A szőlőskert és
a gyümölcs
A szőlőskertben dolgozó gyilkos
szőlőmunkásokról szóló példabeszéd mindenekelőtt Isten és Izrael népének
kapcsolatának története. Isten először prófétákat küldött Izraelhez, majd saját
Fiát.
De, ahogy Jézus mindegyik példabeszédének,
úgy ennek a történetnek is van egy szélesebb értelme. Az Isten és Izrael
közötti kapcsolatban felfedezhetjük Isten és az emberiség kapcsolatát. D e miért
is „ültetett ”Isten szőlőskertet, és mik azok a „gyümölcsök”, amiket vár, hogy
megteremjünk?
Itt a példabeszéd nem egyezik a
valósággal. Az emberek nem a szőlőtő iránti szeretetből ültetik és gondozzák a
szőlőt, hanem saját maguknak. Isten más! Ő nem a maga érdekéből teremti meg az
embert és lép szövetségre vele, hanem, hogy az ember javát keresi tiszta
szeretetből. A gyümölcs, amit remél az embertől: az Isten iránti szeretet, az
elnyomottakkal szembeni igazságosság. Minden azért van, hogy az embernek legyen
jó, nem pedig Istennek.
Jézusnak ez a példabeszéde félelmetesen
igaz Európánkra és általában a keresztény világra. Ebben a szövetösszefüggésben
azt kell mondanunk, hogy Jézust „kidobták a szőlőskertből”, elvetették abból a
kultúrából, amely posztkeresztény-nek, vagy egyenesen keresztény-ellenesnek
nevezi magát. A szőlőmunkások szavai, ha nem is kifejezetten, de tettekben
visszhangoznak elvilágiasodott társadalmunkban: „Rajta, öljük meg és mienk lesz
az örökség!”
Senki sem akar már hallani Európa
keresztény gyökereiről, a keresztény patrimóniumról. Az elvilágiasodott
emberiség maga akar lenni az örökös, az úr.
Amit most mondtam, az a példabeszéd
szélesebb értelme.
De Jézus példabeszédeinek mindig van egy
„szorosabb értelme”, s ez az egyénekről szól: alkalmazhatjuk azt minden egyes
személyre, nemcsak az emberiség-re vagy a kereszténységre általában. Fel kell
tenni a kérdést önmagunknak: Milyen sorsa van Krisztusnak az én életemben?
Hogyan válaszolok Isten irántam való felfoghatatlan szeretetére? Kivetettem én
is Őt házamból, életemből, elfelejtkeztem Róla, nem ismertem fel Őt?
Nem veszem észre, hogy „A fiamat csak
tisztelni fogják.” szavak nekem szólnak. A mennyei Atya hozzám küldte és küldi az
Ő Fiát e szentmisében is, az Oltáriszentségben, kenyér és bor színében.
Szomorúságot, csalódást érezhetünk a
példabeszéd hallatán. Ennek oka, hogy nem happy end a történet vége. De a maga
mélységében mégis arról a végtelen szeretetről szól, amellyel Isten minden
embert és teremtményt szeret. Ez a szeretet pedig – a váltakozó elhagyások és
visszatérések után – mindig győzedelmeskedni fog, övé lesz az utolsó szó.
Isten soha nem vet el senkit véglegesen.
Ezek pedagógiai elhagyások. Még Izrael elvetése is, amelyek burkoltan ott
vannak Jézus szavaiban – „Isten országát elveszik tőletek és annak adják, aki
megtermi annak gyümölcsét. Látjuk napjainkban is, hogy a keresztény világot,
legalábbis egy részét tényleg fenyegeti az a veszély, hogy Isten elhagyja és
más népeknek, afrikaiaknak, s ázsiaiaknak adja. Legyünk hát újra
gyümölcstermőkké, hogy el ne hagyjon, hanem velünk maradjon az Úr.
Ámen,
F. F.
