Nikodémus

Nikodémusz

Nikodémusz emberi módon gondolkozik. Tud Jézus csodáiról, de ezek alapján arra a következtetésre jut, hogy Jézus egy isteni képességekkel rendelkező tanító. Hogyan rendelkezhet egy ember ilyen hatalommal? – kérdezi, s mivel utána akar járni a dolgoknak, felkeresi Jézust.

Beszélgetésük érdekessége, hogy először két különböző dologról beszélnek. Nikodémusz embertől, anyától való testi újjászületésre gondol, Jézus viszont a Lélektől, a Szentlélektől való lelki újjászületésről beszél. Jézus mindjárt látja beszélgetőpartnere emberi gondolkodásmódját, ezért abba az irányba tereli a beszélgetést, hogy Nikodémusz felismerje, hogy ő nem csak ember, hanem Isten is. Ezt azért tudja megtenni, mert észreveszi Nikodémusz nyitottságát és keresését. Ha nyitott szívvel keresem az igazságot, megtalálom az Urat, aki maga az igazság.

A beszélgetés második részében tanítás hangzik el arról, hogy az Emberfia hozza el az embereknek az örök életet és a benne való hit által lehet eljutni az üdvösségre. Jézus egy példát említ, azt az esetet, amikor az ószövetségi választott nép tagjai úgy menekülhettek meg a mérges kígyóktól, hogy feltekintettek a Mózes által fára feltett rézkígyóra. E jelenet Jézus keresztre feszítésének ószövetségi előképe. Mindazok, akik feltekintenek Krisztus keresztjére, illetve a megfeszített Emberfiára, megszabadulnak az örök haláltól és elnyerik az örök életet.

HIS

Sziénai Szent Katalin

Sziénai Szent Katalin egyháztanító

Örvendetes, hogy korunk mennyire érzékeny a nők jogai iránt. Az egyenjogúságért indított erőfeszítések könnyen hajótörést szenvedhetnek, ha elfeledkezünk a test-lélek egységéről, mely sajátos ajándékokat tartogat a nők és a férfiak számára.

Ebben az összefüggésben szinte prófétai tett volt, amikor a 2000. jubileumi év előestéjén II. János Pál pápa három női és három férfi védőszentet adott Európának. Közülük az egyik Sienai Szent Katalin, akiről a mai szentmise első könyörgése azt mondja, hogy fellobbant lelkében az istenszeretet tüze. Közbenjárása segítse arányvesztett korunkat, hogy nők és férfiak, életünk alapvető hivatásának tekintsük az istenszeretetet, és abból tápláljuk családunk, embertársaink iránti viszonyunkat.

Húsvét 2. vasárnapja. 2019

Húsvét 2. vasárnapja. 2019

6

Bevezetés

A mai evangéliumban a hitetlennek mondott, de nagyon is hívő Tamás apostollal kapcsolatos evangéliumot halljuk. Ekkor mondja Jézus, hogy boldogok azok, akik nem láttak, s mégis hisznek bennem. Mi, akik bár nem látjuk őt, és mégis hiszünk benne, örülünk e, boldogok vagyunk e azért, hogy hiszünk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, aki megjelenésedkor „Békesség nektek”- kel köszöntötted apostolaidat! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, aki megjelenésed-kor, örömmel töltötted el apostolaid lelkét! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki boldognak mondtad azokat, akik Téged nem láttak, és mégis hisznek! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Életünknek szomorú kísérője a félelem. Félünk a betegségtől, félünk szeretteink elvesztésétől, félünk a haláltól. Félünk az elszegényedéstől. Félünk egymástól, félünk magától az embertől, az emberek egy jól meghatározott csoportjától. Félünk a keresztény és nemzetellenes erők egyeduralmától. Félünk a nemzethaláltól.

A mai evangéliumi szakasz elbeszéléséből tudjuk, hogy maguk az apostolok is féltek a Jézus Krisztust keresztre feszítőktől. Bezártak az ajtót és ablakot, hátha ők következnek, és Mesterük sorsára jutnak.

Igaz, hogy az asszonyok különös híreket hoztak kora hajnalban, mivel üresen találták Jézus sírját.

Ám a csalódás halálos csapást mért hitükre és ebből nehéz volt föltámadni. Talán azon gondolkodtak, hogyan hagyhatnák el Jeruzsálemet. Jobb lenne titokban eltűnni a szent városból.

Tagadhatatlan, hogy a félelem hatalmas fegyver a gonoszság kezében. Sokszor és sokakban kioltja a hitet, meghervasztja Jézus iránti szeretetünket. A diktatúra idején mennyien elpártoltak az egyháztól, tagadták meg hitüket, mert féltek. És mennyien óvatosak még ma is. Még csak ritkábban templomba járók, mert félnek az az életben tartott egyházellenesség retorziójától.

S nem kell-e joggal félnünk? Ha ki akarnak irtani minden keresztényt? Ha az emberiség legszentebb ügyét, embert embernek megtartó, örök erkölcsi törvényeket védelmező és hirdető egyházat, Európa lenyúlási szándékával vádolják, illetve ezzel a rágalommal riogatják népünket.

Sajnos a félelemből hatalmas tartalékokkal rendelkezünk.

De Jézus nem azért fizetett olyan nagy-váltságdíjat érettünk, hogy félelem erői győzedelmeskedjenek. Ezért kellő időben közbelép, és megadásra kényszeríti a félelem erőit. Megjelenik apostolai között, és köszöntésével lecsendesíti a félelem miatt háborgó lelküket. Békesség nektek! Ez a köszöntés nem üres szólam, hanem a diadalmasan föltámadt Jézus húsvéti ajándéka.

Az apostolok egy darabig még hitetlenkednek, nem tartoznak a hiszékeny emberek közé.

Ekkor Jézus előáll a döntő bizonyítékkal. - A katonák szívesen büszkélkednek azokkal a kitüntetésekkel, amelyeket bátor magatartásukért kapták. - Most Jézus is ezt teszi. Megmutatja apostola1nak szeretetből vállalt harcának győzelmi jelvényeit: Öt szent sebét, kezén, lábán és oldalán. Ennek láttán az apostolok megörültek és minden félelmük elillant. Örülnek, mert látják az Urat.

