2016. szeptember 9., péntek

Mások megitélése

Jézus szemléletes  hasonlatot  mond  azzal  kapcsolatban,  hogy  az  ember könnyen észreveszi mások legkisebb hibáját is, miközben észre sem vesszük, hogy nekünk sokkal nagyobb bűneink vannak. Előszeretettel beszélünk  mások bűneiről, de nem szeretnénk,  ha a mi  vétkeink napvilágra kerülnének.
Mi tehát a helyes magatartás, ha a bűnnel, a másik emberben vagy  önmagunkban felfedezett bűnnel találkozunk?
Először is azt szögezzük le, hogy ne keressük másokban a hibát, mert nincs jogunk ahhoz, hogy mások lelkivilágában keresgéljünk.
A második szabály  a következő: ha felebarátunk bűne tudomásunkra jut, ne ítélkezzünk  felette, mert  egyedül  Istennek   van  joga  ahhoz,   hogy  megítélje  az   emberi cselekedeteket. Ne feledjük,  hogy soha nem  ismerhetjük teljesen a  másik ember élethelyzetét, körülményeit,  ezért hiányos  ismereteink miatt  csak téves lehet az ítélkezésünk eredménye.
Harmadik irányelvként hozzátehetjük ehhez: nem  feltétlenül  a mi  feladatunk  a másik  embert  figyelmeztetni bűnére, mert  nem  biztos, hogy  kellő  tapintattal tudjuk  ezt  megtenni. Hagyjunk időt a  bűnös ember számára,  hogy önmaga belássa  bűnét és  jobb útra térjen.

Ha viszont önmagunkban fedezzük fel  a bűnt, legyünk nyugodtan  szigorúak. És ne késlekedjünk, hanem mielőbb szakítsunk bűnös múltunkkal. A javulást, a megtérést önmagunkon kezdjük! (his)