2021. április 17., szombat

Húsvét 3. vasárnap

Húsvét 3. vasárnap

Bevezetés

A mai evangélium a múlt vasárnapihoz hasonló húsvét titkában még nem hívő Emmauszi tanítványokról szól. Úgy gondolom minden rokonszenvünk az övéké. Már csak azért is, mert gyakran kerülünk mi is hasonló lelkiállapotba. De mint Tamásnál, úgy itt is, közbelép az Úr és eloszlatja a kételyt. De ehhez nyitott, hinni akaró szív kell. És fel kell ismernünk, életutunk állandó útitársát Urunk Jézus Krisztust.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki a szomorkodó tanítványok mellé vigasztaló útitársként szegődtél, légy a mi életutunknak is állandó vigasztaló kísérője! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Aki a Szentírás magyarázatával hitet és reményt öntöttél a tanítványokba, önts belénk is a Szentírásból kapott gondolatokkal hitet és reményt! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Aki a kenyértörés-kor tetted Téged felismerővé a tanítványok szemét, úgy tedd a mi szemünket is az Eucharisztia vételekor Téged látóvá. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Urunk Jézus a bűn kivételével mindenben hasonló lett hozzánk. Ebből következik, hogy az Ő ünnepei és a mi ünnepeink hasonlítanak egymáshoz. Neki is, nekünk is van születésnapunk, amit minden évben megünneplünk. Minden évben megemlékezünk Jézus nagypénteki kereszthaláláról, amint megemlékeznek majd szeretteink és tisztelőink a mi halálunkról is.

Van azonban egy olyan esemény Jézus életében, amely kizárólag az Övé! Ez pedig dicsőséges, húsvéti feltámadása. Ez az egyedülálló esemény adja ajkunkra az allelujás éneket, ez igazolja Jézus isteni hatalmát, a halálon aratott diadalát.

A mai evangéliumi szakasz-ban szereplő, s Emmausz felé bandukoló tanítványok azonban még nagypénteknél tartottak, gyász övezte lelküket. Csalódottak és szomorúak. Életükbe még nem hatolt be a húsvéti világosság.

A csalódások fájdalmas útja nem ismeretlen számunkra sem. Nagyon sokszor csalódunk barátainkban, ismerőseinkben, sőt önmagunkban is. Valahogy úgy, mint a két emmauszi tanítvány is. Hamis reményeik voltak a Megváltóról. Mi is sokszor táplálunk hamis reményeket az emberekkel szemben. Megfeledkezve arról is, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink.

Az is gyakori tapasztalat, hogy az ember nem tud kiemelkedni saját erejével meghiúsult elképzeléseinek szakadékából. Joggal feltételezhetjük, hogy a két tanítvány sem fordul vissza, nem megy Jeruzsálembe, ha nem szegődik melléjük Jézus reményt mentő szeretetével.

Ez a találkozás számunkra is vigasztaló figyelmeztetés. Emlékeztet arra, hogy nekünk egy utánunk kiáltó, utánunk nyúló Istenünk van. Már a paradicsomi elbeszélés is arról tanúskodik, hogy Isten nem hagyja magára az embert, s utána kiált: Hol vagy Ádám? Ezt teszi Jézus is, amikor jó pásztorként keresi az eltévedt bárányt, és ettől a szeretettől indíttatva szegődik a két tanítvány mellé.

Sokszor beborul az ég egyéni és közösségi életünk felett is, de megtapasztalhattuk azért már azt, hogy azért ezekből a nehéz helyzetekből is ki tudunk törni az életutunkon mellénk szegődött, s velünk lévő Urunk Jézus segítségével.

Tapasztaltuk, tapasztaljuk, hogy ha vele járjuk utunkat, miként az emmauszi tanítványokban is, akkor bennünk is eloszlanak a kételyek. Sőt a fejünk feletti sötét felhők is, és lassan kiderül, és fény, az igazság fénye áraszt el bennünket.

Jézus ugyanis ma is itt jár közöttünk, mellénk akar szegődni, de nem erőszakoskodik. Fölkínálja segítségét, evangéliumát. Azzal bízta meg Egyházát, lelkipásztorait, a szülőket, hogy a jó Pásztor szeretetével forduljanak a megtévesztettek, a megtévedettek, a csüggedők felé. Megállni a pusztulásba vivő úton, visszafordulni, hazatérni Istenhez, ebben akar segíteni Jézus.

