közösségének van tehát bőven tennivalónk!

Köztudomású, hogy egy házat igazi otthonná csak a szeretet varázsolhat. Templomaink is akkor változnak a hívek közös otthonává, ha a szeretet vezérli és egyesíti őket testvéri közösségben.

A szeretetnek kell átmelengetnie családi otthonainkat, de a nagyobb családokat is, közösségeket is, így nemzetünket is!

S miként a pusztában vándorló népet a tűzoszlop vezette a sötétségben az Ígéret földje felé, úgy bennünket pedig, ha beborul felettünk az ég, vagy ha sötétség borul ránk, a szeretet lángoszlopa kell, hogy vezessen a gyűlölködés világában is a boldogabb jövőbe, s ha majd üt a végóránk, akkor pedig az örök otthonunkba is.

Ámen.

Ne nyugtalankodjék szívetek

A mai evangéliumi rész az utolsó vacsorán játszódik. Jézus hamarosan bekövetkező haláláról is nyíltan beszél már tanítványainak. Miután megmosta az apostolok lábát és megjövendölte Júdás árulását, valamint Péter tagadását, Jézus elkezdi búcsúbeszédét. Először meg akarja nyugtatni az apostolokat.

"Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek!" Ők ugyanis aggódnak, hiszen nem tudják elképzelni életüket az Úr nélkül, akivel évek óta állandóan együtt voltak. Jézus arról beszél nekik, hogy az a küldetése, hogy a mennyei Atyához menjen, és ott helyet készítsen mindenki számára.

Jézus útja a szenvedésen, a kereszthordozáson, a halálon és a feltámadáson keresztül vezet a mennyei dicsőségbe. Ezt az utat jelölte ki számára az Atya, és az Úr engedelmesen végigment ezen az úton a mi megváltásunk érdekében. Hová tartunk mi és milyen úton kell haladnunk? - kérdezhetjük.

Hová vezet az életünk? Mi lesz osztályrészünk a túlvilágon? Keresztény emberként a mi célunk is az, hogy eljussunk az Atyához a mennybe. Ehhez az út egyedül Jézus. Általa és ővele juthatunk el az üdvösségre. Szavai arra bátorítanak minket, hogy induljunk el az igazság útján, az örök élet útján! Ez az út sokszor keresztút, ahogyan az ő útja is az volt. De az üdvösségre vezet! Induljunk el és haladjunk kitartóan Krisztus útján!

Boldog Salkaházi Sára 05. 11.

Boldog Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán.

Harmincévesen lépett be a Szociális Testvérek Társaságába. Sokirányú szociális, mozgalmi és írói tevékenységet végzett. Budapesten, a Bokréta utcai munkásnőotthon vezetőjeként részt vett az üldözött zsidók bújtatásában, menekítésében.

1943-ban odaadottságának kifejezéseként elöljárói jelenlétében felajánlotta életét a társaságért, a gyengékért, betegekért. Isten elfogadta Sára testvér életfelajánlását: 1944. december 27-én, menekítettjeivel együtt a Dunába lőtték.

2006. szeptember 17-én avatták boldoggá a budapesti Szent István-bazilika előtti téren.

2008 december 27-én áldotta meg Paskai Bíboros Újpesten a tiszteletére emelt templomot.

Szerda

Szerda 2017

A mai evangéliumi szakaszban Jézus saját küldetéséről ad tanítást, amelyben kijelenti, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Aki tehát visszautasítja Jézust és nem hallgat szavára, az tulajdonképpen a mennyei Atyát utasítja el.

Az ószövetségi próféták sorsa folytatódik Jézus életében, hiszen az ő esetükben ugyanez volt a helyzet. Aki elutasította a prófétáknak, mint Isten küldötteinek szavát, az magát Istent utasította el.

Jézus szintén Isten követségében jár, s az Atya nevében tanít. Világosan látja, hogy a nép vezetői részéről éppen amiatt éri a legtöbb támadás, mert tanúságot tesz az Atyával való egységéről és kapcsolatáról. Ezt az egységet nem tagadja meg még akkor sem, amikor látja, hogy az életébe fog kerülni az Atyától kapott küldetésének a teljesítése.

A szentmisében minden nap felcsendül számunkra Isten szava. Az ige liturgiájában elhangzó olvasmányok és a szent szövegeket magyarázó prédikációk, a mindennapi szentírásolvasás és az arról való elmélkedés abban segítenek minket, hogy folyamatosan figyeljünk Isten üzenetére.

A tanítás nem maradhat bennünk "holt betű", hanem meg kell elevenednie, aktív keresztény magatartássá és Krisztusban való életté kell válnia. Hordozzuk elménkben és szívünkben az "örök élet igéit", és éljük az evangéliumot! Isten igéjének rendszeres hallgatása ösztönözzön minket Krisztus követésére: hallgassuk és tartsuk meg tanítását!

