Ádventi
idő, 3. hét Kedd
Két dolgot nyilvánvalóan magunkkal
vihetünk a mai gazdag evangéliumi szakaszból: az egyik a megtérésről, a másik a
szavak és tettek egységéről szól.
Példaképünk ne az a fiú legyen, aki
könnyen mond igent, majd ígéretét hamar visszaszívja. Inkább a másikra
tekintsünk, a megtérőre: képes felülbírálni addigi magatartását, magába száll,
dönt, és megteszi, amit kértek tőle.
Legyen számunkra advent a megtérés ideje,
ne csak szóval, tettekkel is. A szentmisében gyakran válaszoljuk a pap
szavaira: ámen, úgy legyen.
Mindennapjaink során váltsuk tettekre a
szentmisén Isten akaratára kimondott igeneket. Jézus mindig igen volt az Atya
akaratára.
(Adoremus 2005.)