Húsvét 2. vasárnap. 2017

Húsvét 2. vasárnap. 2017

Bevezető

A mai evangéliumban a hitetetlennek mondott, de nagyon is hívő Tamás apostollal kapcsolatos evangéliumot halljuk. Ekkor mondja Jézus, hogy boldogok azok, akik nem láttak, s mégis hisznek bennem. Mi, akik bár nem látjuk őt, és mégis hiszünk benne, örülünk e, boldogok vagyunk-e azért, hogy hiszünk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor „Békesség nektek”- kel köszöntötted apostolaidat! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor, örömmel töltötted el apostolaid lelkét! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki boldognak mondtad azokat, akik Téged nem láttak, és mégis hisznek! Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Békesség nektek!”

Háromszor is elhangzik Jézus ajkáról a mai evangéliumban e köszöntés. A Feltámadott, művének teljes tartalmát belesűríti ebbe a két szóba. Hiszen az a béke, melyet ő hozott és most is ajándékoz, illetve rábíz a vele találkozó apostolokra, nem más, mint az üdvösség örömének és valóságának ajándéka.

Az Isten Fia pedig azért vállalta a megtestesülést, a nyilvános működést, a szenvedést és a kereszthalált, hogy az üdvösség művét tökéletessé tegye számunkra. A béke Isten ajándékozó szeretetének kiáradása, mely, ahogyan azt az Anyaszentegyház tanítja, nem a fegyverek hallgatása, vagy a háború rémének elkerülése, nem a negatív tapasztalás hiánya, hanem gazdagodás Istenben, az ő szeretetében, mérhetetlenül pozitív töltekezés Krisztus békéjével, vagyis egy teljesen új élet.

A valódi békesség, vagy még helyesebben az evangéliumi békesség, lényeges vonásai közé tartozik: Látni az Úr sebhelyeit, melyek gyógyulást szereztek számunkra: Ő „megmutatta nekik kezét és oldalát”- hallottuk a mai evangéliumi szakaszban.

Mindig megrendítő szembetalálni önmagunkat azokkal a jelekkel, melyek mások irántunk való szeretetének és jóindulatának kifejezői. Ezért értékes pillanatok számunkra, amikor szüleink megfáradt, ráncosodó, s remegő kezeit szemléljük. Mert ezek a kezek egykoron értünk fáradtak.

Ugyanígy Jézus sebhelyeinek, kezén, lábán és oldalán való látása, mindig megrendítő, mert figyelmeztet mindnyájunkat szeretetének visszavonhatatlan valóságára. És bármi történik is életünkben, ezek a sebek számunkra utat mutatnak a kiengesztelődés és újjászületés felé.

Az evangéliumi békesség egy másik lényegi vonása az öröm. „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat”.

Az emberi szívből tisztán fölfakadó öröm, a leghitelesebb kifejezője a békének. Ennek az örömnek nem anyagi gyarapodás, vagy evilági haszon a forrása, ahogyan azt oly gyakran látjuk a mai ember életében. Ez az öröm a magasabb lelki értékek befogadásából születik, függetlenül anyagi helyzetünktől. Azért örülünk, mert azzal találkozunk, aki mindenekfelett szeret bennünket úgy, ahogyan vagyunk.

Végeredményben nem az ajándéknak, hanem valójában az ajándékozónak örülünk. Ugyanis, nem az ajándék, hanem az ajándékozó tölti be lelkünket örömmel, békével, s a hála nemes érzéseivel az ő jelenlét által.

Az evangéliumi békesség újabb lényegi vonása: a Szentlélek befogadása lelkünkbe. Őt Jézus közvetíti az apostoloknak és mindazoknak, akik nyitott lélekkel fogadják ajándékait. A Szentlélek legcsodálatosabb műve az újjáteremtés. Őt azért kapjuk, hogy teljesen betöltsön minket Isten szeretete, mely életünk valódi értelme és feladata. Ő az, aki megerősít bennünket a Jézusról szóló hiteles tanúságtételünkben. Nélküle sem az apostolok, sem mi nem vagyunk képesek megvallani mások előtt is Isten irántunk való szeretetét, a húsvéti béke ajándékát.

Ővele betelve kezdtek el beszélni a többiek Tamásnak Jézus feltámadásáról.

De Tamásnak is szüksége volt arra, hogy a krisztusi békesség előbb említett lényegi vonásait megismerje. Ezért jön hozzá is el Jézus, hogy föltárja előtte is a húsvét értelmét.

Számunkra is így válik hitelessé és tartalmassá az ajándék és a feladat, amit húsvétban kapunk. Ajándék, mely az öröm és a béke befogadását jelenti. Feladat és felelősség, amely a befogadott béke megosztását és embertestvéreinknek történő továbbadását jelenti. Annak a békének a továbbadását jelenti, amely a szereteten, az igazságon, az igazságosságon és szabadságon alapul.

Amikor megszüntették egy népnek állami szuverenitását, szétverték államgépezetét, tönkretették közműveit, romokban hevernek városok, városrészek, s nincs egészségellátás, s felszították a törzsek és vallások közötti ellentéteket, s humanitárius katasztrófa fenyegeti a népet. Ilyenkor nem a megszállást tartósító - békefenntartó - egységek küldésére, hanem békét vivő, éhezőknek enni, szomjazóknak inni adó, sebeket kötöző, betegeket és rokkantakat gyógyító, árván és özvegyen maradtakat vigasztaló emberekre van szükség.

Erre van szükség, Egymás segítésére nem gyűlöletszításra, s anarchiateremtésre, s nem demokráciát vivő rakétákra és anyabombákra.

A szentmise első olvasmányában azt hallottuk, hogy az első keresztények „egy szív, egy lélek voltak.”

Bárcsak ma élő keresztények is egy szív – egy lélek lennénk, de nemcsak mi keresztények, hanem mindenki, aki e földön él, függetlenül attól, hogy milyen közel, vagy távol élnek egymástól! Mert csak az összetartozás tudata, az egymásért érzett és megélt felelősségtudat mentheti meg egyre elembertelenedőbb világunkat.
Irgalmas szívű Jézus! Könyörülj rajtunk!

Ámen