2015. február 28., szombat

Nagyböjt 2. vasárnapja B

Nagyböjt 2. vasárnapja

Bevezetés
Évszázadok óta az Egyház nagyböjt II. vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos, megkísérthető ember volt.
Ma pedig azt láttatja velünk az evangélium, hogy ez a Jézus nem csak ember, hanem több mint ember, a Mennyei Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.
A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.
De milyen a mi Isten szeretett Fiára való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk szeretett Fiadra és mi sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram irgalmazz!
Urunk! Fiad azt kérte, hogy úgy szeressük egymást és mi mégsem szeretjük egymást. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Fiad azt mondotta, hogy amit egynek teszünk a legkisebbek közül, neki tesszük. És mi mégsem tesszük. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Felolvastuk Urunk színeváltozásának történetét. Mondanivalója olyan igazságra tereli a figyelmünket, amelyet nehezen tudunk és akarunk elfogadni. Csak emlékeztetés végett: A színeváltozást megelőzte Péter vallomása (Mk 8, 20) és Jézus bejelentése, hogy szenvedni fog. E látomással azt akarta elérni, hogy apostolai higgyenek benne majd akkor is, ha szenvedni látják. Mert Jézus útja, de a miénk is a szenvedéseken át vezet az isteni dicsőségbe.
Szentmisénk evangéliuma ezt misztikus köntösben közölte velünk. Ebben Jézus arcának és ruhájának ragyogása, az álomszerű látomás, a felhő és a belőle hallatszó hang kertül szolgál a nagy igazság kifejezésére: Arra, hogy Jézus, az Isten Fia „tettben és szóban hatalmas próféta”, mégis csak szenvedések árán jutott be Atyja dicsőségébe.
A szenvedés neki is éppúgy osztályrészül jutott, mint Isten bármely szolgájának előtte.
Ennek igazolására jelenik meg a mai evangéliumi szakaszban Mózes és Illés. Isten szolgái voltak ők is. Az ő életük is telve volt keserűséggel és szenvedéssel. Sokat kellett szenvedniük ahhoz, hogy isteni fényben ragyoghassanak.
A látomás beszámolója szerint, Jézus haláláról beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kellett beteljesednie. Amely nem a megsemmisülésbe torkollik, hanem a megdicsőülésbe vezet.
Jézusban váltak valóra az ószövetségi jövendölések. A szenvedések férfija: Jézus Krisztus, húsvét hajnala óta a megdicsőültként áll előttünk. Mi szenvedő emberek Jézusban szemlélhetjük a szenvedő ember diadalát.
Urunk színeváltozásának történetében rábukkanunk a nagy igazságra: áldozatok nélkül nincs üdvösség. A legtöbben vonakodunk tőle. Alig vagyunk képesek felfogni, hogy az élet velejárója a testi-lelki szenvedés. Annak ellenére, hogy mindennap tapasztaljuk a magunk és mások életében.
A szenvedés nem az Úr Isten büntetése, hanem az Ő látogatása, az emberi élet megtisztítója s neme-sítője. Ha sohasem szenvedtünk volna még, hogyan tudnánk együtt-érezni a szenvedő embertest-véreinkkel? Hogyan tudnánk őket segíteni?
Sokan közülünk nem tudják elfogadni, hogy még az Isten Fiának is szenvednie kellett. Ezért menekülnek az emberek az élet szenvedésekkel teli valóságától, és azt hiszik, hogy az élet apró-cseprő örömeivel száműzhetik az élet keresztjét. Elfelejtik, hogy a futó örömök mulandók. Nem tehetők maradandóvá.
Annak idején Péter az öröm-teli extázis perceit akarta megörökíteni: "Mester, jó nekünk itt lenni! Hadd készítsünk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet"- nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon a fenséges látomás és öröm pillanataiban.
A felhőből hallott hang azonban kijózanította és tudtára adta, hogy a földön Jézus szavát hallgatva s megvalósítva, találhatjuk csak meg a boldogságot. "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”, figyelmeztet bennünket is az Atya a mai evangéliumi szakaszban hallott szavaival.
Alig tudjuk elfogadni Jézus eme szavait: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és kövessen engem"
Életünkkel mi legtöbbször ennek az ellenkezőjét szeretnénk bizonyítani. Azt a látszatot igyekszünk kelteni, mintha már a földi élvezetek is boldoggá tennének. A dohányzás, az alkohol, a drog, a sex, a modern technika, a computer, az Internet, az autó, s a nagy egzotikus utazások.
Az élet szenvedéseit feledtetni akarjuk, az un. hosszú hétvégekkel, és közönséges nappá silányítva még a Tízparancsolat szerint megszentelendő vasárnapot is.
Számunkra, hívő emberek számára a vasárnap több mint pusztán pihenő-nap. Ez a nap Jézus Krisztus feltámadásának emléknapja, amelyet testvéri közösségben, a szentmise megünneplésével, pihenéssel és a családi, illetve baráti kapcsolatok ápolásával ülünk meg.
De visszatérve az eredeti gondolatmenethez. Az élet szürke hétköznapjaitól tartósan senki sem menekülhet. Földi életünkben még a legkisebb örömért is keményen meg kell fizetnünk.
Arra is sokszor csak fájdalmas megtapasztalások árán jövünk rá, hogy az életben az öröm és szenvedés egységet alkot. Mindkettő életünk velejárója. Egyik sincs a másik nélkül. Az élethez több kell pillanatnyi felüdülések és extázisok sorozatánál! Oda kell figyelnünk a Mennyei Atya szeretett Fiára, s tanítása és példája szerint kell élnünk életünket. Nem feledve az őseink hittel vallott mondását: Per crucem ad lucem. A szenvedésen át a dicsőségbe.

