Szent András apostol

András apostol,

Jánossal együtt, Keresztelő Szent János tanítványa volt, és a tanúságtételt követő napot JÉZUS társaságában töltötték. András vitte hírül testvérének, Péternek, hogy megtalálták a Messiást.

Az első meghívott apostolok közé tartozik, az apostolok névsorában a harmadik. Betszaidából származott, és testvérével, Péterrel együtt halász volt. Az Úr a háló mellől hívta meg, és attól kezdve kétkedés nélkül hitt Jézusban, és mindenekfölött szerette Őt.

A Szentírás igen szűkszavúan tesz említést Andrásról. Az első századig visszamenő hagyomány szerint Szkitiában hirdette az igét, majd KisÁzsiában, a Földközi tenger vidékén, azután Trákiában és Görögországban. Ősi hagyomány szerint az achaiai Petrósban keresztre feszítették. Még a keresztről is prédikált, és tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről.

Kövessük őt Krisztus szeretetében.

Ámen

F.F.

Advent 1. vasárnapja

Advent 1. vasárnapja 

Bevezetés

A mai vasárnappal új egyházi évet kezdünk és belépünk az advent karácsonyra, Jézusra váró időszakába. Zöld adventi koszorú díszíti templomunkat és rajta a gyertyák, amelyek Krisztusra, a világ világosságára emlékeztetnek.

De nemcsak Őrá! Az önmagát felemésztő, s fényárasztó gyertya az emberi sorsot is példázza. Arra figyelmeztetnek, hogy mi is égünk és elégünk egyszer. A kérdés csak az, hogy hol és miért ég életünk gyertyája Isten oltárán-e vagy a Mammon, a bűn sötét ravatalán? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Aki után sóvárogtak az Ószövetség szentjei: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akinek eljövetelére virrasztva és imádkozva készülünk: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Aki kegyelmet adsz nekünk, hogy méltóképpen készüljünk eljöveteledre. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Az adventi időben a liturgia emlékezetünkbe idézi a zsidó nép babiloni fogságában megfogalmazódott, s felerősödött, áttételesen az egész emberi nem Krisztus előtti adventjét, Messiás, Megváltó várását

A világtörténelem órája Krisztusra volt és van beállítva.

Hosszú és sötét volt ez a Messiásra való várás. Isten azonban sohasem hagyta magára az embert. Életünk egére föltűzte ígéreteinek fényes csillagát. "Ujjongj és örvendj, Sión leánya, mert íme, eljövök!" - ígérte Isten prófétái által. És az első karácsonykor beteljesítette ígéretét.

Advent azonban nemcsak az emberiség Krisztus előtti adventjére való emlékezés. Az evangéliumok meglebegtetik szemünk előtt Krisztus második eljövetelét, a végső időt is. Lukács korának megfelelő, igaz, ma már naiv, de alapvetően tudományosan ma is csak megerősíthető tényt, az ég és föld elmúlását mondja ki a végső időről szóló mondataiban.

Viszont ritkán gondolunk arra, hogy a végső időknek ez a képe, nemcsak a világvégét közvetlenül megelőző időszakra vonatkozik. A végső idők katasztrófáiról szóló jelképes beszéd a Megváltó eljövetele utáni egész korszakra, a mi korunkra is, napjainkra is érvényes. Krisztus eljövetelével beteljesedett az idő, és az idő, amiben azóta él az emberiség, végső idő lett! A megváltás ugyanis már megtörtént, az üdvösség elnyerésének útja mindenkinek biztosítva van.

Azután meg egy másik megfontolandó tény. Amikor tehát az evangéliumban az Emberfiának eljöveteléről és az ítélet sötét színekkel történő ecseteléséről hallunk akkor mi nemcsak a természeti csapásokra gondolunk, hanem azokra a szellemi, erkölcsi csapásokra is, amik az emberiséget, az emberi társadalmakat érik. Sokszor hallunk napjainkban ilyen kijelentéseket, hogy apokaliptikus, pokoli világban élünk, hogy "elszabadult a pokol". Úgyis mondhatnánk, hogy bizonyos eszmék szolgálatában álló emberek, pokollá teszik az ember életét itt a földön. Ég és föld beleremeg azokba a rettenetes és változatos eseményekbe, amelyek megkeserítik életünket.

