Emberi méltóságunk többek
között abban mutatkozik meg,
hogy szabadon dönthetünk és
szabadon cselekedhetünk. Döntési
és cselekvési
szabadságunkat a teremtő
Istennek köszönhetjük, aki
nem neki vakon engedelmeskedő rabszolgának
teremtette meg az
embert és nem
is gondolkodásra képtelen automatának.
Isten azt szeretné,
ha szabadon választanánk azt
az utat, amely
az üdvösségre, a
vele való végső egyesülésre vezet.
Isten
elvárja tőlünk, hogy szavaink
valóban benső meggyőződésünket és
szándékainkat fejezzék ki,
s mindezzel ne ellenkezzenek tetteink. Nem elegendő
elismerni Isten létezését és nem elég azt hangoztatni, hogy
ismerjük akaratát, hanem
meg is kell
tennünk mindazt, amit
megismertünk.
Ennek
igazságát Jézus így fejezi ki a
mai evangéliumban: az juthat be a
mennyek országába, aki teljesíti a
mennyei Atya akaratát. Szavainak
szemléltetésére
példabeszédet mond a
házát homokra építő balga
emberről és az okosról, aki szilárd alapot választ lakóhelye számára. Az előbbiek csak
ismerik Isten tanítását, de nem élnek
aszerint. Megtehetik, mert szabad
akaratuk van. Az utóbbiak, az okosak, nem csak ismerik Isten
elvárásait, hanem szabad akarattal
elfogadják azt és cselekedeteiket ehhez
szabják. Megteszik Isten
akaratát, mégpedig szabad akarattal,
felelősségük tudatában.
A szabad akarat személyes felelősséggel
jár.
(his)