Melyik az első
Jézus ellenfelei közt voltak olyan
személyek is, akik tudás szintjén megértették a fő parancsolat lényegét. Az
írástudó kíváncsiságból kérdezett rá a fő parancsolatra. Ő tudta, hogy melyik a
legfőbb parancs, hiszen minden reggel elimádkozta a “Halld, Izrael!” Imádságot.
Ebben az imában kifejeződik az imádkozó hűsége az egyetlen igaz Isten iránt.
Isten szeretete minden tevékenyégénél fontosabb. Nem kevésbé fontosabb a
főparancs második része: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Lev 19,18).
A felebarátunkat csak akkor szeretjük
helyesen, ha megvan bennünk a helyes önszeretet. Aki lebecsüli önmagát és saját
személyét az nehezen tud másokat tisztelni. Ha a helyes önszeretet az isteni
szeretet fényében történik, akkor kezdi az ember érzékelni a parancsnak a lényegét;
addig csak egy előírás, parancsolat marad számára. Amikor felfedeztük ennek a
főparancsnak a lényegét, akkor az a cselekedeteinkben is érzékelhetővé válik.
Nem elég a főparancs szolgai teljesítése, szükségünk van a Szentlélekre, aki
lelkülettel, élettel tölti meg a Törvényt.
Jézus konkrét tettekben mutatta meg
kortársainak a főparancsolat helyes gyakorlatba ültetését. Nem elég naponta
imádkozni a főparancsolatot, hanem fontos annak a mindennapi gyakorlása. Csak
akkor van értelme az Isten iránti személyes hódolatunknak, ha az
embertársainkkal való érintkezésünkben is megmutatkozik.
Egy régi japán ének a következőket énekli
meg: Szeretni Jézus szavaival, cselekedeteivel, érintésével. Csak így nyer
értelmet a főparancsolat ismétlése.