Hónapok óta rettegésben él Európa és benne hazánk. Micsoda embertömeg telepszik közénk. Micsoda terrorakciók! Micsoda nyílt támadás a kereszténység legnagyobb ünnepének méltó megünneplése ellen. Vagy talán véletlen a terror események időzítése?

Lelkünk mélyéből tör fel ilyenkor az evangélium előtt élt ember fohásza: "Urunk, mutasd meg nekünk irgalmas szívedet és üdvösségedet add meg nékünk!”

Az erkölcsi rend felbomlása miatt állandó stresszben és létbizonytalanságban él a mai ember. A statisztika szomorú adatai szerint az európai embereknek, több mint a fele, főleg hazánkban, stresszben él. Állandó fáradtságban. Rossz a közérzetünk és ez megnehezíti a szervezetünk védekező rendszerének munkáját, s mindenféle betegség hamarabb vesz erőt rajtunk. A betegséget pedig nehezebben győzzük le.

Teli vagyunk hát mindannyian aggodalmakkal és szorongásokkal. És ezért fontoljuk meg erősen, és véssük mélyen a lelkünkbe az Úr Jézus ma hozzánk intézett szavait: Virrasszatok hát és imádkozzatok!

Jézus Krisztus azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk azon, hogy a jelen jobb legyen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék! Fel kell készíteni magunkat a Krisztus-jövetelre.

A Krisztus jövetelére való felkészülés nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és jövőnkért!

Krisztus napjára várni, virrasztva várni, nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom életének alakításából. Nem törődünk a körülöttünk alakuló jövővel, nem szólunk bele, abban nem veszünk részt aktívan. Az ilyen semmittevő, jó és rossz között különbséget tenni nem tudó és nem is akaró magatartásúak, unos-untalan azt hangoztatjuk, hogy milyen rosszak a körülményeink, milyen rossz az emberek közérzete!

Mindnyájunknak tennünk kell és nem is akármit, s akármennyit.  Mindnyájunknak megvan a saját kötelességünk! És ezt tegyük mindannyian, s tőlünk telhetőleg remekül! Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb legyen népünk élete, hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, hiteles vezetői legyenek mindig e népnek.

Krisztus az evangéliumban virrasztásra, imádkozásra szólít minket. Ő mondta: „Amit nektek mondok, mindenkinek mondom.”

A mai ember nem, vagy alig imádkozik. Nem imádja Istent, de annál inkább imád sok mást.

Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül, hétköznaponként, imádkozunk-e családunkért, egymásért, hazánkért?

És adventben, Úrjövetre készülve, buzgóbban, mint máskor?

Ámen

F.F.

Fügefa

Fügefa

Jézus tanításának lényegét gyakran a természetből vett képekkel magyarázta meg hallgatóinak. Isten országának kibontakozását a fák kivirágzásához hasonlóan lehet észrevenni. Jézus elindított egy folyamatot. Általa érkezett meg Isten uralma a Földön. Másképpen hirdette Isten országát, mint ahogyan azt kortársai elvárták. Isten jóságos és emberszerető Istenként jelenik meg a történelem porondján. Örül a megtérő bűnösnek és megbocsátja bűneit.

Isten országába meghívást kap minden nemzet és nép fia. Isten uralma szabadulást jelent az embert belülről fogva tartó és veszélyeztető erőktől (önzéstől, gyűlölettől, hazugságtól, betegségtől, haláltól). Isten uralma az ember számára a legnagyobb boldogságot jelenti. Isten országát önként és szabadon lehet elfogadni, nem lehet kierőszakolni senkitől. Ott virágzik ki, ahol az ember megnyílik Jézus tanításának befogadására.

Isten országa Jézussal kezdődött el és annak kibontakozása a világ végével teljesedik be. A közbenső időben az emberek meghívást kapnak arra, hogy működjenek közre Isten uralmának a megvalósításában. Isten országa már épül és virágzik, tőlünk is függ, hogy bennünk és környezetünkben hogyan?

