2016. október 7., péntek

Rózsafüzér Királynéja

Rózsafüzér Királynője

Október a rózsafüzér hónapja egyházunkban, október 7. Rózsafüzér Királynője (Regina Rosarii), az „Olvasós Boldogasszony” emléknapja: hálaünnep Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért.
A rózsafüzér a 15. században nyerte el mai formáját, imádkozását a domonkosok népszerűsítették.
A törökök feletti Lepantónál aratott, (1571. október 7.) győzelem után Szent V. Pius pápa, aki domonkos szerzetes volt, az ég iránti hálából az évfordulóra elrendelte a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét, és a lorettói litániába bevezette a „Keresztények segítsége” megszólítást. A győzelmet az egész keresztény világ a rózsafüzér imádkozásának és a Szűzanya segítségének tulajdonította. Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt.
Az ünneplést XIII. Gergely pápa terjesztette ki, kezdetben csak azon templomok számára, mégpedig október első vasárnapján, amelyek rendelkeztek rózsafüzér-oltárral.
Majd, Savoyai Jenő 1716. augusztus 5-én, Havas Boldogasszony napján szintén a törökök felett aratott péterváradi győzelme emlékére XI. Kelemen kiterjesztette az egész egyházra, Szent X. Pius pedig 1913-ban visszahelyezte október 7-ére. A Rózsafüzér Királynője nevet Szent XXIII. János pápa adta az emléknapnak 1960-ban.
Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét, mint a szabadulás kieszközlőjét.
És ma, hogy viszonyulunk a kereszténységet végveszéllyel fenyegető Iszlám áradattal szemben? Védekezünk-e ellene? Eleink nem befogadták, hanem kemény harccal visszafordították. Kérjük-e a Rózsafüzér Királynéjának, a Keresztények Segítségének a segítségét?

Ámen