2014. július 27., vasárnap

Utolsó hivatalos szentmise

2014. július 27. Utolsó szentmise.

Hálásan köszönöm a köszöntő szavakat. Én is szeretettel köszöntöm a név szerint megemlített és név szerint nem említett testvéreket.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete, és a Szentlélek egyesítő kegyelme legyen veletek mindenkor.
És most, hogy ezt a búcsúszentmisét, a Jóisten iránt, és a kedves hívek iránt érzett végtelen szeretettel és méltóképpen mutathassam, mutathassuk be, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg vétkeinket.

Búcsúbeszédemet Mikes szavaival kezdem: „Amitől rettegtem, bekövetkezett” – Elbocsájtattam.
S folytatom Arany János szavaival:

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’...
Legfölebb ha omnibuszon.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.

Most is, félreállok.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Testvérek! Túlon túl sok „kis virág” nyitott nékem.
Nem a félutamból, hanem az életalkony útját járva, ha visszatekintek életemre, szememből a könny kicsordul.
Ha visszatekintek életemre, beleremeg a lelkem. Mennyi jóval halmozott el engem az Úr! Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok. Mily hosszú élettel, 84 évvel ajándékozott meg. Mily gazdag, s mily harmonikus szép volt és jelenleg is az, életem.
Megmaradtam mindig „Népért síró bús bocskoros nemesnek”. És ember lehettem akkor is, mikor az emberek nem akartak emberek lenni.
Igyekeztem Szent Ferenc Atyánk kérése szerint élni életem: „Non solum sibi, sed etiam aliis proficere.” „Nem magamnak, hanem mások javára élni.” Sík Sándor szavaival: „Szolgálatára lenni embernek, világnak, Nagy Istenemnek, s kicsike hazámnak.”
Mily óriási, egyedülálló ke-gyelem az Úrtól!
Életemben nem voltak kacskaringós, görbe útszakaszok. Igaz voltak kemény harcok, küzdelmek. De „sub pondere crescit palma,” a teher alatt növekszik a pálma. Az Úristen mindent a javamra fordított. És hiszem, hogy ha később, jelen állapotomra visszatekintek, akkor is majd ezt mondhatom.
Mily isteni ajándék 61 év az Úr szolgálatában! Ebből 40 év itt Rózsadombon. 40 évpedagógusként, ezzel párhuzamos átfedéssel, az előbb említett 40 évvel, 40 éven át lelkipásztorként is.
Hány száz és ezer diákban nyitogattam értelmiviláguk kapuit. Hány és hány diákot neveltem az igazra, a jóra, és a szépre. Boldogító tudat, Dániel könyvében (Dán 12, 3) olvasom, hogy „Akik az igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.”
Büszkén említem.
Életem csúcs teljesítménye volt a Szent Angéla Iskola létbe hívása, 12 évfolyamossá tétele, új épületszárnyakkal és hatalmas tornacsarnokkal való bővítése. Gyakran idézem elfeledett nagy tudósunknak, Bolyai Jánosnak, a nem euklideszi geometria kidolgozásakor mondott híres szavait: „Ex nihil novum mundum creavi.”
A semmiből egy új világot teremtettem. - Én is ott az Ady Endre utcában.
De nemcsak ott, hanem itt is. A templom mellé ide varázsoltam ezt a kicsiny rendházat. És ide költözve, immár innét folytathattam közösség teremtő lelkipásztori tevékenységemet.
Gyermekek 100-ait, sőt ezreit kereszteltem meg.
Esküvőkön az Úr áldását közvetíthettem a fiatal házaspárok életére.
Hirdettem az evangéliumot akár alkalmas, akár alkalmatlan. Aprópénzre váltva az Élet igéit.
Vigasztalhattam a betegágyukon a szenvedőket és haldoklókat. Sokakat kísértem el végső nyughelyükre utolsó útjukon a temetőben.
Együtt örvendeztem az örvendezőkkel, és együtt sírtam a sírókkal. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit, akiket csak lehet, üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért tettem, hogy magam is részesüljek benne. (1 Kor 9, 22)
Felejthetetlenül szép volt minden.
Hálatelt szívvel köszönöm az Úrnak mindazt, amivel megajándékozott és ilyen széppé tette életemet.
Köszönet az engem szeretetükkel elhalmozó jó Testvéreknek is. Külön kiemelten azoknak az iskolai és templomi munkatársaknak, akikkel együtt tettük mindig, és ahogyan lehetett, egy szívvel s lélekkel a jót.
Nélkülük nem lettem volna az, aki lettem.
Külön köszönet annak a 450 hívőnek is, akik spontán, rövid idő alatt, aláírásukkal is megerősítették, a megfelelő fórum felé, a hozzám való szeretetteljes ragaszkodásukat.
Évtizedes ittlétem alatt töménytelen sok szeretetet kaptam, de különösen is az utóbbi hetekben és napokban, könnyekre fakasztókat. Hálás köszönet mindenért, minden szívemhez nőtt testvérnek.
Ismételten, ezerszer és százezerszer:
Köszönet az Úrnak!
Köszönet az Életnek!

