Az
újszövetségi Szentírás egyik
könyve, a Zsidókhoz
írt levél a
következőkkel kezdődik: „Sokszor
és sokféle módon szólt hajdan
Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső
napokban pedig Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1).
Az
idézet szerint Isten nem néma,
hanem megszólal, kommunikál az emberrel, megszólítja az
embert és a válaszát várja.
Minden
beszédben önmagunkat tárjuk fel a másik előtt, és minden
beszélgetésben a másik
személyt akarjuk megismerni.
Az
ószövetségi időkben Isten
a küldöttei, a próféták által
közvetítette üzenetét a választott
népnek, s ezek révén ismerték meg őt az emberek. Ez az
ismeret akkor vált teljessé, amikor Isten az ő Fia által és Fiában,
Jézusban szólt az emberiséghez.
Amikor magunk elé képzeljük a mai
evangélium jelenetét, hogy Jézus járja a
falvakat és a városokat, tanít és
hirdeti az Isten országát, akkor arra
gondolunk, hogy a tanító
Jézus Isten szavát, üzenetét
mondja el az
embereknek. Jézus szavában maga
Isten szól az emberekhez és
közli velük országának örömhírét, bemutatja
azt az utat,
amelyen eljuthatnak az
üdvösségre.
Másrészt Jézus egész
személyében is kimondja Isten
önmagát, feltárja számunkra
szeretetét. Nem csak
Jézus szavában, kijelentéseiben, tanításában, hanem személyében is
megmutatkozik a végtelen isteni irgalom és szeretet.
(his)
