Évközi 32. vasárnap.
2018
Bevezetés
A mai evangélium két egymással ellentétes
magatartást tár elénk: az írástudókét és az özvegyasszonyét. Jézus óvja
hallgatóit az özvegyek házát felélő, s színleg nagyokat imádkozó írástudók
magatartásától, a két fillért perselybe dobó özvegyét. pedig példaként állítja
hallgatói elé. Jézus
nagyra értékeli a kis adományt. Eszünkbe jut-e, a régi mondás: Néha a kevés,
több mint a sok.
A mi magatartásunk az írástudókéra, vagy a
szegény özvegyére hasonlít-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié
litánia
Testvérek! Megteszünk e mindent azért,
hogy ki ne vesszen lelkünkből a szolidaritás? Uram irgalmazz!
Amikor adakozunk, gondolunk-e a minden jó
Adományozójára, gondviselő Istenünkre? Krisztus kegyelmezz!
Megtapasztaltuk e már az Írás szavait,
hogy jobb adni, mint kapni? Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Az evangélisták Jézus tanítását, mondásait
jóval Jézus e földről való távozása után szerkesztik egybe. Ezért a bennük közölt
mondásokat nem vezethetjük vissza Jézusra, de a bennük megfogalmazódó mondanivalót,
összhangba hozhatjuk Jézus tanításával. A szegény asszony két fillérjéről szóló
elbeszélést is, megtisztítva a túlzó szavaktól.
A szegény asszony két fillérje valaha
fogalom volt a keresztény világban. A mai elvallástalanodó, elvilágiasodott
világunkban, sokak számára, csak egy érzelmes, unalmas jelenet az egyre
ismeretlenebb evangéliumból, melyre egyre inkább úgy tekintenek, mint egy
irodalmi alkotásra, nem pedig, mint az örömhírre.
A szegényasszony két fillérjéről szóló
történet jobb megértéséhez tisztázni kell azt, hogy mit jelentett Jézus korában
özvegyasszonynak lenni.
Az özvegyasszonyok a társadalom peremén
élő, jogok nélküli kisemmizett emberek voltak. Helyzetüket tekintve a
kolduséhoz álltak közel, azzal a különbséggel, hogy míg a koldus olykor maga tehet
arról, hogy olyan helyzetbe került, amilyenbe került, addig az özvegyasszonyok
nem.
Az özvegyasszony két fillérjét ne
hasonlítsuk a mi egykori kétfillérünkhöz. Ha kicsiny összeg is volt, azért az özvegynek
szegényes megélhetést biztosított. A szegény asszony, aki két fillért dob a
perselybe, ezzel egész megélhetését dobja be.
De bizalommal van Isten iránt. Minden bizonnyal szorgos, dolgozó asszony lehetett, aki kétkezi munkájával elő tudta teremteni a mindennapiját. Jézus a hallottak szerint nagyra
értékeli az özvegy kis adományát és tettét. Jézus nem azt nézi, hogy ki mennyit
ad. Ő látja azt is, hogy ki mennyiből adja azt, amit ad, és hogy milyen
lelkülettel. Mert az Isten szemében nem az számít, hogy ki mennyit ad, hanem,
hogy mennyiből adja, és milyen lelkülettel.
Végeredményben a mai evangéliumi
jelenetben nem a perselybe dobott pénzről van szó, annak kicsiny, vagy nagy
voltáról, hanem a perselybe dobó személy Istennek történő odaadásáról.
Az özvegy tette ugyanis mély tartalommal,
isteni üzenettel bír. Mégpedig azzal, hogy Istennek teljesen oda kell adni önmagunkat.
Isten nem alamizsnát, felesleget, hanem teljes odaadást kíván tőlünk.
A szív és lélek odaadása hiányzik a gazdagok
adakozásából és életéből, s ezt bizony nem lehet külsőséggel, látszattal és
mutatós gesztusokkal pótolni. Az özvegy két fillérje pedig teljes csatlakozást
jelentett Istenhez: mindent odaadott, fenntartás, aggodalom és mellékszándék
nélkül. Ez az odaadás a lélekben, belül történik, s a külső áldozat csak
következménye és jele.
A mai keresztény életben is az egyik
legnagyobb probléma az igazi, helyes vallásosság kialakítása. Azzal, hogy
megkereszteltek minket, azzal, hogy „anyakönyvezett keresztények” vagyunk,
sohasem elégedhetünk meg.
A mai evangéliumi szakasz üzenete az, hogy
fontos az áldozattal és lemondással járó adakozás. És, hogy Isten nem
alamizsnát, nem a feleslegest, hanem lelki értelemben a teljes odaadást kívánja
tőlünk.
Az özvegy tette azonban több mint egy
esemény: mély tartalommal, isteni üzenettel bír. Mégpedig azzal, hogy Istennek
teljesen oda kell adni magunkat. Isten nem alamizsnát, felesleget, hanem teljes
odaadást kíván tőlünk
Nem elég csak egy kicsit hinni Istenben,
nem lehet csak egy kicsit hinni a Gondviselésben, nem lehet csak egy kicsit
vallásosan élni, hanem erős hittel kell hinni benne, a Gondviselésben is! S
teljes szívből kell szeretni az Urat, s nem színleg, hanem hitelesen kell
élnünk vallásos életünket.
Dicséretes dolog, de nem elég
vasárnaponként szentmisére jönni, s azt passzívan végig ülni, amiből legfeljebb
az marad meg, hogy jól, vagy unalmasan beszélt-e a pap.
Dicséretes dolog, de nem elég sokat
imádkozni, ha imánkat nem követik tettek.
A kereszténység életforma, s nem pedig
hobby.
Hobby, ami azt jelenti, hogy valaki
szabadidejében szívesen csinál valamit. A kereszténységet nem elég
szabadidőnkben művelni. Amikor ráérek, imádkozom, vagy eljövök templomba.
Azt szokták mondani, hogy a pap a nap 24
órájában pap, s nemcsak addig, amíg az oltárnál van.
Ugyanígy, a keresztény is a nap 24
órájában keresztény, s a hét 168 órájában keresztény, nem pedig csak addig,
amíg imádkozik, vagy a vasárnapi misén jelen van.
Milyen szép lenne, ha mindezt meg is
valósítanánk. Nagyon nehéz kivonni magunkat a környezetünk hatása alól.
Ha keresztény elődjeinknek sikerült
keresztényhez illő módon élni, pedig őket sem fogadta be a világ, akkor nekünk
is, keresztényeket üldöző világban is, sikerülni fog, csak akarjunk. Mert Isten
Szentlelke mindig a keresztényekkel volt, van és lesz mindörökre.
Ámen
