2016. április 7., csütörtök

De la Salle Szent János

De la Salle Szent János

Franciaországban, Reimsben született 1651-ben. 1678-ban pappá szentelték. A szegénysorsú ifjúság nevelésének munkájába állt tizenkét társával. Az Iskola-testvérek szerzetes társulatát alapította, és velük a népiskolai oktatás nagy munkájában óriási szerepet töltött be. Tanítóképzőket alapított. Mindenét a szegényeknek adta. Sokszor az egész éjszakát imádságban töltötte. 68 éves korában halt meg, Nagypénteken. Utolsó szavai: "Mindenben imádom Isten rám vonatkozó akaratát.

"Nevelői munkájára emlékezve mondjuk a szentmise Kezdőénekében:
Engedjétek hozzám a gyermekeket,
és ne küldjétek el őket,
mert ilyeneké az Isten Országa,
mondja az Úr.

Egyetemes könyörgések
Forduljunk kérő imánkkal Masterünkhöz és egyetlen Tanítóunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy irányítsa az ifjúságot az igazságra, szentéletű és példaadó tanítók által.
Támasszá, Urunk, lángoló lelkületű tanítókat, akik az igazság ismeretére vezetik az ifjúságot.
Adj, Urunk, hálás lelkületet a tanítványok szívébe, hogy megfogadják és kövessék tanítóik szavát.
Tégy bennünket, Urunk, igaz emberekké, hogy szavunk és példánk vonzó legyen.
Oltsd lelkünkbe a szegények szeretetét, hogy általuk is csökkenjen a nyomor.
A Gondviselésre hagyatkozó életünket jutalmazd, Urunk, Országod igazságával.

Urunk és Mesterünk! De la Salle Szent János lelkét fogékonnyá tetted a fiatalság nevelésére. Kérünk, közbenjárására áldd meg a katolikus nevelés munkáját, hogy a fiatalság is eljusson a teljes igazságra Általad, Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.