Nincs szebb út a hazavezető útnál. Imádkozzunk, hogy minél többen rátaláljunk erre az útra, s ne gyászmisét kelljen majd mondanunk unokátlan nemzetünk ravatalánál, hanem Tedeumot a sírból visszahozott, újraéledt, s föltámadott életért, reményteli, s már elkezdődött boldogabb jövőnkért.

Ámen.

2021. április 10., szombat

Húsvét II. vasárnap

 Húsvét II. vasárnap

Én Uram, én Istenem!

Nem könnyű megvívnunk a hit harcát. Tamás apostolhoz hasonlóan sokszor minket is gyötör a kételkedés. A feltámadt Jézus segítségével azonban úrrá lehetünk fölötte, és mi is hittel borulhatunk le Jézus előtt.

„Tamás nem volt velük, amikor eljött Jézus. – olvastuk az evangéliumi szakaszban. – Nyolc nap múlva ismét együtt voltak tanítványai, és Tamás is velük volt. (Jn 20, 24-29) Ekkor Jézus Tamást – aki az apostolok szavára nem hit az Ő föltámadásában -, felszólítja arra, hogy szent sebeit megérintse.

Tamás bizonyítékokat keresett hite alátámasztására. Jézus ezért nem rója meg. Nem azt mondja: „hunyd be a szemed, és úgy higgy!”, hanem: „Gyere ide és lásd! Tessék, itt vagyok. Nézd, érintsd sebeimet. De aztán ne légy hitetlen, hanem hívő!”

Ez a jelenet annyira emberi, s mégis annyira csodálatos -, különösen a tapintás érzékének megigazulása, s egyben az a szolgálat, melyet az értelemnek és a hit-születés csodájának tesz. Szent lehet az érintés, mert Jézus Krisztusban a halálon túlra, az Atyaisten dicsőségébe vezető út kezdete lett. Az a tapintás, amelyet Isten a Szentlélek kiárasztásával megtisztít, nem csalódhat, mert kapcsolatban van az értelemmel és az akarattal, melyeket átszőtt, fölemelt a természetfeletti világba a hit, a remény és a szeretet.

Jézus felszólítására, hogy ujját tegye oldalának sebébe, Tamás ezt feleli: „Én Uram, én Istenem!” Embert lát maga előtt, de az Istent vallja meg. Vagyis ez az érintés, ez a tapintás belső, értelmi, és a kegyelem sodrába került létfontosságú érintkezés lett.

De nemcsak megpillantja Jézus igazi kilétét, nemcsak magáénak vallja, hanem kifejezi apostoltársainak, hogy most már ő is hisz. Az Úr Jézus megjelenése előtt súlyosan vétett ellenük, amikor örvendező híradásukra kijelentette, hogy nem hisz, nem fogadja el tanúságtételüket.

Tamás hitvallása egyben a legmélyebb szeretet megnyilatkozása is, hiszen nemcsak fölismeri Jézust, hanem magáénak is vallja: „Én Uram, én Istenem!” Ez az enyém a legszorosabb kapcsolatot jelenti Jézus és Tamás között, mert nem azt mondja: én testvérem, én barátom, én mesterem - hanem én Uram, ami egy zsidó szájából a teremtő Istent, az Örökkévalót jelenti, aki a nemlétezésből hozta elő szerető akaratával az embert. Hogy micsoda mélységeket takar ez a vallomás, azt Tamás majd vértanú halálával mondja ki véglegesen Jézusnak és Egyházának.

Nem kevésbé fontos esemény az sem, hogy Jézus Tamást beiktatja a föltámadást tanúsító apostolok közé. Ezzel új módon teszi őt a közösség részévé. Megfigyelhetjük János evangélista megjegyzését: amikor az Úr először megjelent az apostoloknak, Tamás nem volt velük, és nem is hitt nekik.

Amíg közösségben élt apostoltársaival, hite felülmúlta a tizenegyét. Jézust utolsó jeruzsálemi útja előtt apostolai le akarták beszélni arról, hogy fölmenjen Jeruzsálembe, hogy vállalja a szenvedést. Tamás volt az egyetlen, aki kijelentette: „Menjünk fel mi is és haljunk meg Vele együtt!” (Jn 11,16).

Volt azonban egy hét, amikor az ő hite is megrendült. Oka: kiszakadt apostoltársainak közösségéből. A többi tíz együtt maradt és imádkozott az utolsó vacsora termében. Egymást erősítették az ima segítségével. Tamás otthagyta a közösséget. Egyedül ődöngött az utcákon. Társai nélkül akarta megoldani hitproblémáját. Ő nem imádkozott. Nyalogatta sebeit. Sajnálkozott önmagán. Isten nélkül akarta megoldani problémáját. Így nem lehet! Ima nélkül a hit összeomlik. Akkor nyerte vissza hitét, amikor újból bekapcsolódott az imakórusba, az apostolok közösségébe.

