2023. január 20., péntek

Évközi 3. vasárnap

 Évközi 3. vasárnap 

Bevezetés

Jézus, miután megkeresztelkedett a Jordán vizében és Keresztelő Szent Jánost elfogták, Galileába ment, és hirdette az evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!”

Annak ellenére, hogy a templom, nem börtön, hanem Isten háza, nem bűnözők, nem nagy bűnösök vannak jelen e templomban, hanem Istenben hívő emberek, mégis nekünk is szólnak, az iménti szavak: a ”Térjetek meg!” Erre ugyanis mindannyiunknak szüksége van. Mert, aki jó, az lehet még jobbá, aki szent, az lehet még szentebbé!

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus, Te minden embert megszólítasz. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus, Te közel hoztad hozzánk Isten országát. Krisztus kegyelmezz.

Urunk Jézus Krisztus. Te bátorítasz bennünket, hogy higgyünk evangéliumodnak. Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

Ha figyelmesen követjük az Úr Jézus életútját, minden okunk megvan a csodálkozásra, olykor a meghökkenésre is. Hiszen életében minden, de minden másként törté-nik, amint az ember elvárná, vagy elképzelné.

Egészen csendben és szerényen jön közénk. Ugyan ki gondolna arra, hogy a Messiás király egy rongyos istállóban jön közénk. Harminc éves koráig Názáretben él és kétkezi munkával keresi kenyerét. Szinte fejcsóválva mondogatjuk ennek láttára: Miért kellett ilyesmire tékozolnia drága idejét? Mikor pedig eljött az óra, hogy meghirdesse Országa örömhírét, visszavonul a tómelléki Kafarnaumba. Ez a tette ugyancsak visszatetszést szülhetett Izraelben.

Igaz, hogy Izajás próféta megjövendölte, hogy „a pogányok Galileájából támad a világosság”. Ám az emberek jobban ragaszkodtak saját elképzeléseikhez, mint Isten igéjéhez.

Jézus tehát nem Jeruzsá-lemből, a Szent Városból, a próféták és királyok városából, indul tanító útjára, hanem a pogányokkal „megfertőzött” igencsak rosszhírű, kereskedelmi útvonalak kereszteződésében fekvő városból, Kafarnaumból.

Mert Isten előtt nincsen megvetett föld, és Isten előtt nincs egyetlen megvetett ember sem. Isten sohasem azt kérdezi, honnan származol, honnan jössz, hanem azt, hová tartasz. Isten nem a múltunkat nézi, hanem jelenünket és jövőnket.

Keresztelő Szent János már Heródes börtönében raboskodott, amikor Jézus ajkán mintegy folytatásként fölcsendül előhírnökének szava: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Ezekkel a szavakkal a megvetett földről a megvetett emberekhez fordul Jézus, hogy fölmagasztalja őket.

Alkotó szeretete megteremtette a csodálatos világmindenséget és életre hívta az embert. Sajnos azonban az ember korántsem az a „szent anyag” még, aki méltó lenne az örök életre.

A „legyen világosság”, a „legyen élet”, a „legyen ember” teremtő szózata elhangzott már, de Isten nem érte be ezzel. Jézus ajkán ezért csen-dül fel az újjáteremtő szó: „Legyen istenivé az ember!” S ehhez az első lépés a térjetek meg szavak meghallása, a megtérés.

Sajnos a modern ember szeret-né a füle mellett elengedni e sza-vakat, mintha nem is neki szólnának, legfeljebb bűnös kortársaiknak. Má-ra a korábbi ideológiák és a mé-diumok segítségével sikerült kioltani szinte széles néptömegekből az erkölcsi érzéket, eltüntetni az erény és a bűn közötti különbséget.

Amíg ember marad az ember, addig mindig lesz különbség az erény és bűn között. Mindig szükség lesz megtérésre. Mert sem a jó, sem a rossz nem marad az emberbe zárva. Kihat a környezetére, jobbá, vagy rosszabbá teszi az embereket. Az emberi társadalomnak segítséget csak a megtérés, a bűnbánat és nyomában járó bűnbocsánat jelenthet.

Nem a bűnök egymás fejére olvasása, az élet szennyesének ízléstelen kiteregetése. Csak a gyarló emberi volt elismerése, s nem a vétkek letagadása, hanem a vétkek megvallása, a megtérés, az ember erkölcsi újjászületése billentheti helyre az egyensúlyt. Ez akadályozhatja meg a bűn felhalmozódását, közösséget fertőző jelenlétét, és társadalmi feszültség kiváltását. A megtisztulás tereli vissza emberi életünket azoknak a törvényeknek medrébe, amelyek egyedül biztosíthatják az élet tisztító és előrelendítő sodrását.

A megtérés azt jelenti, hogy Krisztus segítségével megkeressük és megtaláljuk igazi énünket. Olyanokká leszünk, igyekszünk lenni, amilyennek Isten akar minket látni.

Az Úr Jézus azért jött a földre, hogy az igazi énünket megtalálhassuk. Önmagát állítja elénk tükörnek, hogy Benne lássuk meg, milyennek gondolt és milyennek akar minket is az Isten! Ő nyújt segítséget ahhoz, hogy akár 180 fokos fordulattal is, de új, jó irányba terelje életünket.

Nagy esemény előtt állunk! Ne adjunk támadási felületet. Az eddigi hibánkért pedig tartsunk bűnbánatot, közösségileg is, és egyénileg is! Legyünk egyre hitelesebb, támadhatatlanabb krisztushívők! Akkor nem ér majd bennünket tragédia. Kevesebb lesz majd gyűlölködés társadalmunkban, és több a megbékéltségből.

Ugyanis nemcsak a Jézus korabeli emberekhez, hanem hozzánk is közel van az Isten Országa. S közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják Őt, - mondja az Írás. A bűnbánat is, az irgalmas Isten is. A megtérés, a bűnbánat kinyújtott kézhez hasonlít, amelybe a végtelenül irgalmas Isten helyezi el lelkünk békéjét és üdvösségét. Ha minél több Isten felé kinyújtott kéz lesz e hazában, akkor nem lesz többé hazánkban félelem és rettegés, hanem egyre erősebb reménykedés, és testvériesség.

Ámen.

2023. január 13., péntek

Évközi 2. vasárnap

 Évközi 2. vasárnap

Bevezetés

A mai évközi 2. vasárnap evangéliumában Keresztelő ajkáról halljuk majd e szavakat: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.”

A bűn mocsarában élő Testvéreim, hiszünk mi még az Úr Jézus bűnbocsátó hatalmában? Van e még egyáltalán valami, amit bűnnek tartunk e világban? És a saját életünkben? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket!

Kirie litánia

Urunk Jézus, Te vagy a gyengék erősítője. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az elveszettek megmentője. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy a bűnösök üdvözítője. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai ember fülében idegenül hangzik a bibliai kifejezés: „Isten báránya! Aki elveszi a világ bűneit.” Különösnek találjuk, hogy az Isten Fiát Báránynak nevezzük. Ennek megértéséhez, helyes értékeléséhez tudnunk kell, hogy az ószövetségi Izraelben a leölt bárányok jelentették azt az áldozati ajándékot, amit engesztelésül ajánlottak fel Istennek.

Amikor tehát Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, ezzel igen lényeges hitigazságot mond ki. Azt, tudniillik, hogy Jézusnak, és csak neki van bűnöket eltörlő, poklot záró és mennyországot nyitó hatalma.

Őszintén bevallom, hogy ez a megszólítás egymással ütköző gondolatokat ébreszt bennem. Mert miről is van szó?