Ámen 
F. F.

2015. február 27., péntek

Ha igaz voltotok ...

Ha igaz voltotok nem múlja felül…

Jézus korában a farizeusok számítottak a leginkább vallásos csoportnak. A nép körében arról voltak ismertek, hogy a vallási törvényeket a legmesszebbmenőkig megtartják. Bár az emberek tisztelték őket emiatt, Jézus mégsem volt elégedett vallásos magatartásukkal, mert sokszor csak a parancsok külső megtartására törekedtek, s nem állt szívükhöz közel azok tartalma.
Jézus rögtön észrevette, hogy inkább keresték az emberek tetszését, mint Istenét. Jézus azt szeretné, hogy e látszat-vallásosságot felülmúlja az ő tanítványainak a vallásos magatartása. Az ő követői ne csupán a külső cselekedetekre figyeljenek, hanem gondolataikra és szívük szándékára is.
Az igazi vallásosság mozgatórugója csak az Isten iránti őszinte szeretet lehet.
Mivel tudjuk felülmúlni a farizeusi törvénytiszteletet? Mi az a többlet, amely Isten előtt igazzá tesz minket? Mi az, ami nem hiányozhat belőlünk, ha a mennyek országába akarunk jutni?
Az evangéliumban felsorolt példák a testvéri szeretetre és az irgalmasságra irányítják figyelmünket, mint olyan értékekre, amelyek élettel töltik meg embertársainkkal és Istennel való kapcsolatunkat.
A szeretet hiánya és a harag megmérgezi az emberekhez való viszonyunkat. A megbocsátás hiánya pedig megakadályozza, hogy Isten elé álljunk, aki azt várja tőlünk, hogy legyünk irgalmasok másokhoz, ahogyan ő irgalmat gyakorol velünk.
Ámen