Búcsúbeszédemet Vörösmarty szavaival fejezem be:

Köszönöm Élet áldomásidat,
Ez szép mulatság, férfimunka volt. Ámen

Jézus főpapi imájából vett szavakkal könyörgök.
Szent Atyám! Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál. Tieid ők. Tartsd meg őket nevedben. Amíg velük voltam, én megtartottam őket nevedben. Megőriztem őket. Átadtam nekik tanításodat.
Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Szenteld meg őket az igazságban.
A te igéd igazság.
Hallgass meg Urunk!

A szentmise befejezésekor, szívből jövő köszönetet mondok a meg nem érdemelt méltatásokért. És mindenkinek, akik ilyen felejthetetlen széppé tették. Ezt a búcsúmisét.

Következzék az áldás!
Szent Ferenc Atyánk, amikor áldást adott, azt mondotta mindig: amennyiben lehetséges, és én megte-tézem ezt az áldást. – Ezt teszem most én is. Megtetézem. S a jó hívek iránt érzett végtelen szeretetemből, amennyit csak lehet, belepréselek ebbe az áldásba.

Dr. Frajka Félix

2014. július 26., szombat

Évközi 17. vasárnap

Évközi 17. vasárnap

Bevezető
A mai, évközi 17. vasárnap evangéliumában a kincset megtaláló, földet bérért művelő napszámosról, és igazgyöngyöt találó, drágagyöngyökkel kereskedő üzletemberről hallunk majd. – minden jézusi kommentár nélkül.
De e nélkül is észrevehetjük, a kincs, illetve igazgyöngy megszerzése érdekében tett okos és határozott cselekvésüket.
Tudunk e mi Isten országáért hozzájuk hasonlóan okosan és határozottan cselekedni?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk Jézus! Add meg nekünk hogy életünkben mindig igaz gyöngyöket, igaz értékeket keresők legyünk. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Add meg nekünk, hogy ezeknek a kincseknek megszerzéséért mindent megtegyünk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Add meg nekünk, hogy ezek megszerzése, gazdagítsa életünket. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Az imént hallott evangéliumi példázatok töredékesen, szinte csak mondásokban maradtak ránk. Semmi sem utal az elhangzás körülményeire, amelyek gyakran sajátos értelmet adnak neki.
Ezek a példázatok azonban, akármikor hangzottak el, mély nyomot hagytak Jézus környezetében és vándor motívumként adták tovább őket. Így kerültek az evangéliumba csak annyit megőrizve az eredeti keletkezési környezetükről, hogy Jézus az Isten országával kapcsolatban mondta el őket.
Első hallásra is, a példabeszédekben bemutatott mindkét szereplő bölcs ember.
A más földjét művelő szegény ember ásója ásás közben, mert mélyebbre nyomta ásóját, talán évezredek óta elrejtett kincses ládát fordít ki a földből. A törvény értelmében a talált kincs azé, akinek a földjéből előkerült. Ezért visszatemeti a ládát. Majd azért, hogy meg tudja venni a földet, és gazdaggá válhasson, eladja mindenét, megveszi a földet, és így jogosan szerzi meg a kincset.
A gazdag kereskedő üzletelés közben igazgyöngyöt talál. Erre elad egy rakomány silányabb értékű árut, azért, hogy megvehesse az igen értékes egy drágakövet.
Érthető, hogy a kereskedő megragadja az alkalmat, és megveszi a mesebeli igazgyöngyöt. Mivel kereskedő, nyilvánvaló, hogy busás haszonnal ad majd túl rajta.
Az egymás mellé helyezett két történetnek, minden emberre érvényes mondanivalója van. Még pedig az, hogy a mindent felülmúló értékű Isten országáért, az említett személyekéhez, hasonló okossággal és bölcsességgel mindent meg kell tennünk.
Amikor mi ezt a szót halljuk, „ország”, akkor zászlókra, lobogóra, gondolunk. Földterületet képzelünk el, amelynek határai vannak, domborzata, éghajlata, növény- és állatvilága. Érzelmek is kapcsolódnak hozzá a Radnóti vers szellemében: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám.”