Ha magamba nézek, ha képzeletemmel végigfutok életemen, mindig a vádlottak padjára ültet lelkiismeretem. Bennem is küzdött és küzd ma is egymással a jó és rossz, az erény és a bűn, és nem mondhatom, hogy bennem mindig a jó győzedelmeskedett és győzedelmeskedik a rossz fölött. De gondolom, hogy ezzel nemcsak én vagyok így, hanem a beszédemet olvasó testvérek is, és hasonlókat fogalmaznak meg önmagukkal kapcsolatban. Igaz ehhez bizonyos alázat és helyes önismeret szükséges.

A rosszat, a bűnt, és annak szomorú következményeit nemcsak magunkban tapasztaljuk, hanem sokkalta inkább másokban, sokkalta inkább környezetünkben.

Mennyi testi-lelki nyomorúság forrása az emberi gonoszság, a bűn növekvő, szennyes árja, a bűnös szenvedélyek pusztító örvénye! Gondoljunk csak a kegyetlen zsarnokokra, akik kezéhez milliók, százmilliók vére tapad. Gondoljunk csak azokra a népek sorsát irányító, a világ és régiók békéjéért felelős vezetőkre, akik hadüzenet nélküli háborút folytatnak, és addig bombázzák ártatlan emberek településeit, házait, amíg akarják, vagy amíg fegyverkészleteik raktárai ki nem ürülnek.

Gondoljunk a szörnyű merényletek kiagyalóira és végre-hajtóira! Gondoljunk a hidegvérű gyilkosokra, akik gátlás nélkül oltják ki az emberi életeket, akik áldozataikat élve eltemetik el. Gondoljunk a fehérgalléros bűnözőkre, a tulajdon elleni bűnökre, a mindennapos lopásokra, rablásokra.

Ma is a bűn mocsarában fetreng a világ, és semmi jel sem mutat arra, hogy életünk a kereszt irányába fordulna.

Mindezt azért említem, mert itt kezdődik sokak nehézsége, amely Keresztelő János szavai nyomán ellentmondást ébreszt.

Ha Jézus azért jött a földre, hogy elvegye bűneinket, miért élünk itt és most a bűn egyre növekvő vízözönében? Miért nem jött el Noé bárkája, mely egy új világot zár magába? Lehet, hogy oktalanságot mondok, de megkérdezem: miért ontotta vérét akkor Jézus? Ha ez nem volt elegendő ahhoz, hogy egy bűnmentes világot teremtsen. Vajon a modern erkölcsi Bábelben nem kell-e kudarcnak minősítenünk Jézus megváltó halálát? Mennyivel szebb, megváltottabb lenne életünk, ha nem kellene félnünk egyház és nemzetellenes erők térnyerésétől, újabb egyházüldözéstől. Ha nem kellene félnünk robbantásos merényletektől fegyveres rablásoktól, lakásunkat feltörő betörőktől, háborútól és megannyi más erőszakos bűncselekménytől.

Ha most megkérdeznénk Jézust, vajon mit válaszolna felvetett nehézségeinkre, kételyeinkre?

Valami ehhez hasonlót: Egyet-értek veletek abban, hogy sokkal szebb lenne az emberiség, s nemzetetek élete, ha a bűn sötétsége helyett a jóság, a szeretet ragyogna kéklő égboltján. Sokkal békésebb lenne életünk, ha nem ropognának fegyverek, nem robbannának bombák sehol e világban, ha próféták több ezeréves álma, jövendölése valóra válna, és a gyilkos fegyverekből ekevasat kovácsolnának.

De a mennyei Atya szabadnak, szabad akarattal rendelkező lénynek teremtette az embert. Nem akarta, hogy az ember is ösztönös lény, de azt sem, hogy Marionett bábú legyen. Nem akarta és nem akarja, hogy az emberek nélkülözzék a jó és rossz, az erény és bűn közötti választás szabadságát. Azt akarta, hogy a jóért való küzdelem, a rossz feletti győzelem révén valósítsuk meg az ő akaratát, a testvériség világát itt a földön.

Az Úr Jézus megváltó halálával a lehetőséget akarta megteremteni ahhoz, hogy fogyatkozzék a bűn és gyarapodjék a szeretet.

Sokan nem élnek a Jézus által adott nagyszerű lehetőséggel. Azt gondolják, hogy a tudományos technikai haladás, a biológiai fejlődés önmagában is elegendő ahhoz, hogy kiemelkedjünk az erkölcsi mocsárból. Ez egyszerűen nem lehetséges! Önmegtagadás, akarati erőfeszítés, kegyelmi segítés nélkül nincs igazi erkölcsi felemelkedés. Amíg az emberek elvetik a szeretet parancsát, s nem hajlandók eddigi életükön változtatni, nem hajlandók bűnbánatot tartani, addig marad ez a mai állapot.

Jézus csak azok számára lesz „Isten Báránya” aki elveszi bűneiket, akik Hozzá fordulnak őszinte szívvel, őszinte alázattal és őszinte bűnbánattal maguk kérik, hogy vegye el bűneiket. És ha egyre többen lesznek ilyenek e hazában, akkor egyre tisztább, szebb és boldogabb lesz saját, s nemzetünk élete is. Ámen

2023. január 7., szombat

Urunk Megkeresztelkedése

 Urunk Megkeresztelkedése 

Bevezető

A mai vasárnap Jézus Krisztus megkeresztelkedésének ünnepét üljük. Jézus Krisztus a mai nap liturgiájában már úgy áll előttünk, mint 30 éves felnőtt, nagykorúvá lett fiatalember, érett a közszereplésre, arra, hogy elkezdje küldetését: elkezdjen tanítani, csodákat művelni, szenvedni s meghalni az emberiségért.

Ennek a küldetésének teljesítésére avatja fel őt a Lélek megkeresztelkedésekor.

Jézus megkeresztelkedéséről hallva, gondoljunk a mi megkereszteltetésünkre is. És arra, hogyan is teljesítjük mi az ebből fakadó kötelességeinket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem élünk megkereszteltekhez méltón. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem eléggé tudatos bennünk, hogy gyermekeid vagyunk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy csak félénken valljuk meg katolikus voltunkat. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Karácsony éjszakáján az ígéreteket hordozó nép képviseletében, a pásztorok szemlélték és imádták az Urat, Isten titkát, a hűségesen beteljesedő Igét.

Vízkereszt titkában a pogány népeket megjelenítő bölcsek hódoltak előtte, és fogadták be azt a világosságot, mely már nem csak a választott népé, hanem mindenkinek világít.

Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén pedig, a szentírási szakaszok egybehangzó üzenete által, maga Isten, az Atya tárja föl előttünk a szívét és vall egyszülött Fiáról.

Kicsoda Jézus? Ez a kinyilatkoztatás és az ember személyes életének is egyik sarkalatos kérdése. Ő „nem csak” Megváltó, Szabadító, Király, hanem, és mondhatjuk mindenekfölött, az Atya szeretett Fia, akiben Ő kedvét találja (Mt 3,17). Az égből megszólaló hang, az Atya kinyilatkoztatása, megismerteti velünk azt, hogy ki az, akit nekünk ajándékozott, hogy mekkora szeretet van az Atyában irántunk. Szent János apostol is így kiált fel első levelében: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya! Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1). Ő nem valami értékes dolgot adott nekünk, nem is csak magából valamit, hogy bizonyítsa szeretetét irántunk, hanem mindent. Azt, akiről maga az Atya vallja: „Te vagy az én szeretett Fiam. Benned kedvem telik.”

Érdemes megállni ennél a képnél, mert nem mindegy, hogyan válaszolunk ekkora szeretetre. Ez a kinyilatkoztatás akkor szólalt meg, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban, Keresztelő Jánosnál. Mihelyt feljött a vízből, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni. Ő a Fiú, akit az Atya ismer és szeret. Ő a Fiú, aki teljes önátadásával bizonyítja az Atya iránti szeretetét.