F. F.

2015. február 25., szerda

Ninive lakói megtértek

Nagyböjt 1. hete Szerda

"Ninive lakói hitek Istenben. "(5)
A zsidó Jónás sokat tudott Istenről. Mózes könyvein kívül több könyvet is ismerhetett, amelyeket az ő születése előtt írtak.
Ezekben Isten üzenetei voltak olvashatók arról, hogy Isten irgalmas volt a zsidó néphez, felemelte magához, szövetséget kötött velük. Ennek alapján Isten megígérte, hogy megvédi őket, hazát ad nekik, és ott is oltalmazójuk lesz, ha hűségesek maradnak hozzá. De szigorúan bünteti őket, ha bálványimádásra vetemednek. Akkor fegyelmezi, sőt el is pusztítja országukat. De szívből megbocsát, ha bűnbánatot tartanak. Hallatlanul nagy volt Jónás zsidó szívének megrökönyödése, hogy most Isten öt küldi az asszír néphez, hogy tartsanak bűnbánatot, mert különben negyven nap múlva elpusztítja Ninivét. Nem is akar elmenni, mondván: Isten még képes lesz és megkegyelmez ennek a pogány népnek, ha hisznek neki.
Az Úr második parancsára mégiscsak elment, prédikált és hittek az Úrnak, Jónás szavára. Szívbéli megtérés, bűnbánat következett, és Isten irgalmas volt. - Jónás nagy bánatára.
Nem értem igazán Jónás nagy gyűlöletét. Az ő népe ügye, kiválasztottsága nem csorbult azzal, hogy Isten egy távoli várost is az üdvösségre vezetett.
Ha örülni tudott volna, akkor talán később ez a nép nem teszi tönkre az északi zsidó országot, Izraelt.
Igaz, ha Asszíria jó maradt volna, 612-ben nem esett volna áldozatul Babilonnak.
Amerika vallásosnak hiszi önmagát. A nem keresztény vallású népek még azt is, hogy keresztény. Miért nem az evangélium jó hírét viszi minden hová? S miért annak ellenkezőjét. Az Amerika ellenesség ezért megy át keresztény ellenességbe. Ideje lenne, hogy mint a Niniveiek ők is megtérjenek.
Ideje, hogy mi is, és minden nép megtérjen és szeresse Istent és Egyszülöttjét, Jézus Krisztust és tanítása szerint éljen. Mi is.

Áment.
F. F.

2015. február 22., vasárnap

Pelbárt Atyáról Valpo Horvátország

Pelbárt atyáról
(Excellenciás Érsek Úr!
Főtisztelendő Plébános Úr!
Igen Tisztelt Polgármester Úr!
Valpo mélyen Tisztelt lakói!
Szeretettel köszöntöm önöket Nagy Szülöttükről, Lukács Pelbárt atyára történő emlékezés alkalmával.)

Hvaljen Isus i Marija!
Na vijeke!

Preuzvišeni Oče nadbiskupe!
Prečasni oče župniče!
Poštovani gospodine gradona čelniče!
Dragi građani Valpova!

Srdačno vas pozdravljam s povodom sjećanja na oca, franjevca Pelbárta Lukács.