Öröm látni a virágruhába öltözködő természetet, a csillagos égbolt ragyogását. Öröm látni a szerető emberarcokat, a jóság ránkhulló fényeit. De mindennél nagyobb öröm Jézusnak hívő látomása. Látni a történelem Veronika-kendőjén felragyogó arcát, látni meg-megújuló szeretetsebeinek ragyogását.

Miután Jézus föltámasztotta apostolai hitét, eltávozik körükből. Sajnos az egyik apostol, Tamás nem részesült a boldogító találkozásban és a hit föltámadásában. Hogy mi volt az oka távollétének, erről nem tájékoztat az evangélista. Talán végleg ki akart szakadni az apostolok együtteséből? Ki tudja?

Mikor mégis visszatért, hiába próbálták meggyőzni Jézus föltámadásáról. Emberi erővel nem lehetett halott hitét életre kelteni. Tanulság ez mindannyiunk számára, akik sokszor szomorkodunk szeretteink, barátaink hitetlensége miatt.

Az emberi szó, az emberi okoskodás nem elegendő a hit ébresztéséhez. Csak utat készíthetünk, de hitet nem adhatunk. Így történt ez Tamás apostol esetében is.

Annyit azonban elértek társai, hogy várakozásra késztették. Amikor Jézus ismét megjelenik közöttük, egyenesen Tamáshoz lép és mosolyogva biztatja: tedd ide újadat, tapintsd meg oldalamat és ne légy hitetlen, hanem hívő! És Tamás leteszi az ellenkezés fegyverét, boldogan megadja magát és újra hívő lett.

Jézus boldognak nevezte Tamást és mindazokat, akik nyomába lépnek. Ennek a boldogságnak, a hit adta boldogságnak mindenki birtokosa lehet. Mert igaz ugyan, hogy Isten ajándéka, de mindenki megkapja, aki állhatatosan kéri. Örüljünk, ha boldog birtokosai vagyunk, de ne felejtsük, hogy a hit útján nem szabad megállnunk. Nem lehet a tegnap hitével keresztény életet élni. Ezért kérjük mi is az apostolokhoz hasonlóan az Úr Jézustól: Urunk! Növeld bennünk a hitet! Tedd olyan erőssé, hogy ne ejthessen sebet rajta az újraéledő, újjáélesztett félelem! Ne engedd, hogy valaha is elszakadjunk Tőled!

Ámen

Kiknek jelet meg Jézus

Kiknek jelent meg Jézus.

Szent Márk evangélista gondosan felsorolja, hogy kiknek jelent meg először a feltámadt Krisztus és hogyan kezd el terjedni a feltámadás híre. Az Úr találkozik Mária Magdolnával, aki ezt hírül viszi a tanítványoknak. Aztán megérkeznek az emmauszi tanítványok, akik a kenyértörés cselekedetében ismerték fel az Urat és ők is beszámolnak a történtekről. Mindkét tanúságtételt hitetlenül fogadják a tanítványok, nem hisznek sem Mária Magdolnának, sem az Emmauszból visszatérteknek. Lám, mások tanúskodása még kevés az apostolok számára. Mondhatnak nekik bármit, ők nem tudják elhinni, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él.

Ekkor nekik is megjelenik Jézus, megmutatja, hogy igaz a feltámadásáról szóló hír, igaz mindaz, amit a vele találkozók állítanak. Aztán mindjárt számon is kéri tőlük hitetlenségüket, mert „nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után.”

A feltámadt Jézus igazolja apostolainak, hogy valóban él. Meggyőzi őket arról, hogy nem szellemet látnak és nem képzelődnek, hanem valóban az Úr áll előttük, ő szól hozzájuk, őt látják élőként, megdicsőült testben. Ő már nem a földi világhoz tartozik, hanem a magasabb rendű világhoz, a mennyországhoz, ahová hamarosan, negyven nappal feltámadása után visszatér. De művét folytatni kell ebben a világban, ezért erre ad küldetést apostolainak.

Kész vagyok-e folytatni én is az Úr művét, hirdetni Isten országának örömhírét?

HIS

Péter és társai

Péter és társai

Az elmúlt napok evangéliumi szakaszai azt bizonyították, hogy mindenki lépésről lépésre halad a hit útján. Nincs itt nagy rohanás vagy sietség, mindenki végigjárja a maga útját annak felismeréséig, hogy mi lesz a küldetése mostantól.

A mai evangéliumi jelenet is ebbe a vonalba tartozik. Péter és társai halászni indulnak. Nem volna ebben semmi különös, hiszen halászok voltak, ez volt a mesterségük. De mégis különös ez a viselkedés, hiszen három évvel korábban Jézus azt kérte tőlük, hogy hagyják abba a halászatot és legyenek a tanítványai. Ők akkor szó nélkül engedelmeskedtek neki, azonnal elhagytak mindent. Az elmúlt három évben legfeljebb azért ültek hajóba, hogy átkeljenek a Genezáreti-tengeren, de halászhálót biztosan nem vettek a kezükbe. Most azt gondolják, hogy Krisztus meghalt, tehát az ő feladatuk is véget ért. Mesterük meghalt, ők tehát már nem tanítványok, nincs más választásuk, mint hogy visszatérjenek ahhoz a munkához, mivel meghívásuk előtt keresték kenyerüket.

Jézus megjelenése és a csodálatos halfogás ráébreszti őket új hivatásukra, új küldetésükre. Először nem ismerik fel, hogy Jézus az, de a csoda felnyitja szemüket, felébreszti bennük a hitet. Nem a halászat az ő feladatuk, hanem az, hogy tanúságot tegyenek Krisztus haláláról és feltámadásáról.

A Feltámadottal való találkozás

A Feltámadottal való találkozás.

Az emmauszi tanítványok Jeruzsálemben visszaigazolást kaptak Jézus feltámadásáról. Jézus hirtelen jelent meg köztük, még mindig a korábbi találkozás hatása alatt állva azt hitték, hogy szellemmel van dolguk. Jézus emberi testben jelent meg köztük, és megengedte a tanítványoknak, hogy megtapintsák. A táplálkozás egy másik fontos bizonyítéka annak, hogy emberi testben jelent meg. A szellemeknek nincs szükségük táplálékra, és nem szoktak étkezni.