Ámen

Húsvét 4. vasárnapja 2017

Húsvét 4. vasárnapja 2017

Bevezetés

Húsvét 4. vasárnapja, a Jó Pásztor vasárnapja. Az Egyház azt kéri tőlünk, hogy hiteles keresztény életünkkel, imádságunkkal, életszentségre törekvésünkkel mutassuk meg a Jópásztor szeretetét e világnak.

Tegyük fel bátran a kérdést: Hogyan teljesítjük mi az Istentől kapott hívatásunkat? Imádkozunk e naponta azért, hogy legyenek nagylelkű fiatalok, akik meghallják Istenhívó szavát?

Kirié litánia

Jópásztorunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy mi nem védjük kellően nyájadat a ragadozó farkasoktól. Uram irgalmazz!

Jópásztorunk, Jézus Krisztus. Bocsásd meg, hogy mi nem keressük az eltévedt bárányokat! Krisztus kegyelmezz!

Jópásztorunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy mi nem fáradozunk eleget azért, hogy egy akol és egy Pásztor legyen! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az egyház ezt a vasárnapot, húsvét 4 vasárnapját néhány évtizede a papi és szerzetesi hivatások vasárnapjává tette. Ez nem reklámfogás. Bizony nehéz is lenne pusztán emberi szavakkal vonzóvá tenni a papi, szerzetesi hivatást, amikor a köztudatban ott él még az elmúlt évtizedek üldöztetésének, megpróbáltatásának emléke.

Jézus a mai evangéliumi szakasz-ban a juhok kapujának nevezi magát. Köztudott, hogy a sivatag peremén élő pásztornépek, éjszakára, kövekkel bekerített akolba terelik a juhokat, hogy megvédjék őket a ragadozó vadállatoktól. S ennek az akolnak csak egy bejárata van, és ezt a bejáratot saját testével védi, zárja be a pásztor.

„Bizony, bizony, mondom nektek, mondja Jézus, aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló.

Mennyire időszerűek ezek a szavak, és mégis mily kevésszer idézzük, vonatkoztatjuk a mai helyzetünkre, a mai behatolókra. Mennyire nem merjük őket a jézusi szavakkal minősíteni.

Az imént említett sivatagi pásztoréhoz hasonló szolgálatot vállalt tehát Jézus magára, mikor azt mondta magáról, hogy én vagyok a jó pásztor.

Amikor megalapította Egyházát arra vállalkozott, hogy kapuja legyen ennek a kisded nyáját őrző akolnak. Még azt is megtette, hogy saját testével, annak föláldozásával védelmezze híveit, és győzelmet arasson ellenségein. Ezért nevezhette magát kapunak, csak rajta keresztül juthatunk Isten igaz ismeretére, boldogító közösségébe.

Világos, hogy Jézus jó pásztorságát nem szabad földies ér-telemben értékelnünk. Nem a köz-élet, nem a tudomány, nem a művészet területén, hanem az élet értelmét és célját kereső, boldogságot kereső, törekvéseinkben akar vezetőnk lenni. Ő ad életünknek értelmet, Ő az élet kapuja.

Életünk során számtalan kapu elé érkezünk. Némelyik hívogatóan, mások bezárva meredeznek felénk. Szabad a belépés, hirdeti az egyik, tilos a belépés hirdeti a másik. Tőlünk is függ, hogy melyik ajtót választjuk, kit fogadunk el életünk vezetőjéül. Mindig gyanús, ha valaki azt állítja magáról, hogy ő birtokolja a boldog élet kapukulcsát. A keresztény ember számára Jézus az egyetlen és biztos vezető az üdvösség útján.

Jól tudjuk az evangéliumból, hogy Jézus jó pásztori szerepét átadta apostolainak és apostoli Egyházának.

A láthatatlanul közöttünk maradó Jézus mindig megtalálja annak módját, hogy Isten népe felismerje és kövesse igazi pásztorait.

Az is érthető, hogy Jézus nemcsak papjai, de minden híve közreműködését igényli, hogy megvalósítsa jó pásztori szolgálatát. Minden keresztény részese ennek a szent küldetésnek. Szülők, nevelők arra kaptak megbízatást, hogy vezetői, orvosai legyenek a rájuk bízott embereknek.

Áldd meg, Urunk, ezért az édesanyákat, de mindazokat is, akik az anyák szívével szeretik ifjúságunkat, a nagyikat, az óvónéniket, tanítónéniket, áldd meg az életüket az ifjúság nevelésének szentelő pedagógusainkat.

De különösen is áldd meg papjaidat!

Mennyi hős papja volt az el-múlt évtizedeknek, akik üldözést, mellőzést, gyalázatot, börtönt és vértanúhalált szenvedtek, de az Örök Pásztort el nem hagyták soha, egy pillanatra sem.