Gyermekkoromtól fogva szerettem a ferenceseket. A közigazgatásilag Jászberényhez tartozó Boldogházán születettem. Jászberényből vonattal jártak ki a ferencesek misézni. A várakozási időt nálunk töltötték. Sokan voltunk testvérek Szüleinkkel beszélgettek, velünk meg játszottak.
Az egyik vasárnap délután Pelbárt atya a harmad-rendieknek tartott ájtatosságot. Megkért, hogy menjek vele és ministráljak. És készséggel mentem. Szuggesztív erejű, tüzes, lelkes beszéddel ecsetelte, hogy mint közelednek egymás felé a bélpoklos és Ferenc, a délceg lovag, és mi megy végbe Szent Ferenc lelkében, és mint öleli át, csókolja meg Szent Ferenc a bélpoklost és adja oda a bélpoklosnak előkelő palástját. Olyan nagy hatással volt rám, hogy elhatároztam, hogy ha felnövök én is követője leszek Assisi Szent Ferencnek, és ilyen ferences leszek, mint Pelbárt atya. És Isten kegyelméből azzá is lettem.
Közlekedési problémák miatt kerültem a Jászberényi Szeráfi Kollégiumba. Itt Pelbárt atya volt a helyettes magiszter. Vidám hangulatú életet teremtett a Kollégiumban. A nevelésben a játékos, a szeretetmódszert alkalmazta. Sokoldalúan foglalkozott a kollégistákkal. Pergős kollégista indulót szerkesztett, a japán himnusz: „Napkeleti vizeken hömpölyög az ár” dallamára, amelynek szövegéből már csak ilyen töredékek élnek bennem: „óh, Szent Ferenc atyánk a harcban segíts, zengje a nap himnuszát derűs életünk” és még a refrén: „Szent Ferenc atyánkért meghalunk, ha kell!”
Szerette a fiatalokat és mi, fiatalok is, viszontszerettük őt. Rajongtunk érte. Emlékezetesek voltak a közéleti szereplései is. Ezért az előjárók, bölcs előrelátásából a háború után áthelyezték Hatvanba. Mesélték, hogy mily eredményesen foglalkozott itt is a fiatalokkal. Kiss Szaléz atyával együtt építették az országos katolikus ifjúsági mozgalmat, a KEDIM-et.
Ezért őt is letartoztatták 1946. május 6-ról 7-re virradó éjszaka. A hírhedt Andrássy út 60-ba szállították. Az embertelen kínzásokról, amikben része volt, most nem szólok, hiszen ezek mindenütt azonosak voltak a kommunista rendszerekben. Több esetben előfordult, hogy ha nem tört meg a fogva tartott, ledobták az emeletről, és az illető szörnyethalt az udvar kövezetén. (Reggelre, persze, mindig eltűntették a nyomokat.)
Végül a magyar hatóságok átadták a letartozottakat a szovjeteknek. Ott, további alapos megdolgozás után, ruszin tolmács közvetítésével, felolvasták a fogvatartottak elleni vádakat. Majd következtek az újbóli kínzások, és az aláírások. Aki nem írta alá, annak azt mondotta a vallató, hogy majd odateszek egy keresztet, azzal a megjegyzéssel, hogy az illető analfabéta.
A letartóztatottak egyik részét halálra, másik részét kényszermunkára ítélték. Szaléz atyát halálra, Pelbárt atyát kényszermunkára ítélték.
A kényszermunkára ítélteket, 1900 rabot, 90-esével bevagonírozták. Összekötözve, embertelen körülmények között Lembergbe (Liov) szállították őket. A halottakat kb. 100 km-ként kiszedték és kidobták a földre és a vonat továbbhaladása után a vasutasok eltakarították őket.
Lembergben újból szortírozták őket. Az orvos megvizsgálta őket munkabírás szemszögéből, és vörös festékkel megjelölt minden rabot a hátsó részén. A politikai foglyokat Finn Karéliába, a Ladoga-tó melletti gulágra vitték. Megérkezésükig, közülük 10 vagonnyi, 800 rab halt meg. Az odaszállítottak közt 210 volt a magyar. Amikor, 5 év múlva felszámolták már csak 3 volt élő.
Itt, fakitermeléssel, farönkök kiásásával, hordásával, fűrészelésével, vagonokba rakásával dolgoztatták a rabokat. Élelmük jól kimérve, csalánleves és száraz, fekete, sárszerű kenyér volt. Így raboskodott, dolgozott szörnyű körülmények között Pelbárt atya. Télvíz idején egyre jobban legyengülve. A 40 fokos hidegben, rongyos ruhában dolgozó Pelbárt atyának egy ortodox pap dobott oda egy még használható melegebb kabátot. És esténként, az egyre fogyó rabok, keresztények és nem keresztények együtt imádkozták a zsidó rabbival a rózsafüzért, kérték a Szűzanyát, hogy imádkozzon értük, most és haláluk óráján. És a „Most segíts meg Mária” imát is.
Pelbárt atya hihetetlenül legyengülve, több napon át szenvedve, nyelni sem tudott már, a vértanúk koronájával, 1948. április 18-án lépett át az örökkévalóságba. Nyugodjék békében. És legyen mielőbb a boldoggá avatottak karában.
Az Oroszországi Föderáció Legfőbb Ügyészsége már 1993. május 25-én rehabilitálta. A püspöki konferencia 2010. december elején döntött arról, hogy támogatja az 1944 és 1954 között vértanúságot szenvedett ferences atyák oltárra emelésének ügyét. Ámen
(Kérem, legyenek büszkék Valpo Nagy Szülöttére és őrizzék hűen emlékét.
Köszönöm figyelmüket.)

Molim vas budite ponosni na fra Pelbarta koji je bio rodom iz Valpova, čuvajte mu uspomenu vjerno.
Hvala na pažnji.  
Hvaljen Isus i Marija!

Na vijeke!
F. F.