Egy másik fontos mozzanata a Feltámadottal való találkozásuknak, hogy megnyitotta az értelmüket. A feltámadás tényének elfogadására, erre is szükségük volt. Maguktól képtelenek lettek volna annak a felismerésére.

Jézus gyakran a mi életünkben is eloszlatja a kétely felhőit. Mi az élet nehézségei és a saját félelmeink között téblábolunk. A hit kockázatot jelent, mert fel kell hagyjunk korábbi jól bevett szokásainkkal, változtatnunk kell korábbi életmódunkkal. Ez csak akkor sikerülhet, amikor életünket új alapokra tudjuk helyezni. Ebben nagy segítséget jelenthet egy elkötelezett közösség, amely krisztusi módon éli meg hétköznapjait.

Életüket nem a véletlenek sorozata irányítja, hanem a gondviselésbe vetett bizalom. Isten nem hagyja el híveit semmilyen nehézségben. Segítséget és támaszt Tőle várnak. És a közösségben látható, tapintható módon élik meg a krisztusi szeretetet. Komolyan veszik a hitükről való tanúságtételt, nem alkalmazkodnak a világi gondolkodásmódhoz. Rendszeres imaéletük van, a szentségeket fontosnak tartják megszentelődésük útján. Nem ellenkeznek az egyház tanítóhivatalával, hanem mindent előzetes egyeztetéssel tesznek. Nem akadályozzák a helyi egyházközség életének harmóniáját, hanem arra igyekszenek, hogy mindenben segítségére legyenek a helyi közösség igényeinek megfelelően.

R.I.Zs.

Emmauszi tanítványok

A feltámadt Krisztus húsvéti megjelenései közül az egyik legrészletesebben leírt eset az emmauszi tanítványokkal való találkozás, amelyet a mai evangéliumban olvastunk.

Jézus kereszthalálát követően reményvesztetten és csalódottan indulnak Jeruzsálemből a közeli faluba, Emmauszba, ahol laktak. Csalódottságuk okát ők maguk mondják el a hozzájuk csatlakozó személynek: az események nem úgy alakultak a Mesterrel, ahogyan ők elképzelték.

Az illetőt idegennek nézik, nem is sejtik, hogy Jézus csatlakozott hozzájuk. Útközben ugyan lángoló szívvel hallgatják az idegen szavait, amely a szenvedő messiásról szóló jövendölések magyarázata, de nem ismerik fel, hogy az Úr tanítja őket.

A kenyértörés sajátos cselekedete fordulópontot hoz a történetbe. Ekkor nyílik meg szemük és ismerik fel Jézust, aki azonban eltűnik előlük. A felismerést követően késlekedés nélkül indulnak vissza az apostolokhoz Jeruzsálembe, hogy elmondják nekik élményüket. A kenyértörés hitet ébresztett bennük és a feltámadt Krisztus tanúivá tette őket.

A húsvéti ünnepek elmúltával visszatérünk a mindennapi életbe, napi teendőinkhez, munkánkhoz. Ne feledkezzünk el arról, hogy a szentmisében, a kenyértöréskor felismerhetjük az Urat. Minden szentmise során Jézus megtöri a kenyeret számunkra és azt saját testeként adja nekünk. A szentmise különleges alkalom arra, hogy az ige liturgiájában lángoló szívvel hallgassuk tanítását, majd pedig az áldozat liturgiájában részesedjünk az ő áldozatában és magunkhoz vegyük őt a szentáldozásban.

Ámen

Húsvétkedd

Húsvétkedd

Jézus Krisztus feltámadása nem hihetetlen esemény, hanem éppen ellenkezőleg: hihető, azaz csak hittel felfogható esemény. És ezen az egyedülálló eseményen alapul az Egyház és benne minden keresztény ember hite immár kétezer esztendeje és a későbbi korokban élők hitének is ez az alapja. Tanulni szeretnénk azoktól, akik elsőként találkoztak a Feltámadottal. Tanulni szeretnénk azoktól, akik maguk is csak lassan haladtak a hit útján. Tanulni szeretnénk azoktól, akiknek élete újabb fordulatot vett akkor, amikor megtapasztalták, hogy a keresztre feszített Jézus valóban él, feltámadt a halálból.

Tanulni szeretnénk Mária Magdolnától is, aki az Urat keresi húsvét hajnalán. Jószándék vezeti őt, de a bánat okozta könnyei, az Úr elvesztésének fájdalma és a halál megváltoztathatatlannak hitt ténye megakadályozza őt abban, hogy felismerje Mesterét, amikor megjelenik neki. Jézus megszólítja őt, beszélgetni kezd vele, de még mindig elhomályosult a látása, mert csak a múlton mereng, és emberi módon gondolkodik. Fordulatot az a pillanat hoz számára, amikor az Úr nevén szólítja őt, ekkor ismeri fel a korábban kertésznek vélt személyben Krisztust.

Meghallom-e, amikor az Úr megszólít, nevemen szólít? Felismerem-e hangját, amikor az evangélium által szól hozzám? Felismerem-e őt embertársaimban? Hiszem-e valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben?

HIS

Húsvéthétfő 2019

Húsvéthétfő

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk a Krisztus feltámadásától megrettenő főpapok első, Krisztus föltámadását tagadó pénzért megvásárolt alvó tanúkra történő hamis, hazug érvelését.

Sajnos a történelem folyamán állandó, mind a mai napig, ez az ellentmondást tartalmazó, vallás és nemzetellenes, a valóságtól elrugaszkodó hazug információkkal történő etetése az embereknek. – Mennyire vagyunk mi felkészülve ezekre és felvértezve ezek elutasítására?

Kirie litánia

Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után

Húsvét kettős ünnepén, mi keresztények az Úr Jézus sírjára szegezzük tekintetünket. Annyi próbálkozás ellenére sem tudta eltakarni a feledés erdeje, eltüntetni az erőszak hulláma. Vajon miért?

Valamikor katonák őrizték a lepecsételt sírt, fegyverrel a kezükben. Igaz, hogy húsvét hajnalán gyáván elszaladtak, elhagyták őrhelyüket. Jézus sírja azonban nem maradt őrizetlenül. A katonák tisztét átvette az anyaszentegyház. A hit és szeretet fegyverzetében őrködik Jézus sírja mellett, és bátran védelmezi a feledés hatalmától. Neki köszönhetjük, hogy ma is meghallgatjuk e sírnak az üzenetét.