Keresztségünk titkában, mi is azt ünnepeljük, hogy Isten gyermekei lettünk. A Szentlélek száll le ránk és az Atya szava szólal meg: Ő az én szeretett Fiam. Mert újjászületésünkben, az Atya bennünk is felismeri Fiának vonásait. Mi csak a Fiúban lehetünk fiak. Ő azért vállalt közösséget velünk, hogy mi is merjünk közösséget vállalni Vele, és így mi is az Atya gyermekei lehessünk. Keresztény életünk titka és feladata megismerni és elsajátítani a fiúság lelkületét.

Ennek a lelkületnek nagyszerű vonásait ismerteti meg velünk Izajás próféta az ószövetségi olvasmányban. Ezeket írja: „Igazságot visz a nemzeteknek nem emeli föl a hangját, a megtört nádat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti. Általad adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek.” Amikor Keresztelő János tanítványai kérdezik Jézust: Ő-e a Messiás, ezt üzeni Jánosnak: teljesednek az imént idézett prófétai szavak (vö.: Mt 11,5).

Krisztus művét folytatja az Egyház, és benne az egyes keresztény ember. Keresztségünk titkában azért öltözködünk Krisztusba, hogy őt jelenítsük meg életünk minden helyzetében. A számadás napján az Atya is ezeket a krisztusi vonásokat keresi majd bennünk. A Jézussal való azonosulásunk bennünket is az igazság hírvivőivé emel, akiknek a mai igen nehéz és összetett világban is hűségesen kell tanítani az igazságot. A keresztségben mi is égő gyertyát kapunk, hogy világosságban járjuk utunkat és mások számára is világosság legyünk. Milyen sokan ülnek a tobzódó világ sötétségében, akik számára nekünk kell világosságot vinnünk.

Ezt ismerte fel és valósította meg Péter apostol is, amikor a pogány Kornéliusz százados házába elvitte Krisztus fényét. Mert „Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is.” (ApCsel 10,34-35).

A valódi hatalom éppen ebben áll. Nem az rendelkezik hatalommal, aki leigázhatja, megsemmisítheti a másikat, hanem az, aki világosságot vihet a másik ember életébe. Köszönjük meg Istennek keresztségünk ajándékát, és ismerjük fel a belőle fakadó lényegi feladatunkat, mely az igazság melletti tanúságra kötelez.

Ámen

2022. december 30., péntek

Újév, Mária Istenanyaságának ünnepe

 Újév, Mária Istenanyaságának ünnepe

Bevezető

A keresztfán függő Urunk, Jézus Krisztus a Boldogságos Szüzet édesanyánkul adta. Méltó, hogy az egész esztendőt az Õ anyai gondoskodásába ajánljuk. Testvéreim! A tisztaszívűek Isten áldásában részesülnek. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy elnyerhessük ebben az évben is életünkre az Ő áldását.

Kirié-litánia

Jézus Krisztus, Aki áldássá lettél minden ember számára: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Aki testvérünk akartál lenni, hogy mi is az Atya gyermekei legyünk: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Akinek nevében üdvösséget talál minden ember, Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Újév napján vegyes érzelmekkel ébredünk. A megilletődés, a vágyakozás és a reménykedés érzelmei vesznek erőt rajtunk. Mindenki remél valamit. A munkanélküli állásról, a beteg egészségről, a félénk biztonságról, a magányos társakról, a becsapottak igazságról, a hontalanok meleg otthonról, a foglyok szabadságról álmodoznak. Mindannyian szeretnénk nyugodtan és békében élni. Békét szeretnénk szívünkben, békét családunkban, békét nemzetünknek és békét az egész világnak.

Ezek a vágyak és érzelmek az óévben is foglalkoztattak, és az újesztendőben sem fognak nyugton hagyni. Ebben az újévben is lesznek problémáink, nem is kevés. Mégis meg kell próbálnunk úgy élni, hogy kevesebb legyen a szenvedés, több az emberség. Még a megváltoztathatatlannak tűnő, és az erőnket meghaladó nehézségeket is el kell fogadnunk.

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!” (Zsid. 13,8) – Milyen jó ezt tudnunk! Az évek igen gyorsan futnak egymást követően.

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!” A keresztény ember mindig az örök élet horizontjában gondolkodik, akkor is, ha visszatekint egy eltelt évre, akkor is, ha előre tervez, ha szeretne valami maradandót tenni ezen a földön. Minden Isten kezében van, a múlt, a jelen és a jövendő. Ezért, amikor „Boldog újévet!” hallunk és mondunk, szerencsét, jó egészséget kívánva egymásnak, akkor a liturgia, az egyház, a hívek az ószövetség egy áldására, mint legmegfelelőbb imádságra találnak: „Áldjon meg téged az Úr / és őrizzen meg téged. /Ragyogtassa rád arcát az Úr, / és kegyelmezzen néked, / fordítsa feléd arcát az Úr, / s adjon békét tenéked!” (Szám 6,24-26).

Áldás, vajon mit is jelent? Latin eredetije a signare szóból ered, ami annyit tesz, mint megjelölni, keresztet vetni, vagy a benedicere az ószövetségi jót mondani, egy jó szót szólni értelmében. Az úgy nevezett Ároni áldás háromszor idézi Izrael fölött az Úrnak, Adonájnak nevét, amely nem puszta szó, hanem Isten kiválasztó és népéhez forduló szeretetének megjelenítése egészen a teremtéstől kezdve, mióta az ő áldása nyugszik minden teremtményen (vö.Ter 1,28).

Minden áldásban ez az isteni szeretet, jókívánság, ígéret ismétlődik, hosszabbodik, erősödik meg. Ahol a Biblia áldásról beszél, ott élet fakad, ott termékenység van, de sohasem mágikus, varázsló formában. Az ember csak kérhet áldást, Isten adja azt egyedül. Amikor az ember valakit, vagy valamit megáld, akkor Isten ad áldást.

Tudták ezt a pátriárkák meg az Újszövetség valamennyi kiválasztottja. – Most, az újév kezdetén Isten áld meg bennünket.

Ez a másik fontos mondanivalója a mai liturgiának: szemléljük, meditáljuk, igyuk magunkba a Krisztus születése utáni apró epizódból azt, ami tanít, ami gazdagít! Lukács evangélista röviden, pár szóval rajzolja meg a Szent Család képét. Ott találjuk Máriát, aki „szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk”. Ő így lett Isten Anyjává, hogy – bizonyára sokszor – el-elgondolkodott Isten akaratáról, tervéről, és csak tőle várt választ, mert bizalommal volt Ura, Istene iránt. Mária nem volt szerzetes, mégis „normális” kontemplatív életet élt.

A mi évünk akkor lesz nyugodt, boldog, békességes, ha őt tudjuk követni, nem veszünk el a teendők, a háztartás, a pénzszerzés, a kereskedelem, a tudomány, az általános nyüzsgés világában, hanem szorítunk időt arra, hogy egyedül legyünk Urunkkal, Istenünkkel és kutassuk, szemléljük akaratát, el-elgondolkodjunk, elemezzük, megimádkozzuk életünk történéseit. Mert „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma, és mindörökké!”

A pápák minden év első napjára, a Béke világnapjára üzenettel fordulnak a világhoz, nemcsak a püspökökhöz, papokhoz, az egyház híveihez, de a társadalmak, az országok vezetőihez, a politikusokhoz és miden jóakaratú emberhez. II. János Pál pápa a 38. Béke Világnapon a Római levélből való mottóval látta el üzenetét: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat!” (12,21) Béke ott van ugyanis, ahol a jó felé irányuló döntéseink azt megteremtik. Milyen nagy a felelőssége egyéneknek, közösségeknek, társadalmaknak, nemzeteknek, gazdasági és politikai struktúráknak a béke távlatának kialakításában! A pápa azt kívánja, érezzük át mindannyian ezt a felelősséget, és hatékonyan cselekedjünk az egyenlőtlenségek, a nélkülözések, az igazságtalanságok és a békétlenség, a háborúk felszámolásáért!

