2017. június 23., péntek

Évközi 12. vasárnap. 2017

12. évközi vasárnap 2017

Bevezetés
Sokkal többet értek ti, mint a verebek, hallani fogjuk a mai evangéliumban.
Manapság a verébnek nincs tarifája, és az embernek is csak a biztosítónál. Mit ér egy édesanya, akit elveszítek? Egy fiatalság, ami nincs? Mit ér az ember, ha magyar? Mit ér az ember, ha keresztény? Jézus épp erre válaszol: sokat! Nagyon sokat, mert, ahogy ő mondja: meg fogja vallani Atyja előtt. Ha ugyanis elfelejtettük volna: az az igazi keresztény, aki megvallja, vállalja, Krisztust az emberek előtt. És nem csak a hozzá hasonlók között, a templomban. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy ezek szerint igazi keresztény vagyok-e?

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy életünk nem tükrözi, hogy igazi keresztények vagyunk. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy titkoljuk katolikus voltunkat. Krisztus kegyelmezz
Urunk! Bocsásd meg, hogy csak a hívők közösségében valljuk magunkat követőidnek. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Be kell vallanunk, hogy az evangéliumban gyakran hallunk, olvasunk meghökkentő kijelentéseket. Ilyennek minősíthetjük többek között Jézus többször is (hatvannégyszer) felcsendülő figyelmeztetését: „Ne féljetek!” Ennek hallatán úgy gondoljuk: Könnyű ezt kimondani, de nehéz valóra váltani. Hiszen emberi létünk alapszínének nevezhetjük a félelmet.
Megdöbbentő, hogy félnünk kell magától az embertől, s ma jobban, mint bármikor. Félnünk kell Kain testvérgyilkos unokáitól. Félnünk a betörőktől, a tolvajoktól. Félnünk a migránsoktól. Félünk az össze visszahazudozó közéleti személyiségektől. Félünk a permanens gyűlöletperzselő tüzétől. Félünk a hazugság és rágalom szennyes áradatától.
Szeretünk statisztikai adatokat idézgetni. Ezt teszem én is. Az Egyesült Államokban 24 percenként követnek el egy gyilkosságot, 10 másodpercenként rabolnak ki egy házat, minden 7. percben elkövetnek egy szemérem elleni erőszakot.
De nem kell Amerikába menni, mert Európában is hasonlókat tapasztalunk. Szinte mindennapivá lett a terror. Félünk a szerecsenmosdatástól.
Félnünk kell a hatalmon levőket lejárató hazug kampányoktól. Félnünk a bosszúhadjárattól.
Féltenünk kell a szeretet kötelékével hozzánk tartozó embereket, féltenünk a magyarságot, féltenünk a kereszténységet, féltenünk egyházunkat, féltenünk nemzeti és keresztény értékeinket, gyermekeink és unokáink jövőjét..
Ki győzné felsorolni félelmeink okát? Arcunk szégyentől ég, hogy egymástól kell a legjobban félnünk.
Az Úr Jézus tisztában van emberi természetünkkel és félelmeink jogosságával. Nyilvánvaló, hogy számos félelemnek életet őrző, védelmező szerepe van a jelenlegi világrendben. Arra késztetnek, hogy gondos munkával kiépítsük védő-állásainkat. Ezek megtételére buzdít bennünket akkor is, amikor a félelmek legyőzésére bátorít.
Elsősorban azt a félelmet igyekszik eloszlatni, ami tanításának hirdetése és elfogadása jelenthet számunkra. Jómaga is rövid élete során állandó fenyegetettség állapotában élt. Ennek ellenére nem adta fel küldetését, Isten országának a hirdetését és bátran szembenézett a halállal is, mert tudta, hogy utána mi következik.
Amikor tehát elküldi apostolait és apostoli Egyházát a világ-történet véres útjára, olyan feladattal bízza meg őket, amely félelmek éj-szakáján keresztül a húsvéti világosságra, tehát biztos győzelemre vezet.
Nem az a baj, ha közben megdobogtatja szívünket a félelem. Ez csak akkor lenne veszedelmes, ha elnémulnánk, a bűnös hallgatás fedezékébe menekülnénk előle. Nem szabad felednünk egyetlen nap sem Babits híressé vált mondatát: „Vétkesek közt cinkos, aki néma!”
Az Úr Jézus nemcsak biztató szavakkal akarja eloszlatni félelmeinket, hanem arra is rámutat: Milyen erőkre támaszkodjunk, amikor megvalljuk Őt az emberek előtt. Az is nyilvánvaló, hogy félelmeink legyőzésére, segítségre szorulunk. A fenyegetett emberek fegyvert hordanak maguknál. A betörők ellen biztonsági zárakkal és riasztó berendezésekkel védekezünk. Az újgazdagok, a dúsgazdagok védő és őrző szolgálattal őriztetik magukat és vagyonukat.
De vajon Jézus követője, az evangélium hirdetője milyen védelemre, kinek a védelmére számíthat? A gondviselő mennyei Atya védelmére! Az Úr Jézus azt mondja, hogy mennyei Atyánk még hajunk szálait is számontartja. Ne féljünk hát, sokkal többet értek ti a verebeknél. Ha hitünk és szeretetünk által Istenbe kapaszkodunk, akkor olyan erővel rendelkezünk, amellyel felülmúl-hatjuk valamennyi félelmünket. Pál apostollal vallhatjuk, hogy „bennünket semmiféle üldözés, de még a halál sem szakíthat el Krisztus szeretetétől!”
Ez a halálon diadalmaskodó szeretet adott erőt a vértanúknak és kiontott vérük szent mag lett, amelyből kihajtott Isten vetése. Ha erre nem vállalkoznak az evangélium hirdetői, ha nem indulnak el a történelem útján, akkor ma nincs Egyház, nincs kereszténység, és itt és most nem hallhatnánk, a ne féljetek krisztusi bátorító szavakat. Isten földi országa a keresztények bátorságából születik. A félelem és terror hatására népünk nem egyszer megtagadta már hitét és nemzeti színeinket és vörös rongyokba öltözött. S mi lett a következménye? Tragédia.
Hogy ilyen küszöbön-várakozó újabb tragédia be ne következzen, minden becsületes embernek egy emberként kell bátran szembefordulnia a nemzeti és keresztény értékeket rombolókkal. Igaz, ez nem megy bátorság és áldozat nélkül. Az igazság, a szabadság, a szeretet győzelme azonban minden áldozatot megér. Kiharcolói úgy ragyognak majd, mint a csillagok a világűrben.
Bárcsak mi is közéjük tartoznánk és a magunk hatósugarában megtennénk mindig a tőlünk telhetőt, s megvallanánk mindig azt a Krisztust, aki minket is megvall majd akkor mennyei Atya előtt!

Ámen.