Mi emberek jól ismerjük a temetőket, a halottakhoz, a sírokhoz vezető utakat. Talán ez a legszomorúbb útja földi életünknek. Milyen szép a gyermekkor útja! Csupa öröm, csupa derű, csupa vidámság a kíséretük.

Szép a felnőttek útja is, jóllehet a csalódások kátyúi és a külön-féle nehézségek sorompói kényszerítenek megállásra.

Szép lehet az öregség útja is, bár egyre több kellemetlen útitárs szegődik mellénk. De Gaulle tábornok is ezzel a mondattal fejezi be emlékiratait: „Öreg ember, elcsigázták a megpróbáltatások, távol a hiú vállalkozásoktól már érzi az örök fagy közeledtét… De ahhoz sohasem fáradt, hogy a homályban is a reménység felcsillanó szikráit fürkéssze…”

Mi keresztények is megjárjuk ezeket az utakat, de a temető csendjében, a halál éjszakájában is a reménység felvillanó szikráit fürkésszük. Számunkra ezek a szikrák Jézus húsvéti sírjából villannak elénk. Szeretteink sírjához a gyász és a bánat, Jézus sírjához az öröm és reménység kísérnek. Vajon miért?

Mert Jézus sírjában nem porladó csontokat találunk, hanem egy halálon diadalmaskodó ember üzenetét.

Az emberiség sok harcot vívott és vív ellenségeivel. Orvosok, tudósok, technikusok, feltalálók, költők, művészek harcolnak az emberi élet megszépítésén és védelmezésén. Az emberiség sok győzelmet aratott, de a halál ellen nincs reménye a diadalra. Ehhez kevés az ember ereje.

Jézusban azonban az élet ura jött el hozzánk, hogy győzelmet arasson a halál fölött. Földi életében többször is bebizonyította halál fölötti hatalmát. Megjövendölte saját föltámadását is. Ezért kértek őröket ellenségei nagypénteken sírja mellé. Ám Isten Fia nem azért jött a földre, hogy legyőzzék. Húsvét hajnalán dicsőségesen kilépett sírjából és ebben a percben megrendítette a halál legyőzhetetlenségébe vetett keserű hitünket.

A kereszténység nem Betlehemben, hanem Jézus húsvéti sírjában született.

Az apostolok a feltámadás hitével és hírével indultak el a világ meghódítására. Abban az időben, mikor Jézus és követői meghirdették az evangélium üzenetét, a Földközi-tenger medencéjében, a római birodalomban igen magas fokon állt a kultúra színvonala. Virágzott a bölcselet, a tudomány, a művészet, és a pogány templomokban, különféle istenekben és vallásokban válogathattak az emberek. Mégis győzött a kereszténység és ez a feltámadt Jézus győzelme volt.

Nagyhatalom a művészet, nagyhatalom a munka és tudomány, de mindennél nagyobb az isteni szeretet, ami öröklétbe öltözteti emberségünket. Az emberek mindig erre vágyakoztak, de a vágynál többre nem jutottak. Jézus hirdette és mutatta meg, hogy Isten örök életre szánta az embert. Saját példájával győzte meg erről tanítványait és egyháza által az egész világot.

Ezért oly nagy ünnep, ezért oly örömteli ünnep a Húsvét!

De mikor igazi a mi ünnep-lésünk?

Egyszerű a válasz. Lélekben, miként a jámbor asszonyok és később az apostolok tették, úgy mi is induljunk el Jézus húsvéti sírja felé, hogy részünk lehessen abban az egyedüli, rendkívüli, egész egyéniségünket megremegtető élményben, amiben annak idején nekik részük volt. Hogy ugyanazt eredményezze ez az élmény bennünk is, mint bennük. Higgyünk rendíthetlenül a Föltámadottban! És ezt a Föltámadottban való rendíthetetlen hitünket, életünk is hirdesse

Amen.

Húsvétvasárnap 2019

Húsvétvasárnap 2019

Bevezetés

Húsvét vasárnapján Krisztus feltámadásának ünnepén, nem is tudom, hogy hányadszor már, talán 65-nél is többször, de mint mindig, úgy most is egyre nagyobb szeretettel köszöntök minden templomunkban megjelent kedves hívőt.

Különösen is a vidékről feljött szeretteiket. Azokat is, akik egy kis fontolgatás után, mégis csak eljöttek a templomba. Szokásból, ilyenkor, húsvétkor, amikor kiengesztelődött egymással az Isten és az ember. Engesztelődjünk ki mi is egymással és felszabadultan, örömmel ünnepeljük, hitünk nagy titkát.

Minden szentmisében újból és újból Urunk Jézus Krisztus halálát hirdetjük, és hittel valljuk feltámadását, húsvét szent titkát. Kérdezzük meg azért önmagunktól, valóban hittel, vagy megszokásból mondjuk e szavakat?

Kirie litánia

Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a halálból. Uram irgalmaz!

Evangélium után

Amint tudjuk; a főtanács azért, ítélte halálra Jézust, mert Isten Fiának mondotta magát. Egy vállasos zsidó számára elképzelhetetlen volt, hogy Isten, aki tiszta szellem, emberi testbe öltözködjék. Amikor pedig Jézus a keresztfán a halál karjaiba hanyatlott, ez az ő szemükben mindennél nagyobb bizonyíték volt istensége ellen. Olyan megdöbbentő volt Jézus tehetetlensége, hogy még az apostolok is meginogtak. Mikor a keresztről történő levétele után eltemették, vele együtt reményeiket is eltemették. Könnybe lábadt szemmel nézték a sír száját elzáró sziklát, amely, felírat nélkül is, ezt a fájdalmas szót jutatta eszükbe. Volt.

A halál győzelme, Jézus kínos hallgatása nem tartott soká. Mikor virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, a lelkes nép. Messiásként köszöntötte. Ennek hallatára néhány farizeus megbotránkozott, és azt követelte Jézustól, hogy tiltsa meg ezt a spontán megnyilatkozásukat. Ö azonban nem tette, hanem megjegyezte: Ha ezek hallgatnak, a kövek fognak beszélni majd.

