2018. november 2., péntek

Halottak napja 2018


Halottak napja, 2018

Bevezetés
Kedves Testvérek!
Halottak napján, vagy az a körüli napokban igyekszik mindenki eljutni szerettei sírjához. Ilyenkor fehér virágokkal borított és gyertyák imbolygó fényével megvilágított sír-hantok között szeretteinkre emlékezve botorkálunk a temetőben. Körül leng bennünket ilyenkor az elmúlás hangulata, s egyre közelebb kerül hozzánk saját elmúlásunk gondolata is. S a költő szavaival mondjuk: ”Égnek a lelkemben kis rőzsedalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, arról, hogy meghalok.”

Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy oly gyenge a mi örökkévalóságban való hitünk. Uram! Irgalmazz nekünk!
Urunk bocsásd meg nekünk, hogy oly ritkán gondolunk elhunyt szeretteinkre. Krisztus kegyelmezz nekünk!
Urunk! Bocsásd meg nekünk, hogy nem vagyunk készek e világból való távozásunkra. Uram, irgalmazz nekünk!

Evangélium után
A halál szomorú ténye ellenére is, az ember lelke mélyén ott él a kiolthatatlan vágy az örökké élés, az el nem múlás után. Még a gyógyíthatatlan betegében is, még a halálos ágyon is, és elemi erővel tör fel a lélekből, még az utolsó pillanatban is.

Az embernek, mégis tudomásul kell vennie a megmásíthatatlant, az örök emberi sorsot, a halált is, a távozást a földi létből. – A fájdalmas, megrendítő, mindennél valóságosabb tényt. Akár gondolunk rá, akár nem - akár készülünk rá, akár nem. Egy napon kopogtat majd nálunk is az Úr.
Ezért figyelmeztet bennünket Jézus eme szavakkal: „Legyetek készen, mert egy órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia!” - Eljön, szólítani fog bennünket is: „Adj számot sáfárkodásodról, mert többé nem sáfárkodhatsz!”
Mi hívők is gyakran gondolunk arra az órára, amikor eljön értünk az Úr. Hervadás és lombhullató fák haldoklása között is, sírok között is, az enyészet birodalmában is, a kripták néma csendjében is, keresztekre tekintve, saját elmúlásunkról elmélkedve is, Krisztus keresztjére tekintünk, és a föltámadott Krisztusba vetett hittel, a hervadáson túli kikeletre, síron túli égi otthonra, enyészeten túli örök életre gondolunk.
Ilyenkor, halottakról emlékezve, képletesen szólva, a hit lépcsőjén, a hit mankójára támaszkodva, átnézünk a túlvilágba, „ahol nincs többé halál, sem jajgatás, sem fájdalom,” csak örökké tartó boldogság!
Átnézünk abba az országba, amely országnak világító szövétneke az Isten Báránya, Üdvözítőnk, Jézus Krisztus.
Átnézünk abba az országba, amelyben összehasonlíthatatlanul többen élnek, mint itt a földön.


Átnézünk oda, ahol szeretteink vannak, és keressük őket. Különösen azokat a szeretteinket, akik csak gyertyalánghoz hasonló, pislákoló hittel távoztak az élők közül. És ajkunk imádságot remeg értük, mert fülünkbe cseng a Szentírás eme mondata: „Üdvös és hasznos dolog imádkozni az elhunytakért” Üdvös és hasznos, mert így ők is, a tisztuló lelkek is eljuthatnak Isten színről színre látására.
Imádkozunk, s elkezdünk beszélgetni velük, olyan őszintén és olyan szeretettel, mint az életben még soha. Szólítgatjuk őket. S nemcsak a hála, hanem a bocsánatkérés és a bánat érzésével is. Mert a velük való kapcsolatainkban volt olyan is, amin, míg éltek, nekünk kellett volna változtatnunk, de nem változtattunk. El kellett volna mondanunk, de nem mondtuk el. Meg kellett volna tennünk, de nem tettünk meg…
És kérjük őket, legyenek közbenjáróink, szószólóink az Úrnál, hogy az örök élet hitével járjuk élet-utunkat, és így eljussunk majd mi is örök otthonunkba, Isten színről-színre látására, s szeretteinkkel való boldog, s örökké tartó találkozásra.
Ámen.