2021. december 4., szombat

Advent 2. vasárnap.2021

 Advent 2. vasárnap.2021 

Bevezetés

A mai, advent 2. vasárnapjának evangéliumában, az Úr útja nagy előkészítőjének, Izaiás prófétától vett szavai: Készítsétek az Úr útjait! ma nekünk szólnak. De, az Úr várásának idején, hogyan állunk mi az útkészítéssel? Az erkölcsi értelemben vett dombok elhordásával, és a völgyek feltöltöltésével?  Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirie litánia

Jézus Krisztus! Te vagy az Út, Igazság és Élet! Mutasd meg nekünk az Atyához vezető utat! Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te vagy az Igazság! Add meg nekünk, hogy mindig az örök igazságok felé vezető úton járjunk! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te vagy az Élet! Aki azért jöttél, hogy bőségesebb életünk legyen. Részesíts bennünket ebből a bőségesebb életből! Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Lukács evangélista, aki művelt olvasóknak szánta műveit, a mai evangéliumi szakasz első mondataival azt bizonyítja olvasóinak, hogy Jézus és Előhírnöke: Keresztelő Szent János nem mitikus alakok, hanem történelmi személyek, akiknek életéhez jól ismert uralkodók nevei és meghatározott földrajzi helyek kapcsolódnak.

Tibériusz császár idejében léptek a nyilvánosság elé. Jánosnak Jézusra mutató és bűnbánatra felszólító szavai a császár uralkodásának 15. évében hangzottak el, a 28-29-ben időszámításunk kezdete után, amely-nek Jézus születése a kiindulópontja.

Tibériusz után olyan neveket sorol fel a szöveg, akik fontos személyek voltak abban a korban. Közöttük osztották fel a rettegett Nagy Heródes országát.

Jeruzsálem és Júdea közvetlen ura Poncius Pilátus volt, a római császár helytartója. Ő ítélte Jézust kereszthalálra.

Galileának Nagy Heródes fia Heródes Antipasz volt az uralkodója. Ő fejeztette le Keresztelő Szent Jánost.

Fülöp, Heródes másik fia, a Genezáreti tótól Keletre és észak-keletre elterülő Itureának és Tra-chonitisznek, a mai Jordánia és Szíria egy részének volt az uralkodója, fejedelme. Jézus majd az ő területén, Cézárea Filippi környékén mondja el nevezetes szavait Péternek: "Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat."

Lizaniász pedig Abileának, a mai Libanonnak és Nyugat-Szíriának az ura. Az ő országának területén található Damaszkusz, ahová majd Saul, a későbbi Pál tart azzal a céllal, hogy ott megszervezze a keresztények üldözését.

A jeruzsálemi templomnak Kaifás volt a főpapja, azonban az előző főpapnak, Annásnak még nagy volt a befolyása. Mindketten kortársai voltak Jézus nyilvános működésének és döntő szerepet játszottak Jézus halálra ítélésében.

Ebben az időben élt Zakariás fia: János, Jézus előhírnöke, aki bűnbánatra és Istenhez térésre szólította fel az embereket.

Keresztelő János azon szavai, amelyekkel Izaiás prófétát idézi: Készüljetek az Úr fogadására, a hegyeket, halmokat hordjátok el, a völgyeket töltsétek fel, mindenkor az e szavakat hallók felé, ma felénk hangzanak, s bennünket késztetnek cselekvésre, útépítésre.

Ismeretes, hogy milyen óriási energia-befektetés tapasztalható a falvakat, városokat, kontinenseket összekötő utak tengeri alagutak építésekor, Úgy elnézegettem ennek a több utcát, utat összekötő szép kis köröndnek a kialakításakor, a szinte teljesen automatikus működő hatalmas gépóriásokat. Ugyanakkor, lehet, hogy groteszk az összehasonlítás, de átvitt értelemben mily csekély energia-be-fektetés, azon utak építésekor, amelyek az egyes embereket kötik össze emberrel, Istennel, s amelyeken az Úr Isten akar eljönni az egyes emberekhez.

Sokan nem is gondolnak az ilyen utak építésére. Sőt, ha rajtuk múlna, minden, embert Istennel összekötő utat, mint idejétmúltat, korszerűtlent, elavultat kiiktatnák az életből, mint ahogyan teszik azt a vasútvonalainkkal, de a többi nagy ellátó rendszerünkkel is, amikben valamikor élenjárók voltunk, európai hírű iskola, s egészségügyi rendszerünkkel is. Ma nem építés, hanem leépítés folyik.

De ezekért, mi is felelősek vagyunk. A közénk, magyarok közé jönni akaró Úrnak az útját, hogyan készítjük. Az erkölcsi, s lelki értelemben vett hegyeket és halmokat megkezdtük-e már elhordani? S a völgyeket, a szinte ijesztő mélységű völgyeket megkezdtük-e már feltölteni? A görbe utak helyett egyenes utakon járunk-e már?

A kezünkbe vett elektronikus eszközöktől elvárjuk, hogy hibátlanul működjenek, mi, azokat használók pedig,igen sok hibával éljük életünket. Hibát hibára, mulasztást mulasztásra halmozunk nap, mint nap.

De, ha tudnánk, hogy ez az advent számunkra az utolsó alkalom, az utolsó lehetőség, minden bizonnyal más lenne az erő és a figyelem összjátéka Pedig sokszor elhangzott már életünkben az apostoli buzdítás: most van itt az alkalmas idő, most virradt ránk az üdvösség napja.

Érdekes, hogy a legtöbb hívőben nem talál visszhangra ez a szentírási szöveg. Az üdvösséget mint a földi élete jutalmaként az örökéletben gondolja elérni. Pedig mindig az a pillanat az üdvösség napja, amelyben élünk, most ez az advent, most ez a nap, most ez a vasárnap.

Most kell elkészíteni a Messiás eljöveteléhez az utat. Nem könnyű feladat. Nem könnyű az ellentétes, önző emberi érdekek összeegyeztetése, ellentétek áthidalása, gyűlölködések megszüntetése, a jóakarat elmélyítése, lelkünk alázatos formálása. Emberekre követ nem dobni, kezet nem emelni, hanem emberek felé kezet nyújtani. Nem könnyű feladat!

Minden ünnep, különösen a karácsony nemcsak egyéni, hanem közösségi ünnep is. Oda kell figyelni a mellettünk élőkre is, s valamennyi embertestvérünkre, különösen is azokra, akikre senki sem figyel oda. De a karácsonyt egyszerűen csak greeting’s saisonnak tekintőkre is. Hogy mindannyian együtt ünnepelhessük az Örök Ige közénk való eljövetelét.