Ez a jövendölés húsvét hajnalán beteljesedett. Elnémultak ellenségei, elnémultak tanítványai, de megszólaltak a kövek. Nemcsak azok, amelyeket megrepesztett a hajnali földrengés. A leghangosabban az a szikla kiáltott, amely elzárta Jézus sírját. A szikla elmozdult, a sír szája megnyílt és világgá kiáltotta: Él az Isten Fia! Jézus Krisztus feltámadott!

Tagadhatatlan, hogy földünk legszomorúbb építményei azok a síremlékek, amelyek az enyészet hatalmával próbálnak ideig-óráig szembeszállni. Ilyenek például az egyiptomi piramisok. Kheopsz fáraó. síremléke például 146 méter magas. 20 évig százezer rabszolga építette.

Jézus nem ilyen kőhegyekkel, nem balzsamozással aratott győzelmet a halál fölött. Üres sírjával hirdette: Föltámadtam és élek!

A szikla azonban nemcsak Jézus győzelmét kiáltotta világgá, hanem hívei reményét is föltámasztotta!

Sőt a sír szájából elhengerített kő figyelmeztetés ellenségei számára is! Jézus művét nem lehet eltemetni! Hiába a sok kudarc, ma is sokan megpróbálják visszapergetni a sziklát Jézus üres sírjára. Nem csoda, ha beteg az a világ, amelyben Isten sírja reszket.

A hívő ember kínosan érzi magát abban a világban, ahol visszhangtalan Isten húsvéti üzenete. Az ateizmus a szabadelvűség, a szabadkőművesség, a gyűlölet és a gonoszság óriási reklámhadjáratot folytat ellene.

Elkereszténytelenedő világunk legnagyobb bűne, hogy megöli az Isten-hitet, megöli az Istent. A meg nem született gyermekekben, a hitetlen, más nézetet nem tűrő liberalizmusban nevelt ifjúságban, a szétdúlt házasságokban.

Mária Magdolna szomorúan áll és sírdogál Jézus üres sírja előtt. Elvitték Uramat és nem tudom hová tették. - Ó Magdolna, ha ma eljönnél a földre, hasonló panaszra nyithatnád ajkadat! - Hány ember szívéből vitték el Jézust, oltották ki a hitet, követésének szeretetét. A modern élet minden lármája kevés ahhoz, hogy a halott hitek gyászos csendjét megtörje.

Mily kegyelem, hogy a halotti csendben nem kell a kövek szavára várnunk. Beszél helyettük a sziklára épült egyház és megszólalunk mi is. Jézus húsvéti diadala arra tanít, hogy semmi okunk a kétségbeesésre. A történelem iróniája, hogy még Jézus ellenségei is kénytelenek az evangélium ügyét szolgálni. Nagypénteken megölték testét és ezzel közreműködtek, hogy halhatatlan dicsőségbe öltözzék.

Ugyanez ismétlődik meg egyházunk életében is. Sokszor támadták egyházunkat és sokszor jogosan tették. Az emberi gyarlóságok szeplői és ráncai nem egyszer elrútították arcát. A sziklára épült házhoz az emberi okoskodás is hozzáépítette a maga vityillóit. Ám az üldözések viharában a szeplők leégnek arcáról, a kicsinyes emberi gondolatok vakolata lehull róla és megtisztulva, diadalmasan emelkedik ki abból a sírból, amit ellenségei készítettek számára.

Igaz. Ma is sokan vannak ilyenek. Míg égett a Notre Dame, sokan mondták, hogy miként a Katedrális, úgy dől össze a katolikus Egyház is Franciaországban.

De nem dőlt össze. Hanem összefogott szinte az egész világ, és minden jóakaratú ember azért imádkozik, és azért fáradozik, hogy a Katedrális, és maga Franciaország is, miként Krisztus, újra életre támadjon, s megújuljon a francia, s az európai kereszténység.

Hazánkban is mi mást várunk, mint hogy hazánk, és minden honfitársunk újraéledjen, feltámadjon.

A Föltámadott adja meg népünknek és valamennyiünknek, a sokféle értelemben vett halálból, a dicsőséges feltámadást, s az örömteli húsvétot.

Ámen.

Hiszek az egy Istenben…

Nagyszombat

Nagyszombat és húsvéti vigília

Nagyszombaton az Egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. Majd az esti vigília-szertartással kezdetét veszi legfontosabb ünnepünk, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatának összeállítását olvashatják.

Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ezen a napon készülődünk a feltámadás örömére. Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Nagyszombat – Jézus a sírban pihen, a hívek felkeresik a templomokban felállított szentsírt.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és sötét, a tűz s a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, abban a sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után. Amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.

A húsvéti vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend, a 4. századra vezethető vissza.

A szertartás a sötétség beállta után kezdődik a tűzszentelés szertartásával. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely a halott Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A föltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. Szimbolikusan ez a föltámadás pillanata. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre.

A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Mi vagyunk a sötétben járók, akik várjuk a fényt. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvéti örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, mely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadásának evangéliumi felolvasása után hangzik el a szentbeszéd.

Ezt a keresztelés ünnepélyes szertartása követi. Először elhangzik a mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz az Egyháznak, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezután a keresztvíz megszentelése és a keresztelés következik. Ha ez mégsem lenne, akkor is vizet szentel az Egyház, a hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a hívek. Nemcsak azért, mert ma mindannyian ünnepeljük keresztségünk titkát, hanem azért is, mert mindannyiunknak testvéri felelősséget kell vállalnunk a keresztelendőkért, egymásért.

A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi a föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!

Nagypéntek 2019

Nagypéntek

Nagypéntek Jézus Krisztus halálának emléknapja, az egyház legmélyebb gyásznapja.

Ezen a napon és nagyszombaton nincsen szentmise. Arra a napra emlékezünk, amikor maga az örök Főpap mutatta be véres áldozatát a kereszt oltárán.

Az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. A nap folyamán a templomokban lamentációt és keresztutat tartanak.