S áldottak azok a papjaink, akik ezernyi akadályt legyőzve tanítottak, s vezették az embereket; éjnek idején szolgáltatták ki a szentséget, kockáztatva az életüket!

Áldottak azok a papok, akik üldözések közepette is megtalálták az alkalmat, hogy nyájukat vezessék, az eltévedt bárányokat pedig megkeressék, vállukra vegyék, és hazavigyék Krisztushoz.

Áldottak, akik a szeretet és a szolgálat terjesztői voltak!

S áldottak azok a papok, akik túl a 60-on, túl a 70-en, túl a 80-on, az élet alkonya felé tartva, megfogyatkozott életenergiával is, ott állnak a nyáj mellett, vigyázzák őket, terelgetik őket!

Áldottak azok a fiatalabb papok, akik bátran odaállnak az üldözött pásztorok mellé lelkes munkatársként, hogy szent ihletettséggel végezzék a nyájról való sokoldalú gondoskodást és annak vezetését.

És áldottak legyenek azok is, akik most készülnek szent hívatásukra a szemináriumokban, a nagyobb családról való gondoskodás érdekében lemondanak a saját család alapításáról.

Adj Uram, az Örök Főpásztorhoz hasonló szívű pásztorokat nyájadnak, akik rendíthetetlen bátorsággal védelmezik őket az ordasok mardosásaitól. S zöldellő mezők, s tiszta vizű források felé terelgetik a nyájat.

Édesanyákért:

Urunk! Bocsásd meg, hogy csak ritkán gondolunk, édesanyánkra! Uram irgalmazz!

Urunk Bocsásd meg, hogy az életalkonyán járó, s beteg édesanyánkat csak ritkán látogatjuk? Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy elhunyt édesanyánk sírját csak ritkán keressük fel. Uram irgalmazz!

Minden életet továbbadó, minden gyermeket szépre és jóra, hitre és szeretetre nevelt vagy nevelő édesanyának, adassék tisztelet, hála és szeretet most és mindörökre.

Ámen

Vegyétek

Vegyétek …

„Bizony, bizony mondom netek. Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek”, figyelmeztet bennünket az Úr Jézus Krisztus., és szeretettel invitál bennünket az asztalához és bátorít is bennünket, vegyétek és igyátok.

Mindig megtisztelő, ha valaki meghív asztalához. Az is a megbecsülés jele, ha elfogadjuk a meghívást és a közös étkezés által mintegy közösségre lépünk vendég-látónkkal.

Mitsem törődve a képmutató kritikusokkal. Földön jártában Jézus is szívesen fogadta a különféle meghívásokat. Elment Simon farizeus házába, de elfogadta a vámosok meghívását is. Részt vett a kánai menyegzőn és gyakran megfordult Bethániában Lázár barátjánál.

Hogy ezt a sok szíves meghívást viszonozza, hálából jómaga is lakomát rendez minden idők minden embere számára. Mindenki számára van hely, hogy az asztalhoz üljön Vele, az Isten Fiával. Úgy üljenek vele együtt, mint az apostolok ültek vele együtt az utolsó vacsora termében, akik először vették kezéből az előttük lévő kenyeret, mint Krisztus testét, mint az örök élet kenyerét, és először itták a Krisztus által nyújtott kehelyből a bort, mint Krisztus vérét, az örök élet italát. Ugyanis ekkor és ilyen értelemben lett az Ő teste valóban étel és vére valóban ital.

Sajnos, a mai rohanó világban egyre kevesebb alkalom adódik a közös étkezésre. Az emberek sietve, sokszor állva bekapnak valamit, az-után tovább rohannak dolgaik után. Egyre ritkábban ül együtt a család a fehér asztalnál. Az Úr Jézus is azért készít lakomát számunkra minden szentmisében, hogy egyesülve velünk, teljesebbé tegye örömünket.

És mi hogyan viszonyulunk a lakomára hívó Jézushoz? Elfogadjuk-e az asztalhoz való meghívását, vagy elengedjük fülünk mellett eme liturgikus szavakat: „Boldogok, akiket meghív lakomájára az Isten báránya”?

Mily sértő a vendégüllátóra a meghívás elnemfogadása, és Jézus számára a lakomájára való meghívás el nem fogadása? Ne feledjük Krisztus szavait: „Ha nem eszitek az Emberfiának testét, és nem isszátok az ő vérét nem lesz élet bennetek!” Ő azért adja nekünk testét és vérét, hogy életünk legyen és bőségben legyen. Vegyük hát és igyuk az ő szent testét és vérét.

Ámen

Senki sem jöhet hozzám

Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya nem vonzza (Jn 6, 44). Hallottuk a mai evangéliumban.