Jézus sohasem egy földrajzilag körülhatárolt területet értett alatta. Szerinte ott van jelen, ahol Isten törvényei szerint élnek. Vagyis az istenszerető lelkekben. Érthető ez a földi egyházra, az örök boldogságra, vagy akár a krisztuskövetésre is. Aki erre, az Isten törvénye szerinti életre rátalál, az élete legnagyobb értékére, igazgyöngyre talál.
A példabeszéd szereplői váratlanul bukkannak a kincsre. Bölcsességük abban nyilvánul meg, hogy nem szalasztják el a váratlan lehetőséget. Nem vétik el az egyszer adódó alkalmat.
Sokan, akik nem születtek bele a vallásos életbe, nem vallásos légkörben nőttek fel, a lelki kincsekre: a hitre, a vallásosságra, az egyházra, váratlanul találnak rá. Számos olyan élethelyzet van, nem sorolom én most ezeket, amikor egyszerre ott áll előttük a lehetőség az Istennel való kapcsolat fölvételére, a Krisztussal való találkozás lehetőségére. Rábukkannak a kincsre. Nagy a felelősségük, hogy ha rátalálnak, szerezzék is meg. Mert nem biztos, hogy ha most elszalasztják a lehetőséget, lesz-e alkalmuk újból rátalálni. Halogatás nélkül cselekedni kell!
A napszámos és a kereskedő nem állt megkövülten a kincs mellett. Nem fogtak hozzá sóvárogva számlálgatni az értéket, nem veszítették el a fejüket. Ehelyett megfontoltan, értelmesen és főként azonnal cselekedni kezdtek. Azon nyomban. Aznap!
Bárcsak mi sem felejtenénk el az igazságot: „Az ördög legcélravezetőbb kísértése: a majd holnap!” A patópálos „ej, ráérünk arra még” sugalmazása. Isten ügyében legyünk serények. Nem holnap! Hanem ma! Most! A zsoltáros erre figyelmeztet: Ha ma meghalljátok az Úr szavát, meg ne keményítsétek a szíveteket!”
Érte minden áldozatot szívesen kell vállalni
A mindenét eladta” mondatot sokféleképp lehet érteni. Csak egyféleképpen nem! Egyik sem tette ezzel az eladással önmagát szegényebbé, fedél-nélküli hajléktalanná, hanem, ellenkezőleg, gazdagabbá.
Hogy rátalálhasson az ember az értékes kincsre, az igazgyöngyre, az Isten országára, hogy gazdagabbá válhasson, idézőjelben „mindenét oda kell adnia érte.
Mit jelent az, hogy mindent odaadni érte? Az ember, sokféleképp adhatja oda mindenét Isten országért.
Az is mindenét adja oda Isten Országáért, aki lemond a családalapításról Miként a szerzetesek, papok, apácák. De az is, aki áldozatos lélekkel mindent megtesz családjáért. Gyermekeiért él, meg házastársáért. Aki sokgyermekes családoknak kulcsot ad üresen álló hétvégi házához Az is, aki nem adja el autóját, de adott esetben a mentők helyett, ő szállítja be kocsijával a beteget a kórházba, s ő intézi el magatehetetlen szomszédjának, s ismerőseinek ügyes-bajos dolgait,
El ne vétsük a lelki kincsek megszerzésének lehetőségeit. Lehet, hogy ez az utolsó esélyünk. Ne halogassuk vallási kötelességeinket. Isten Országáért legyünk készek mindarról lemondani, ami akadályoz annak megszerzésében. És akkor örömmel hallhatjuk majd az Úr felénk hangzó szavait: „Jöjjetek Atyám áldottai és vegyétek birtokba, a kezdettől fogva néktek készített Országot!”
Amen.


Dr. Frajka Félix


2014. július 19., szombat

Utolsó szentmise


Közel 40 (38) évi rózsadombi szolgálatom utáni, utolsó hivatalos szentmisém július 27-én lesz 10 órakor.

Ezen a szentmisén résztvesz Dr. Láng Zsolt polgármester, Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter,  és Mádl Dalma asszony.

A szentmise után, a II. kerületi KDNP állófogadást (agapét) ad a megjelentek részére, a hittanteremben.

Félix atya

16. Évközi vasárnap

16.  Évközi vasárnap A.