Nagyböjt 1. vasárnapja

Nagyböjt 1. vasárnapja 2015

Bevezetés
Hamvazószerdával megkezdődött a húsvétra való előkészület ideje, a szent negyven nap, vagy ahogyan mi magyarok nevezzük, a nagyböjt. Az evangéliumi szakaszban arról hallunk majd, hogy Jézus, mielőtt megkezdte nyilvános működését, a pusztába vonult, imával és böjttel készült a mennyei Atya akaratának a teljesítésére. Milyen szerepet játszik az ima és a böjt Istennek tetsző életünk alakításában? Húsvét méltó megünneplésére való készülésünkben?

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megtérésre szólítod az embereket. Uram irgalmazz.
Urunk, Jézus Krisztus, Te példát adtál nekünk a Sátán kísértéseinek a leküzdésére, adj nekünk kegyelmet a Sátán elleni küzdelmeinkhez. Krisztus kegyelemezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te azt kéred Tőlünk, hogy higgyünk az evangéliumban és annak tanítása szerint éljünk. Add ehhez kegyelmedet. Uram irgalmazz!
Evangélium után
Az életet komolyan vevő, az új megbízatásokat vállaló emberek, életük nagy változásai előtt, mind elvonulnak magányba.
Már Mózes is annak idején, azért, hogy kellően felkészüljön az Úristennek népével történő szövetségkötésére, elvonult 40 napra Hóreb hegyére, Ugyanígy Jézus Krisztus is, hogy felkészüljön nyilvános működésére.
Példájukat követve, századok folyamán ezt tették mindig az emberiség, a kereszténység nagyjai. És nemcsak a nagyjai. És ezt teszik ma is nemes célokat szolgáló közösségek tagjai. A magukat Istennek szentelő szerzetesek, mielőtt fogadalommal elköteleznék magukat. De a papság szentségében részesülők is pappá szentelésük előtt. A püspökök a püspökké szentelésük előtt. Mert érzik, hogy szükségük van a magányra, a csendre, mert olyan kincseket rejteget számukra, amilyenekre épp szükségük van.
Az életét tökéletesíteni, jobbá tenni akaró hívő is, keresi a magányt, az elmélkedési lehetőséget, ahol illetve, amikor egyedül lehet Istenével, s lerendezheti vele élete kisebb nagyobb problémáit. - A hívő ember a csendet Isten üzenete közvetítő közegének tekinti.
Jézus azért megy a pusztába, hogy Istennel találkozzék, de akaratán kívül a sátánnal is találkozik.
Jézus az Atyát keresi, a sátán pedig a megkísérthető embert. Sajnos, a gonosz módszere ma is ugyanez. Istent keresnünk kell, hogy találkozhassunk vele, de a sátán keresés nélkül is találkozik velünk. És sokkal buzgóbban keres ő minket, mint mi az Istent.
Hosszan beszélhetnénk az ördög csapdáiról, de egyet feltétlen megemlítek. Ez a csapda így hangzik: boldoguljatok Isten nélkül! Tagadjátok meg az isteni törvényeket! A világ színpadán játsszátok a saját darabjaitokat és vegyétek át a rendező szerepét! Építsetek föl egy Isten nélküli új világot. Vallásként ott van nektek a szcientológia.
Számtalan őrült kísérlet volt erre már a történelem folyamán, a közelmúltban is, s őrült, félelmetes kísérlet folyik ilyen vonatkozásban, napjainkban is. És ennek mik a rúgóik, mik az indítékaik?
Különösebben nem kell magyaráznom, hiszen, a régi latin közmondás szavaival: scientibus legem loquor, törvényt ismerőknek beszélek. Kimondani viszont nem szabad.
Arról sem illik beszélni, hogy a minap 21 kopt keresztényt fejeztek le azért, mert nem tagadták keresztény hitüket. A 21 kopt keresztény egy-időben történt lefejezése miatt tiltakozott-e a világ? Összejöttek-e a világvezetői? Egyáltalán hírértékű esemény volt-e a nagy világlapok számára? A világ hallgat róla. És a keresztény világ? Hála Istennek, hazánk szolidáris kézzelfogható formában is a vértanúk családtagjaival.
Az evangéliumi elbeszélés szerint Jézus annak idején sikeresen vívta meg harcát a Sátánnal. De nemcsak ott és akkor vívta meg sikeresen a harcát, hanem mindig a történelem folyamán. Most is harcot vív a Sátánnal, és miérettünk, az Egyházáért. És nincs kétség, hogy most is sikeresen. De ehhez vértanúi lelkületű követőkre van szüksége.
Ezért szólít fel bennünket az evangéliumban Krisztus a bűnnel való szembefordulásra, a Sátán elleni harcra e szavakkal: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!”
Az ilyen felszólításoktól, idegenkedik még a hívő ember is. Pedig, ha őszintén magunkba nézünk, akkor szükségét érezzük annak, hogy rendet, harmóniát, békét teremtsünk szívünkben. Hogy megtisztítsuk lelkünket az élet porától és szennyétől. És, hogy megtisztult lélekkel egyre jobban a Jóisten felé forduljunk, hogy ne csak higgyünk az evangéliumban, hanem aszerint is éljünk.
És az aszerinti élethez itt van számunkra a nagy lehetőség, az edzés lehetősége, a negyven napos szent böjt.
Az Egyház Úrjézus példáját a mai életkörülményeinkre alkalmazva három dolgot ajánl figyelmünkbe: az imádságot, a böjtölést és az alamizsnálkodást.
Mindezek ellenére tévedés lenne a nagyböjti időt a lemondások időszakának tekinteni. Amikor az Egyház arra biztat, hogy kevesebbet igényeljünk a testi javakból, tulajdonképp azt szeretné, ha többet igényelnénk a lelkiekből. Kevesebbet a gyűlölködésből és többet a szeretetből. Kevesebbet a civódásból és többet a békességből. Kevesebbet a hazugságból és többet az igazlelkűségből. Kevesebbet a test örömeiből, és többet Krisztusnak testéből. Kevesebbet az élvezeti cikkekből – kávéból, alkoholból, dohányzásból – és többet az akaratot edző önmegtagadásból. Kevesebb pazarlást az étkezésben és több jótékonykodást az éhezők körében. Kevesebbet a bűnből és többet a bánatból.
A bűnbánat által ugyanis mintegy kiürítjük lelkünket, hogy a bűn helyett megtölthessük az isteni élet, a kegyelem kincsével. És akkor Jézuséhoz hasonlóan sikeres lesz a mi harcunk is a Sátán ellen. Megtérünk. Hiteles lesz az evangélium szerinti életünk, és méltóképpen készülünk Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünneplésére.

