2015. március 13., péntek

A főparancs

Péntek
„Mester melyik a főparancs a törvényben?”
Ma is ez a legnagyobb kérdés, csak már nem szakrálisan, hanem világi módon fogalmazzák meg, amikor arra kérdeznek: „Melyik a legfontosabb törvény?” Ma ezt szokták mondani a demokrácia. A demokrácia szinte már meghonosodott idegen szóval mondja el, hogy a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a társadalmat érintő legfőbb kérdéseket közös döntés alapján szabályozzuk. Azt viszont nagyon fontosnak tartják sokan, hogy elutasítsuk a diktátorok elképzeléseit.
Vajon ezek után van-e még értelme beszélni arról, amelyről az evangélium beszél, a fő parancsolatról?
Jézus nem kicserélhető, politikai kurzusok által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két legfontosabb törvényt deklarálta az őt kérdezőknek. Ebből az elsővel nem sokat tud kezdeni a mai ember. Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből és teljes elmédből!
Az Isten szeretet parancsát szinte minden vallás hangsúlyozta Jézus előtt is. Mégis érdekes jelenség a világon, hogy mindez lehetőséget ad arra, hogy vallási fanatizmussal motiválva egymás gyűlöletére kényszerítsenek embereket. Ezért sokan úgy gondolják, az Istennel nem érdemes fanatizálni az embereket. Sőt van, aki tovább megy, azt mondja nem jó, hogyha az ember túlságosan komolyan veszi a vallást, mert az is az együttélés egyik konfliktusává válhat.
Jézus azonban nem választotta el az Isten szeretet parancsát az embertestvér szeretetének parancsától A kettőt egybekötötte. Nem lehet szeretni Istent és gyűlölni az embert, és fordítva, nem lehet az embert szeretni és az Istent gyűlölni. Az istenszeretet parancsát nem választott el az emberszeretet parancsától, hanem egybekötötte.
A harmadik évezredben élő ember, parancsok nélküli ember. Törekszünk a parancsok nélküli éden megvalósítására. Ebből az édenből száműztük az Istent, következésként az első parancsot is. A második parancs helyett pedig, bevezettük a demokráciát. Csak az a baj, hogy kis istenekként ezt mindannyian a magunk javára akarjuk kihasználni. Mi is. Templomban itt jelenlévők? Válaszoljunk!

Ámen
F. F.