A hit nemcsak a mi erőlködésünk eredménye. Nemcsak erény, hanem kegyelem is, Isten ingyenes ajándéka is! Akik abbahagyják az imádságot, gyakran meggyengül a hitük is. Hiszen az ember számára az ima az a csatorna, amin keresztül Isten az ő kegyelmét eljutathatja hozzánk. Ezért amikor kételyek gyötörnek akkor is imádkoznunk kell, akkor is ki kell tudnunk mondani legalább annyit az evangéliumi apa szavával, hogy: „Hiszek, Uram, segíts az én gyenge hitemen, hitetlenségemen!” (Mk 9,24)

Tamás története meg kell értesse velünk, hogy távol lenni ettől az apostoli közösségtől, a Krisztus által alapított Egyháztól annyi, mint távol lenni az igazi húsvéti hittől, mint ahogy teljes húsvéti hitre jutni csak ebbe a közösségbe beiktatva lehet; amint Mária Magdolna és az emmauszi tanítványok példája is mutatja, akik szintén csak az apostolok közösségében érik el a hit teljességét. Ne feledjük, Jézus azért halt meg, hogy Isten szétszóródott fiait egybegyűjtse. Egyházat alapítva: szent vére áldozatából fakadó bűnbocsánattal, a húsvéti megjelenésekben.

A hithez ma is szükségünk van közösségre. Maszek módon hinni: fából vaskarika! Magántanulóként a hittételekből le lehet vizsgázni, de hívőnek maradni a közösség ereje nélkül lehetetlen! A szentmisén, a különböző lelkiségi találkozókon, vallásos összejöveteleinken keresztény testvéreink hite erősít. A mi hitünk pedig fellobbantja társaink hit-mécsesét. A bűn következmény nemcsak Istennel, hanem egymással való szakítás is. Most, hogy Istenhez szabad utunk van Jézus Krisztus által, egy új emberiség alakul, amelynek középpontja Krisztus, tengelye pedig a Krisztusban öntudatosan hívők közössége, akikben új, közös, isteni természet van. Tamás apostolt a Feltámadott nem- csak magának akarta megnyerni, hanem a többi apostolnak is. A János-evangélium ősi változata Jézusnak ezzel a tettével zárul: az Egyház magjának eggyé tételével és megszilárdításával, hogy felkészülten várja Pünkösd napját.Ámen

2021. április 3., szombat

Húsvétvasárnap 2021

 Húsvétvasárnap 2021

Bevezetés

Hitünk legnagyobb ünnepén szeretettel köszöntök minden templomunkban megjelent hívőt. Különösen is a vidékről feljött szeretteiket meglátogató hívőket. Azokat is, akik egy kis fontolgatás után, mégis csak eljöttek a templomba. Szokásból, ilyenkor, húsvétkor, amikor kiengesztelődött egymással az Isten és az ember. Engesztelődjünk ki mi is egymással és felszabadultan, örömmel ünnepeljük, hitünk nagy titkát, amelyre oly szépen felkészített a három szent nap liturgiája.

Minden szentmisében újból és újból Urunk Jézus Krisztus halálát hirdetjük, és hittel valljuk feltámadását, húsvét szent titkát. Kérdezzük meg azért önmagunktól, valóban hittel, vagy megszokásból mondjuk e szavakat? Húsvét szent ünnepén is?

Kirié litánia

Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után

Miután az Úr Jézust eltemették, sziklával zárták le a sírját, lepecsételték, katonák őrizték. Ellenségei föllélegeztek, és egyelőre megnyugodtak. Az átélt izgalmak után Jézus tanítványai is nyugalomra vágytak. Sajgó szívvel gondoltak arra, hogy nemcsak Mesterüket temették el, hanem holttá dermedt hitüket és reményüket is.

Ki gondolta volna, hogy a virágvasárnapi diadalmenet így és itt végződik? Most azonban minden szép reményük Jézussal együtt a sírba szállt. Ott fekszenek a sziklasírban, Jézus halotti leple alatt. Ez lett a szerencséjük. Mert íme, elérkezik a csodálatos éjszaka, amikor Jézus föltámadva, megdicsőült testével kilép a sírjából, és vele együtt feltámad az apostolok hite és halott reménye.