Ámen
F. F.

2015. február 18., szerda

Hamvazószerda

Hamvazószerda. 2015

Hamvazószerdával minden igazi keresztény számára véget ér a farsangi mulatság és megkezdődik lelki tavaszunk: a nagyböjt.
A mulandóság jelképével, szentelt hamuval hinti meg homlokunkat az egyház és ezzel emlékeztet a földi dolgok tiszavirág életére.
Az Úrjézus nyomán három dolgot ajánl figyelmünkbe: az imádságot, a böjtölést és az alamizsnálkodás.
És az Úrjézus kérését tolmácsolva, azt kéri, hogy mindezt ne úgy tegyük, hogy az emberek lássák, és dicsérjenek bennünket, hanem vonuljunk vissza a lármás világból és térjünk szívünk csendes otthonába! Ott keressük, mert ott találhatjuk meg igazán lelkünk nyugalmát. S így készülhetünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának méltó megünneplésére.
Mindezek hallatára tévedés lenne a nagyböjti időt úgy értékelnünk, mint a lemondások időszakát. Amikor az Egyház arra biztat, hogy kevesebbet igényeljünk a testi javakból, ugyanakkor azt szeretné, ha többet igényelnénk a lelkiekből. Kevesebbet a gyűlölködésből és többet a szeretetből. Kevesebbet a civódásból és többet a békességből. Kevesebbet a hazugságból és többet az igazlelkűségből. Kevesebbet a test örömeiből, és többet Krisztusnak testéből. Kevesebbet az élvezeti cikkekből – kávéból, alkoholból, dohányzásból – és többet az akaratot edző önmegtagadásból. Kevesebbet a bűnből és többet a bánatból.
A bűnbánat által mintegy kiürítjük lelkünket, hogy a bűn helyett megtölthessük az isteni élet, a kegyelem kincsével. És ha ezt tesszük, akkor méltóképpen készülünk hitünk nagy titkának, Urunk Jézus Krisztus feltámadásának az ünneplésére.

