Jézus szemléletes hasonlatot
mond azzal kapcsolatban,
hogy az ember könnyen észreveszi mások legkisebb
hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink
vannak. Előszeretettel beszélünk mások
bűneiről, de nem szeretnénk, ha a
mi vétkeink napvilágra kerülnének.
Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel,
a másik emberben vagy önmagunkban
felfedezett bűnnel találkozunk?
Először is azt szögezzük le, hogy ne
keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában
keresgéljünk.
A második szabály a következő: ha felebarátunk bűne
tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk
felette, mert egyedül Istennek
van joga ahhoz,
hogy megítélje az
emberi cselekedeteket. Ne feledjük,
hogy soha nem ismerhetjük
teljesen a másik ember élethelyzetét,
körülményeit, ezért hiányos ismereteink miatt csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye.
Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez:
nem feltétlenül a mi
feladatunk a másik embert
figyelmeztetni bűnére, mert
nem biztos, hogy kellő
tapintattal tudjuk ezt megtenni. Hagyjunk időt a bűnös ember számára, hogy önmaga belássa bűnét és
jobb útra térjen.
Ha viszont önmagunkban fedezzük fel a bűnt, legyünk nyugodtan szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb
szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük! (his)