Milyen szenzációként járhatta be Jeruzsálem városát a hír, hogy Jézus sírja üres és feltámadását meg-bízható tanúk igazolják.

Hogy siettek a hírt vivő jámbor asszonyok. Hogy futott Péter és János apostol! Csak zárójelben jegyzem meg. Úgy el szoktunk siklani a sírnál történt jelenségek mellett. Pedig ennek is mennyi mondanivalója van. Milyen életszerű a leírás. János előbb érkezik oda. Ő a fiatalabb. Ő még gyorsabban tudott futni. De nem ment be. Megvárta a Jézus által különleges bizalommal megajándékozott és különleges hatalommal felruházott főapostolt. Nincs igazuk a pápa főségét tagadó keresztény egyházaknak! Igenis az Egyházban mindenkor Péter, illetve az ő utóda, a mindenkori pápa a Jézus akarta főapostol!

De visszatérve a feltámadás jelenségéhez. Jézus feltámadása óta eltelt csaknem kétezer esztendő és a föltámadás örömhíre áttöri a századok falát, és a győzelmes alleluja, fölcsendül a mi ajkunkon is.

A Jézussal együtt föltámadt hitet és reményt nem lehet többé kioltani, a tagadás, a közöny sírjába zárni. Itt és most mi is ezt bizonyítjuk. Mindig érdemes egy győzelmes, sikeres ember szolgálatába állni. Mi, keresztények, nem egy legyőzött, egy meggyalázott, csatát vesztett, hanem egy győzelmes király követői vagyunk. Olyan valakié, aki a szeretet hatalmával biztosította végleges győzelmét.

Mi, ma nem egy tegnapi föltámadást ünneplünk. És nem közönyösen álldogálunk Krisztus üres sírja mellett! Mi hívő lélekkel vagyunk itt. És tudjuk, hogy igazi Húsvétunk csak akkor van, ha nem érjük be Jézus győzelmes ünneplésével. Igazi húsvétunk akkor lesz, ha nemcsak Jézus föltámadását ünnepeljük, hanem a sajátunkét is.

Jézus nem azért támadt fel, hogy saját magát emelje egy új, megdicsőült létrendbe. Sokkal inkább az volt a célja, hogy valamiképpen minden követőjét, már itt és most részesítsen a föltámadás dicsőségében. Húsvétja, igazi Húsvétja annak van, aki lélekben, gondolkodásban, érzéseiben, tetteiben föltámad egy igazabb keresztény életre.

Vajon mit jelent kézzelfoghatóan ez a föltámadás?

Ha nyitott szemmel nézzük az életet, akkor láthatjuk, hogy erkölcsileg mily mélyre süllyedt társadalmunk. A megölt hitek, a megtiport erkölcsök, a gyűlölködés országában élünk. A kőtáblák, életet és rendet biztosító törvényei helyett, az aranyborjú körül táncol a világ.

Ha csak egy röpke kis pillantást is vetünk e világra, s benne hazánkra, látjuk, hogy a sok nemes törekvés és kezdeményezés ellenére is, egyre erősebben terjed a bűnözés. Micsoda szennyes kiteregetés! Micsoda káosz!

Mint rombolják a tiszta erkölcsöt, mely minden ország talpköve és támasza! Ne is beszéljünk a szabados erkölcsi felfogásról, a házasságok és családok szétzüllesztéséről, az egyneműek együttéléséről, a gender elmélet erőltetéséről!.

Erről az úgynevezett modern világról is elmondhatjuk Pál apostol bírálatát: érzés és irgalom nélküli világ. Ha ugyanis az emberek szívéből kihal a hit, ha eltompul a lelkiismeret, ha a szeretet helyett úrrá lesz bennük az önzés, a világban pedig egyeduralkodóvá minden vadhajtásával a globalizáció, reménytelenné válhat az ember élete.

Ezért kell nekünk a Húsvét. A remény életre keltése, a remény erősítése, a feltámadásban való hit.

Fel kell támadnia minden magyarnak az erkölcs nélküli holt állapotból, a reménytelenség állapotából, mert remény és föltámadási hit nélkül nincs mocskolódás nélküli, emberhez méltó élet, nincs sem egyéni, sem nemzeti feltámadás.

Legyünk hát mindannyian e hazában, tisztaszívű, új életre támadt, hiteles keresztény életet élők és hogy azok is maradhassunk, tegyük is meg mindazt ezekben a mapokban, amit megkövetel tőlünk a hit és a haza.

Ámen.