Ámen.
F. F.

2015. február 14., szombat

Évközi 6. vasárnap

6. évközi vasárnap. B 2015

Bevezető
A mai, évközi 6. vasárnap evangéliumi szakaszában a leprás meggyógyításáról hallunk majd. Jézus szeretettel fordult a gyógyíthatatlan beteg felé. És mi hogyan fordulunk betegeink felé, a gyógyíthatatlanok felé? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nincs bennünk kellő szánakozó szeretet az elesett emberek iránt. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem látogatjuk gyakrabban még a beteg szeretteinket sem. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a gyógyíthatatlan betegekhez alig van együttérző, erősítő és vigasztaló szavunk és tettünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után
A lepra szörnyű betegség. Jézus korában is az volt, sőt egyenlő volt a halállal. Aki ebben betegedett meg, az élő halottnak számított. A kilátástalan élet reménytelenségben elszegényített ember képe jelenik meg előttünk az evangéliumi leprásban. Egy gyógyíthatatlan beteg ember áll előttünk, akiben nem csak igen erős életösztön, élni akarás található, de még ennél is sokkalta nagyobb bölcsesség és hit, mely őt Jézushoz vezeti. És micsoda hit azokban, akik őt Jézushoz segítik.
Az evangéliumi jelenet jól alkalmazható a mai ember sajátos vonásainak megrajzolására is. Korunk emberei közül, sokan kezdik fölfedezni saját magukon a gyógyíthatatlanul beteg lelkület jeleit. Az önmagától is elforduló, de kitaszítottságát és magányát el nem fogadó, reménytelenségébe bele nem nyugvó ember tüneteit. És keresi a megoldást, a kiutat. És mily gondviselésszerű, mindig akadnak olyan emberek, akik miként a bibliai süketet, őt is Jézushoz vezetik.
A fordulat éve óta egyre bővül azoknak a száma, akik fölismerik, hogy Jézusban van az efféle betegségükből való gyógyulás lehetősége, és ezt a lehetőséget el nem szalasztva jönnek Jézushoz. És miként a bibliai leprás, úgy ők is gyógyulást és életörömöt találnak a Szabadítóval való találkozásban.
Ugyanazt teszik, amit az evangéliumi ember: leborult Jézus előtt és kérlelte. - A gesztus és a szó együtt tanúskodnak arról, milyen mélységes meggyőződésből fakadó hit lakik ebben az emberben. Ő nem csak valamit kér, nem is csupán részvétre, együttérzésre szomjas, nem elégszik meg a jámbor rabbi imádságos közbenjárásával, vagy vigasztaló szavaival, hanem olyan hitvallást tesz, mely egyszerre beszél Isten nagyságáról és az ember bizalmáról.
„Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem.”
Milyen utat járhatott be ez az ember, mire eljutott erre a fel-ismerésre? Hányszor tapasztalhatta kortársai megvető, esetleg lesajnáló pillantásait. A kitaszítottságot, az emberségéből kiforgatott, embertelen sorsot. Mi minden fogalmazódhatott meg a lelkében, ami erre a hitvallásra késztette.
Mindezek a jelenségek, s tapasztalatok jelen vannak a mai ember életében is. Nem kell távoli vidékekre mennünk, hogy lenézett, megvetett, kitaszított, emberségében megalázott emberekkel találkozzunk. Kik ők? Nem sorolom fel őket. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindenki számára más és más. Hogy számodra ki, vagy kik, azt csak Te tudod Testvérem.
A kérdés inkább az, hogy megvan-e bennünk Jézus lelkülete, akiről ezt jegyezte fel az evangélium: „megesett rajta a szíve, kinyújtotta a kezét, és megérintette”.
Az evangéliumot hallgató, s üzenetét közvetítő embernek is szüksége van arra, hogy fölismerje Jézus isteni erejét, és képes legyen megtenni az evangéliumi mozzanatot: térdre borulni Jézus előtt, megvallani az ő nagyságát és merjen kérni lehetetlennek tűnő dolgot is.
A süketnéma kérésére az Úr Jézus válasza nem lehet más, mint a szeretet gyógyító parancsa: Akarom! Tisztulj meg! Hiszen ezért jött, ez az ő messiási küldetése, hogy szabadulást hirdessen a raboknak, gyógyulást a betegeknek. Ezt nem csak prédikálta, hanem meg is tette. Nem csak szólt az evangéliumban szereplő beteg emberhez, hanem kinyújtotta segítő kezét és meg is érintette. Pedig jól tudta, hogy a leprást nem szabad megérinteni, mert maga is tisztátalan lesz.
De ezzel a tettével is jelzi, hogy benne valami új jelenik meg e világban. Ő megtisztulást, újjáteremtést hoz e világba, és azért érinti meg az embert, átvitt értelemben is, hogy ami tisztátalan, az legyen egészen tisztává.
Ma, amikor töménytelen sok a gond, a probléma, a baj, az aggodalom, betegeket Jézushoz vivő evangéliumi emberekre, van szüksége e világnak, akik nem csupán megállapítják a pusztító bajokat, az emberiséget reménytelenségbe és kilátástalanságba taszító sebeket, de ki is nyújtják segítő kezüket a bajba jutott ember felé, megérintik és meg is gyógyítják.
Mert van erő és van gyógyszer a kezünkben a sebek és betegségek gyógyítására, a háborús pszichózis világméretű szításának, s magának az ártatlan életeket kioltó, háború megakadályozására, a világméretű szegénység leküzdésére.
És mi is ez az erő és gyógyszer. Nem mi, hanem ki! Jézus! Emlékezzünk! A legfontosabb gyógyszer az, hogy nem feledkezünk meg arról, hogy mi is gyógyult emberek vagyunk, s hálára kötelezettek. Azt a Jézust kínáljuk a világnak, aki minket is meggyógyított, aki egyedül volt képes nekünk is az élethez reményt és örömet adni és ezt fenntartani bennünk évtizedeken át, s ma is.
A meggyógyított emberről azt írja az evangélista: „alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot”. És ennek az lett a következménye, hogy „mindenünnen özönlöttek Jézushoz az emberek”.
Jézus bennünket is valami hasonló tanúságtételre hív, tanításának mindenfelé módon történő hirdetésére és híresztelésére, hogy mindenünnen özönjenek Hozzá az emberek.

