Évközi 3. vasárnap

 Évközi 3. vasárnap 

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében és Keresztelő Szent Jánost elfogták, Galileába ment, és hirdette az evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!”

Annak ellenére, hogy a templom, nem börtön, hanem Isten háza, nem bűnözők, nem nagy bűnösök vannak jelen e templomban, hanem Istenben hívő emberek, mégis nekünk is szólnak, az iménti szavak: a ”Térjetek meg!” Erre ugyanis mindannyiunknak szüksége van. Mert, aki jó, az lehet még jobbá, aki szent, az lehet még szentebbé!

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus, Te minden embert megszólítasz. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, Te közel hoztad hozzánk Isten országát. Krisztus kegyelmezz.

Urunk Jézus Krisztus. Te bátorítasz bennünket, hogy higgyünk evangéliumodnak. Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

Ha figyelmesen követjük az Úr Jézus életútját, minden okunk megvan a csodálkozásra, olykor a meghökkenésre is. Hiszen életében minden, de minden másként törté-nik, amint az ember elvárná, vagy elképzelné.

Egészen csendben és szerényen jön közénk. Ugyan ki gondolna arra, hogy a Messiás király egy rongyos istállóban jön közénk. Harminc éves koráig Názáretben él és kétkezi munkával keresi kenyerét. Szinte fejcsóválva mondogatjuk ennek láttára: Miért kellett ilyesmire tékozolnia drága idejét? Mikor pedig eljött az óra, hogy meghirdesse Országa örömhírét, visszavonul a tómelléki Kafarnaumba. Ez a tette ugyancsak visszatetszést szülhetett Izraelben.

Igaz, hogy Izajás próféta megjövendölte, hogy „a pogányok Galileájából támad a világosság”. Ám az emberek jobban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, mint Isten igéjéhez.

Jézus tehát nem Jeruzsá-lemből, a Szent Városból, a próféták és királyok városából, indul tanító útjára, hanem a pogányokkal „megfertőzött” igencsak rosszhírű, kereskedelmi útvonalak kereszteződésében fekvő városból, Kafarnaumból.

Mert Isten előtt nincsen megvetett föld, és Isten előtt nincs egyetlen megvetett ember sem. Isten sohasem azt kérdezi, honnan származol, honnan jössz, hanem azt, hová tartasz. Isten nem a múltunkat nézi, hanem jelenünket és jövőnket.

Keresztelő Szent János már Heródes börtönében raboskodott, amikor Jézus ajkán mintegy folytatásként fölcsendül előhírnökének szava: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ezekkel a szavakkal a megvetett földről a megvetett emberekhez fordul Jézus, hogy fölmagasztalja őket.

Alkotó szeretete megteremtette a csodálatos világmindenséget és életre hívta az embert. Sajnos azonban az ember korántsem az a „szent anyag” még, aki méltó lenne az örök életre.

A „legyen világosság”, a „legyen élet”, a „legyen ember” teremtő szózata elhangzott már, de Isten nem érte be ezzel. Jézus ajkán ezért csen-dül fel az újjáteremtő szó: „Legyen istenivé az ember!” S ehhez az első lépés a térjetek meg szavak meghallása, a megtérés.

Sajnos a modern ember szeret-né a füle mellett elengedni e sza-vakat, mintha nem is neki szólnának, legfeljebb bűnös kortársaiknak. Má-ra a korábbi ideológiák és a mé-diumok segítségével sikerült kioltani szinte széles néptömegekből az erkölcsi érzéket, eltüntetni az erény és a bűn közötti különbséget.

Amíg ember marad az ember, addig mindig lesz különbség az erény és bűn között. Mindig szükség lesz megtérésre. Mert sem a jó, sem a rossz nem marad az emberbe zárva. Kihat a környezetére, jobbá, vagy rosszabbá teszi az embereket. Az emberi társadalomnak segítséget csak a megtérés, a bűnbánat és nyomában járó bűnbocsánat jelenthet.

Nem a bűnök egymás fejére olvasása, az élet szennyesének ízléstelen kiteregetése. Csak a gyarló emberi volt elismerése, s nem a vétkek letagadása, hanem a vétkek megvallása, a megtérés, az ember erkölcsi újjászületése billentheti helyre az egyensúlyt. Ez akadályozhatja meg a bűn felhalmozódását, közösséget fertőző jelenlétét, és társadalmi feszültség kiváltását. A megtisztulás tereli vissza emberi életünket azoknak a törvényeknek medrébe, amelyek egyedül biztosíthatják az élet tisztító és előrelendítő sodrását.