Ámen

2021. november 27., szombat

Advent 1. vasárnapja 2021

 Advent 1. vasárnapja 2021

Bevezetés

A mai nappal új egyházi évet kezdünk és belépünk az advent karácsonyra, Jézusra váró időszakába. Eszünkbe jutnak gyermekkori adventi szokásaink, az idősebbekébe a betlehemezés, a szentcsaládvárás, a hajnali mise, a roráté. A közterületeket karácsonyi díszekkel ékesített fenyőfák!

Mára mindez megfosztva már keresztény tartalmától, s megtöltve pogánnyal, sok helyen, a közterületeken, s áruházak kirakataiban.

S marad mindebből a templomokban a hajnali mise, a zöld adventi koszorú, a Krisztusra, a világ világosságára emlékeztető 4 gyertyával.

A fényt árasztó gyertyák egyben az emberi sorsot is példázzák. Arra is figyelmeztetnek, hogy mi is égünk és elégünk egyszer. A kérdés csak az, hogy hol és hogyan, kiért és miért ég életünk? Krisztusra várakozva, s a vele való találkozásra készülve? Vagy valami másért? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Akit megígért a mennyei Atya, mint a világ Megváltóját: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akit sóvárogva vártak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Aki eljöttél, hogy meggyógyítsad az eredeti bűn sebeit: Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

Ma, advent első vasárnapján belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise olvasmányában. "Itt az óra, hogy felébredjünk álmainkból!" Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.

Mi tagadás, de el kell ismernünk, hogy a küzdő egyház kebelén belül megtaláljuk az úgynevezett alvó egyházat is. Ki ne tudna alvó keresztényekről, akik fölhagytak vallásuk gyakorlásával és elkerülik a templomot?

Közöttünk is vannak talán, akik hosszú éveken át a dolcse niente fare, az "édes semmittevés " párnáján alszanak, és nem vállalják a keresztény élet küzdelmeit. Csak ritkán járnak templomba. Olykor-olykor eljönnek a templomba, egy kis templomi hangulatért, a feltámadási körmenetre, a karácsonyi éjféli szentmisére, a gyermekkori karácsonyok hangulatának idézése végett.

Ám mielőtt kidörzsölnék szemükből az álmot, ismét elalszanak. Kereszténységük, de talán a miénk is, sokszor se hideg, se meleg, megalkuvó, langyos hőmérsékleten tengődik. Őrlángon ég.

Elég általános tapasztalat, hogy korunkat többek között a vallásos hit, illetve a hit gyakorlásának a meggyengülése jellemzi. Meghalt az Isten, kiáltozták sokan még pár évvel ez előtt is. De nem az Isten halt meg, hanem e mondatot kitaláló divatos filozófia.

A modern embert ismét elfogta az egykori bábeli toronyépítők nagyravágyása. Építsünk fel egy új világot a saját erőnkből, saját terveink szerint. Építsük fel a Mammon imádására épülő globalizált világot.

Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy mily könnyedén és mily sokan adják fel keresztény és nemzeti identitástudatukat. Mily könnyedén eresztik el fülük mellett a krisztusi szavakat: Virrasszatok! Józanok legyetek és éberek!

Ám a toronyépítés, az Isten nélküli világ fölépítése nem megy zavartalanul. Mindenki a saját érdekeinek a nyelvét beszéli. Megtagadja az isteni törvényeket, kiselejtezi a néki nem tetsző parancsokat és még csodálkozik, azon hogy modern világunkban egyre nő a bűn vízözöne. A tapasztalat ugyanis arra tanít, hogy az evangélium megtagadása a sírásója a békés, rendezett földi életünknek.

Éppen ezért a bűn elleni küzdelem közös nagy ügye és feladata az emberiségnek. Vessük el hát a sötétség tetteit! Olyan forradalom ez, amelynek a szívünkben, belső világunkban kell végbe mennie. Nélküle nem várható igazi változás, javulás az egyes ember, hazánk, de az emberiség életében sem.

Hogy azonban helyesen lássuk a tényeket és magunkat, világosságra van szükségünk. Ezért az Egyház Krisztusra, a Világ Világosságára irányítja tekintetünket. Meg kell nyitnunk lelkünk sötétkamráját, hogy beragyoghassa Krisztus világossága. Egyedül neki van hatalma arra, hogy életünk fényérzékeny lapjára rárajzolja az Istennek tetsző ember-arcot.

Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.

Tanításából, élete példájából, századokon átlátó tekintetéből, szívének kohójából annyi fény, annyi meleg áramlik felénk, ami elől balgaság lenne elzárkóznunk. Ne elzárkózni akarjunk hát előle, hanem tiszta szívvel forduljunk feléje.

Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt: Maran atha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk örökre.

Ámen

2021. november 20., szombat

Krisztus, a mindenség királya


Krisztus, a mindenség királya


Bevezetés

Ma, az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Király előtt hódolunk. A huszadik század elején, amikor a nemzetek kezdtek elpártolni Krisztustól, amikor a népek kezdték el kiáltani a Krisztus-korabeli zsidóság szavaival: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk. Nem akarjuk, hogy a názáreti ács fia legyen a mi királyunk és vezérünk. XI. Pius pápa rendelte el 1925-ben, hogy az egész katolikus világegyházban legyen kiemelt ünnepe Krisztus Királynak. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezése szerint, az egyházi év utolsó vasárnapján.


Kirié litánia

Jézus Krisztus! Te vagy az Igazság és Igazságosság királya. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te vagy az irgalom és jóság királya! Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te vagy a Szeretet és Békesség királya! Uram, irgalmazz!


Evangélium után

Ellentmondásosnak tűnik, hogy Krisztus a világmindenség királya, hiszen az evangéliumokból úgy ismertük meg Jézust, mint aki soha nem törekedett hatalomra. Napjainkban sokaknak amúgy is idegen ez, hiszen könnyebb Jézust testvérünknek érezni, velünk egyenrangúnak, mintsem Istenfiának, aki akkor nevez barátainak bennünket, amennyiben megtesszük, amit parancsol nekünk (Jn 15,14).

Élete során Krisztus kerüli azt, hogy királynak tekintsék. Nem szereti a Messiás megszólítást, mert politikai tartalommal társul. A csodálatos kenyérszaporítás után az őt királlyá tenni akaró tömeg elől elmenekül. Amikor csodát tesz, vagy gyógyít, megtiltja, hogy beszéljenek róla. Kerüli mindazt, ami miatt félreértelmezhetnék királyságát.

Egyetlen egyszer engedi meg, hogy királyként tiszteljék: a Jeruzsálembe való virágvasárnapi bevonuláskor, amelyre már rávetette árnyékát a közelgő szenvedése. Nyíltan pedig Pilátus előtt vallja meg: „király vagyok”; amikor a halálos ítélet küszöbén áll. Nem tiltakozik, hogy a keresztre ráírják, hogy „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. A kereszten engedi meg, hogy királynak nevezzék – amikor semmi félreértés nem eshet már.