Bevezető
A magvetőről és a konkolyról szóló példabeszédet halljuk majd a mai evangéliumban.
Ez is egy kortalan történet. A szereplők: a gazda, az ellenség, a szolgák és a konkoly.
Az Úr Jézusnak az a célja, hogy e példabeszéd elmondásával hallgatói maguk előtt lássák a folyamatot, az Isten országa vetésének növekedését, megmérgezésének titkos akcióját és a káros hatással kapcsolatban, mik a teendői követőinek.
Azt is jó tudni, a jó és a rossz harcából mi magunk nem csak nem vonhatjuk ki magunkat, hanem ez a harc bennünk is állandó.
Vizsgáljuk meg hát lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem akadályozzuk kellően a konkolyhintők tevékenységét. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Ments meg minket a rossz elleni küzdelemben a fanatizmustól. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Adj nekünk bölcs türelmet egymás hibáinak elviseléséhez. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Szent Pál apostol, a gyakran idézett szeretethimnuszában, úgy emlegeti a türelem erényét, mint az igazi szeretet megnyilatkozását. Ha napjainkban magunkba nézünk, vagy szemlét tartunk a minket környező világban, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a türelem is hiánycikknek számít.
Türelmetlenek vagyunk önmagunkhoz, hitvestársunkhoz, gyermekeinkhez, munkatársainkhoz és hadd ne soroljam tovább a türelmüket nélkülözők szomorú körmenetét. Igaz, hogy sokat beszélünk a tolerancia, a türelem szükségességéről, de a szép szavakat nem követik a náluk sokkal szebb tettek. Innen származik a legtöbb baj egyéni és társadalmi életünkben.
Mindez természetesen nem valami újkori jelenség. Az Úr Jézus is találkozott az emberi életnek ezzel a hívatlan és kellemetlen útitársával. Nem csodálkozott rajta, mert tisztán látta az ellenséges ember, a konkolyhintő gonoszság jelenlétét. Apostolai abban reménykedtek, hogy isteni hatalmával megszünteti ezt a jelenlétet, és minden rosszat száműz megváltott világunkból.
De nem így történt. Az Úr Jézus nyíltan kijelentette: a földi élet az irgalom, a türelem korszaka; az ítélet, a konkoly kitépése a világ végén következik be. Nem emberi erők, hanem az Úr Isten maga intézi el a gonoszság elkülönítését. Ezért nem ámíthatjuk magunkat azzal, hogy a földi élet búzatengeréből emberi erővel minden konkolyt eltávolíthatunk.
Erre a figyelmeztetésre azért is szükségünk van, mert történelmünk során mindig jelentkezett egy olyan kísérlet, amely erőszakkal próbálta kitépni emberi életünkből a „romlás virágait”. Még a különböző vallások, köztük a kereszténység is beleesett abba a hálóba, hogy börtönnel, máglyákkal próbálta eltüntetni a tévely és a gonoszság virágait. Az úgynevezett vallási türelmetlenség súlyos károkat okozott, mert aki az erőszak fegyveréhez nyúl, az valójában nem hisz az igazság és a szeretet győzelmében. A keresztény embernek küzdenie kell ugyan a testi-lelki nyomorúság, a gonoszság erői ellen, de semmiképpen sem az erőszak fegyverével.
Megpróbálták ezt a Római Birodalom komisszárjai, az inkvizíció bírái, a nagy forradalmak, a fasiszta és kommunista diktatúrák, de mindnyájan csődöt mondtak ebbéli erőfeszítésükkel. Az Úr Jézus tanítása szerint az embernek magának kell vállalnia belső világának megnemesítését.
Pascal szavai szerint: „Az ember se nem angyal, se nem vadállat. Tragédiája abban rejlik, hogy miközben angyalként szeretne viselkedni, vadállatként cselekszik.
A huszadik században dúló két világháború, s a két diktatúra véres kommentár ennek a megállapításnak az igazolására.
És a mai megelőző háborúk, az ilyen vagy olyan tavasz importálása is, mindenütt, ártatlanok, főleg keresztények százainak és ezreinek szenvedéseit és halálát okozzák, s milliók menekülését, a gonoszság elől.
Más vonatkozásban, igenis, ma is vannak szerte e világban, magyar földön is olyanok, akik az elvetett nemes magvak közé konkolyt hintenek. Micsoda, izzó gyűlölet van még ma is, egy széteső ideológia utóvédharcait folytatókban, mindazokkal szemben, akik nemes magvakat vetettek és vetnek a magyar nép lelkébe.
A gyűlölet a legnagyobb konkolyhintő e világban. Amikor ezt vagyunk kénytelenek tapasztalni, megértjük, miért ajánlják fel a példabeszédben szereplő munkások szolgálatukat gazdájuknak: Akarod-e, hogy kiszedjük a konkolyt? Hagyjátok! Hangzik a válasz. Hadd nőjön föl mindkettő az aratásig.
Ezen talán jómagunk is csodálkozunk és Istent is felelősségre vonjuk lázadó miértjeinkkel. Miért tűri, engedi a gonoszság garázdálkodását? Miért nézi el, hogy a bűn szennyes vízözönként újra meg újra elöntse a világot? Miért nem sújt le Isten azonnal a gonoszokra? Miért nem büntet azonnal? Miért oly „elviselhetetlenül” türelmes?
Mert az Úr Isten mindenkinek időt ad a megtérésre, a Hozzá való visszatérésre. Ehhez egyeseknek rövidebb időre, másoknak hosszabb időre van szüksége. S vannak, akiknek csak a halálos ágyukon adatik meg a megtérés kegyelme. De mindnyájunknak megadatik a szentpáli szavak gyakorlása: „Viseljétek el egymást türelemmel, mert így teljesítitek be Jézus Krisztus nagy parancsát!”
A költő szavaival fejezem be beszédemet:

Ember vigyázz, figyeld jól világod
Ez volt a múlt, emez a vad jelen –
Hordozd szívedben. Éld e rossz világot
És mindig tudd, hogy mit kell tenned
Érte, hogy jobb legyen.

Ámen
Dr. Frajka Félix

2014. július 12., szombat

15. évközi vasárnap - Templomunk felszentelésének 65. évfordulója

Katolikus Rádió 2014. július 13. 

Bevezetés

Szeretettel köszöntöm a templomban jelenlevő testvéreket, és különösen is a Katolikus Rádió népes hallgatóságát, akik jelenleg hallgatják e szentmise közvetítését, ebből a modern szép templomból, amelyik ma emlékezik meg fölszen- telése 65. évfordulójáról.
Csütörtökön, július 10-én volt 65 éve, hogy felszentelte Schrotty Pál, Delegatus Generalis ezt a templomot. Mivel az évforduló hétköznapra esett, ezért ma emlé- kezünk meg a templom építéséről és felszenteléséről. Templomépítő őseink üzenik: „mi megtettük, ami kötelességünk, ti is tegyétek meg a mi a ti kötelességetek!” De mi a mi kötelességünk? Szent Péter apostol kéri: „Mint élő kövek épüljetek Istennek tetsző szent templommá!”
Atomjaira széteső társadalmunkban, mennyire törekszünk mi az eggyé épülésre, eggyé váló közösség megteremtésére? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Adj társadalmunknak a széthúzás helyett összetartozást. Uram irgalmazz!
Urunk! Szüntesd meg a hívek körében az én Apollóhoz, én Pálhoz tartozó szellemet. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Adj a családoknak összetartó, egymást segítő lelkületet. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A jelenlevők jól ismerik e templom történetét, hisz vele együtt nőttek föl és vele alakult, miként a templomé úgy az ő életük története is. Templomépítő elődeik hősies erőfeszítéseiről legendák élnek ma
is. Tudják, hogy amikor romokban hevert az ország, romokban a főváros, romokban a rózsadombi hívek kedvelt kápolnája – a Veronika Kápolna, – akkor csodálatos élni-akarásról tettek tanúbizonyságot. Élő hitük és buzgóságuk rövid idő alatt ide varázsolta a Törökvészi út és Tövis utca sarkára ezt a modern szép kis templomot.
Tudjuk, hogy a Szentsír – a Veronika-kápolna – 1690 óta állt ott, ahol a mostani Mansfeld emlékmű áll. A Margit körúti ferences templomból 14 stációs keresztút vitt fel a dombtetőn álló kápolnához. A kápolna szép látványt nyújtott kis harangtornyával. Még a pesti oldal- ról is jól lehetett látni a Gül Baba mecsetje fölött emelkedő domb tetején. Az épület 1944-45-ben háborús sérülést szenvedett, tetőszerkezetének középső része beszakadt.
Hiába élt az akkori ferencesekben is, a Rendalapítótól örökölt, szinte velünk született adottság, a romos kápolnák újjáépítésére. Mivel még nem volt műemlékvédelem, de erősödőben volt már az egyház ül- dözése, ezért, mint romos épületet lebontották. Az Áldás utcai iskolában történő ideiglenes misézési lehetőséget is megtiltották, nem volt sehol sem hely a vasárnapi misézésre. A 24. órában, – készülőben volt már a kommunista, templomok, egyházi intézmények építését tiltó törvény. Ekkor született az új templom építésének a gondolata. De hol és miből?
A magyar Írófejedelem Herczeg Ferenc kedvezményes, áron alul eladott telkén. És miből? A hívek fillérjeiből.
A még szabadon lévő, Mindszenty bíboros Úrtól kapott engedély birtokában csodák csodája, nyolc hónap alatt fel is építették.
