2015. augusztus 29., szombat

22. évközi vasárnap

22. évközi. vasárnap. 

Bevezetés
A farizeusokról és szokásaikról hallunk a mai, evangéliumi szakaszban. A farizeus szó hallatán, mindjárt eszünkbe ötlik, a hétköznapokból, a "farizeuskodik" kifejezés. Itt azonban nem a farizeuskodásról, hanem a külsőséges, illetve bensőséges vallásosságról van szó. Milyen a mi vallásosságunk a mi vallásosságunk külsőséges e vagy bensőséges? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg vétkeinket: hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus Krisztus az Ő emlékezetére cselekednünk parancsolt.

Kirié litánia
Jézus Krisztus, Aki megmenteni jöttél közénk, szabadíts meg bennünket a külsőséges vallásosságtól. Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, segíts bennünket, hogy ne csak ajkunkkal, hanem szívünkkel is tiszteljünk és szeressünk. Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, segíts bennünket, hogy tanításodat követve, éljük hiteles keresztény életünket. Uram, irgalmazz.

Evangélium után
A mai evangéliumi szakasz szerint a külsőségekre szorítkozó vallásosságról mond igen kemény ítéletet Jézus. Elmarasztalja azokat a szokásokat, amelyek mögül hiányzik a hit és a szeretet.
Az Ószövetségben igen komolyan vették az úgy nevezett rituális tisztaságot. Az előírt mosakodásokat, az edények öblítését, a halottaktól való tartózkodást, stb. Mindezek önmagukban helyes gyakorlatok lehetnek, sőt népegészségügyi és nemzetfennmaradás szempontjából nagyon is fontosak.
A zsidó nép fiai és leányai kínos gonddal ügyeltek a tisztasági előírások megtartására, de a lelki tisztasággal keveset törődtek.
Ez a külsőséges, látszatvallásosság szemet szúrt a lélek mélyére látó Jézusnak. Nem akarta elvetni az ősi hagyományokat, de hangsúlyozni kívánta a belső, szívbéli tisztaság elsőbbségét. Amikor a farizeusok szemrehányást tesznek Jézusnak, hogy tanítványai elhanyagolják az ősök hagyományait, nem maradt adós a megfelelő válasszal. Izajás szavait idézi: „ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem.”
Az Úr Jézus és a farizeusok közötti nézetkülönbség abban rejlett, hogy melyek az isteni törvények és melyek az emberiek. Ha a törvények között valamiféle ragsort akarunk felállítani, akkor az isteni törvények az emberiek elé kerülnek. Ez akkor lehet fontos, ha egyes törvények között ellentmondást vélünk felfedezni, s nem tudjuk, hogy melyiknek engedelmeskedjünk. Ilyen esetekben természetes, hogy az isteni törvények megtartása elsőbbséget élvez. Itt, ebben a vitában isteni és emberi törvényekről van szó, nem vitás, hogy az isteni előbbre van, mint az emberi
Ezért Jézus határozottan elutasítja azt a farizeusi szándékot, amely emberi törvényekkel akarja helyettesíteni az Isten által adott parancsokat.
Sajnos ez a szomorú jézusi megállapítás: „Ez a nép ajkával dicsér engem, de szíve távol van tőlem”, nemcsak a farizeusokra vonatkozik, hanem ránk is, akik ezeket az igéket halljuk. Nem érezzük, hogy mennyi szomorúság borong e szavakban?
Gondoljunk csak arra, hogy jóllehet megtartunk bizonyos vallási szabályokat, de nincs semmi hatással életünkre. Vasárnap lélek nélkül, minden különösebb összeszedettség nélkül veszünk részt a szentmisén. Gépiesen imádkozunk.
62 éves papi szolgálatom alapján azt mondhatom, amíg a körülmények kedvezőek, addig az emberek vallásososan élnek. De, ha váratlan fordulat következik be, meggyengül vallásosságuk.
Sajnos, az imént említett jézusi megállapítás „ez a nép ajkával tisztel engem, de ajka távol van tőlem”, nemcsak a farizeusokra vonatkozik. Állandó veszélyként kíséri sok hívő ember vallásosságát is.
Sokan ragaszkodnak még bizonyos vallásos gyakorlatokhoz.
Vasárnap még el-eljárogatnak a templomba.
Szokásból még megkereszteltetik gyermeküket.
Szokásból elsőáldozáshoz, ritkábban még bérmálkozáshoz is vezetik gyermeküket.
Szokásból templomi esküvőt is kérnek a jegyesek. Holott templomba csak ritkán járnak.
Egyházi temetést igényelnek elhunyt szeretteik részére, de sok esetben még a Miatyánkot sem tudják, illetve szokták együtt imádkozni a szertartást végző pappal.
Mindez édeskevés a vallásossághoz, a hiteles keresztény vallásos élethez, de félve mondom ki, édeskevés az üdvösséghez is.
Mit érnek az olyan vallásos szokások, amikor oly távol van már az ember szíve az Istentől, hogy már ajkával sem dicséri az Istent?
Hová vezet az egyén, de a közösség életében is, ha az ember már ajkával sem dicséri az Istent? Hová a hit meggyengülése? A nemzettudat meggyengüléséhez. Hová a hit elvesztése? A nemzettudat elvesztéséhez? Nézzünk csak körül!
Még mindig fennáll annak veszélye, hogy sok hívő megáll a külsőségeknél, és megfeledkezik a lényegesről. Isten nem a szokásainkat, hanem a szívünket kéri.
A képmutató magatartás örök kísértés az ember számára. És annak ellenére, hogy nem könnyű győzelmet aratni fölötte, mégis győzelmet kell aratnunk fölötte! És azt tapasztalom, hogy templomunkba járó jó hívők meg is tesznek ezért mindent. Mert tudják, hogy belső tartalom – szív és lélek nélkül - mitsem érnek vallásos gyakorlataink, de egyéb cselekedeteink sem.
Nekünk szívünkkel kell dicsőítenünk az Istent, s szívvel-lélekkel tenni a jót, nemcsak akkor, amikor látják az emberek, hanem akkor is, amikor nem látják, titokban is, rejtekben is, mert ettől függ egyéni és közösségi életünk sorsa, s jobbrafordulása. Ettől függ megmaradásunk.

Ámen