Advent 2. vasárnapja.
Bevezetés
Ádvent 2. vasárnapjának evangéliumában, az Úr útja nagy
előkészítőjének, Keresztelő Szent János, Izaiás prófétától vett szavai:
Készítsétek az Úr útjait! Ma nekünk szólnak. De, az Úr várásának idején, hogyan
állunk mi az útkészítéssel? Az erkölcsi értelemben vett dombok elhordásával, és
a völgyek feltöltötésével? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket!
Kirié litánia
Urunk!
Bocsásd meg, hogy nem törődünk a Hozzád vezető út építésével. Uram, irgalmazz!
Urunk!
Bocsásd meg, hogy nem tesszük egyenessé életünkben azt, amit egyenessé kell
tennünk. Krisztus, kegyelmezz!
Urunk!
Bocsásd meg, hogy nem távolítjuk el életünkből azokat a göröngyöket, amelyek
botlásainkat okozzák. Uram, irgalmazz!
Evangélium után
A Jordán mellett bűnbánatot hirdető Keresztelő János a maga idején még
nem nézhette végig a mai autópályák építését. Sziklákba fúrt hatalmas alagutakat
sem láthatott. Ezzel szemben jól ismerte Júdea sivatagos pusztáit, Jerikó
kietlen környékét, a kiégett sziklahegyeken átvezető úttalan utakat.
Ezek egyébként az elmúlt közel 2000 év folyamán alig változtak. A
szentföldi zarándok még ma is szemtanúja lehet ilyen útépítő kínlódásoknak, ha
Jeruzsálemből Jerikóba nem a modern autópályán, hanem a régi római kori úton
megy le. Láthat még ma is olyan beduinokat, akik kétkezi munkával egyengetik a
sziklák mentén kígyózó, inkább csapásnak, mint ösvénynek tűnő kacskaringós
utat. Kezdetleges, lapátra emlékeztető kézi alkalmatossággal törik a követ, a
törmeléket vesszőből font kosárban hordják a nagyobb gödrökbe az alig kivehető
hegyi úton.
Krisztus Urunk korában Keresztelő János ugyancsak végig nézhette a mai
beduinok elődjeinek verejtékes fáradozását.
Ilyen élményét felhasználva, Izajás szavaival, hívta fel kortársai
figyelmét az Ég követének eljövetelére és a vele kapcsolatos előkészületek
megtételére. Átvitt értelemben értve, a mai szentmise evangéliumában olvasott
Izajás szavakat: "Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A
völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe legyen
egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten
üdvösségét".
A munkás életből vett képek Isten útjára irányítják figyelmünket, az
isteni kapcsolatok úthálózatára, amelynek kiépítése a keresztény ember számára
állandó feladat és mindig komoly nehézségekbe ütközik.
Isten útjának akadályai nem-csak képek, hanem konkrét valóságok.
Mégpedig az emberi magatartások olyan sajátos formái, amelyek folytonosan
megzavarják Istenhez és embertársainkhoz fűződő kapcsolatainkat.
Isten útjának akadályait legelőször önmagunkban kell keresnünk, aztán
közvetlen környezetünkben és a társadalomban. Ennek megfelelően a gátak
elhárítási munkálatai is különbözőek. Bizonyos, hogy Isten útjának egyengetését
elsősorban nem valamiféle speciális egységektől és különleges alakulatoktól, nem
kívülről és másoktól kell várnunk, hanem azt mindenekelőtt saját magunkon és
személyesen kell elkezdenünk.
Isten úthálózatának építési terveit és a hozzá szükséges eszközöket ismerjük.
A szeretet, az egység és egyetértés, az igazság és az igazságosság útjának
kiépítéséről van itt szó, az Istenre hagyatkozó istenfélelem által.
Ami bennünk ezt a célt megakadályozza, az gát, sorompó, szakadék,
utunkat álló sziklatömb. Vallásos életünk akadályai igensokfélék, olyannyira,
hogy azok Isten előtti felmérésére mindenki saját maga képes a leginkább.
Az Isten előtti felmérés meg-könnyítése érdekében csak néhány utalással
szeretnék az adventi "útépítő” testvéreim segítségére sietni.
Korunkban elharapódzott az ember önmaga
istenítésének bűne. Többen úgy gondolják, hogy Isten nélkül is nagyszerűen
kijönnek az életben. Ők, legtöbbször valóban jó állással, pénzzel,
biztosítással és nyugdíjjal rendelkeznek. Úgy vélik, hogy semmi szükségük
Istenre.
Ki csodálkozhat azon, ha számukra fölösleges hiábavalóságok a
szentmisék, a szentségek és az imádságok, a roráték? Olykor, emberileg nézve a
dolgot, valóban elérnek "mindent", csak éppen az igazi boldogságot
nem. Őket is nyugtalanítja a kockázattal együtt járó veszély, az esetleges
sikertelenség, a betegség, főleg pedig a halál és az elmúlás gondolata.
Adventi számvetésünk másik gondolata az embernek fokozódó zárkózottságából indul ki. Odáig jutottunk,
hogy még tőszomszédunkat sem ismerjük. Rászorulna segítségünkre, de mi még be
se csengetünk hozzá. Meg is halhat úgy, hogy mi csak napok, vagy hetek múlva veszünk
róla tudomást.
Az emberek zárkózottak lettek, mert elhatalmasodott a kényelemszeretet,
és az embertársak mit sem törődnek egymással. A szülőnek egyes családokban
teher lett a gyermek, s az ilyen tehernek tekintett gyermek később rá sem
nyitja apjára és anyjára az ajtót.
Az adventi idő alkalmas arra, hogy az emberi szálakat a krisztusi
szeretet alapján szorosabbra fűzzük. Ennek érdekében ki kell lépnünk önmagunk
zárkájából, fel kell keresnünk egymást és meg kell mutatnunk mások iránti szeretetünket.
Az egyéni vállalkozás ezen a téren is nem egyszer kudarcba fullad.
Szentmisénk evangéliumában a próféta többes számban szólított fel minket: Készítsétek az Úr útját! Azaz
valamennyien készítsük azt, egymást bátorítva, kéz a kézben támogassuk egymást
a jóban, és főleg mutassunk jó példát egymásnak. Keresztény és nemzeti
voltunkban való megmaradásunkkal.
A völgyeket töltsük fel, a hegyeket, halmokat hordjuk el, ami görbe, tegyük
egyenessé, a göröngyöst sima úttá, hogy minden ember meglássa az Isten
üdvösségét. Ámen.
