Nagyszombat és
húsvéti vigília
Nagyszombaton az Egyház Krisztus
szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Majd az esti
vigília-szertartással kezdetét veszi legfontosabb ünnepünk, a húsvét, amely a
kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból
és mindenkit meghív az örök életre. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Sajtószolgálatának összeállítását olvashatják.
Nagyszombat a gyász napja, Jézus most
sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van
imádságra a szentsír előtt. Ezen a napon készülődünk a feltámadás örömére.
Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít
Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Nagyszombat – Jézus a sírban
pihen, a hívek felkeresik a templomokban felállított szentsírt.
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe.
Húsvét éjszakáján az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a
szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és sötét, a tűz s a
víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust,
aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, abban a
sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után. Amikor úgy látszott,
hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben
gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.
A húsvéti vigília szertartása négy, jól
elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a
vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend, a 4.
századra vezethető vissza.
A szertartás a sötétség beállta után
kezdődik a tűzszentelés szertartásával. Egyedül a parázsló szén világít, s az
arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza,
hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega,
övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön
örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását,
mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új
reményt adjon.
Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti
gyertyát, amely a halott Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel,
amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A föltámadásnak nem volt tanúja, hiszen
Jézus nem erre a világra, ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl,
hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája megjeleníti a
föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét
megeleveníti az új tűz. Szimbolikusan ez a föltámadás pillanata. A megszentelt
tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését
érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje
kiterjed az egész emberiségre.
A pap elindul a fénnyel a sötét templomba,
s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti
gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét
templomot. Mi vagyunk a sötétben járók, akik várjuk a fényt. Ezt az örömet
halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen
hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a húsvéti
örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely
a feltámadást és a megváltást jelképezi.
A húsvéti örömének elhangzása után
kezdődik az igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy
állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten
dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus
győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten
népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadásának evangéliumi felolvasása
után hangzik el a szentbeszéd.
Ezt a keresztelés ünnepélyes szertartása
követi. Először elhangzik a mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az
ember tagjává lesz az Egyháznak, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik.
Ezután a keresztvíz megszentelése és a keresztelés következik. Ha ez mégsem
lenne, akkor is vizet szentel az Egyház, a hívek megújítják keresztségi
fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság
egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel.
A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a
hívek. Nemcsak azért, mert ma mindannyian ünnepeljük keresztségünk titkát,
hanem azért is, mert mindannyiunknak testvéri felelősséget kell vállalnunk a
keresztelendőkért, egymásért.
A szertartás a szentmise szokott rendje
szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A
feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a
világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi
a föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ
számára elviszik az Örömhírt: Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!