A főtanács kereszt alatt álló tagjai bizonyára nem is veszik észre, hogy nem csak elismerik Jézus hatalmát, amikor gúnyolódnak vele („másokat megszabadított”), hanem még azt is, hogy – velük ellentétben – hatalmát mindig a nép javára fordította, és nem önző módon a maga javára, még földi életének utolsó perceiben sem. A kereszten is hatalmát gyakorló királyként válaszol a jobb lator kérésére: „Még ma velem leszel országomban”!

Döbbenetes. Egy gonosztevő s bűnöző: a jobb lator. Abban a rettenetes órában, amikor ellenségei diadalmaskodnak, tanítványai hitüket vesztik, megszólal, a bűnösségét beismerő, s megvalló és megváltozó gonosztevő.

Abból a néhány szóból, amit Jézus a kereszten mondott, Jézusnak abból a nemes magatartásából, amelyet pokoli kínjai közepette tanúsított, megszületik a hit, s fölismeri Jézusban a Messiást, és győztest lát a legyőzöttben.

Olyan hitvallással fordul Jézus felé, amellyel a körülöttük kiabáló, gúnyolódó emberek megtagadnak tőle. Nyomorúságos életének a végén, gyötrelmes szenvedéseiben, amikor az igazság fénye világít szívébe, reményteli kéréssel fordul Jézushoz: "Emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel!"

S a haldokló Király, aki a kereszten teljesen tehetetlennek látszik, olyant tesz, amit a földön egyetlen király sem tud megtenni. A halál közelében örökéletet, létének beteljesedését ígéri annak, akinek élete itt a kereszten szégyenletes halállal fejeződik be. "Még ma velem leszel a paradicsomban!"

Mily csodálatos Isten irgalma! A halál kapujában is alkalmat ad a megtérésre.

Oh, bárcsak minden emberhez, honfitársunkhoz eljutna ez a krisztusi örömhír, és Krisztushoz térnének. Krisztus az a király, akit meg-rugdaltak, keresztre szögeztek, egykor és ma is, világszerte e világban. Ő nem száll le szent keresztjéről, Ő ott hal meg értünk ég és föld között, mert a keresztáldozata a világ végéig tart. 

Ő király, nem a keresztje dacára, hanem épp általa: a "sokakért", minden alattvalójáért kiontott vére árán.

Éljünk méltón tanításához, hogy végóránkon, nekünk, bűneinket elhagyóknak, és irgalmasságot kérőknek is azt mondhassa majd, amit a jobb latornak mondott: „ma velem leszel a paradicsomban.”

Ámen

2021. október 30., szombat

31 évközi vasárnap. 2021

 31 évközi vasárnap. 2021 

Bevezetés

A mai evangéliumi szakaszban Jézus kimondja, hogy a szeretet főparancsán nyugszik minden törvény. A szeretet főparancsában ugyanis szorosan össze van kötve az isten- és emberszeretet. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Ősi igazságként hangsúlyozzák a lelki írók, hogy ha úgy érzed, hogy nem megfelelő benned az emberszeretet, akkor szeresd jobban az Istent, s az embereket is jobban fogod szeretni, s fordítva; ha nem elég erős benned az istenszeretet, szeresd jobban az embereket, s az Istent is jobban fogod szeretni.

Életünkben hogy érvényesül a főparancs? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket.

 Kirié litánia

Urunk! Te vagy maga a Szeretet. Bocsásd meg, hogy mi mégsem szeretünk Téged teljes szívünkkel. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem úgy szeretjük felebarátjainkat, amint azt nékünk parancsoltad. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Add, hogy önszeretetünk valóban mércéje legyen felebaráti szeretetünknek. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

„Mester, melyik a főparancs a törvényben?”

Ma nem főparancsról beszélnek a mai írástudók, hanem a legfontosabb törvényről. „Melyik a legfontosabb törvény?” És erre a válaszuk: a demokrácia.

A hívek jól tudják, hogy mit jelent a magyar nyelvben is meghonosodott demokrácia. Azt, hogy a legfontosabb társadalmak, közösségek életében az, hogy a társadalmat érintő legfőbb kérdéseket közös döntés alapján szabályozzuk.

De az unos untalan hangoztatása miatt a fogalom kiüresedik, és ellenkező tartalommal telítődik meg.

Ezt exportálva terjesztik ki hatalmukat, egyes államok más társadalmi berendezkedésű népek fölé, és hoznak létre a társadalmakban gyűlölködést, békétlenséget, és sok helyen még kisebb vagy nagyobb káoszt is.

Vajon ezek után van-e még értelme beszélni arról, amiről az evangélium beszél, a fő parancsolatról? Van! Sőt egyre sürgetőbb kötelesség!

Jézus ugyanis nem kicserélhető, politikai kurzusok által változtatható jelszavakat adott a hallgatóságának, hanem a két fontos, sőt a legfontosabb törvényt mondta ki az őt kérdezőknek.

A mai evangéliumi szakaszban a törvénytudó azért tesz fel az ószövetségi törvény törvényekkel kapcsolatos kérdést Jézusnak, hogy „próbára tegye”, azaz tőrbecsalja.

Jézus válasza teljesen világos.

Azelőtt is világos volt, de mostantól fogva örök időkre belevésődik az emberi tudatba. Ez a parancs nemcsak a legfontosabb, hanem magában foglalja az összes többi parancsot. Szeretet nélkül egyetlen parancsot sem tudunk igazán teljesíteni. A szeretet parancsa azonban magában foglalja az Isten iránti és a felebaráti szeretetet. Mindkettő az Ószövetségben fogalmazódott meg, ám időben távol, függetlenül egymástól. Jézus szavai és tettei egységbe foglalták azokat.

Sokakban merül fel a kérdés: lehet-e vezényszóra szeretni? Vajon nem fölösleges-e parancsba adni az embereknek, hogy szeressenek? Vajon melyik emberszív ne vágyakozna arra, hogy kiteljesedjék a szeretet tavaszában? Egyébként is a szeretet nem lehet parancs, nem lehet erőltetni.

Nos, ezek a vélemények a szeretet téves értelmezéséből származnak. Sokan, amikor szeretetről beszélnek vagy hallanak, elsősorban ösztönös vonzalmakra, érzelmekre gondolnak. Ám a szeretet nem csupán érzelem! Ha az lenne, akkor igen kevés embert tudnánk szeretni. Az emberi érzelmek világa hasonlít egy feneketlen tóhoz, amely ezer titkot zár magában. Vajon ki ismeri közülünk teljesen saját szívének ezer titokkal teli világát?