Amikor embertelen háborúkat látunk szomszédunkban, amikor mindenfelé nő a szegénység és nyomor, hazánkban is, felvetődik a kérdés lesz e foganatja a Szentatya újévi békefelhívásának? És milyen lesz a 2023-as év? Biztos, hogy nehéz lesz! Ezért jobban oda kell figyelnünk egymásra! Minden nehézség ellenére is meg kell őriznünk a Gondviselésben, s Mária oltalmában való reményünket.

Ámen

2022. december 23., péntek

Karácsony

 Karácsony

Bevezetés

Jézus születésére emlékezünk. A betlehemei puszta világra szóló eseményére. Híre immár két évezrede lázban tartja az emberiség nagy többségét. Karácsonykor csillognak a szemek és egymás keblére borulnak az emberek, és a krisztushívők ajkáról örömmel száll az angyali ének: „Dicsősség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”

Hogy dicsősség és békesség ragyogja szívünket, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! 

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a megtört szívűeket Uram irgalmazz nekünk!

Jézus Krisztus, Te eljöttél hozzánk, hogy hívjad a bűnös embereket.  Krisztus kegyelmezz nekünk!

Jézus Krisztus! Add, hogy Igaz hittel, gyermek szívvel, a világgal kibékülve ünnepeljük szent születésedet! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Szent karácsony ünnepén még azok a keresztények is, akik talán az egész év folyamán elkerülik a templomot, ilyenkor ünnepelni akarnak. Ünnepelni a gyertyafényes karácsonyfa előtt, ünnepelni a karácsonyi dallamoktól zengő fenyőillatos templomokban.

Mikor pedig a szentmisében fölcsendül ajkunkon a betlehemi angyalok éneke: „Dicsőség a magasságban Istennek”, mindenki elérzékenyül, és úgy véli: ez a ragyogó ünnep valóban Isten dicsőségét hirdeti.

Most azonban álljunk meg néhány percre és gondoljuk meg: az első betlehemi éjszakán majdnem minden másképp történt. Nem díszes oltár, nem fénybe öltözött templom és nem harangok zúgása köszöntötte az isteni Gyermeket. Nem bársony és selyem, hanem háziszőttes pólya takarta melegre vágyó testét. Nem fogadták lelkes tömegek, csak Mária és József, majd az egyszerű pász-torok tették eléje szívük aranyát.

Ezért különös, szinte érthetetlen, midőn angyali ének csendül az éjszakában és még különösebb az, amit énekelnek. „Dicsőség a magasságban Istennek!”

Kérdezem: Nem tévedtek az angyalok? Vajon ez a szegényes istálló, a jászol, az állatok leheletéből született meleg, ezek hirdetnék Isten dicsőségét? Nincsenek itt éljent kiáltó tömegek, nincs itt fény és pompa, csak a csöndes éjszaka teríti csillag-csipkés palástját az isteni Kisdedre. Ó, Urunk Istenünk, hát ez lenne, ilyen lenne a Te dicsőséged?

Őszintén bevalljuk, nem értjük az angyalok énekét, mert mi emberek egészen másképp gondolkozunk a dicsőségről.

1810. augusztus 13.-án a világhódító Napóleon gyermeke születését várta. Egész Európa feszült figyelemmel nézett a nagy esemény elé. Hercegnők, tábornokok, csupa előkelőségek utaztak Versailles-be, hogy a gyermekét váró császárnő, Mária Lujza közelében lehessenek.

Az újszülött számára két ágyat készítettek. Egy kéket, ha a gyermek fiú lesz és egy rózsaszínűt, ha lány. Párizs népe aranybölcsőt ajándékozott a császárnak. Végre hosszú várakozás után megvitték a hírt Napóleonnak: fiúgyermeke született. Ezek után 101 ágyúlövés és hatalmas lelkesedés köszöntötte az újszülöttet. Íme, ez a születés valóban ünnepélyes, dicsőséges volt mindenki szemében.

Ám Jézus születését – ezt az ismeretlenség homályában lejátszó-dó eseményt – hogyan lehetne dicsőségesnek neveznünk? Ismételten kérdezem: Nem tévedtek a betlehemi angyalok?

Nem, ők nem tévedtek és igazat énekeltek. Betlehem, az istálló valóban Isten dicsőségét hirdeti. Az Isten fiának eljövetele az egész világ tudomására hozta: minket, embereket, szeret az Isten. Ő ugyanis abban találja dicsőségét, hogy kiárasztja szíve szeretetét. Isten dicsősége nem azáltal mutatkozik meg igazán, hogy a világmindenség kápráztató színjátékával megcsillogtatja előttünk hatalmát és gazdagságát. Isten dicsősége nem abban nyilatkozik meg, hogy a bűnt megtorolja, és igazsága pallosát megsuhogtatja fölöttünk.

Isten legnagyobb dicsősége: az ő szeretete. Mikor egyszülött Fiát a földre küldte, nem kért semmit sem tőlünk. Nem igényelt semmit a föld cifra rongyaiból. Nem azért jött, hogy kérjen, hanem, hogy adjon. Születésével kinyilatkoztatta: a földön minden csak por és hamu a szeretet aranyához mérve.

Nem szép szavakkal, hanem emberré alázódásával hirdette meg: Isten igazi dicsősége az ő szeretete. Ezért igazuk van a karácsonyi angyaloknak, mikor Isten dicsőségéről zengedeznek. Isten nem úgy gondolkozik, mint mi, gyarló emberek. Szerinte minden aranynál értékesebb a szeretet aranya. Minden hatalomnál erősebb a szeretet hatalma. Minden éneknél szebb a szeretet éneke. Minden dicsőségnél nagyobb a szeretet dicsősége.

Senkinek sincs akkora dicsősége, mint Istenünknek, mert senkinek sincs az övénél nagyobb szeretete. Ezzel tanít meg minket is arra, hogy az embernek is igazi dicsősége az ő szeretete. Nem a zakatoló gépek, nem a világűrben száguldó űrszondák és űrhajók, nem a rakéták, nem is rakétaelhárító, rakétapajzs, önmagában még a tudomány és a technika sem igazi dicsősége, hanem a szeretet.

Meg kell érteniük ezt fér-fiaknak és nőknek egyaránt! A férfiaknak, akik oly szívesen ülnek, vagy ülnének a hatalom kormánykereke mellé. A férfiak dicsősége sem lehet más, mint az irgalom, mint a szeretet, ami a tudomány erőit az emberiség boldogságának szolgálatába állítja. A férfiak dicsősége is az a szeretet, mely védi a gyengéket, békét teremt a családok és nemzetek között.

Azután, az asszonyoknak sem szabad megfeledkezniük arról, hogy a szeretet soha el nem hervadó rózsáiból kell megfonniuk dicsőségük koszorúját. A fiatalság, a szépség mulandó és elsüllyed az időskor ráncaiban. Az asszonyok dicsősége sem lehet más, mint a szeretet áldozatos szolgálata.

Karácsony ünnepe mindannyiunk számára azt hirdeti: csak akkor vagyunk méltók odaállni Jézus jászola elé, csak akkor vehetjük ajkunkra az angyalok énekét, ha jómagunk is a szeretetben látjuk, keressük és találjuk meg dicsőségünket.