Köztünk és Jézus között az örök szeretetkapcsolatot Mennyei Atyánk létesíti. „Senki sem jöhet hozzám, ha csak az Atya, aki engem küldött nem vonzza, és én feltámasztom az utolsó napon.”

Az Atya vonzása: Mennyei Atyánk szeretete, az ő Fiában hatja át a mindenséget. Ennek a vonzásnak az ember képes engedni és akkor vonzza az Atya, és ennek a vonzásnak az ember képes ellenállni, és akkor az Atya vonzása nem érvényesül rajta, de ettől még az atyai ház vonzáskörében marad.

A tékozló fiú az Atya szeretetének vonzásában marad akkor is, amikor elhagyja az atyai házat, és ennek a vonzásnak enged, amikor megtér, amikor hazatér.

Rendíthetetlen Jézus Krisztus Mennyei Atyánk megtestesült Szeretete. Ebben a Szeretetben rólunk van szó. Kiderülhet rólunk az igazság, Isten szeretetét ez nem rendíti meg, vére ontásáig hűséges hozzánk.

A természetfeletti világ rendjében is igaz az a sorrend, ami a természet rendjében igaz. Enni, lenni, tenni.

Ennünk kell, lennünk kell, és csak azután tehetünk bármit is.

Be kell fogadnunk Isten Szeretetét, ennünk kell az örök élet kenyerét, lennünk kell ennek a kenyérnek az erejéből, krisztusivá kell lennünk, hogy Jézushoz hasonlóan tudjunk tenni szeretni, hogy Isten a mi szívünkkel tudjon szeretni.

Húsvét 3. vasárnap. 2017

Húsvét 3. vasárnap. 2017

Bevezetés

A Föltámadt Jézus húsvét utáni találkozásai közül talán a szívünket legjobban megérintő, a mi szívünket is lelkendezésre késztető, emmauszi tanítványokról szóló, történetet fogjuk hallani az evangéliumban. Életünkben nem először. Épp ezért az ezzel kapcsolatos korábbi szép élményeink felidézésével hangoljuk lelkünket a Húsvéti Szent Titok méltó megünneplésére.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki a szomorkodó tanítványok mellé vigasztaló útitársként szegődtél, légy a mi életutunknak is állandó vigasztaló kísérője! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Aki a Szentírás magyarázatával hitet és reményt öntöttél a tanítványokba, önts belénk is a Szentírásból kapott gondolatokkal hitet és reményt! Krisztus kegyelmezz!

 Jézus Krisztus! Aki a kenyértöréskor tetted Téged felismerővé a tanítványok szemét, úgy tedd a mi szemünket is az Eucharisztia vételekor Téged látóvá. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Azt hiszem, amikor Lukács evangélista leírta az emmauszi tanítványok történetét, akkor minden kor keresztény emberének alkalmat kívánt adni az önmagára történő alkalmazására, arra, hogy a tanítványokban önmagunkra ismerjünk.

A történet ugyanis egyszerre reális és szimbolikus. Ebből adódóan örök és mindig időszerűsíthető. Szinte kortársai lehetünk a Föltámadt Krisztusnak és a tanítványoknak. Ebből adódik, hogy nemcsak egy konkrét esemény leírásaként foghatjuk fel ezt az evangéliumi szakaszt, hanem az emberi élet útjáról, a hitről, a vendéglátásról, jövendölések bizonyító erejéről szóló tanításként is.

A leírtakból tudjuk, hogy a mai evangéliumi szakaszban szereplő, s Emmausz felé bandukoló tanítványok még leragadtak a nagypénteki eseményeknél, és a gyász érzései töltötték be lelküket.

Jézus elvesztésében mindannak összeomlását látták, amiben addig hittek, és ami jobb jövőt ígért nekik, mert még nem értették Jézus küldetését és nem hitték el, amit már hallottak másoktól: hogy a sírban nem találtak senkit és Jézus feltámadt. A történetnek ez a része, a jóban való remény és a remény szétzúzódásának példázata.

A csalódások fájdalmas útja nem ismeretlen számunkra sem. Nagyon sokszor csalódunk mi is barátainkban, ismerőseinkben, sőt önmagunkban is. Valahogy úgy, mint a két emmauszi tanítvány is. Mi is sokszor táplálunk, bizonyos helyzetekben, megvalósíthatatlan reményeket az emberekkel szemben. Megfeledkezve arról is, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink, arról, hogy a jó Isten jobban tudja, mint mi, hogy mi válik a javunkra.

Az is gyakori tapasztalat, hogy az ember nem tud kiemelkedni saját erejével meghiúsult elképzeléseinek szakadékából. Joggal feltételezhetjük, hogy a két tanítvány sem fordult volna vissza, nem ment volna Jeruzsálembe, ha nem szegődik melléjük Jézus reményt mentő szeretetével.