A megtérés azt jelenti, hogy Krisztus segítségével megkeressük és megtaláljuk igazi énünket. Olyanokká leszünk, igyekszünk lenni, amilyennek Isten akar minket látni.

Az Úr Jézus azért jött a földre, hogy az igazi énünket megtalálhassuk. Önmagát állítja elénk tükörnek, hogy Benne lássuk meg, milyennek gondolt és milyennek akar minket is az Isten! Ő nyújt segítséget ahhoz, hogy akár 180 fokos fordulattal is, de új, jó irányba terelje életünket.

Nagy esemény előtt állunk! Ne adjunk támadási felületet. Az eddigi hibánkért pedig tartsunk bűnbánatot, közösségileg is, és egyénileg is! Legyünk egyre hitelesebb, támadhatatlanabb krisztushívők! Akkor nem ér majd bennünket tragédia. Kevesebb lesz majd gyűlölködés társadalmunkban, és több a megbékéltségből.

Ugyanis nemcsak a Jézus korabeli emberekhez, hanem hozzánk is közel van az Isten Országa. S közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják Őt, - mondja az Írás. A bűnbánat is, az irgalmas Isten is. A megtérés, a bűnbánat kinyújtott kézhez hasonlít, amelybe a végtelenül irgalmas Isten helyezi el lelkünk békéjét és üdvösségét. Ha minél több Isten felé kinyújtott kéz lesz e hazában, akkor nem lesz többé hazánkban félelem és rettegés, hanem egyre erősebb reménykedés, és testvériesség.

Ámen.

Évközi 2. vasárnap

 Évközi 2. vasárnap

Bevezetés

A mai évközi 2. vasárnap evangéliumában Keresztelő ajkáról halljuk majd e szavakat: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”

A bűn mocsarában élő Testvéreim, hiszünk mi még az Úr Jézus bűnbocsátó hatalmában? Van e még egyáltalán valami, amit bűnnek tartunk e világban? És a saját életünkben? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket!

Kirie litánia

Urunk Jézus, Te vagy a gyengék erősítője. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az elveszettek megmentője. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy a bűnösök üdvözítője. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai ember fülében idegenül hangzik a bibliai kifejezés: „Isten báránya! Aki elveszi a világ bűneit.” Különösnek találjuk, hogy az Isten Fiát Báránynak nevezzük. Ennek megértéséhez, helyes értékeléséhez tudnunk kell, hogy az ószövetségi Izraelben a leölt bárányok jelentették azt az áldozati ajándékot, amit engesztelésül ajánlottak fel Istennek.

Amikor tehát Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, ezzel igen lényeges hitigazságot mond ki. Azt, tudniillik, hogy Jézusnak, és csak neki van bűnöket eltörlő, poklot záró és mennyországot nyitó hatalma.

Őszintén bevallom, hogy ez a megszólítás egymással ütköző gondolatokat ébreszt bennem. Mert miről is van szó?

Ha magamba nézek, ha képzeletemmel végigfutok életemen, mindig a vádlottak padjára ültet lelkiismeretem. Bennem is küzdött és küzd ma is egymással a jó és rossz, az erény és a bűn, és nem mondhatom, hogy bennem mindig a jó győzedelmeskedett és győzedelmeskedik a rossz fölött. De gondolom, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, hanem a beszédemet olvasó testvérek is, és hasonlókat fogalmaznak meg önmagukkal kapcsolatban. Igaz ehhez bizonyos alázat és helyes önismeret szükséges.

A rosszat, a bűnt, és annak szomorú következményeit nemcsak magunkban tapasztaljuk, hanem sokkalta inkább másokban, sokkalta inkább környezetünkben.

Mennyi testi-lelki nyomorúság forrása az emberi gonoszság, a bűn növekvő, szennyes árja, a bűnös szenvedélyek pusztító örvénye! Gondoljunk csak a kegyetlen zsarnokokra, akik kezéhez milliók, százmilliók vére tapad. Gondoljunk csak azokra a népek sorsát irányító, a világ és régiók békéjéért felelős vezetőkre, akik hadüzenet nélküli háborút folytatnak, és addig bombázzák ártatlan emberek településeit, házait, amíg akarják, vagy amíg fegyverkészleteik raktárai ki nem ürülnek.