Ez a felismerés azonban ne csak egyetlen napra szorítkozzék! Ne csak egy napig, hanem az egész esztendőben éljünk karácsonyi éle-tet. Legyünk, mert lehetünk olyan keresztények, akik a szeretet szol-gálatában keressük és találjuk meg igazi dicsőségünket, saját magunk és nemzetünk boldogulását.

Ámen.

2022. december 16., péntek

Advent 4. vasárnapja

 Advent 4. vasárnapja

Bevezetés

Hűséges lélekkel várjuk karácsony ünnepét. öröm van a szívünkben az elvégzett előkészület miatt. Örömteli szívvel várjuk, hogy örömet szerezzünk szeretteinknek is és minden embernek az ünnepen. Használjuk ki még ezt a hetet, hogy jócselekedeteinkkel, felajánlásainkkal, jó elhatározásainkkal készíteni tudjuk az Úr útját. Az ajándékok beszerzése mellett készüljünk nyitott szívvel, hogy befogadhassuk a várva-várt Kisdedet. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel, bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Pasolini Máté evangéliumának legnagyszerűbb jelenete József zavarát ábrázolja. Az ifjú ács rendkívül nehéz helyzetbe kerül. Látja, hogy jegyese gyermeket vár. Tudja, hogy a gyermek nem az övé. Kutat emberi megoldás után. Kimegy a pusztába, imádkozik, töpreng. És nincs kiút! Emberi megoldást nem talál. Megmagyarázhatatlan rejtély előtt áll. Máriát ismeri annyira, hogy ártatlanságában nem kételkedik. De az anyaság biztos jelét látja rajta. A két tényt emberileg nem lehet összeegyeztetni. Leblokkol. Itt megáll az ész, ebből a dilemmából nincs kiút. És akkor közbelép az Isten. József álmában találkozik az Úr angyalával. Hallja a természetfölötti felvilágosítást: „Ami történt, Isten szent lelkének közreműködésével történt.” József nem kér bizonyítékot, jelet. Nagy hittel elfogadja a küldetést. Boldogan tér vissza jegyeséhez. Nézi, nézi őt önfeledten. Majd egy halvány mosoly suhan át arcán. Mária állja József tekintetét és csendesen visszamosolyog rá. A szemek beszélnek, mert itt a szavaknak nem lenne súlyuk. Itt isteni titkokról van szó.

Advent 4. vasárnapjának evangéliumában Jézus nevelőapja áll előttünk és erényeivel megtanít a helyes karácsonyi készületre.

József adventi erényei

A filmrendező nagyszerűen eltalálja József legfőbb erényét:

A csendes lelkületet. Az evangélista is ezt a vonást emeli ki először a karácsonyra készülő ácsmesternek. Kiabálhatna Máriával, sustoroghatna a szomszédokkal, vádaskodhatna az elöljáróságnak. Ehelyett József hallgat. Csendben van. Miért hallgat József? Nincs mondanivalója, vagy ostobaságát akarja hallgatással leplezni? Azt hiszem, hallgatásának legmélyebb gyökere, hogy az isten óriási titkot bízott rá. Azt a fenséges titkot hordozta, hogy a Gyermek, akit az emberek az ő fiának tartanak, az a Mindenható Egyszülött Fia. És ő ezt a szédületes titkot soha senkinek el nem mondhatta. Sírba vitte titkát. A titkot hordó szívek pedig mindig csendesek.

De hát nem vagyunk-e mi keresztények, szintén titkot hordozó emberek? Hitünk tele van titokkal. Hogy érzékszerveink ellenére hisszük Jézus jelenlétét az Oltáriszentségben, kinek beszéljünk erről? Hogy a szenvedés közepette is bízunk a Gondviselésben, kinek magyarázzuk? Inkább diszkréten hallgatunk róla. De a titok magunkba zárása csendessé, hallgataggá tesz.

Karácsonyra ne harsánykodással, zajjal, tülekedéssel készüljünk, hanem belső elcsendesedéssel. Istennel is csak a csendben találkozhatunk. Gondoljunk csak Illésre. Viharban, földrengésben, tűzvészben hiába kereste az Urat. Az enyhe szellő suttogásában talált rá.

József neveli a Gyermeket, egy fedél alatt lakik az Istennel, ide a csend illik. A csendnek különböző formái vannak. Van teremtés előtti üres csend és van a temetőknek szomorú csendje. Más a bölcsen mosolygó öregek csendje és más a butáknak bamba hallgatása. Van a hallgatásnak vádoló csendje és a várakozásnak idegtépő csendje. A vasárnapok hangulata: az ünnepi csend, a jó lelkiismeretből pedig sugárzik a tiszta csend. Nos, József csendje az Isten jelenlétének, közelségének sarumegoldó tiszteletteljes csendje.

Amikor az erdőben sétálunk és a velünk tartó testvérünk is hasonló lelkülettel van jelen, nem az információáramlás van a középpontban, nem beszélgetünk, csak jelen vagyunk, milyen felemelő érzés az erdő hangjait figyelni: patak csobogását, madarak trillázását, levelek zizegését. Aki belsőleg értékes emberré akar válni, tanulja meg a tartalmas csendet!

Kinyilatkoztatást kap a megváltás beköszöntéséről. Az angyali híradásból megérti, hogy az emberiség évezredes vágya beteljesedett. Isten a világot az üdvösségre vezeti a Megváltó által, aki Máriának lesz a gyermeke. S ebben a fenséges tervben az Úr neki is méltó szerepet szán.

A zsidók nagyon naiv módon képzelték el a megváltást: eljön a nagy Király és felszabadítja őket a római uralom alól. Mindössze egy csata győzelmét várták tőle és a választott nép világuralmát. A Jézusban megvalósult megváltás ennél mérhetetlenül több. Ő az embert szabadítja meg a bűn rabságából és az egész történelmet irányítja be a végső cél felé.

Jaj, nehogy már mi is megelégedjünk karácsonyra valami silány értékkel! Egy feldíszített fenyőfával, szépen becsomagolt ajándékokkal, ünnepi, terített asztallal! Ne elégedjünk meg hamis üveggolyókkal, amikor Isten gyémántot kínál nekünk. Csak akkor nem csalódunk karácsonykor, ha se többel, se kevesebbel nem érjük be, mint magával az Isten Fiával, a betlehemi Kisdeddel.

Emmánuel megvalósulása.

Ez azt jelenti: akinek ő gondozója lesz, akit ő tanít az ácsmesterség fogásaira, az a mindenható Isten egyszülött Fia. Benne az Isten „velünk lesz”. Istentől többé nem üzenet érkezik az emberiséghez, hanem Ő maga jött el közénk. Jézus megtestesülésével az emberiség ügye végkép eldőlt. Mégpedig az ember javára. A Mennyei Atya „igent mondott” az emberi történelemre. Igazolta, hogy a földi életnek van értelme. József a kapott kinyilatkoztatásból megérti, hogy az Isten „velünk léte” megvalósult. Így lehet Jézus születésének ünnepe igazi örömünnep a mi számunkra is. A boldogság napja mindazok számára, akik hozzákötik életüket.

Az adventi koszorú negyedik gyertyája a hiteles karácsonyi készület alapelveit akarja lelkünkre kötni. A karácsony előtti tülekedésben, zajban őrizzük meg a benső csendet. Az ajándékok tömkelege el ne nyomja az egyetlen, igazi nagy ajándékra, Jézus születésére való figyelést. Ne hamis illúziót kergessünk, mesterségesen felfokozott hangulatot, hanem a betlehemi kis Jézusban közénk jövő isteni Barátot! Ámen

2022. december 9., péntek

Advent 3. vasárnapja

 Advent 3. vasárnapja

Bevezetés

„Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van.” A bevezető ének szavai ezek: ismerje meg emberszerető jóságotokat mindenki.