Mert nem ismerjük ez a magyarázata annak, hogy szívünk, érzelmeink fölött nem tudunk tökéletesen uralkodni. Csak igen óvatosan és fokozatosan lehet megváltoztatnunk érzelmeink irányát. Egyedül Isten ismeri szívünket, Isten ismeri egyes egyedül – mondja az Írás - a szíveket és veséket, és mert jól ismeri, hát azért parancsolja, hogy feléje fordítsuk életünket.

De feléje fordítjuk-e életünket? Törődünk-e az Istennel, való kapcsolatunkkal? - Reggel, felkeléskor minden eszünkbe jut. Csak az nem, hogy keresztet kellene vetni, és Istennek ajánlani napi gondjainkat. - Egész nap rengeteg aggodalom és gond gyötör, de Istentől elfelejtünk segítséget kérni. - Esténként elkészítjük magunkban a napi mérleget, csak Istennek felejtünk el a kapott jókért hálát mondani neki.

Úgy tűnik, hogy a ma emberének az életéből fokozatosan tűnik el az Isten, s szívéből kihal az Istenben való hit, kihal az Isten szeretete.

Nem csoda, ha egyre jobban kihal a felebarát szeretete is szívünkből. S helyét az egymás iránti közömbösség, a mérhetetlen gyűlölködés foglalja el a szívekben.

Valamikor az uralkodó ideoló-giának alapelve és gyakorlata volt a permanens forradalom fenntartása, a folyamatos gyűlöletkeltés. Amit utó-daik ma is folytatnak, sorvadó hatalmuk megtartása miatt.

A gyűlöletkeltéssel szembeni harcot nem szabad feladnunk.„Erőnk szerint küzdenünk kell mindig a legnemesebbekért!” De nem az ő módszereikkel, hanem a jézusi parancs, - szeresd felebarátodat, mint önmagadat, - szellemével, és gyakorlatával.

Volt idő, mikor odamutattak a keresztényekre, s azt mondták: Nézzétek, hogyan szeretik egymást! Ezen keresztények hitének volt toborzó ereje. Van-e a mi hitünknek toborzó ereje? Tegyünk meg mindent, hogy legyen!

Ámen

2021. október 23., szombat

30. évközi vasárnap

 30. évközi vasárnap 

Bevezetés

 „Jézus után kiáltott!”

Természetes, hogy született, vagy vakká lett emberekkel találkozunk, de mi lenne, ha mi lennénk egy közülük? 

Kirié litánia

Uram! Bocsásd meg, ha közömbösek vagyunk vak ember-társunkkal.

Ébressz együttérzést vak embertársainkkal!

Adj Uram segítőkészséget vak, vagy vakoskodó ember-társunkkal szemben.

Evangélium után

Talán szeretnénk többet tudni a jerikói koldusról, Bartimeuszról. Az evangélium azonban nincs te-kintettel kíváncsiságunkra. Nem be-szél a koldus elő- és utóéletéről. Csak a legfontosabbat közli, neve-zetesen azt, hogy Jézus után ki-áltott.

A történet azért is időszerű, mert mind a látással, mind pedig a gyógyulással korunk emberének is problémái vannak. Ma is sokan ülnek az útszélén, és nem látnak, nem látják az élet célját, értelmét, tétova lélekkel botorkálnak az élet útjain. És ami legszomorúbb: ők nem kiáltanak Jézus után.

Bartimeusz a megszámlál-hatatlanul sok éhező ember, aki ke-nyér és Isten után kiált.

Bartimeusz az elnyomottak és a kisemmizettek seregei, akik sza-badság és jólét után vágyakoznak.

Bartimeusz a kórházak, a be-tegágyak szenvedői, akik gyógyulá-sukban reménykednek.

Bartimeusz minden ember, aki a jóság, a szeretet melegéről álmo-dozik.

Bartimeusz a munkanélküliek egyre növekvő tömege, akik egy igazságos, együttérző társadalomban szeretnének élni.

Bartimeusz a szenvedély-betegek: alkoholisták és drogfo-gyasztók egyre növekvő serege, akik a kábulatban keresnek menedéket céltalan életük elviseléséhez.

Bartimeusz a sok-sok felnőtt és gyermek, akik nem tudják, hogy egyedül Jézus segíthetne rajtuk.

Annak ellenére, hogy magas szintre emelkedett tudományunk, és a tudás oly hatalommá lett, amelynek birtokában az ember uralkodik az őt körülvevő világ felett, Mert igaz, hogy a tudományok magas szintre emelkedtek, de  ezzel együtt oly magas szintre emelkedett, oly magas szintig eljutott a korrupció is, mint még sohasem. S annak ellenére, hogy azt hangoztatják, hogy a jogos és erkölcsös közül mindig a szigorúbbat kell választani, mégsem a szigorúbbat, mégsem az erkölcsöset választják A pénz bűvöletétében élő, vak világunk nem ott keresi a problémák megoldását, ahol, és nem abban, amiben kellene.

Nem követi a vak Bartimeusz példáját. S nem kiált Jézus után. A mai vakoskodó ember, zűrzavaros világunkban, nem jut el odáig, hogy Bartimeusszal kiáltsa: „Add Uram, hogy lássak!” És ha el is jutna eddig, nincsenek olyanok, akik, miként annak idején Bartimeuszt, úgy őket is, a mai Bar-timeuszokat is, odavezetnék Jézus-hoz.

Elkereszténytelenített, misszi-ós területté lett hazánk. A hívő keresztény életében is egyre hang-súlytalanabbá válik a mindennap imádkozott, Mennyei Atyához inté-zett kérésünk: „Jöjjön el a Te országod!” Hogy ez eljöjjön, ezért nem elegendő csak imádkoznunk, hanem tennünk, s cselekednünk kell!

Szomorúan kell megállapíta-nunk, hogy a legtöbb keresztény életében elhalványult az apostol-kodás  gondolata. Ezért tekinti egyik fő feladatának a Bíboros a hazai, úgy nevezett népmissziók felújítását.

Egyesek azzal indokolják passzivitásukat, hogy tisztelik mások szabadságát, és nem akarnak be-avatkozni lelki ügyeikbe. Nem vitás, hogy az evangélium szellemétől teljesen idegen minden erőszakos-kodás.

         De az is tény, hogy az apostolkodás gondolatának elhal-ványulása odavezet, hogy át-engedjük az apostolkodás lehe-tőségét más vallások hirdetőinek. Azok aztán nem tétlenkednek. Megragadnak minden lehetőséget tanaik hirdetésére. Hatalmas anyagi, s propagandatámogatást kapnak a tengeren-túlról importált szekták, de a nagy keleti vallások is hát-országaiktól. Európa-szerte épülnek a mecsetek és pagodák. S Európa, s benne népünk is elkeresztény-telenedik. S erre hivatkozhatnak mindazok, akik nem engedik, hogy az EU alkotmányának pré-ambulájában benne legyen a keresztény értékekre való utalás a legenyhébb megfogalmazásban sem.  Azt olvassuk az evangéli-umban, hogy Bartimeusz, miután visszanyerte látását, Jézussal tartott az úton.