Ámen
F. F.

2015. február 13., péntek

Pénteki elmélkedés

Évközi 5. hét. Péntek
"Mindent jól cselekedett. "
Jézus a pogányok földjéről visszatérve hazájába, újabb csodával megnyitja egy süketnéma ember fülét és megoldja a nyelvét.
Maga a csodatétel több látnivalóval járt, mint általában az Úr gyógyításai.
Beledugta ujjait a süket fülbe, nyálával érintette a néma ajkat, s az addig semmit nem halló fül meghallja Jézus parancsát: "Effeta!" Azaz, "nyílj meg!"(34)
Aki figyelt már kisgyermekarcot, amint az édesanyja ismerős „bársonyos" hangját meghallva elmosolyodik, az érti a szűkszavú beszámolót, hogy mit láthattak azon a boldog arcon, aki életében először az Istenember gyönyörű, hallást teremtő hangját, szavát hallotta meg. A teremtő szót, amelyet, egymás után sokszor emleget a Biblia első oldala: Vajjómer Elochim…” (és szólt az Isten: legyen ... ). Legyen halló! És halló ett.
De megkapta a második nagy ajándékot is a meghallott és megértett isteni szóra azonnal, - helyesen - felnőtt módon tudott válaszolni. A kisgyermek gagyogásából lassan lesz értelmes beszéd, sokan évekig selypítenek.
Ez duplán csoda, mert megkapja érzékszervei helyes használatát is, nemcsak csak épségét.
Jó lenne, ha Isten ereje megadná sok süketen született embertársunknak a hallás örömét, hogy élvezzék a szellő suttogását, a madárcsicsergést, az emberi szóbársonyos melegét. No meg a helyes beszéddel a gondolkodás örömét is.
De legalább ennyire fontos lenne, ha az Isten igéjére süket emberek füle kinyílnék az igazság előtt, és elnémult nyelve bátran megvallaná az igazságot és a szeretetet.
Ámen

F. F.