Advent mai, harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja. Örömünknek oka, amint hallottuk az, hogy az Úr közel van. Az Úr mindig közel van, különösen is az adventi időben. Szentírási szavakkal, azokhoz, akik segítségül hívják az ő nevét. Ezzel a tudattal éljük e mi életünket, ezzel készülünk e mi karácsonyra? Úgy élünk e, hogy környezetünkben mindenki észreveszi a mi emberszerető jóságunkat? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei, add, hogy mi is úgy sóvárogjunk közeli eljöveteled után. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Add, hogy útegyengetéssel, bűnbánattal és imával készüljünk eljöveteledre. Krisztus, kegyelmezz

Jézus Krisztus! Add kegyelmedet, hogy még buzgóbban készüljünk megtestesülésed szent titkának méltó megünneplésére. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakasz szerint, mai kifejezést használva, igazoltatás történt. Nem rendőrök, hanem a zsidó nép vezetői igazoltatják Keresztelő Jánost. A vallás és a szertartások igaz gyakorlásának a papok és leviták voltak az őrei. Valószínűleg hivatalosan küldték ki őket Jánoshoz, Zakariás fiához, hogy vizsgálják meg személyét és különleges működését a pusztában. A vizsgálódó kérdések középpontjában ez állt: „Ki vagy te?” „Miért keresztelsz?” „Mit mondasz önmagadról?”

Az ezekre adott rövid válaszai után mondja ki a lényegest: „A pusztában kiáltó hangja vagyok, egyengessétek az Úr útját!”

E válasza prófétai jövendölésre utaló s egészen különös. Egészen szokatlan küldetéstudata van nem csak neki, de népének is, amely azt vallja magáról, hogy az élő Isten szövetséget kötött velük.

A kor hangulatára jellemző, hogy Isten valamilyen megjelenését várták körükben, amely szabadulást hoz számukra. Arról azonban az emberek nem sokat tudtak, hogy hogyan fog ez megvalósulni.

Azt sem tudták maguknak megfogalmazni, hogy az életükkel kapcsolatos elégedetlenségüknek mi az igazi oka. A zsidó népnek nagy szenvedést okozott, hogy elvesztették nemzeti önállóságukat, országuk a Római Birodalom egyik tartománya lett. Ezért Istentől elsősorban nemzeti önállóságuk visszaállítását remélték.

Ezért amikor a Jeruzsálemből érkezett papok, igazoltatják Keresztelőt, amikor felteszik neki a kérdést: „Ki vagy te?”, először is azt a feltételezést utasítja el, hogy ő a Messiás, tehát, hogy ő hozna a választott nép számára szabadulást.

Akik ugyanis ezt a kérdést intézték hozzá, hallották őt Isten hírnökeként beszélni, aki bűnbánatra szólítja fel az embereket. Látták, hogy a lélek tisztulása után vágyakozókat bemeríti a Jordán folyó vizébe, és sokat beszél Isten eljövendő országáról. Ezért gondoltak arra, hogy ő lehet a Messiás, a Szabadító, a Megváltó.

János azonban elutasítja a feltételezést.  „Nem én vagyok a Messiás.”

A válasz nem elégíti ki a kérdezőket, így tovább érdeklődnek. „Ki vagy te tehát?” A válasz egészen különleges. Ő a pusztában kiáltó szó, akinek az a feladata, hogy előkészítse a Megváltó eljövetelét.

Keresztelő Szent János tehát az Úr pusztában kiáltó szavának, az Úr szócsövének tekintette magát. Tanúságot tett Jézus Krisztusról. Tudta, hogy Jézus az Isten Báránya, aki Istentől jött, hogy elvegye a világ bűneit. Életével bizonyította, hogy Krisztus a Messiás. János nem „széltől lengetett nádszál volt”, aki mindenféle politikai, vallási elitnek akart megfelelni, csakis egyedül Istennek.

De elmondható ez rólunk is? Az természetesen kicsit furcsa lenne, ha szüntelenül azt bizonygatnánk, hogy Isten hangja és szócsöve vagyunk. Magatartásunk viszont el kell, hogy elárulja azt, hogy ki és mi mozgatja tetteinket, amikor nem a kisebb ellenállás felé hajlunk, nem a nagyobbnak látszó ellenoldal kénye-kedve szerint hajladozunk, mert esetleg most előnyösebbnek tűnik a gender ideológiát elfogadni, vagy a nyugati maszlag vallás- és emberellenes nézeteit magunkénak vallani.

S nem arról-e, hogy már az identitás nélküli embertípust tükrözi?

Napjaink „új hatalmasai” helyrehozhatatlanul meg akarják semmisíteni az emberek identitását, e cél érdekében akarják megsemmisíteni a családot, Egyházat. Ezek hiányában ugyanis senki nem képes megvédeni az érdekeit, így könnyebben alávethető és kifosztható.

Megkeresztelkedésünk alkalmával mi nem identitás nélküliekké, hanem keresztényekké, az Úr előfutáraivá lettünk. De sajnos ez alig látszik meg rajtunk, s életünkön. Mi is többnyire csak önmagunkkal törődünk. De legyen ezentúl másképp! Pedig senki sem élhet csak önmagának egy olyan emberi közösségben, amelyben oly sok a bajbajutott ember.

Nem kell ahhoz különleges, hatodik érzékszerv, hogy meghalljuk a ma magyar földön leadott SOS jeleket. Miként a tengeren minden SOS jelet hallónak kötelessége segítségére sietni a bajbajutottaknak, ugyanígy kötelessége minden kereszténynek, nekünk is, segítséget nyújtani a bajbajutott, tévelygő embertársainknak.

Krisztus nem azt kérdezi majd az ítélet napján, hogy milyen vallásúak voltunk, hanem, hogy szerettünk-e? Segítettünk-e a bajbajutottaknak? Segítettük-e a tévelygőket, a homályban, a sötétben botorkálókat is eljuttatni a fényre, az igazságra. Hogy milyen útkészítők, milyen előhírnökök voltunk kortársaink számára.

Miként Keresztelő Szent János élete, úgy a mi életünk is legyen Krisztusra mutató! Legyünk előhírnökei annak a Jézus Krisztusnak, aki örömhírt, békességet hoz minden jóakaratú embernek.

Ámen.

2022. december 2., péntek

Ádvent 2. vasárnapja

 Ádvent 2. vasárnapja

Bevezetés 

Advent második vasárnapjának üzenete így hangzik: Jön az Isten országa!

Isten országa megérkezett, amikor közöttünk járt az emberré lett Fiú Isten.

Megvalósul Isten országa az Egyházban, ahol Isten szavát hirdetik és kiosztják szentségeit. Isten országát készítjük elő lelkünkben a bűnbánat által.

E szentmise kezdetén is vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy az égi király bevonulhasson szívünkbe. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Nyissuk ki a szívünket. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Tartsunk, bűnbánatot Krisztus irgalmazz!

Urunk Jézus! Tiszta lélekkel vonuljunk a szentáldozáshoz. Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.” (Jn 1, 6-7)

Ő az Ószövetség utolsó nagy prófétája. Kötőjel a múlt és a jelen között.

Az ókorban írt evangéliumot kell élnünk és hirdetnünk ha a világ meg is őrül körülöttünk.

Az egyháznak az a hivatása, hogy ma is, mint mindig történelme folyamán alkalmazkodjék kora emberéhez. Szentírást olvashasson. Törekedjünk arra, hogy mában élő, ma emberéhez szólni tudó keresztények legyünk.

Keresztelő Szent János is „azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról”. Hogy Jézus Krisztus a Világ Világossága. És azt is, hogy Keresztelő a „világosság tanúja”.