Nekünk, akik megkaptuk Jé-zustól a látás kegyelmét, s akik vele tartunk, s vele járjuk életutunkat, kötelességünk azon munkálkodnunk, hogy minél több honfitársunk kiáltson Jézus után, s látóvá legyen, Jézussal járja életútját, s biztosítsa saját és nemzete boldogulását.

A mai vasárnapon szeretettel kell gondolnunk azokra a hithir-detőkre, akik elhagyva szülőföld-jüket, a civilizált életkörülményeket és sokszor komoly külső és belső nehézségek közepette végzik a missziós munkát.

Csodálattal adózunk ma nekik. Krisztus szeretete űzi őket, s nemegyszer a véres vagy vértelen áldozattól sem riadnak vissza, csak azért, elvigyék az evangéliumi örömhírt a sötétben élőknek, kiragadják őket a szellemi sötét-ségből, hogy megtanítsák őket írni és olvasni. Hogy gyógyítsák testi, s lelki betegségeiket, hogy emberhez méltó élethez juttassák őket, és ők is, és minden ember, velünk együtt eljusson az üdvösségre.

Amén

2021. október 16., szombat

Évközi 29. vasárnap

 Évközi 29. vasárnap 

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz nagyon emberi, nagyon kézzelfogható történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. És Jézus mindannyiunknak mondja: „szükséges mindenkor imádkozni!” De kérdem én: Szoktunk-e mi rendszeresen imádkozni? 

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk rendszeresen! Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk szeretteinkért! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk ellenségeinkért. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Létbehívásunk, az élet színpadára lépésünk, megkérdezésünk nélkül történt. A sötétenlátó kényszernek tekinti létezését. De a legtöbb ember óriási ajándéknak, és szeretettel ragaszkodik hozzá.

Létünk ajándék jellegéből következik, hogy nemcsak születésünkben, hanem fennmaradásunkban is ajándékokra szorulunk. A szülői, a testvéri, a baráti, a hitvesi szeretet ajándékára. A tanítók, a nevelők, a művészek életszépítő ajándékára. A napsugár, a víz, a levegő, a föld ajándékára.

Gazdagodásra áhítozó életünknek szinte természetéből fakad a kérés szüksége és az elfogadás öröme. Nincs igaza annak, aki gőgösen kijelenti: nincs szükségem sem Istenre, sem az emberekre! A valóság az, hogy földi boldogságunkhoz emberszívekre, örök boldogságunkhoz pedig Isten szívére szorulunk.

Tagadhatatlan tény, hogy amikor az ember gyönge volt és kevésbé tudott uralkodni a természet erőin, gyakrabban kulcsolta kezét imára, és fordult Isten felé. Fájdalmas tapasztalatai arra is megtanították, hogy kéréseit sokszor nem teljesítette az Isten. Ezért tartotta szükségesnek az Úr Jézus, hogy a meg nem hallgatott imák ügyében eligazítást adjon követőinek.

Érdemes erre fölfigyelnünk, hiszen gyakran halljuk, hogy valamikor nagyapáink idejében, ha vihar keveredett, meghúzták a harangot, szentelt gyertyát gyújtottak, s imára kulcsolódtak a kezek.

Ma azonban nyugodtan ül az ember szobájában imára kulcsolt kezek nélkül, mert megbízik a villámhárítóban. A technika vívmányai megkönnyítik az ember munkáját. Imádság nélkül is kényelmesen él. De csak addig, amíg az imádság nélkül kényelmesen élő ember hibájából meg nem döbbenti egy-egy tragikus katasztrófa, mint a gátat áttörő hömpölygő iszapáradat.

Sok ember úgy gondolja, hogy betegségéből is imádság nélkül, orvosságok, és műtétek segítségével gyógyul fel. Elfeledik, hogy a betegeket gyógyító orvos, Krisztusnak a jobbkeze. Sok kortársunk életében, talán a miénkben is, leértékelődött az ima, mert elfelejtettük már a költő nekünk is, és egy életre szóló figyelmeztetését: „Kis kacsóid összetéve, imádkozzál édes gyermekem.”

Mivel az emberek egy része ideig-óráig megvan ima és Isten nélkül is, sokan mondják ma: fölösleges az ima. De ők is csak addig, amíg meg nem ismerik az élet keresztjeit, a nélkülözést, a mások segítségére való utaltságot, az életenergiák csökkenését, a betegséget, a kórházi ágyat, a kínzó gyötrelmet, a gyógyíthatatlan betegséget, a halál gyors közeledését.

Mások meg valami automata-kezelőnek tekintik az Istent, aki csak azért létezik, hogy, amiként az automata, ha a megfelelő pénzt bedobtuk, kiadja a kívánt árut, úgy a jó Isten is, ha elmondunk egy-két imát, miatyánkot, már is automatikusan megadja nekünk a kért dolgot.

Az is helytelen, ha olyasmit kérünk az Úr Istentől, amit saját magunk is megszerezhetnénk, és megtételét, megadását Istenre hárítjuk.

Hiába imádkozzuk: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, ha jómagunk megfeledkezünk kenyérszerző és kenyérosztó feladatunkról. A világon minden hatodik ember éhezik. De, ha nem feledkezünk meg erről, akkor igen is kérnünk kell, mert emberé a munka, s Istené az áldás.

Isten nem tűzoltó, akinek az a kötelessége, hogy az általunk okozott tüzeket oltogassa. Helytelen minden olyan kérés, amely ezeket Istennel akarja elvégeztetni. Hiszen azért ajándékozott meg nagyszerű képességekkel, ésszel és akarattal, hogy ne csupán kéregetők, hanem ajándékozók legyünk!

De nem helytelen, sőt üdvös, ha kéréseink olyan javak felé irányulnak, amelyek emberi erővel nem szerezhetők meg. Ilyen maga a hit is, amely megtanít bennünket szépen és boldogan élni e földön. A hit ajándékáért, növekedéséért nem szűnhetünk meg imádkozni soha.

Ezért szükséges mindenkor imádkozni! De csak az tud imádkozni, akinek van hite. És csak annak van hite, aki tud imádkozni. Igen szoros kölcsönhatás van a kettő között. A hit késztet bennünket az imára, és az ima növeli bennünk a hitet.

Már a kezdet kezdetén, Jézus kortársai között is sokan voltak, akik nem hittek Jézus Krisztusban. És úgy néz ki, hogy az üdvösség története folyamán végighúzódik ez a probléma olyannyira, hogy a jövőbe látó Jézus ajkáról szinte reményvesztetten hangzik el a kérdés: az Emberfia fog-e találni hitet a földön, amikor újra eljön? 