Érdekesség! A Tervhivatal akkori elnöke, aki itt élt a közelben, lassúnak találta az építkezést. Meg- kérdezte a munkásokat, miért építik ilyen szakaszosan? A válaszuk: Mert nincs pénzünk. Ha hívektől kapott perselypénzből már jelentős összeg gyűlt össze, veszünk anyagot és építkezünk. Legközelebbi alkalommal, amikor hazafelé tartott, itt volt Grácián atya is, és a kezébe nyomott 20.000 forintot. Azt mondta fejezzék be gyorsan! Rendházépítés meg nem lesz! Én sokáig azt hittem, hogy amikor börtönben volt, a ferences börtönigazgató kegyes volt hozzájuk, és ezt akarta meghálálni. Dehogy azt! Készülőben volt az egyházi ingatlanokkal kapcsolatos törvény, amely megtiltja az Egyháznak, hogy ingatlanját egy négyzet- méterrel, vagy egy köbméterrel sem növelheti. Egy leállított, félbe maradt templom nagy ellen propaganda lett volna számukra. Vád, hogy még befejezni sem engedik a templom építését. Ezért kellett siettetni.
1949. július 10-én pedig, rendünk delegatus generálisa: Schrotty Pál fel is szentelte a még vakolatlan és burkolatlan, templomot. S örömkönnyek csillogtak a kinn rekedt hívek szemében is. Oly sokan voltak, hogy egy második misét is kellet mondani a jelenlevő hívők számára.
Majd megkezdték a rendház építését is, de amikor már hatályos lett a törvény, leállíttatták, majd a már embermagasságig felhúzott falakat az alapokig visszabontatták.
A megpróbáltatások éveiben és évtizedeiben is, hitét megtartó és megvalló, élő közösséggé vált a templomot magáének tudó hívők sokasága. A körülményekhez képest
tovább folytatódott a templom szé- pítése.
Jótollú tanítványom szavaival: „Illő, hogy néma főhajtással gondoljunk őseinkre, a templomépí- tő magyarokra. Azokra, akik ezt a templomot építették, és azokra is mindre, akik a Kárpát medence szent helyére építették Magyarországot.”
Legyen hála és főhajtás a mindvégig hűségeseknek, akik a diktatúra éveiben is tették azt, amit tehettek. Főhajtás a hívekről a jó Pásztor szeretetével gondoskodó, s az élők sorából már eltávozott ferences atyáknak is!
Legyen hála és főhajtás a templomépítők és szépítők mai utódaiknak is, akik az elődökéhez ha- sonló buzgósággal és lelkesedéssel folytatják azt, amiben őket megakadályozta az ateista hatalom. Szintén igen rövid idő, 8 hónap alatt felépí- tették a templom mellé a rendházat is, és ezzel lehetővé tették, hogy közöttük éljenek lelkipásztoraik.
Legyen hála és főhajtás minden templomunk folyamatos megújítását és szépítését sokféle módon támogató minden kedves hívőnek.
Kiglancolva hagyom Önökre szeretett templomomat.
És legyen egy kérés is a testvérek felé. Szeressék továbbra is e templomot, s valamennyi templomot, mert itt, dicsőíthetjük méltóképpen, közösen egy szívvel egy lélekkel gondviselő Mennyei Atyánkat. Imádságos perceinkben itt oldódnak meg életünk problémái. Itt leljük meg lelkünk nyugalmát és békéjét. Itt telik meg a lelkünk Isten és emberszeretettel.
Templom előtt elhaladva, a keresztvetés mellett, legyen egy-két percünk a betérésre is. Több évtizeddel ezelőtt, amikor megnyíltak a határok, ellátogattak hozzánk kelet- német ferencesek, és dicsérőleg említették meg, hogy ahány templomba betértünk, mindig voltak imádkozó emberek a templomban. Bárcsak ma is így lenne!
Mindszenty Bíboros mondotta, amíg lesznek imádkozó magyarok, Magyarország nem veszhet el! Legyünk hát imádkozó magyarok! Mert a hitetlenség részéről ma is nem kis veszély fenyegeti hívő magyar népünket.
Templomunk védőszentje, miként egykor ott Nándorfehérvárnál, az oszmán nyomulásakor tette, tegye most is azt, itt magyar földön, a hitetlenség erős előrenyomulásakor, a Magyarok Nagyasszonya se- gítségével, és vezesse győzelemre ma is a hű magyar népet!
Ámen
Dr. Frajka Félix 


