Nagyszerda
„Hol készítsük el neked a húsvéti
vacsorát?” – kérdezik a tanítványok a nagyszerdai szentmise evangéliumában. A
nagy ünnep közeledtével már minden csak az előkészületekről szól. Talán úgy,
mint manapság, a köreinkben. Jó és dicséretes ez, hiszen keresztény hitünk
legfőbb ünnepe előtt állunk. Fel kell arra készülni, becsületesen!
A tanítványok elmennek tehát a Mester
által jelzett házhoz s annak emeleti termében mindent előkészítenek. Hogy semmi
ne hiányozzék.
Júdás is készülődik. Csak éppen ő rejtve
teszi, semmit el nem árulva belőle. Jézus azonban, „aki egyedül tudta, mi lakik
az ember szívében”, látta ezt a júdási készülődést és a prófétai jövendölésére,
„hogy bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem”, mintegy jóváhagyja a
júdási kérdést: „Csak nem én, Mester?” De igen, „te mondád” - érkezik a válasz
és azt látjuk, hogy a Mester már nem készülődik. Ő kész van. Készülete három
éven át tartott, vagy harminchárom éven át, vagy a világ kezdete óta! Mindegyik
igaz! És mind a három beteljesedett!
Amikor az övéivel együtt a tálba nyúlnak,
megeszik a Pászkavacsorát. Jézus a Sorsát is. Az a Pászka, az a húsvétvacsora
most érette van. Amikor magához veszi, ő maga lesz a pászka. Ekkor teljesedik
be minden. Az étkezőből Eledel lesz, az áldozóból Áldozat. Mindig ezt a
kovásztalant ette: Atyja akaratát! Utolsó lobbanása előtt mondja majd, ég és
föld között: Abba, Papa, még ezt is.., Neked!”.