A hit megfogyatkozását látva magyar földön, hasonló reményvesztettséggel nézzük sokszor mi is a hazai helyzetet. S egyértelművé válik számunkra, hogy valóban nem lehetséges más megoldás csak az, amit az Úr Jézus hangoztat: szükséges mindenkor imádkozni.

Az imádsággal erőit megsokszorozó nép, csodadolgokra képes.

Amen

2021. október 9., szombat

28 évközi vasárnap

 28 évközi vasárnap 

Bevezetés

Ma két példabeszédet fogunk hallani az evangéliumban, amelyek ugyanazt a témát világítják meg két oldalról. Halljuk majd a vetésről és a mustármagról szóló példabeszédet, melyek egyet akarnak nagyon kihangsúlyozni: Isten Országa nem az emberek teljesítményeképpen jön létre. Nekünk egy picinyke igent kell csak mondani erre az Országra, a többi, mondd, Isten kegyelmének műve. Kimondjuk-e mi ezt a piciny igent Isten országára?

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly ritkán tudatosodik bennünk az Isten országára való gondolás. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy eljöveteléért való imádkozásunk sem kellően tudatos bennünk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem hirdetjük kortársainkak Isten országa titkait. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az Úr Jézus igehirdetésében igen előkelő helyet kap az Isten országának meghirdetése. Jézus bejárta egész Galileát tanított a zsinagógákban, hirdette Országa evangéliumát s meggyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép között" - olvashatjuk Máté evangéliumában

Valami csodálatos dolog lehet az Isten országa, ha így imádkozott és így tanított imádkozni az. Ur: "Jöjjön el a Te országod!”.. De milyen ez az ország? Hol van? Mikor lehet birokba venni? A zsidóság betű szerint értelmezte az Ószövetség jövendöléseit és az Isten országának eljövetelét, mint látványos és közvetlenül megvalósuló jelenséget képzelte el. Szemük előtt, bizonyára olyan ország lebegett, amelyben ok lesznek az urak, s rengeteg alattvalójuk és rabszolgájuk lesz. Isten nevében majd ők hoznak parancsokat s ők ítélkeznek

A farizeusok megkérdezték Jézustól, hogy mikor jön el az Isten országa? Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van.” Az Isten országának nem hegyek é s folyók képezik a határát. Az Isten országa ott van, ahol az emberek elfogadják a mennyei Atya küldöttét, Jézus Krisztust és az Ő tanítását.

Ez az ország úgy növekszik, mint a földbe vetett mag. Tehát nem valami kész dolog, hanem a reménység jegyében elindított folyamat. Az Isten országa - s e világban megjelenítője az egyház, élő szervezet! Lényegéhez tartozik a folytonos növekedés.

Annak ellenére, hogy a keresztények tudják, hogy az Isten országa nem valami kész dolog, s lényegéhez tartozik a folytonos növekedés, mégis, a hívő keresztények magatartását is nagyon sokszor a türelmetlenség jellemzi.

Értetlenül állunk az üdvtörténet legfontosabb eseménye, Jézus eljövetele előtt. Úgy gondoljuk, hogy Jézus eljövetele sokkal gyorsabban kellene, hogy meg- változtassa a föld arculatát, mint az a valóságban történt és történik. Sokan úgy vélik: A kereszténységnek az lenne az igazi hitelesítője, ha a Jézus által létbe hívott Isten országa gyökeres változást eredményezne az egyes ember és az emberiség életében. Ám ennek gyakran az ellenkezőjét tapasztaljuk. Sokan megvetik, semmibe sem veszik az Országnak a törvényeit.

Vajon mit válaszol Jézus ezekre a kételyekre, mivel szereli le érthető türelmetlenségünket? - A mustármagról szóló példabeszéddel. Isten országának megjelenése nem valami hírtelen végbemenő szenzációs jelenség. Hanem olyan magvetés, ami nem a mi kívánságunk, hanem az ő tervei szerint hozza meg termését. A példabeszéd egyértelműen hirdeti: Isten országának kialakulása lassú folyamat, amelynek ütemét egyedül a növekedést adó Isten határozhatja meg. A jézusi példabeszéd világosan szemlélteti, hogy az Isten országa elhintett magjaiban isteni erő munkálkodik. Ez a hit reménnyel töltheti el az igehirdetők szívét. Ez bátoríthatja egyházunk minden tagját, amikor annyi keresztényellenes jelenséggel találkozunk nap, mint nap. A keresztény ember azért tekint derűlátóan a jövőbe, mert az Isten nemcsak jó magot vet a földjébe, hanem gondját is viseli. Növeszti. Nemcsak fényes nappalokon, de a sötét éjszakában is. S növekedését nem lehet emberi erőkkel megakadályozni!

De nem lehet emberi erők igénybevétele nélkül növelni sem! Fennmaradásához, terjedéséhez, növekedéséhez szükséges az emberi munka is, az evangelizációs, az apostoli munka is. Kellenek olyanok, akiknek lelkében visszhangra találnak a krisztusi szavak: "menjetek az egész világra, tegyétek tanítványommá. mind a népeket, tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amire én tanítottalak titeket.

Míg egy népcsoportba beleszületik az ember, addig Isten országába nem beleszületik, hanem az evangelizációs munka, az igehirdetés, a katekézis, a hitoktatás révén - Krisztus és az Ő tanításának megismerése, elfogadása és megvalósítása révén válik annak tagjává! Nem tudom mennyire tudatosodott bennünk ez a tény? S ha igen, akkor mit teszünk azért, hogy akik környezetünkben élnek. tagjaivá lehessenek ennek az országnak?

Senki sem tudja közülünk, hogy Isten mennyi időt szabott üdvözítő tervei kibontakozására. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk. Nevezetesen azt, hogy ennek a tervnek szolgálata minden keresztény elsőrendű kötelessége. Hirdetni Isten országának titkait. A világot nem tudjuk megváltoztatni, de a saját szívünket Igen!

Mondjuk ki azt az icipici igent az Istennek, ami akkora, mint egy mustármag, de Isten kegyelme fává terebélyesítheti bennünk Isten Országát.

Ezzel segíthetjük azt, hogy megvalósuljon mindennapos kérésünk: Jöjjön el a Te országod!

Ámen

2021. október 4., hétfő

Assisi szent Ferenc

Assisi szent Ferenc 

Bevezetés

A mai nap Szent Ferenc Atyánkra, Isten szegénykéjére emlékezünk, aki egészen az Istennek akart élni, egészen a szegény Jézust akarta követni. Megtalálta azt a sajátos hívatást, amelyre az Isten hívta őt. Kövessük Ferencet az egyszerűségben, az Isten, ember és természet iránti szeretetben.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy mi csak megcsodáljuk, de nem követjük igaz szívvel Ferenc atyánk életét. Uram irgalmazz!