A kereszthalál órájában vagy kora este kerül sor az ünnepi szertartásra. A papok némán vonulnak az oltár elé, ahol leborulva imádkoznak.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll. Igeliturgia olvasmányokkal, a János passió felolvasásával. Ezt az egyetemes könyörgések követik, amelyekben az egyház az egész emberiségért imádkozik. Ezután következik nagypéntek szertartásának csúcspontja: a hódolat a szent kereszt előtt. Ez a szertartás igen régi. Jeruzsálem keresztényei egykor az igazi kereszt előtt hódoltak és azt megcsókolták. Végül az áldoztatás szertartása következik.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

I. AZ ANYASZENTEGYHÁZÉRT

Az Isten Egyházáért imádkozzunk, testvérek, hogy Urunk, Istenünk vezesse békében, növelje egységben, s az egész világon tartsa meg épségben,  és adja meg nekünk, hogy békés nyugalomban éljünk,  és dicsőíthessük a mindenható Atyaistent!

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, te örök dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek megmutattad: őrizd meg a megváltás művét, hogy Egyházad az egész világon elterjedjen, és állhatatos hittel kitartson neved megvallásában. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

II. A PÁPÁÉRT

A Szentatyáért, N. pápáért imádkozzunk, testvérek, az Úristen kiváltságos helyre emelte őt a püspöki rendben. Az Egyház javára tartsa meg jó egészségben és erőben, hogy tovább kormányozhassa Isten szent népét.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, te irányítasz mindent a világon: hallgasd meg irgalmasan könyörgésünket, és tartsd meg kegyesen Szentatyánkat; segíts, hogy a keresztény nép gondviselésed kormányzásával ennek a pápának vezetése alatt gyarapodjék hitben és érdemekben. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

III. A PAPSÁGÉRT ÉS A HÍVEKÉRT

Most N. Püspökünkért, és minden püspökért, az áldozópapokért, a szerpapokért és az Egyházban szolgálatot teljesítő hívekért imádkozzunk, testvérek, valamint Isten egész népéért.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, Szentlelked megszenteli és vezeti Egyházad minden tagját: hallgass meg minket, amikor a papságért és az összes hívekért hozzád esedezünk, hogy kegyelmed segítségével mindnyájan hűségesen szolgáljunk néked. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

IV. A KERESZTELENDŐKÉRT

A keresztség előtt állókért imádkozzunk, testvérek: az Úristen nyissa meg szívüket, és tárja fel előttük a kegyelem kapuját, hogy újjászületve a keresztség vizében, bűneik bocsánatát elnyerjék, és immár ők is a mi Urunk Jézus Krisztusban éljenek.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, Egyházadat mindig új tagokkal gyarapítod: növeld a keresztelendőkben a hitet és igazságaid megértését; add, hogy a keresztség vizében újjászületve  gyermekeid közé kerüljenek.  Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

V. A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉÉRT

Most imádkozzunk összes testvéreinkért, akik Krisztusban hisznek, hogy Urunk és Istenünk őket igaz tetteik útján –az egyetlen Egyházba gyűjtse össze, és őrizze.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, ami szétszóródott, te összegyűjtöd, és amit összegyűjtöttél, megőrzöd: tekints kegyesen Fiad nyájára, és add, hogy a hit osztatlan épsége és a szeretet köteléke egyesítse azokat, akiket megszentelt az egy keresztség. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

VI. A ZSIDÓKÉRT

A zsidókért is imádkozzunk, testvérek, hogy azok, akikhez előbb szólott Urunk Istenünk, őt egyre jobban szeressék, és állhatatosan őrizzék a szövetségi hűséget.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, te ígéreteidet Ábrahámnak és utódainak adtad: hallgasd meg kegyesen Egyházad könyörgését, hogy az Ószövetség választott népe eljuthasson  a megváltás teljességére. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

VII. AZOKÉRT, AKIK NEM HISZNEK KRISZTUSBAN

Most azokért imádkozzunk, akik nem hisznek Krisztusban! A Szentlélek világossága töltse el őket, hogy megtalálják ŐK is az üdvösség útját.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, add, hogy azok, akik még nem hisznek Krisztusban, őszinte szívvel járjanak előtted, és találják meg az igazságot; mi pedig a kölcsönös szeretetben mindig előbbre haladjunk, és isteni életed titkának mélyebb megértésére vágyakozva tökéletesebb tanúságot tegyünk a világban isteni szeretetedről. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

VIII. AZOKÉRT, AKIK NEM HISZNEK ISTENBEN

Most azokért imádkozunk, akik nem hisznek Istenben, hogy őszinte szívvel az igazságot keresve megtalálják Istent, és kegyelmével eljussanak hozzá!

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, te úgy alkottál meg minden embert, hogy vágyakozó szívvel keressen téged, és csak benned találja meg nyugalmát: kérünk, add, hogy az emberek minden akadály ellenére örömmel valljanak igaz Istennek és az emberi nem Atyjának, és mindenki felismerje atyai jóságod jeleit, valamint híveid jótetteinek tanúságtételét. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

IX. A VILÁGI VEZETŐKÉRT

Az államfőkért és a hatóságokért imádkozzunk, testvérek: az Úristen irányítsa értelmüket és szívüket, hogy szándéka szerint szolgálják mindenki szabadságát és az áldott békét.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, kezedben van az emberek sorsa és megszabod a népek jogait: tekints kegyesen azokra, akik fölöttünk hatalmat gyakorolnak, és add, hogy az igazi békesség, a vallás szabadsága és a népek jóléte megvalósuljon az egész világon. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

X. A SZENVEDŐKÉRT

Most azért imádkozzunk, kedves testvéreim, a mindenható Istenhez, hogy tisztítsa meg a világot minden tévelytől, a betegséget tartsa távol tőlünk, az éhínséget űzze el, a börtönöket nyissa meg, a bilincseket oldja fel, az utazóknak adjon biztonságot és szerencsés érkezést, a betegeknek gyógyulást, a haldoklóknak pedig örök életet.

Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:

Mindenható, örök Isten, szomorúak vigasztalója, bajbajutottak erőssége: jusson el hozzád könyörgésünk, amikor a sokféle bajból hozzád kiáltunk: érezzük mindnyájan boldog örömmel, hogy a megpróbáltatások idején velünk van irgalmas jóságod. Krisztus, a mi Urunk által.

H.: Ámen.

HÓDOLAT A KERESZT ELŐTT

Ezután a pap a virágvasárnap letakart feszületről leveszi a leplet és közben énekli az ősi szöveget:

"Íme, a szent keresztfa,

Rajta függött valaha,

A világnak váltsága."  

És kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat.

A hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Az oltár előtt álló feszülethez járulunk: nem egy fafeszület előtt hódolunk, hanem a Golgota keresztjén függő Megváltó előtt. Őhozzá járulunk, aki meghalt értünk, és aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére.

Nagycsütörtök 2019

Nagycsütörtök. A szeretet szentsége

Jézus szenvedéstörténetét három jelképes cselekedet vezeti be, amelyek az ő messiási küldetését, istenfiúi méltóságát és üdvözítő szerepét mutatják be. Az első ilyen cselekedet a jeruzsálemi bevonulás, amely tulajdonképpen a Messiás-király bevonulása a városba, erről olvastunk a virágvasárnapi evangéliumban. A második jelképes tett a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése, amelyről mind a négy evangélista beszámol, a legrészletesebben János művében szerepel a történet. Bár ő a nyilvános működés kezdetére teszi az esetet, Máté, Márk és Lukács írásában a jeruzsálemi bevonulás után következik. Az Úr harmadik jelképes cselekedete az utolsó vacsora, amelyen a kenyeret és a bort egyedülálló módon osztja meg apostolaival. Míg az első kettő a „fél város” jelenlétében történt, az Úr utolsó vacsorája egy meghitt, valóban baráti körben, az apostolok szűk társaságában történt. Ebbe a társaságba, erre az eseményre hív meg minket az Egyház a ma esti szentmisével.

Nyilvánvaló, hogy az utolsó vacsora legjelentősebb része és legnagyobb újdonsága a hagyományos zsidó húsvéti vacsorához képest az Oltáriszentség alapítása. Az evangélisták nem az egész vacsora leírására törekedtek, hiszen egykori olvasóik számára ez jól ismert volt, hanem kiemelték azt, ami egészen sajátossá tette ezt a közös étkezést. A vacsorát Jézus nem családi körben fogyasztja el, hanem új családja, új közössége, a tizenkét apostol körében. A kenyér és a bor felett elmondott áldás része volt a lakomának, de Jézus új tartalmat ad ennek. A kenyeret saját testeként, a bort pedig saját véreként adja az apostoloknak. Újszerű az is, hogy parancsa, rendelkezése szerint cselekedetét ismételjék meg a jövőben is, de ne az Egyiptomból való szabadulás emlékére, hanem az ő halálának és feltámadásának emlékezetére. Jézus az Egyházra, a benne hívők közösségére bízza önmagát, hogy jelenlétével minden korban meg tudja erősíteni övéit. Minden szentmisében ezt a titkot, az Úr Jézus áldozatát jelenítjük meg. Nem csupán emlékezés, azaz Jézus megváltó halálának és feltámadásának felidézése számunkra a szentmise, hanem az Úr áldozatának jelenvalóvá tétele.

Katolikus hitünk szerint Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, vagyis az átváltoztatott kenyérben és borban. Nem ez az egyetlen módja az ő jelenlétének. Az Úr jelen van az Egyház hitében. Jelen van a Szentírás Igéjében és az igehirdetésben. Jelen van a szentségekben, amelyekben ő maga cselekszik, és jelen van a pap személyében, aki az Úr személyében cselekedve a szentségeket kiszolgáltatja. Jézus jelen van imádságainkban, hiszen általa szólíthatjuk meg Istent. Jelenlétének formái közül kiemelkedik az Oltáriszentségben való jelenléte. Valóságosan jelen van az ő testévé átváltozott kenyérben, hogy e különleges adományát szétosztva a hívők magukhoz vehessék az Úr szent testét, ez a szentáldozás lényege. Az Úr Jézus szeretetből áldozta fel életét és szeretetből adja nekünk önmagát az Oltáriszentségben, a szeretet szentségében.

Ez a gondolat átvezet minket annak rövid magyarázatához és megértéséhez, hogy miért mosta meg Jézus az utolsó vacsorán a tanítványai lábát, ahogyan erről a mostani szentmise evangéliumában olvasunk. Jézus cselekedetét János evangélista így vezeti be: „mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének”, és ez a jel a lábmosás. Megilletődve, elnémulva szemléljük Jézus tettét, s ugyanez az érzés fog el minket, amikor holnap, nagypénteken a kereszt alatt fogunk lélekben állni.

HIS

Nagyszerda 2019

Nagyszerda

„Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” – kérdezik a tanítványok a nagyszerdai szentmise evangéliumában. A nagy ünnep közeledtével már minden csak az előkészületekről szól. Talán úgy, mint manapság, a köreinkben. Jó és dicséretes ez, hiszen keresztény hitünk legfőbb ünnepe előtt állunk. Fel kell arra készülni, becsületesen!

A tanítványok elmennek tehát a Mester által jelzett házhoz s annak emeleti termében mindent előkészítenek. Hogy semmi ne hiányozzék.

Júdás is készülődik. Csak éppen ő rejtve teszi, semmit el nem árulva belőle. Jézus azonban, „aki egyedül tudta, mi lakik az ember szívében”, látta ezt a júdási készülődést és a prófétai jövendölésére, „hogy bizony mondom nektek, egy közületek elárul engem”, mintegy jóváhagyja a júdási kérdést: „Csak nem én, Mester?” De igen, „te mondád” - érkezik a válasz és azt látjuk, hogy a Mester már nem készülődik. Ő kész van. Készülete három éven át tartott, vagy harminchárom éven át, vagy a világ kezdete óta! Mindegyik igaz! És mind a három beteljesedett!

Amikor az övéivel együtt a tálba nyúlnak, megeszik a Pászkavacsorát. Jézus a Sorsát is. Az a Pászka, az a húsvétvacsora most érette van. Amikor magához veszi, ő maga lesz a pászka. Ekkor teljesedik be minden. Az étkezőből Eledel lesz, az áldozóból Áldozat. Mindig ezt a kovásztalant ette: Atyja akaratát! Utolsó lobbanása előtt mondja majd, ég és föld között: Abba, Papa, még ezt is.., Neked!”.    