2014. július 6., vasárnap

14. Évközi vasárnap

14. évközi vasárnap
Bevezetés

Szeretettel köszöntöm a jelenlévő testvéreket, a rádión keresztül ebbe a szentmisébe bekapcsolódó hívőket, vizek partján, vagy hűs tájakon üdülő testvéreket, de a kórházakban és szociális otthonokban, szenvedéseikkel Krisztus szenvedését kiegészítő testvéreket is.

A felvezetőben hallották, hogy a Kapisztrán Szent János Templomból történik a szentmise közvetítése.
De hol is van ez a templom? És mikor, s hogyan került ide?
A Fővárosban, a második kerületben van, a Törökvész út elején.
És mikor került ide? A második világháború befejezése után. Az előző templom, a Veronika kápolna az utcai harcok következtében elpusztult. Egy ideig az Áldás utcai 1948-ban, a hatóságok, minden indokolás nélkül megtiltották a misézési lehetőséget. Akkor a Margit körúti egyházközség elhatározta, hogy új templomot épít. Keresték a megfelelő helyet, telket. A magyar írok akkori fejedelme, Herczeg Ferenc a Törökvész út és a Tövis utca sarkán lévő telkét szinte jelképes összegért odaadta ezt a telkét, az egyházközségnek. Mindszenty Bíboros úr utol- só templomépítési engedélyével, gyorsított tempóval, nyolc hónap alatt fel is építették a templomot, a kifosztott nép adományaiból. S épp 65 éve, hogy felszentelték, 1949. július 10-én. S itt áll most, mint Budapest ékszerdoboza.
E bevezető után, térjünk át a mai szentmise evangéliumának a mondanivalójához.
Isten népének örök példaképe: Urunk Jézus Krisztus, a mai evangéliumban hálát ad azért, hogy a kicsinyeknek nyilvánította ki Isten az ő bölcsességét. S élete is azt mutatja, hogy a hívő embernek mindig a „kicsinyek”, a kitaszítottak és a szegények oldalán kell helytállnia. Aki ezt nem teszi, maga is szegénnyé válik és üres kézzel áll Isten előtt.
Vajon miről tanúskodik a mi múltunk és jelenünk? Helytálltunk-e a szegények és a kicsinyek oldalán, vagy magunk is szegény lelkűekké váltunk? Isten segítségére és irgalmára mindenképpen rászorulunk.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, ...

Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg vétkeinket és vezessen el az örök életre.