Urunk! Add, hogy kövessük Őt a szegények és koldusok szeretettében és segítésében.

Urunk! Add, hogy mi is testvérünkként és nővérünkért szeressük a teremtett világ lényeit. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Szent Ferenc 1182-ben született, a gyönyörű szép olasz városkában, Assisiben. Eredeti neve Bernardone János volt. Édesapja gazdag posztókereskedő volt. Nevét később Jánosról Francescora, kisfranciára változtatta édesapja meg, abbeli örömében, hogy fia éppen Franciaországi (Provance-i) távolléte alatt született. Örökösének, vagyona megsokszorozójának álmodta fiát. Maga mellé vette az üzletbe.

Ferenc azonban inkább fényes lovagi jövőjét tervezgette. A bolt zárása után esténként szórakozott. Nótaszó, lantpengetés, tréfák töltötték ki életét. Vidám, víg életet élt.

A szegényeken pedig, amikor csak tehette, mindig segített.

Korában városháborúk dúltak szerte Itáliában, így Assisi és Perugia közötti is. A háborúban, 1202-ben az assisiek vereséget szenvedtek. Ferenc fogságba került. A fogság ideje alatt, Ferenc tartotta a lelket a társaiban.

Amikor szabadult, súlyos beteg lett. Rádöbbent arra, hogy az emberi életben minden mulandó, többé nem élhet úgy, mint eddig. Felgyógyulva még megpróbálkozott egyszer lovagi terveinek megvalósításával, ám hamarosan Spolettóban látomása volt, az Úr jelent meg neki. S azt kérdezte tőle: „Ki a nagyobb? Az úr, vagy a szolga?” Ferenc egyszavas válasza ez volt: „Az Úr!” És jött a Ferencet mélyen megérintő, s elgondolkodtató válasz: „És Te mégis a szolgát szolgálod!” És ettől a pillanattól kezdve kezdett egyre jobban az Úrnak szolgálni. Egyre többet, és elmélyültebben imádkozni, elmélkedni. Betegeket ápolt, szegényeknek alamizsnát osztott.

Újabb látomásban részesült. Ekkor Ferenc azt kérdezte az Úrtól: Mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr válasza ez volt: Menj és építsd újjá házamat, hiszen látod, omladozik, roskadozik.

Ferenc szó szerint vette, s nekilátott a környékbeli roskadozó kápolnák kijavításához, a Szent Damján templom rendbe hozásához. Hogy legyen miből rendbe hozni, ennek érdekében eladott néhány vég posztót édesapja készletéből.

Máskor posztót osztott ki a rongyos, ruhátlan szegényeknek. Mindez nem tetszett édesapjának. Megharagudott rá. És visszakövetelte tőle a posztók árát. De hiába.

Ezért a püspök elé hurcolta, kérve a püspököt, hogy ő parancsoljon rá, hogy adja vissza a posztók árát. Ferenc ekkor ledobta édesapja lába elé magáról a tőle kapott díszes ruháját, mondván: Többé nem mondom Bernardone Pétert atyámnak, hanem csak a Mennyei atyát.

Mezítelen testét a püspök takarta be püspöki palástjával. Jelezve ezzel, jelképesen, hogy az Egyház oltalmába veszi ezt az önmagát egészen Istennek átadó, s életét a Gondviselésre bízó, az élet elesettjeit segítő fiatalembert.

És nem haza, hanem a magányba és az élet elesettjei közé ment. Mint Isten bolondja, dalos kedvű trubadúrja járta Umbria utcáit, s hirdette az evangéliumot, megtérésre, s Isten és emberszeretetre buzdította az embereket.

Egyre többen csatlakoztak hozzá. Követőinek száma egyre nőtt. Amikor nagyon sokan voltak, első követőivel elmentek, a pápához, és kérték közösségük első szabályzatának, regulájának jóváhagyását III. Ince pápától.

A regula jóváhagyását segítette a pápa álma, mert Ferencben, az álmában látott, a roskadozó Lateráni bazilikát vállával megtámasztó férfit vélte felismerni.

Élete evangéliumi élet volt.

Mindenéről lemondva, Krisztus tanítását követve élte az evangéliumi életet szegénységben.

Fájt neki, hogy kora kereszténysége elszakadt az evangéliumok tanításától. Fájt neki, hogy oly sok volt korában a szegény és a koldus és olyan sok az Istent, Krisztust, Egyházat elhagyó, támadó eretnek.

Nekünk fáj-e, hogy napjainkban oly sok a szegény, és oly sok az Isten és Egyház ellen lázító, hitehagyott eretnek népvezér?

Krisztus képében járt köztünk, s egyre többeket vonzott magához evangéliumi életével.

A Fioretti szebbnél-szebb legendákat tartalmaz életéből. És életét gyönyörű film, Napfivér és Holdnővér dolgozza fel.

Bárcsak a mi életünk is Szent Ferenc atyánk életéhez hasonló evangéliumi élet lenne, amellyel egyre többeket tudnánk Krisztushoz vezetni.

Az által újjáépített és szépített Porciunkula kápolna közelében, 1226. október 3.-án, Ferenc, míg az őt, a puszta földön fekvőt körülvevő testvérek, a börtönéből szabadítsd ki lelkem, zsoltárt énekelték, távozott Ferenc az örökkévalóságba.

Most visszaidézzük ezt a pillanatot, lélekben ott állunk a körülötte állók közt, s a hála érzése száll feléje, és a kérés: Segítsen bennünket is, hogy mi is úgy követhessük Urunk Jézus Krisztust, miként ő, és olyan véget érhessünk, mint amilyent ő.

Ámen

2021. október 2., szombat

27. évközi vasárnap

27. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten tökéletesen elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

2021. szeptember 25., szombat

26. évközi vasárnap

 26. évközi vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumban hallani fogjuk majd Jézusnak az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító szavait. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget?

Ha ezt tesszük, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhöz fűződő kapcsolatainkat.

Vizsgáljuk meg tehát lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket. 

Kiriié litánia

Urunk! Bocsásd meg lagymatag istenszeretetünket. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg gyenge szülői szeretetünket. Krisztus kegyelmezz

Urunk! Bocsásd meg a nyomorgók iránti szívtelenségünket. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Ezt a minap, az 50 éves érettségi találkozón. Szép számmal élnek még. És szép számmal jelen is voltak a találkozón. Ami meglepett. A találkozós misén valamennyien jelen voltak, és majdnem mindannyian áldoztak. Majd az osztályfőnöki órán nem egy találkozós ajkáról hangzott el meggyőződéses alázatos hit.