Gondoljunk a szörnyű merényletek kiagyalóira és végre-hajtóira! Gondoljunk a hidegvérű gyilkosokra, akik gátlás nélkül oltják ki az emberi életeket, akik áldozataikat élve eltemetik el. Gondoljunk a fehérgalléros bűnözőkre, a tulajdon elleni bűnökre, a mindennapos lopásokra, rablásokra.

Ma is a bűn mocsarában fetreng a világ, és semmi jel sem mutat arra, hogy életünk a kereszt irányába fordulna.

Mindezt azért említem, mert itt kezdődik sokak nehézsége, amely Keresztelő János szavai nyomán ellentmondást ébreszt.

Ha Jézus azért jött a földre, hogy elvegye bűneinket, miért élünk itt és most a bűn egyre növekvő vízözönében? Miért nem jött el Noé bárkája, mely egy új világot zár magába? Lehet, hogy oktalanságot mondok, de megkérdezem: miért ontotta vérét akkor Jézus? Ha ez nem volt elegendő ahhoz, hogy egy bűnmentes világot teremtsen. Vajon a modern erkölcsi Bábelben nem kell-e kudarcnak minősítenünk Jézus megváltó halálát? Mennyivel szebb, megváltottabb lenne életünk, ha nem kellene félnünk egyház és nemzetellenes erők térnyerésétől, újabb egyházüldözéstől. Ha nem kellene félnünk robbantásos merényletektől fegyveres rablásoktól, lakásunkat feltörő betörőktől, háborútól és megannyi más erőszakos bűncselekménytől.

Ha most megkérdeznénk Jézust, vajon mit válaszolna felvetett nehézségeinkre, kételyeinkre?

Valami ehhez hasonlót: Egyet-értek veletek abban, hogy sokkal szebb lenne az emberiség, s nemzetetek élete, ha a bűn sötétsége helyett a jóság, a szeretet ragyogna kéklő égboltján. Sokkal békésebb lenne életünk, ha nem ropognának fegyverek, nem robbannának bombák sehol e világban, ha próféták több ezeréves álma, jövendölése valóra válna, és a gyilkos fegyverekből ekevasat kovácsolnának.

De a mennyei Atya szabadnak, szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette az embert. Nem akarta, hogy az ember is ösztönös lény, de azt sem, hogy Marionett bábú legyen. Nem akarta és nem akarja, hogy az emberek nélkülözzék a jó és rossz, az erény és bűn közötti választás szabadságát. Azt akarta, hogy a jóért való küzdelem, a rossz feletti győzelem révén valósítsuk meg az ő akaratát, a testvériség világát itt a földön.

Az Úr Jézus megváltó halálával a lehetőséget akarta megteremteni ahhoz, hogy fogyatkozzék a bűn és gyarapodjék a szeretet.

Sokan nem élnek a Jézus által adott nagyszerű lehetőséggel. Azt gondolják, hogy a tudományos technikai haladás, a biológiai fejlődés önmagában is elegendő ahhoz, hogy kiemelkedjünk az erkölcsi mocsárból. Ez egyszerűen nem lehetséges! Önmegtagadás, akarati erőfeszítés, kegyelmi segítés nélkül nincs igazi erkölcsi felemelkedés. Amíg az emberek elvetik a szeretet parancsát, s nem hajlandók eddigi életükön változtatni, nem hajlandók bűnbánatot tartani, addig marad ez a mai állapot.

Jézus csak azok számára lesz „Isten Báránya” aki elveszi bűneiket, akik Hozzá fordulnak őszinte szívvel, őszinte alázattal és őszinte bűnbánattal maguk kérik, hogy vegye el bűneiket. És ha egyre többen lesznek ilyenek e hazában, akkor egyre tisztább, szebb és boldogabb lesz saját, s nemzetünk élete is. Ámen

Urunk Megkeresztelkedése

 Urunk Megkeresztelkedése 

Bevezető

A mai vasárnap Jézus Krisztus megkeresztelkedésének ünnepét üljük. Jézus Krisztus a mai nap liturgiájában már úgy áll előttünk, mint 30 éves felnőtt, nagykorúvá lett fiatalember, érett a közszereplésre, arra, hogy elkezdje küldetését: elkezdjen tanítani, csodákat művelni, szenvedni s meghalni az emberiségért.

Ennek a küldetésének teljesítésére avatja fel őt a Lélek megkeresztelkedésekor.

