Évközi
24. vasárnap
Bevezetés:
Lukács evangélista a mai evangéliumban három
példázatot mond el nekünk: az elveszett juhról, az elveszett drachmáról, és a
tékozló fiúról szólót. Mindháromban értékes dolog elvesztéséről van szó. Az
elveszett kereséséről, s megtalálása fölötti örömről. Átvitt értelemben értve a
példázatokat: Keressük-e mi elveszett testvéreinket, és örülünk-e megtalálásuknak?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Urunk bocsásd meg, hogy mi nem őrizzük
kellően vallásos életünk kincseit. Uram irgalmaz nekünk.
Urunk bocsásd meg nekünk, hogy lagymatagok
vagyunk elveszett lelki kincseink keresésében. Krisztus kegyelmezz!
Urunk bocsásd meg, hogy nem tudjuk
megosztani megtalált lelki kincseink fölötti örömünket testvéreinkkel. Uram irgalmazz.
Evangélium
után
Az Úr Jézus az evangélium szerint a
farizeusokhoz és írástudókhoz szól, akik elítélik Jézus vámszedőkkel és
bűnösökkel való érintkezését. Izraelben ugyanis nem volt szabad érintkezni
velük, mert ha érintkeznek velük, beszennyezik magukat, és ők is bűnösökké
válnak.
Az első, amit észreveszünk az első
példabeszédben az, hogy az Úr Jézus „elveszett” juhról beszél. „elveszettnek
lenni” sokkal komolyabb, mint „eltévedtnek lenni”. Aki elveszett, arról
lemondanak. Mit keresnek ezek Jézus közelében? És mit keres Jézus az ő körükben? Mondják a farizeusok, hiszen le
vannak írva! Értéktelen emberek.
De Jézus szemében nem! Hiszen Ő azért
jött, hogy az elveszettet megkeresse? Azért eszik velük, hogy megmutassa, ők nincsenek
leírva.
A pásztort állandóan fenyegeti az a veszély,
hogy elveszíti egyik vagy másik juhát. Ezért a pásztor egyik feladata, hogy az
elveszettet megkeresse.
Ezért a pásztor nagyon örül, amikor az
elveszett juhot megtalálja. Ez Jézus örömére utal, mivel az „elveszettek”, a
vámszedők és bűnösök, készek hallgatni Őt. De nagy az öröm a mennyben is még egyetlen
elveszett megtalálásán, egyetlen egy megtérő bűnösön is.
Ma is! De a pásztor ma nem kilencvenkilenc
igazat hagy ott, hogy megkeresse az elveszettet, hanem „egyet”, hogy megkeresse
a hosszú, s ma is ható üldöztetés alatt elveszettet, elveszetteket. És a
lelkipásztor ma is örül, ha egyetlen egy elveszettet is visszahoz a közösségbe.
És az angyalok is az égben. És mi?
A másik példázat is elveszettről szól: Egy
asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát. Ez a példázat megerősítése,
de kibővítése is az elveszett juh példázatának. Ismét
az „elveszett” megkereséséről, annak megtalálásáról és az angyalok öröméről van
szó.
Az asszony szorgalmasan keresi azt az
elveszett drachmát. Mindent kitakarít! Ilyen tüzetesen keresi Isten Lelke is az
elveszettet! Az elveszett embert. És mi?
Miután a drachmát megtalálta, az asszony
összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, hogy vele örüljenek. És örülnek,
még az ég angyalai is. És mi? Örülünk-e, ha közösségünkben meg jelenik egy
elveszettnek hitt testvérünk?
A harmadik példázat is az „elveszett”-ről
szól: Lukács evangélista szerint „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt
mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét.
A tékozló fiú példázata a legmegragadóbb a
három példázat közül. Tisztán emberi történet. A hétköznapi szóhasználatban is
beszélünk „tékozló fiúkról és leányokról”, akik elhagyják a szüleiket, a
családot és a barátokat, hogy belevessék magukat az állítólag élvezetes életbe.
Itt újra szó van egy elveszett
visszakerülése fölötti örömről. (A tékozló fiút minden más nyelvben elveszett
fiúnak nevezik. Csak a magyarban tékozló fiú.)
A példázat szerint most valami új történik:
az elveszettet nem keresik, és nem megtalálják, mint az első két példázatban,
hanem magától jön vissza. Keresés helyett itt várja az apa elveszett fiát, s
mikor közeledni látja, maga megy eléje.
A fiatalabb azoknak a példája, akik
nincsenek megelégedve a mennyei Atya gondoskodásával, a nyugalommal és
biztonsággal, a mindennapok megszokott kicsi dolgaival, hanem elmerülnek a
látszatboldogság világában.
A fiatalabb fiú kikövetelte a részét. Nem
akart várni az örökséggel apja haláláig. Ez annak az embernek a képe, aki ebben
az életben akar élvezni, és nem vár az örök élet boldogságára.
Végső szükségében jut eszébe az apai ház
bősége. Idáig jutott. Nem mer többé a fiú kiváltságos helyzete után vágyakozni,
megelégedne azzal is, ha béres lehetne apja gazdaságában.
Az egyetlen, amit az ifjú tehet helyzete
javítására, hogy bűnbánattal visszamegy az apjához. És meg is teszi.
Az apa szánalommal telve siet a fia elé,
átöleli és megcsókolja. Ez Isten könyörülő szeretetének képe a megtérő bűnös
iránt.
A bűnös, fiúként térhet vissza az Atyához.
Az apa visszaadja becsületét. Fiaként fogadja vissza. Mint apa felöltözteti, gyűrűt húzat az ujjára, sarut a lábára: A szegény csavargóból
ismét fiú lesz.
Az apának sajnos még egy „elveszett” fia
volt, az idősebb!
Az idősebb fiú annak a képe, aki igaznak
tartja magát. Ilyennek képzelték magukat a Jézus körülvevő farizeusok és
írástudók is. S talán mi is ilyennek képzeljük magunkat?
Az idősebb fiúval nem lehet beszélni. Nem
akar örülni testvére visszatérésének. Megveti őt, és apját igazságtalansággal
vádolja.
Az idősebb fiú nem tudja, mi a
megbocsátás. Mi az irgalom. Aki jónak és igaznak tartja magát, általában nem
gondol arra, hogy neki is szüksége van megtérésre. És mi? Mert a megbocsátásnak,
nemcsak mi, családunk, környezetünk, s népünk, hanem az ég angyalai is
örülnének a mennyben.
Ámen.