A görög nyelvben, a tanút „mártírosnak” mondják. Igazából, mai értelemben véve a szót, János Jézus első mártírja is.

János evangéliuma igen gyakran hangoztatja, hogy a világ elítéli Jézust. Értetlenül kérdezi: Kicsoda ő? János pedig tanúságot tesz róla. Nekünk is fontos kötelességünk: tanúságot tenni a Világ Világosságáról. De milyen a mi tanúságtételünk? Erőtlen és gyenge. Alig észrevehető.

„A zsidók papokat és levitákat küldtek Keresztelő Szent Jánoshoz Jeruzsálemből, s megkérdeztették: Ki vagy?” Ez a mondat el kell, hogy gondolkoztasson bennünket is. János ugyanis úgy élt, hogy kortársai nemcsak felfigyeltek rá, hanem a nép tódult utána. Kihívás volt. Vajon ránk felfigyelnek-e kortársaink? Igyekezzünk úgy élni, hogy felfigyeljenek ránk. Pozitív értelemben, s csodálkozva kérdezzék, kik ők? S miért ilyenek ők?

János személye mögött, titokzatos módon, de mégis sokat sejtetően, ott rejtőzött a Jézusé is. Az embereket nem annyira az érdekelte, hogy kicsoda János, hanem az, hogy kicsoda Jézus?

 Ez velünk is így van. A gyakorló keresztényt állandó figyelemmel kíséri a világ. De csak azért, mert rajtunk át, Jézusra kíváncsiak az emberek. Ma a „ki vagy Te?” kérdésre, minden hívő  Jánosként kell, hogy válaszolja: „Én csak a pusztában kiáltó szó vagyok!” Mi felkiáltójelek vagyunk a jánosi mondat végén. Útkészítői Annak, aki „köztetek áll de, akit Ti nem ismertek.”

János itt olyasmit mond ki, amire nem, vagy csak nagyon ritkán gondolunk. Kicsit erőltettetnek is érezzük, és átvitt értelemben érthetőnek.

Jézus már közöttünk van, mint Kánában is, a fiatalok menyegzőjén. Ő a fiatalok öröme és szerelme. Ő a szegénység és éhínség leküzdéséért folytatott mozgalom. Ő az igazságos bérezésért történő harc és küzdelem. Ő az alacsony műveltségi szinten tartottak műveltségi szintjének emeléséért küzdők nemes törekvése. Ő az emberek egymás felé történő közeledése. Ő az emberek békés egymás melletti, egymásért való élése. Ő az, aki közénk jött, és közöttünk van, csak mi nem ismertük és nem ismerjük fel.

Vagy mégis? Komolyan vesszük, amit mondott: Éhes voltam és ennem adtatok, börtönben voltam, üldöztek, és ti kiszabadítottatok. Elismertétek emberi méltóságomat. Amikor az emberiségnek ekkora igazságérzete van, akkor maga Krisztus beszél belőlük és általuk, aki maga az igazság. Mi nem merjük így nézni a világot, s ezért nem vesszük észre a különböző dolgokban köztünk lévő Krisztust.

Azután meg még nehezen is értjük, mert olyan mentalításban élünk, amely még napjainkban is, naponta megalázza, megtiporja jogaiban az embereket.

Abban viszont nem kételkedhetünk, amit az Írásban olvashatunk, hogy: „Az, Akit ti nem ismertek, el fog jönni.”

Ennek ellenére, előbbieket figyelmen hagyva, sokszor keressük, őt úgy, mint aki a boldogság vagy karrier, vagy hatalom, vagy gazdagság. Nem találjuk, mert ezekben nincs ott a Krisztus. Ő a kicsinyek életében van jelen.

Ott van Jézus, ahol engedik megszületni a kicsinyeket. Ahol megvédik a szegényt, a jogfosztottat. Ahol nem restellik kimondani az igazságot, akkor sem, ha abból a kimondójának csak hátrány, esetenként elmarasztalás és üldözés származik.

Ott van Jézus a vértanú lelkű Mindszenty Bíborostól kezdődően, napjaink szókimondó igehirdető papjainkban. Ott, ahol ki merik mondani, hogy nem lehet az Egyházat a kiszorítani a társadalmi életből, hisz az a feladata, hogy szelídítse és nemesítse.

Mindezt Azért tesszük, Akinek növekednie kell, Akinek a saruszíját sem vagyunk méltók megoldani. Akinek eljövetelére készülünk, Akinek köztönk való jelenlétét hiteles és korszerű tanúságtételünkkel tudatosítjuk

Ámen.

2022. november 25., péntek

Advent 1. vasárnap

 Advent 1. vasárnap

Bevezetés 

Advent első vasárnapjával ma új egyházi év kezdődik. Advent, magyarul várakozást jelent. Tudjuk, hogy évezredek várakozása előzte meg Annak az eljövetelét, születését, Akire mi is várakozunk.

Advent nemcsak a múltra emlékezés, hanem a jelenre való odafigyelés is, mert advent egyben új kezdetet, új lendületet is ad nekünk.

S míg karácsonyra várunk, Krisztus eszkatológikus eljövetelének a gondolata is felébred bennünk. És ha Krisztussal akarunk találkozni Karácsonykor, akkor Őt kell felfedeznünk másokban is, és szeretni és segíteni is őket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a próféták előre hirdették: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akire az isteni ígéretek sugallatára várakoztak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy eljöveteledre virrasztva és imádkozva várakozzunk: Uram, irgalmazz! 

Evangélium után 

Advent első vasárnapjával, az új egyházi év kezdetén, ne restelljük, ha felidéződnek korábbi, gyermekkori adventjeinknek szép emlékei. Ne restelljük, ha az advent olyan érzelmeket és reményeket ébreszt fel bennünk, amelyeket már alig veszünk észre, amelyek lassan a tudat alá merülnek. A jelen, amelyben élünk ugyanis elég borús és kilátástalannak tűnő. Hogy szabaduljunk a jelen nyomasztó súlyától, szoktunk múltba menekülni, vagy optimistán a jövőbe nézni.

Az advent nemcsak múltba nézést idéz, hanem jövő felé mutat. A történelem még nem fejeződött be. Nem minden marad úgy, ahogy jelenleg van. A bebetonozások sem szoktak mindig sikerülni, s főleg nem örökkétartók lenni.

Valami új áll még előttünk! Reményeink szerint, előttünk, magyarok előtt is! Ezek szerint, meneküljünk a (há)borús jelenből egy szebb jövő világába?

Urunk Jézus Krisztus nem azt parancsolja, hogy meneküljünk! Sem azt, hogy a szebb jövőről álmodozzunk. Azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk azon, hogy jobb legyen a jelen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék!

Fel kell készíteni magunkat a sokféle értelmű Úrjövetelre. Mert Ő eljön, abban az órában, amelyikben nem is gondoljuk. Hogyan is mondta a költő 

„Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.” 

(Ady Endre: Az Úr érkezése részlet)

Az Úr érkezésére való várás, a Krisztus-jövetelére való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és jövőnkért!

Krisztus napjára várni, virrasztva várni, nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom életének alakításából és nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt.

Mindnyájunknak tennünk kell és nem is akármit, s akármennyit.  Mindnyájunknak megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk telhetőleg a legjobban!

Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, egyre hitelesebb, honfitársaikat szerető vezetői legyenek e népnek.

Az ima éppoly szükséges, mint a virrasztás! Sajnos a mai ember nem, vagy alig imádkozik. Nem imádja Istent. A tengerentúli hatalom vezetője a hálaadás napján ki sem ejti nevét. Az ember annál inkább imád sok minden mást. Imádja a nagyszerű haladást, meghökkentően csodálatos technikát! A modern, mindentudó számítástechnikát, mikroprocesszorok világát, a műsorszóró műholdrendszert. Imádja az egyre kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő autót. Sokak vasárnapi istentisztelete az autómosás.