Jézus megkeresztelkedéséről hallva, gondoljunk a mi megkereszteltetésünkre is. És arra, hogyan is teljesítjük mi az ebből fakadó kötelességeinket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem élünk megkereszteltekhez méltón. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem eléggé tudatos bennünk, hogy gyermekeid vagyunk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy csak félénken valljuk meg katolikus voltunkat. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Karácsony éjszakáján az ígéreteket hordozó nép képviseletében, a pásztorok szemlélték és imádták az Urat, Isten titkát, a hűségesen beteljesedő Igét.

Vízkereszt titkában a pogány népeket megjelenítő bölcsek hódoltak előtte, és fogadták be azt a világosságot, mely már nem csak a választott népé, hanem mindenkinek világít.

Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén pedig, a szentírási szakaszok egybehangzó üzenete által, maga Isten, az Atya tárja föl előttünk a szívét és vall egyszülött Fiáról.

Kicsoda Jézus? Ez a kinyilatkoztatás és az ember személyes életének is egyik sarkalatos kérdése. Ő „nem csak” Megváltó, Szabadító, Király, hanem, és mondhatjuk mindenekfölött, az Atya szeretett Fia, akiben Ő kedvét találja (Mt 3,17). Az égből megszólaló hang, az Atya kinyilatkoztatása, megismerteti velünk azt, hogy ki az, akit nekünk ajándékozott, hogy mekkora szeretet van az Atyában irántunk. Szent János apostol is így kiált fel első levelében: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya! Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1). Ő nem valami értékes dolgot adott nekünk, nem is csak magából valamit, hogy bizonyítsa szeretetét irántunk, hanem mindent. Azt, akiről maga az Atya vallja: „Te vagy az én szeretett Fiam. Benned kedvem telik.”

Érdemes megállni ennél a képnél, mert nem mindegy, hogyan válaszolunk ekkora szeretetre. Ez a kinyilatkoztatás akkor szólalt meg, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban, Keresztelő Jánosnál. Mihelyt feljött a vízből, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni. Ő a Fiú, akit az Atya ismer és szeret. Ő a Fiú, aki teljes önátadásával bizonyítja az Atya iránti szeretetét.

Keresztségünk titkában, mi is azt ünnepeljük, hogy Isten gyermekei lettünk. A Szentlélek száll le ránk és az Atya szava szólal meg: Ő az én szeretett Fiam. Mert újjászületésünkben, az Atya bennünk is felismeri Fiának vonásait. Mi csak a Fiúban lehetünk fiak. Ő azért vállalt közösséget velünk, hogy mi is merjünk közösséget vállalni Vele, és így mi is az Atya gyermekei lehessünk. Keresztény életünk titka és feladata megismerni és elsajátítani a fiúság lelkületét.

Ennek a lelkületnek nagyszerű vonásait ismerteti meg velünk Izajás próféta az ószövetségi olvasmányban. Ezeket írja: „Igazságot visz a nemzeteknek nem emeli föl a hangját, a megtört nádat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti. Általad adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.” Amikor Keresztelő János tanítványai kérdezik Jézust: Ő-e a Messiás, ezt üzeni Jánosnak: teljesednek az imént idézett prófétai szavak (vö.: Mt 11,5).

Krisztus művét folytatja az Egyház, és benne az egyes keresztény ember. Keresztségünk titkában azért öltözködünk Krisztusba, hogy őt jelenítsük meg életünk minden helyzetében. A számadás napján az Atya is ezeket a krisztusi vonásokat keresi majd bennünk. A Jézussal való azonosulásunk bennünket is az igazság hírvivőivé emel, akiknek a mai igen nehéz és összetett világban is hűségesen kell tanítani az igazságot. A keresztségben mi is égő gyertyát kapunk, hogy világosságban járjuk utunkat és mások számára is világosság legyünk. Milyen sokan ülnek a tobzódó világ sötétségében, akik számára nekünk kell világosságot vinnünk.

Ezt ismerte fel és valósította meg Péter apostol is, amikor a pogány Kornéliusz százados házába elvitte Krisztus fényét. Mert „Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is.” (ApCsel 10,34-35).

A valódi hatalom éppen ebben áll. Nem az rendelkezik hatalommal, aki leigázhatja, megsemmisítheti a másikat, hanem az, aki világosságot vihet a másik ember életébe. Köszönjük meg Istennek keresztségünk ajándékát, és ismerjük fel a belőle fakadó lényegi feladatunkat, mely az igazság melletti tanúságra kötelez.

Ámen