Evangélium után

A művészek, s a szónokok, számára is, mindig jóleső érzés, ha hozzáértő közönség, s telt ház előtt szerepelnek. A teljesítményre mindig ösztönzőleg hat a hozzáértő hálás közönség, az éles tekintet, a finom hallás, az értő elme, s az érző szív jelenléte.
Ilyen szempontból érdemes megvizsgálnunk azt a kérdést, hogy miféle közönsége volt a földön járó, igét hirdető Üdvözítőnknek? Az evangéliumból kiviláglik, hogy első- sorban egyszerű, tanulatlan, tiszta- szívű, romlatlan nép sereglett köréje. Nem a tudósok, nem a papok, nem az írástudók, nem a farizeusok öntelt gyülekezete! Tudta ezt az Úr Jézus is, de nem sopánkodott miatta. Ellenkezőleg! Hálát adott az Atyának, hogy boldogító üzenetét elrejtette a
bölcsek előtt, és a kicsinyeknek nyilvánította ki.
Ahogy a Jézus korabeli világ szemében bölcseknek hitt népvezetők: a farizeusok és írástudók elől is, de a Jézust követő korok öntelt bölcsei és okosai elől is, úgy mai kor alázatot nem ismerő, sőt azt megvető, idézőjelben „bölcsei és okosai” elől is elrejti Isten az Ő titkait, és a kicsinyeknek és alázatosaknak nyilvánítja ki.
Az Úr Jézus követése, a hit és az üdvösség, nem az anyagi javak bőségétől, vagy szűkös voltától függ. Nincs iskolai végzettséghez kötve! Nem ezektől függenek. Nem attól, hogy alsófokú, vagy középfokú, vagy felsőfokú, vagy egyetemi végzettségű az ember! Mert mindenféle végzettségű ember, sőt iskolai végzettség nélküli is követője lehet Jézusnak és eljuthat az üdvösségre is! Mert a mennyei Atya boldogító üzenetét, evangéliumát, örömhírét a kicsinyeknek nyilvánítja ki.
De vigyázzunk! Nehogy félreértsük Krisztus Urunk a mai evangéliumban hallott szavait. A kicsinyek nem azonosak a tanulatlanokkal! Mert a magas képzettségű és a kevés iskolát végzett, egyformán kicsi az Isten előtt. S ha az ember eme kicsinységének a tudatában van, ennek tudatával éli hétköznapjait, akkor a mennyei Atya nem elrejti előle, hanem kinyilvánítja tanítását előtte, s megadja neki a hívés, a krisztuskövetés kegyelmét, s az üdvösséget.
Az igazi tudomány, az igazi életbölcsesség, a gyakorlati okosság, – Oh! Mennyit hangoztattuk már, és mennyit kell még hangoztatnunk napjainkban is, – hogy nem akadálya, sőt előmozdítója a hitnek!
Hatalmas szép virágcsokrot lehetne kötni azokból a szép hitvallásokból, amelyek az emberiség legnagyobbjainak ajkáról hangzottak el. Professzoraim egy-egy tudós életét ismertetve, kommunista, ateista időben, hangsúlyozottan emelték ki egyik-másiknak a matematika, vagy fizika művei mellett teológia írásait is, s hitükről szóló megnyilatkozásaikat.
A tudományok művelői, a tudósok túlnyomó többsége minden korban, mély istenhittel járta és járja életútját, s éppen a vallásos hitükből fakadó alázatosságuk vezette és vezeti őket egy-egy újabb igazság, törvényszerűség, Isten titkainak a felismerésére.
Nem a tudáson, hanem az alázaton múlik, hogy hívő-e, vagy nem hívő az ember. Örök isteni, s tapasztalat igazolta igazság” Isten a kevélyeknek ellenáll, és az alázatosoknak adja az ő kegyelmét”. A Tőle kapott kegyelem alakítja át az ember értelmi világát Országa titkainak megismerésére, és az érzelmi világot: az imádására és szeretetére.
A mai evangéliumban, a szelíd és alázatos szívű Jézus, nemcsak hálát ad az Atyának azért, hogy a kicsinyeknek, az alázatos szívűeknek nyilatkoztatta ki az Ő igazságait, ha- nem hívja is az élet fáradt vándorait, mindazokat, akik görnyedezve hordozzák az élet terheit.
Az ember, különböző helyeken keresheti a felüdülést, a lélek töltekezését. A magányban, a természet ölén, csendesebb, vagy zajosabb üdülőhelyeken.
Úgy el szoktam nézni az üdülőhelyeken a kicsiny templomokat. Mennyi üdülő tér be ezekbe, mert érzik, hogy nemcsak a testnek, hanem a léleknek is szüksége van üdülésre, megpihenésre és erőgyűjtésre.
Boldogok mindazok, akik fáradtak, s akiket az élet terheinek viselése arra indítanak, hogy az Úr Jézushoz meneküljenek. Ő felüdíti őket, és megkönnyíti teher viselőéletüket.
Hisszük, hogy nemcsak az egyének, hanem egy közösség, egy terheket viselő nemzet életét is. Ha Jézushoz fordulunk, akkor a szegények sorsa is enyhülni fog, és jobbra fordul. Egyre többen lesznek ugyanis azok, akik csökkenteni akarják az álnok testvérek által vállukra rakott terheket, adókat, s rezsi költségeket,és nem elvenni akarnak tőlük, hanem adni szeretnének nekik, hiszen tudják, hogy mindazt, amit egynek is tesznek a legkisebbek közül, azt Jézusnak teszik.
Az Úr Jézus szabadon idézett szavaival: Mindannyian, akik belefáradtunk az élet kemény küzdelmeibe, jöjjünk Jézushoz, és Ő fel- üdít bennünket, erőt önt belénk, s lelkünk is nyugalmat talál.
Ámen
Dr. Frajka Félix 


Letöltés