Júdás elárulása

Júdás elárulása

Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termébe hív minket. Júdás árulásának megjövendölését János evangélista azzal vezeti be, hogy Jézus „mélyen megrendült lelkében.” E kifejezés ismerős számunkra, hiszen Lázár feltámasztásának történetében már találkoztunk vele. Amikor Mária és Márta házába megérkezve Jézus értesül arról, hogy barátja, Lázár már négy napja halott, akkor „lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd a sírhoz indult, hogy életre keltse, visszahívja a halálból őt. A szenvedéstörténetben egy másik helyen is ugyanez a kifejezés írja le Jézus lelkiállapotát. A jeruzsálemi bevonulás után, utolsó beszédében, amikor már érzi, hogy küldetése szenvedéssel és halállal fog beteljesedni, így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28).

Mi is megrendült lélekkel hallgatjuk szavait, amikor arról beszél, hogy valaki el fogja őt árulni. Mégpedig a hozzá legközelebb állók közül, apostolai közül kerül ki az a személy, aki anyagi haszonlesésből elárulja a főpapoknak Jézus tartózkodási helyét és éjszaka elvezeti majd hozzá a katonákat, hogy ne a nyilvánosság előtt, hanem titokban foghassák el. És megrendült lélekkel hallgatjuk, hogy az Úr megjövendöli Péter tagadását is. Júdás és Péter cselekedete és jelleme között nagy a különbség. Júdásból hiányzik, Pétert könnyekre fakasztja a bűnbánat.

Virágvasárnap

Virágvasárnap

Jézus Jeruzsálembe vonulásának ünnepe

A keresztény hagyományban ezen a napon kezdődik a nagyhét, ami Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadás ünnepéhez, húsvéthoz vezet.

Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte Jézus egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen vonult be a városba.

Máté és Márk evangélisták szerint mikor Jeruzsálembe bevonult Jézus, a tanítványok ruhájukat terítették elé, mások ágakat szórtak az útra.

János evangéliuma így ír az eseményről: Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” Ennek emlékére tartanak ma is pálmaágas körmeneteket, és több nyelven pálmavasárnapnak hívják. A hivatalos latin elnevezése is ez: Dominica palmarum, avagy Dominica in palmis de Passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről. Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben 400-ban ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11-12. században Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, a pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza.

Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt. Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszöjét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A barka beszerzésére az ünnep vigíliáján, azaz szombaton kerül sor, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ezzel jelöli meg a hívek homlokát a pap.

A passió

A virágvasárnapi szentmisében, az evangélium szokatlanul hosszan írja le Jézus teljes szenvedéstörténetét. Az A évben Máté, a B-ben Márk, az idei C évben Szent Lukács.

A biblikus tudomány nagyon valószínűnek tartja, hogy a három közül Márk szövege a legelső. Máté és Lukács ismerte, felhasználta, s némileg átdolgozta ezt. Lukács többet változtatott rajta, mint Máté. Nemcsak kiegészítette eggyel-mással, finoman, de határozottan változtatott a tónusán is.

Márk és Máté passió-elbeszélésében nagyon megrendítően elénk rajzolódik a szenvedő Jézus magányossága, elhagyatottsága. Amint kiáltja szó szerint is: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!” Lukácsnál arról olvasunk, hogy a Getszemáni-kertben vérrel verejtékezett, de egy angyal erősítette meg. Keresztútján nagy tömeg kíséri, asszonyok is, akik jajgatva siratják. Szinte el is hárítja részvétüket: „Magatokat sirassátok!” Halála után a kereszt alatt állók csapata mellét verve oszlik szét, tér haza. A szenvedő Üdvözítő azonban nem merül annyira önmagába, hogy másokra ne tudna figyelni. A Getszemáni-kertben meggyógyítja a főpap szolgáját, akinek fülét nagy buzgalmában levágta egy apostol. Péterre is vet egy pillantást, miután az háromszor megtagadta a főpap udvarán. Nemcsak vétkére figyelmezteti, hanem az utolsó vacsorán elhangzott ígéretre is: „Imádkoztam érted, hogy meg ne fogyatkozz a hitedben.” A 21. zsoltár fájdalmas kiáltása helyett Lukács három egészen más lelki magatartásról tanúskodó mondatot ad a Megfeszített szájába. Amikor keresztre szögezik, hóhéraiért (tán bíráiért is) imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Mikor kérő szóval hozzáfordul a Jobb lator, ő megígéri neki: „Még ma velem leszel a paradicsomban!” Végül pedig – újra Atyjának szólítva a Mennyeit – utolsó sóhajával a 31. zsoltár 6. versét idézi: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Jézus utolsó „hét szavát” sokszor átelmélkedjük. Közülük egyet Márk és Máté, hármat, mint látjuk, Lakács, ugyancsak hármat János jegyzett fel. Ezek együtt, egymást ellenpontozva, kiegészítve idézhetik fel a szenvedő Jézus lelkében kavargó érzéseket. Hálásak vagyunk azért, hogy a passióról több, s nem mindenben egybevágó beszámolót olvashatunk. A Lukácsét különös belső békességgel elmélkedhetjük át.

"...jobb, ha egy ember hal meg a népért..."

"...jobb, ha egy ember hal meg a népért…”

Milyen különösen hangzik ma Kaifás szava. Ma, amikor egyáltalán 'nem szokás' áldozatot hozni másokért, főleg nem önként és díjmentesen. Ma, amikor a 'mert megérdemlem' a sikk és nem a 'te megérdemled'.

Furcsa egy nézet. Vagy nem is annyira furcsa? Hiszen nagyon is bele illik mai világunkba! Mentsük, ami menthető! Dobjuk oda ezt a 'prófétát' a rómaiak cirkuszi arénájába! Így lecsillapítjuk a 'fenevadat', s mellesleg mi is jól járunk, hiszen eltűnik ez a számunkra kellemetlen figura.

Ez nagyon is mai gondolkodás! Csakhát "az Isten egyenesen ír görbe vonalakon"! Lehet, hogy nagyon is emberi gondolkodás volt Kaifás szava, meg a mai sikerorientáltság. Ám az Isten, az Atya éppen ezeket az emberi gondolkodásmódokat használja fel arra, hogy "akinek van füle, hallja meg" a szavak mögött megbúvó isteni figyelmeztetést, prófétai szót. Mert aki hallgat a Lélek szavára, az mindig is kihallja a világ zajából a neki, közvetlenül szóló isteni üzenetet: merj másokért adott áldozat lenni!