Júdás
elárulása
Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora
termébe hív minket. Júdás árulásának megjövendölését János evangélista azzal
vezeti be, hogy Jézus „mélyen megrendült lelkében.” E kifejezés ismerős
számunkra, hiszen Lázár feltámasztásának történetében már találkoztunk vele.
Amikor Mária és Márta házába megérkezve Jézus értesül arról, hogy barátja,
Lázár már négy napja halott, akkor „lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd
a sírhoz indult, hogy életre keltse, visszahívja a halálból őt. A
szenvedéstörténetben egy másik helyen is ugyanez a kifejezés írja le Jézus
lelkiállapotát. A jeruzsálemi bevonulás után, utolsó beszédében, amikor már
érzi, hogy küldetése szenvedéssel és halállal fog beteljesedni, így szól:
„Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De
hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn
12,27-28).
Mi
is megrendült lélekkel hallgatjuk szavait, amikor arról beszél, hogy valaki el
fogja őt árulni. Mégpedig a hozzá legközelebb állók közül, apostolai közül
kerül ki az a személy, aki anyagi haszonlesésből elárulja a főpapoknak Jézus
tartózkodási helyét és éjszaka elvezeti majd hozzá a katonákat, hogy ne a
nyilvánosság előtt, hanem titokban foghassák el. És megrendült lélekkel
hallgatjuk, hogy az Úr megjövendöli Péter tagadását is. Júdás és Péter
cselekedete és jelleme között nagy a különbség. Júdásból hiányzik, Pétert
könnyekre fakasztja a bűnbánat.