Tudjuk, hogy a letört, elkeseredett emberek elveszítik a tisztánlátásukat. Talán ez is, a tanítványok letörtsége is, oka volt annak, hogy nem ismerték fel a hozzájuk társult Jézust. De Jézus hozzá segíti őket a tisztánlátáshoz.

Ez a találkozás számunkra is vigasztaló figyelmeztetés. Emlékeztet arra, hogy nekünk egy utánunk kiáltó, utánunk nyúló Istenünk van.

Már a paradicsomi elbeszélés is arról tanúskodik, hogy Isten nem hagyja magára az embert, s utána kiált: Hol vagy Ádám? Ezt teszi Jézus is, amikor jó pásztorként keresi az eltévedt bárányt, és ettől a szeretettől indíttatva szegődik a Jeruzsálemből leverten távozó két tanítvány mellé is.

Sokszor tapasztaljuk mi is, hogy beborul az ég egyéni és közösségi életünk felett is, és úgy érezzük, hogy nem tudunk kitörni ebből a nehéz helyzetből.

Mi lesz velünk, mi lesz a családunkkal, mi lesz nemzetünkkel, mi lesz az emberiséggel, ha mindez így folytatódik tovább? Miért nem járhatunk az őseink által kitaposott úton? Miért bántják mindig a magyart és keresztényt azok, akik bár köztünk élnek, de nincs semmi kötődésük sem a magyarsághoz sem a kereszténységhez?

A hívő ember ebben a kaotikus állapotban is bizakodó. A két tanítványhoz hasonlóan meghallgatja az Úr Jézus tanítását, aki az Írásokból bizonyítja, hogy ami megtörtént, annak meg kellett történnie és így kellett történnie. A hétköznapi életünkben sincs ez másképp. Isten mindent, ami megtörtént, a javunkra fordít.

A két tanítvány meghívja az Úr Jézust a vacsorához gyönyörű szép, és sokféleképpen értelmezett szavakkal, „Maradj velünk, mert lemenőben már a nap.” És a kenyértörés mozdulatában a tanítványok fölismerik elsiratott Mesterüket. A találkozás nem maradt eredménytelen, visszafordulásra késztette őket.

Bárcsak mi is gyakrabban ülnénk egy asztalhoz Jézussal. És elfogadnánk az Úr Jézus eucharisztikus lakomára történő meghívását.

Bárcsak minél több honfitársunk találkozna az Emmauszi tanítványokhoz hasonlóan Jézussal, itt a templomban is, az eucharisztikus lakomán is.

Ha körülnézünk közvetlen környezetünkben, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy még mindig, milyen sok embertársunk járja az emmauszi tanítványokéhoz hasonló, depressziós lélekkel az életútját.

Annak ellenére, hogy Jézus ma is itt jár közöttünk, s mellénk akar szegődni. Aki titeket hallgat, engem hallgat szavakkal, bízta meg ugyanis Egyházát, lelkipásztorait, a szülőket, hogy a jó Pásztor szeretetével forduljanak a megtévedettek, a csüggedők felé. S miként ő az Emmauszi tanítványokban, úgy mi is kortársainkban élesszük újjá a föltámadásban való hitet, s reményt.

Mi hívő keresztények ugyanis, a remény, s a föltámadás népe vagyunk. S azért fáradozunk, s könyörgünk, hogy szomorú helyzetünkben, Jézus mellénk és honfitársaink mellé álljon, s hazahívó szavát minden magyar meghallja.

Ámen

A csodálatos kenyérszaporítás

A csodálatos kenyérszaporítást idézi fel a mai evangélium. Jézus kenyeret és halat ad a Tibériás-tó mellett összegyűlt embereknek. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás eseménye, amelyről a múlt pénteken olvastunk. Ez utóbbi esetnél, amikor az apostolok kiérnek a partra hajójukkal, Jézus hallal és kenyérrel várja őket.

A két csodát a közös helyszínen kívül több más elem is összeköti. Mindkettőben jelen van az isteni cselekedet, Jézus tette, amely pótolja a hiányt, megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Emellett közös elem az emberi közreműködés, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót a vízbe.

Az embernek tehát valamit tennie kell a csoda érdekében és nem várhatja tétlenül, hogy Isten mindenről gondoskodjék. János evangélista hosszasan írja le a körülményeket, de magát a csodát egyetlen mondattal foglalja össze: „Jézus fogta a kenyereket, hálát adott és kiosztotta a népnek.” Ennek köszönhetően mindenki jóllakott.

A hagyományos értelmezés szerint a kenyérszaporítás csodája az Oltáriszentség előképe. Az Eucharisztiában, az átváltoztatott kenyérben Jézus a testét adja nekünk. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban az Úr szent testét veszem magamhoz?