Ők a hatalmas, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszmék hatására sem fordultak el, vagy visszafordultak már Krisztushoz. Míg a tömeg elvetette Istent, Isten abszolút elsőbbségét és önmagát emelte Teremtője és Megváltója trónjára. Megfeledkezett Ura dicsőségéről és imádásáról. És kizárólag önmaga kibontakoztatásával, önmegvalósításával foglalkozott és foglalkozik. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. A ma emberének szeretet skáláját nem gazdagítja már Isten szeretete, éppen ezért elszegényedik, s leszűkül. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy a médiumok elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is.

Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

2021. szeptember 18., szombat

25. évközi vasárnap

 25. évközi vasárnap 

Bevezetés

A mai, évközi 25. vasárnap evangéliumi szakasza szerint a szenvedését feltáró meghitt pillanatokban, a szóban és tettben oly hatalmas Mester közelében az apostolok arról vitatkoztak, hogy közülük ki a nagyobb? Hazafelé tartva Jézus oda sem figyel vitájukra. De "otthon" előhozza a témát, magához hívja a tizenkettőt és leszögezi: "Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája".

Hamis karrierekkel teli világunkban sem feledve e szavakat, igyekszünk-e a szolgálatára lenni mindenkinek? Vizsgáljuk meg lelki-ismeretünket, hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus Krisztus az Ő emlékezetére cselekednünk parancsolt. 

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, Te azt mondotta, hogy ne akarjunk első lenni, mégis törtetünk az első helyekért. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, aki azért jöttél, hogy ne neked szolgáljanak, hanem, te szolgálj másokat. Add, hogy kövessük példádat. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te, aki sokféleképpen szolgáltad az emberiség üdvét és boldogságát, add, hogy mi is sokféleképpen legyünk szolgálatára nagy Istenünknek, kicsike hazánknak. Uram, irgalmazz! 

Evangélium után

A mai evangéliumban olyan magatartásról szól Jézus, ami szöges ellentétben áll a mai közfelfogással. Azzal, amelynek hatása alatt vagyunk mi is, keresztények, s nem tudjuk kivonni magunkat az alól, hogy valamilyen formában ne hasson ránk. De ha kereszténynek valljuk magunkat, és hiszünk Istenben, és Megváltónkban, Jézus Krisztusban, akkor meg kellene valósítani ezeket az igéket. Próbáljuk!

Induljunk ki az evangéliumi jelenetből. Amikor Jézus apostolaival Kafarnaumba ért, számon kéri apostolaitól, hogy miről vitatkoztak. Felfigyeltünk e arra, hogy vitának nevezi a tanítványok között lezajlott eseményt? Mert a vita nem mindig pozitív értelmű magatartás. A vitában ritkán közelednek egymáshoz az álláspontok. Ezzel ellentétben a párbeszédben közelednek az álláspontok, vélemények kicserélődnek

Jézus tehát vitának minősíti az apostolok beszélgetését. S talán ezt a minősítést érezték ki a tanítványok, amikor szégyellnek válaszolni Jézus kérdésére. De Jézus tudja: azon tanakodtak útközben, hogy ki a nagyobb közülük. Krisztus e helyzet kapcsán adja tanítását: "Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája."

Mert e szavai ma nekünk szólnak, megismétlem: Legyünk mindenkinek a szolgája. A hitvestársnak, a gyermeknek, az idős szülőnek, a munkatársnak, a betegnek, a rokkant koldusnak, a hajléktalannak.

Miután Jézus általános érvé-nyű tanítást adott tanítványainak a szolgálat fontosságáról, ezt követően „odahívott egy kisgyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be”.

Tudjuk, hogy Jézus korában a gyermekeknek még a nőknél is hátrányosabb volt a helyzetük. Jézus e tette is, megdöbbentő tanítás hallgatóságának.

A befogadás itt nem azt jelenti, hogy egy gyermeket örökbe kell fogadni, hanem azt, hogy a gyermek lelkületét kell elsajátítani.

Mert milyen a gyermek? Egyetlen szóval ártatlan. Tudjuk, hogy az ember Isten képmása és a gyermekben ez a képmás még ép, romlatlan, mert a bűn még nem rontotta meg.

Az ember fejlődése során, sajnos megjelenik a bűnben való előrehaladás is. Ezért a felnőtt már nem tükrözi vissza tökéletesen Isten képmását magában. De látva az ártatlan gyermeket, s annak lelkületét, kötelességének kell, hogy érezze isten-képmásigának tökéletesítését.

Ne feledjük a jézusi szavakat: Ha nem leszünk olyanok, mint a gyermekek, nem megyünk be a mennyek országába.

De vissza a gyermeket magához ölelő Jézus eme szavaihoz: „Aki befogad egy gyermeket, az engem fogad be. Aki pedig engem fogad be, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött”.

Lépjünk át egy más létsíkba, napjaink hétköznapi világába. Nagyon időszerűek Jézus eme szavai egy olyan világban, amelyet szomorúan kell kimondanunk, hogy gyermekellenes. A szekularizált világ, amelyben élünk, azáltal, hogy elfordult a kereszténység értékrendjétől, elfordult a gyermekektől is.

A meg-megismétlődő háborúk nyomán az élet helyett a halál lett történelmünk főszereplője. Folyik a harc, az emberiség pusztítása, létszámának csökkentése. Háború nélkül is. Sok gyermeki élet kioltódik, míg a napfényt meglátta volna. S ahol nem fogadják be, nem fogadják el a gyermeket, ott több a koporsó, mint a bölcső.

Tapasztalatból tudjuk, hogy ennek mi a következménye, - a mai európai helyzet. Gyors ütemben nő a bevándorlók száma. Belátható időn belül többen lesznek, mint az őslakosok. Lassan eltűnik Európa. Eltűnik kultúrájának sokszínűsége. Félve mondom ki: Eltűnik a kereszténység.

De az előrejelzés ellenére, én hivatásomhoz mindvégig hű maradok, és Isten segítségével meg is teszek mindent, hogy el ne tűnjék. Pál apostol szavaival engem ugyanis arra rendelt az Úr, hogy hirdessem az evangéliumot, és én hirdetem is, akár alkalmas, akár alkalmatlan.

Hogy az említett tragédia be ne következzen, itt az ideje, hogy népünk Istenhez térjen. Jaj, nekünk, ha a bevándorlók térítenek bennünket ismert módszerükkel a hitükre.

A megtérés, metanója, a gondolkodás megváltoztatását jelenti. A gondviselő Isten segítségével változtassuk meg tehát gondolkodásunkat. S legyünk Istenhez térő, gyermeket befogadó nép, mert ha gyermeket fogadunk be, akkor a jézusi szavak szerint, azt az Istent fogadjuk be, aki megsegíti veszni indult nemzetünket.

Ámen