2016. december 27., kedd

Szent János


Szent János apostol egyértelműen azzal a szándékkal írta meg evangéliumát,

   hogy elvezesse az  olvasókat a  Jézus Krisztusban való  hitre. E  szándéka
   világosan  nyomon  követhető   egész  művén.  A   Jézus  csodáiról   szóló
   elbeszélésekben különösen is  megfigyelhető a  hit szerepe,  amely vagy  a
   gyógyításokat megelőzően  szerepel, azaz  mintegy az  emberek hitét  látva
   cselekszik Jézus vagy azok után, a csodatettek, mint hitet ébresztő  jelek
   láttán születik  meg az  emberekben. Gondoljunk  csak például  arra,  hogy
   Jézus első  csodájának,  a kánai  menyegzőn  a víz  borrá  változtatásának
   története ezzel a kijelentéssel zárul: „Ezzel kezdte Jézus csodatetteit  a
   galileai Kánában.  Kinyilatkoztatta dicsőségét,  tanítványai pedig  hittek
   benne”  (Jn   2,11).   Vagy   gondolhatunk  a   vakok,   bénák,   leprások
   meggyógyítására, amelyek azt követően  történnek, hogy a gyógyulni  vágyók
   kifejezik Jézus istenségébe, isteni hatalmába vetett hitüket.
   Szent János evangélista jól tudja, hogy történetei hiteltelenek  volnának,
   ha nem mutatná be saját előrehaladását a hit útján és nem tenne  tanúságot
   személyes hitéről. Ma az ő ünnepén azt a részletet olvassuk fel  írásából,
   amely minden  bizonnyal  a  legdöntőbb volt  számára.  Saját  nevét  ugyan
   elhallgatja művében,  de mi  tudjuk, hogy  Péter mellett  ő volt  a  másik
   tanítvány, aki a feltámadás hajnalán Jézus sírjához sietett, majd az  üres
   sír és az otthagyott leplek láttán megszületett benne a hit.
   © Horváth István Sándor