2. hét csütörtök

Húsvéti idő, 2. hét

Csütörtök

A mai evangéliumi részlet is a Nikodémusszal való beszélgetésből való, de még inkább az evangélista megállapításait tartalmazza.

A világosság és a sötétség, a víz és a Szentlélek kifejezések már János evangéliumának elején is előfordulnak, amikor Keresztelő János tanúságáról van szó. Most is vele hasonlítja össze Jézust: János a földről való volt és földiekről beszélt, vagyis a bűnbánat szükségességéről, Jézus az égből jött, ezért égi dolgokról beszélt.

Mennybemenetele után minden fölött van, azért áraszthatja ki a Szentlelket és ígérheti meg az örök életet. Aki nem fogadja elő őt, magára vonja Isten haragját.

Szent Márk evangelista

Szent Márk evangélista

Feltámadása után Jézus kiárasztotta a tanítványokra a Szentlelket, majd küldetést adott nekik, hogy hirdessék az evangéliumot a föld végső határáig.

Máté a zsidókhoz szólt, míg Péter és Pál Rómában hirdették Krisztust. Vértanúhaláluk után Pál tanítását Lukács, Péterét Márk rögzítette írásban.

A mai szentleckében is ott látjuk Márkot Péter oldalán. Legyetek alázatosak, józanok, és virrasszatok – hallotta Pétertől, és megőrizte, amit mondott.

Szent Márk evangéliumát Jézus mennybemenetelével zárja: „Felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján.” Beteljesültek az ószövetségi próféciák, valóra vált a 109. zsoltár jövendölése: „Így szól az Úr az én Uramhoz: ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem.” Jézus győzedelmeskedett a halálon, megtörte a sátán uralmát.

Húsvét 2. vasárnap. 2017

Húsvét 2. vasárnap. 2017

Bevezető

A mai evangéliumban a hitetetlennek mondott, de nagyon is hívő Tamás apostollal kapcsolatos evangéliumot halljuk. Ekkor mondja Jézus, hogy boldogok azok, akik nem láttak, s mégis hisznek bennem. Mi, akik bár nem látjuk őt, és mégis hiszünk benne, örülünk e, boldogok vagyunk-e azért, hogy hiszünk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor „Békesség nektek”- kel köszöntötted apostolaidat! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor, örömmel töltötted el apostolaid lelkét! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki boldognak mondtad azokat, akik Téged nem láttak, és mégis hisznek! Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Békesség nektek!”

Háromszor is elhangzik Jézus ajkáról a mai evangéliumban e köszöntés. A Feltámadott, művének teljes tartalmát belesűríti ebbe a két szóba. Hiszen az a béke, melyet ő hozott és most is ajándékoz, illetve rábíz a vele találkozó apostolokra, nem más, mint az üdvösség örömének és valóságának ajándéka.

Az Isten Fia pedig azért vállalta a megtestesülést, a nyilvános működést, a szenvedést és a kereszthalált, hogy az üdvösség művét tökéletessé tegye számunkra. A béke Isten ajándékozó szeretetének kiáradása, mely, ahogyan azt az Anyaszentegyház tanítja, nem a fegyverek hallgatása, vagy a háború rémének elkerülése, nem a negatív tapasztalás hiánya, hanem gazdagodás Istenben, az ő szeretetében, mérhetetlenül pozitív töltekezés Krisztus békéjével, vagyis egy teljesen új élet.

A valódi békesség, vagy még helyesebben az evangéliumi békesség, lényeges vonásai közé tartozik: Látni az Úr sebhelyeit, melyek gyógyulást szereztek számunkra: Ő „megmutatta nekik kezét és oldalát”- hallottuk a mai evangéliumi szakaszban.

Mindig megrendítő szembetalálni önmagunkat azokkal a jelekkel, melyek mások irántunk való szeretetének és jóindulatának kifejezői. Ezért értékes pillanatok számunkra, amikor szüleink megfáradt, ráncosodó, s remegő kezeit szemléljük. Mert ezek a kezek egykoron értünk fáradtak.

Ugyanígy Jézus sebhelyeinek, kezén, lábán és oldalán való látása, mindig megrendítő, mert figyelmeztet mindnyájunkat szeretetének visszavonhatatlan valóságára. És bármi történik is életünkben, ezek a sebek számunkra utat mutatnak a kiengesztelődés és újjászületés felé.

Az evangéliumi békesség egy másik lényegi vonása az öröm. „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”.

Az emberi szívből tisztán fölfakadó öröm, a leghitelesebb kifejezője a békének. Ennek az örömnek nem anyagi gyarapodás, vagy evilági haszon a forrása, ahogyan azt oly gyakran látjuk a mai ember életében. Ez az öröm a magasabb lelki értékek befogadásából születik, függetlenül anyagi helyzetünktől. Azért örülünk, mert azzal találkozunk, aki mindenekfelett szeret bennünket úgy, ahogyan vagyunk.