Csak a végtelen és mindenható Istent nem, és előtte nem akar letérdelni az ember. Azt hiszi elég önmagának. Pedig a bölcs Szent XXIII. János pápa szerint a térdelő ember, az imádkozó ember sokkal nagyobb, a világ valamennyi teremtményénél, mert a végtelen hatalmú, teremtő és gondviselő Isten kezébe kapaszkodik.

A Zsinat óta divatos lett a „dialógus”, a párbeszéd kifejezés. Párbeszédet folytatunk az elszakadt keresztény testvéreinkkel, párbeszédet folytatunk a nem keresztényekkel, az iszlámmal, a buddhizmussal, párbeszédet folytatunk a nemhívőkkel.

De jaj! Miért nem folytatunk dialógust, párbeszédet a jó Istennel? Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül, hétköznaponként folytatunk-e párbeszédet a jó Istennel? Imádkozunk-e?

Az igazhitű mohamedán naponként ötször teríti földre imaszőnyegét és ötször imádkozik.

És az igazhitű keresztény hányszor imádkozik naponta? Ha ő is többször borulna le, többször imádkozna, akkor szebb lenne e világ, az Úrjövetel várása, szebb lenne a karácsonya.

Ma belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise olvasmányában. „Itt az idő, hogy fölébredjünk álmunkból!” Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.

Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.

Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt őszinte szívvel: Maranatha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk örökre.

Ámen.

2022. november 18., péntek

Krisztus Király vasárnapja

 Krisztus Király vasárnapja 

Bevezetés

Ma az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Királyt ünnepeljük.

Krisztus a király! Mit mond egy mai gyereknek vagy fiatalnak ez a kijelentés? A gyermek valószínűleg mesehősre gondol, amikor a „király” szót hallja. Persze nehézségek vannak az „úr” szó jelentésével is, ha azzal akarnák helyettesíteni a „királyt”. Az „úr” manapság udvarias megszólítási formává lett, iskolás értelemben pedig az „úr” fogalom a szegény emberek elnyomóit idézi a történelem mélyéből. Jézus egyikhez sem hasonlít.

A nehézségek ellenére sem kell félnünk ettől a kifejezéstől, hogy „Krisztus a király”. Ő maga mondotta. De rögtön hozzá tette: „Az én országom nem innen való” - mondta Pilátusnak.

Csak az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva járhatunk a krisztusi úton, lehetünk méltó szolgái Krisztus Királynak. Kérdezzük meg magunktól: Mi ezen az úton járunk-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Evangélium után

Őt nem a koronázási ékszerek: a korona, jogar, palást teszik királlyá, hanem személyiségének uralkodó vonásai. A mai ünnep három olvasmánya három oldalról közelíti meg Krisztust, a királyt. Az ószövetségi olvasmány bemutatja, mint

Pásztor-királyt

Ősatyja, Dávid király, már előképben sejtette ezt a vonást. Őt az úr a legelőről, a juhok mellől hívta el. Azt a feladatot bízta rá, hogy védje meg a filiszteusoktól a választott népet, egyesítse a törzseket és táplálja szellemi táplálékkal. Dávid, a pásztor-király előképe volt Krisztus Királynak. Ő is szelíd módszerrel vezette népét. A gyengét megerősítette, az eltévedtet visszavezette, a sebesültet bekötözte, a hűségesnek gondját viselte. Krisztus királyságának emberi oldalát mutatja be, hogy Ő pásztorkirály, aki utánunk jön, gondoskodik rólunk. Nem ír le bennünket, akkor sem, ha elkódorogtunk mellőle.

A kozmosz királya

Sokszor olvastuk már a Kolosszei levél Krisztus himnuszát. Legtöbbször azonban átfutottunk rajta. Nem mélyedtünk el a szöveg fantasztikus mélységében. Szent Pál ebben a levélben fejti ki Krisztus kozmikus királyságát. Ő az egész világegyetem királya: „Az Atya általa, érte és benne teremtette a mindenséget…” Hogyan kell ezt értenünk? Egy csepp dogmatika: Az Atya megismerve saját magát, öröktől fogva szüli a maga képét, a Fiút. Ugyanebben a megismerésben tudja azt is, hogy kifelé hogyan válik tökéletessége utánozhatóvá.

Ennek a megismerésnek alapján teremti meg Jézus Krisztus emberségét. Jézus emberségének megteremtésével válik csak nyilvánvalóvá, hogy teremtés egyáltalán lehetséges. Vagyis, hogy Isten tökéletessége egyáltalán kifejezhető-e teremtményi síkon. A Názáreti Jézus emberi alakjában a végtelen Isten véges vetülete.

A moziban a vetítőgépből árad a színeknek, a fénynek, a mozgásnak a gazdagsága. Amíg csak a sugárzást látjuk, nem biztos, hogy ez síkban felfogható képpé össze tud állni. Ha eléje teszünk egy fehér vásznat, akkor derül ki, hogy síkban is visszaadható mozgás formájában a gépből sugárzó kép.

Mármost, ha egyszer lehetséges volt Istennek kimondani magát az emberi valóságban, Krisztus emberségében, ebből következik, hogy a többi ember teremtése is lehetséges és hogy minden ember Isten képe lesz. A megvalósítás rendjében a sorrend: az anyagvilág, az ember, végül Krisztus emberségének teremtése. A szándék rendjében ez fordított.

Az ember teremtésének magyarázatát tehát Krisztusban kapjuk meg. Ő, az elsőszülött, nem maradhatott testvérek nélkül. Neki szüksége volt azokra, akikkel megoszthatja istenfiúi örökségét. Ezt akarja kifejezni Szent Pál: „Az Atya mindent általa és érte teremtett.” (Kol 1,15)

Az ember tehát Krisztus megtestesülésében találja meg létének végső értelmét. Így Krisztus az egész emberiség, sőt az egész anyagi világnak középpontja és Királya!

A keresztrefeszített király

A tanítványok Krisztustól azt kérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Jézus azonban elutasította a földi királyságot. A kereszten viszont királyként viselkedett. A halál utáni ország királyaként a jobb latornak megígérte: „Még ma velem leszel a mennyek országában!”

A keresztrefeszítés jelenete ezért nem véletlen került a mai mise szövegébe. Az Egyház rá akar mutatni, hogy Krisztus az örök élet Királya.

Az Egyház sokféle Krisztusábrázolást ismer. A liturgia is sokféle Krisztus alakot állít elénk. A teológia is felsorolja a Krisztus-modelleket. A képzőművészet számtalan formában ábrázolja Krisztust. De mindezek fölött legdöntőbb a saját Krisztus-képünk. Az evangéliumokból és elmélkedéseinkből alakítsuk ki magunk Krisztusát. Ezt a hiteles Krisztust kövessük, és térden állva, hosszan felnézve arcára engedjük, hogy rabul ejtse szívünket.

Thorwaldsen Krisztus szoba áll Koppenhága egyik templomában. Egy turista, csalódással nézte a szobrot. A templom őre figyelmeztette: „Térdeljen csak le, úgy nézzen fel Krisztus arcára!” Így már észrevette lenyűgöző szépségét.

Térdeljünk le mi is sokszor Krisztus elé. Nézzünk elmélyülten az arcára. A hiteles krisztus-arcon felfedezzük az emberi vonásokat: a Pásztor Királyt, az isteni vonásokat: a Mindenség Királyát és a szenvedő ember végső reménységét: a keresztrefeszített Királyt. Belefeledkezve szépségébe mondjuk, énekeljük: „A világnak Krisztus kell, a világnak kellesz te is, mivel te Krisztushoz tartozol!”

Ámen.