Végeredményben nem az ajándéknak, hanem valójában az ajándékozónak örülünk. Ugyanis, nem az ajándék, hanem az ajándékozó tölti be lelkünket örömmel, békével, s a hála nemes érzéseivel az ő jelenlét által.

Az evangéliumi békesség újabb lényegi vonása: a Szentlélek befogadása lelkünkbe. Őt Jézus közvetíti az apostoloknak és mindazoknak, akik nyitott lélekkel fogadják ajándékait. A Szentlélek legcsodálatosabb műve az újjáteremtés. Őt azért kapjuk, hogy teljesen betöltsön minket Isten szeretete, mely életünk valódi értelme és feladata. Ő az, aki megerősít bennünket a Jézusról szóló hiteles tanúságtételünkben. Nélküle sem az apostolok, sem mi nem vagyunk képesek megvallani mások előtt is Isten irántunk való szeretetét, a húsvéti béke ajándékát.

Ővele betelve kezdtek el beszélni a többiek Tamásnak Jézus feltámadásáról.

De Tamásnak is szüksége volt arra, hogy a krisztusi békesség előbb említett lényegi vonásait megismerje. Ezért jön hozzá is el Jézus, hogy föltárja előtte is a húsvét értelmét.

Számunkra is így válik hitelessé és tartalmassá az ajándék és a feladat, amit húsvétban kapunk. Ajándék, mely az öröm és a béke befogadását jelenti. Feladat és felelősség, amely a befogadott béke megosztását és embertestvéreinknek történő továbbadását jelenti. Annak a békének a továbbadását jelenti, amely a szereteten, az igazságon, az igazságosságon és szabadságon alapul.

Amikor megszüntették egy népnek állami szuverenitását, szétverték államgépezetét, tönkretették közműveit, romokban hevernek városok, városrészek, s nincs egészségellátás, s felszították a törzsek és vallások közötti ellentéteket, s humanitárius katasztrófa fenyegeti a népet. Ilyenkor nem a megszállást tartósító - békefenntartó - egységek küldésére, hanem békét vivő, éhezőknek enni, szomjazóknak inni adó, sebeket kötöző, betegeket és rokkantakat gyógyító, árván és özvegyen maradtakat vigasztaló emberekre van szükség.

Erre van szükség, Egymás segítésére nem gyűlöletszításra, s anarchiateremtésre, s nem demokráciát vivő rakétákra és anyabombákra.

A szentmise első olvasmányában azt hallottuk, hogy az első keresztények „egy szív, egy lélek voltak.”

Bárcsak ma élő keresztények is egy szív – egy lélek lennénk, de nemcsak mi keresztények, hanem mindenki, aki e földön él, függetlenül attól, hogy milyen közel, vagy távol élnek egymástól! Mert csak az összetartozás tudata, az egymásért érzett és megélt felelősségtudat mentheti meg egyre elembertelenedőbb világunkat.
Irgalmas szívű Jézus! Könyörülj rajtunk!

Ámen

Csodálatos halfogás

A Jézus halála utáni  napokban az apostolok  azt gondolták, hogy  egyetlen   lehetőség marad  számukra:  visszatérni eredeti  foglalkozásukhoz.  Az  Úr halálát  követően  ott  kell  folytatniuk  életüket  és  munkájukat,  ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus meghívta őket követésére.

A mai evangélium beszámolója szerint  Péter  és  apostoltársai újra  ott  vannak  a  tavon, bárkába szállnak, halászni indulnak, valamiből meg kell élniük, dolgozniuk kell. Mintegy három évvel ezelőtt innen hívta el őket az Úr, s most  talán el  is  akarják  felejteni   a  szomorú  eseményeket.

János   evangélista részletesen leírja munkájukat. Egész  éjszaka a vízen vannak,  fáradozásuk mégsem hoz eredményt, egyetlen halat sem tudnak fogni. Gondolataik  minden bizonnyal  az  Úr  kereszthalála  körül  forognak.  Ebben  a   sikertelen, csalódott helyzetben szólítja meg  őket Jézus, de nem  ismerik fel őt.

Az emmauszi tanítványok  esetében  már találkoztunk  azzal,  hogy  látásukban akadályozva vannak. Most az apostoloknál is erről van szó. Jézus azt  parancsolja  nekik,  hogy  vessék ki  a  hálót  halfogásra.  Ne felejtsük, hogy ők nem tudják, hogy Jézus mondja ezt nekik. Ha felismerték volna őt, érthető volna azonnali  engedelmességük. De miért fogadnak  szót egy idegennek, aki parancsot  ad nekik? Miért vetik  ki mégis a hálót  egy idegen kérésére? Mert halat akarnak  fogni. Legalább ez adjon értelmet  az életüknek.

Ha felismerjük, hogy  Jézus velünk  van, és  engedelmeskedünk neki,  akkor biztosan eredményes lesz szolgálatunk.

Jézus megjelenése

A húsvéti jelenések sorozata folytatódik a mai evangéliumban. A  feltámadt Krisztus korábban megjelent az üres sírhoz érkező asszonyoknak, majd pedig az Emmausz felé  tartó két  tanítványnak útközben,  akik a  kenyértöréskor ismerték fel őt.  Most pedig  több személynek,  az apostolok  közösségének mutatja meg magát.

Nem  lehet szó itt már  egyéni képzelődésről, hiszen  a megjelenésnél egy nagyobb létszámú csoport van jelen, az apostolokon kívül számos más tanítvány is. A jelenés valódiságát Lukács evangélista azzal is igyekszik bizonyítani, hogy Jézus a jelenlévők szemeláttára eszik a halból és  megmutatja  a  keresztre  feszítéskor  szerzett  sebhelyeit,   amelyek feltámadt testén is látszanak.

Az Úr  cselekedetét  és sebeit  látva  egyesek továbbra  is  csodálkoznak, nehezen mernek  hinni, mert  valóban példa  nélküli esemény,  hogy  valaki visszatérjen a  halálból  az  életbe.

Láthatjuk, hogy  a  hit  nem  célba érkezést, hanem utat és előrehaladást jelent. A feltámadt  Krisztust nem  azonnal ismerjük  fel, ahogyan  szenvedésének, halálának  és  feltámadásának  értelmét  is  fokozatosan  értjük  meg.

A felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek.

Emellett annak megértése is időt igényel, hogy küldetésünket felismerve elinduljunk a  Krisztusról  szóló  tanúságtétel  útján.  Kérem-e,  engedem-e,  hogy  a Szentlélek fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát és felkészítsen a tanúságtételre?

Ámen

Emmauszi tanítványok

A feltámadt Krisztus húsvéti megjelenései közül az egyik legrészletesebben leírt eset az emmauszi tanítványokkal való találkozás, amelyet a mai evangéliumban olvastunk.

Jézus kereszthalálát követően reményvesztetten és csalódottan indulnak Jeruzsálemből a közeli faluba, Emmauszba, ahol laktak. Csalódottságuk okát ők maguk mondják el a hozzájuk csatlakozó személynek: az események nem úgy alakultak a Mesterrel, ahogyan ők elképzelték.

Az illetőt idegennek nézik, nem is sejtik, hogy Jézus csatlakozott hozzájuk. Útközben ugyan lángoló szívvel hallgatják az idegen szavait, amely a szenvedő messiásról szóló jövendölések magyarázata, de nem ismerik fel, hogy az Úr tanítja őket.

A kenyértörés sajátos cselekedete fordulópontot hoz a történetbe. Ekkor nyílik meg szemük és ismerik fel Jézust, aki azonban eltűnik előlük. A felismerést követően késlekedés nélkül indulnak vissza az apostolokhoz Jeruzsálembe, hogy elmondják nekik élményüket. A kenyértörés hitet ébresztett bennük és a feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.

A húsvéti ünnepek elmúltával visszatérünk a mindennapi életbe, napi teendőinkhez, munkánkhoz. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmisében, a kenyértöréskor felismerhetjük az Urat. Minden szentmise során Jézus megtöri a kenyeret számunkra és azt saját testeként adja nekünk. A szentmise különleges alkalom arra, hogy az ige liturgiájában lángoló szívvel hallgassuk tanítását, majd pedig az áldozat liturgiájában részesedjünk az ő áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban.

Ámen

Mária Magdolna találkozik Jézussal

Húsvéti idő, 1. hét Kedd
Az Olvasmányhoz fűzött gondolat:

„Nem hagyod lelkem a holtak honában, nem engeded, hogy pusztulást lásson szented”. A mai olvasmányokban kétszer is szerepel a 15. zsoltárnak ez a mondata. Szent Péter apostol ezt az ószövetségi fohászt egyértelműen Jézusra értelmezi. Ő az, aki a leghitelesebben elimádkozhatta ezt a zsoltárt.

Az Evangéliumhoz fűzött gondolat pedig ez:
Az evangéliumban Szent János Mária Magdolnát az Egyház jelképeként állítja elénk. Jézus halálával az Egyház homályban van, de keresi a világosságot, amelyet a feltámadás hite hoz meg. Jézus már nem tartozik ehhez a világhoz, magunktól már nem ismertetjük fel, csak ha ő megszólít. A válaszunk a hit kifejezése. Egyben küldetést is kapunk tőle. Hirdetnünk kell szavunkkal és életünkkel, hogy Jézus feltámadt.

 (Adoremus 2006.)