Ámen. 

F.F. 

Szent Katalin

Alexandriai Szent Katalin

Katalin a középkor egyik legnépszerűbb női szentje, a tizennégy segítőszent egyike. A görög eredetű Katalin név jelentése: „tiszta, szeplőtelen”. A keresztény szűzként halt vértanúhalált 310 körül.

Életéről semmi biztosat nem tudunk. A róla szóló írások szerint előkelő alexandriai családban született az egyiptomi Alexandriában. Műveltségével kitűnt kortársai közül. Tanulmányai során ismerte meg Jézus életét és tért keresztény hitre.

Ellenszegülve Maxentius császár parancsának, keresztényként nem akart részt venni a bálványok tiszteletére rendezett áldozatokon. Katalin a császár elé lépve keresztet vetett, kifejezve, hogy keresztény; tanúságot tett arról, hogy Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.

Katalin elmarasztalta az uralkodót zsarnokságáért. A császár nem tudott válaszolni Katalin érveire. Megbízott ötven tudóst, hogy térítsék vissza a rómaiak hitére, ám a bölcs férfiak hiába próbálkoztak: Katalin oly bölcseséggel védelmezte hitét, hogy érvei meggyőzték őket, s mind az ötvenen keresztényekké lettek. A császár mindannyiukat máglyára küldte.

Katalint válogatott kegyetlenséggel kivégeztette.

Holtteste a róla elnevezett Sinai Szent Katalin kolostorban nyugszik.

A Szent Katalin kolostor arról is híres, hogy Tischendorfer professzor itt találta meg a tüzelésre váró papírok közt a legrégibb és legbőségesebb Szentírás kódexet 1844-ben.

Népi megfigyelés szerint: ha Katalin kopog, karácsony locsog: vagyis, ha Katalin napján fagy, akkor karácsonykor lucskos lesz az idő.

Legyünk mi is oly felkészültek hitünk igazságaiból, hogy meg tudjuk védeni mi is védeni a hitünket támadókkal szemben.

Ámen

F.F.

Krisztus Király vasárnap

34. évközi vasárnap.

Bevezetés

A mai vasárnap Krisztus király vasárnapja. János evangéliuma szerint Jézus nem tiltakozik a zsidók által ellene felhozott vád ellen, miszerint ő király. De természetesen hozzáteszi: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére.” Magyarázatot is fűz kijelentéséhez: „Én arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, mi igazságból valók vagyunk-e és hallgatunk e az Ő szavára.

Kirié litánia

Jézus Krisztus! Te vagy az Igazság és Igazságosság királya. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus! Te vagy a Békesség és Szeretet királya! Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te vagy az irgalom és jóság királya! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Amíg Jézust Pilátus elé vezethették ellenségei: a főpapok és írástudók, addig sok mindent meg kellett tenniük ellene.

Furcsa stílusú Jézus elleni körözést idézek elhunyt paptestvéremtől. Hűen tükrözi Jézus akkori és mindenkori ellenségeinek szemforgató alakoskodását, álnok lelkivilágát és gonosz szándékát.

"Jézus Krisztus kerestetik! - szól a körözés felhívása. Más néven: Messiás, Isten fia, Királyok királya, a Béke Fejedelme.

A következő bűncselekményekkel gyanúsítható: Engedély nélkül betegeket gyógyít. Borrá változtatott vizet osztogat. Kereskedők munkáját zavarja. Gyanús személyekkel, bűnös nőkkel barátkozik. Azt állítja, hogy Isten gyermekeivé változtatja követőit.

Személyleírás: Hosszú haj, bajusz, szakáll, szandál.

Gyakori tartózkodási helyei: Nyomortanyák, néhány gazdag barátjánál, magányosan kóborol a sivatagban.

Veszélyes ember, könnyen félrevezeti azokat, akik nem ismerik.

Még mindig szabadlábon!”

T. Amit egyszer a hatalom célul tűz ki, azt minden eszközzel: árulással, fondorlattal, cselszövéssel, erőszakkal, kínvallatással igyekszik elérni. Aki nyitott szemmel jár e világban, annak nem kell bizonyítani, mert maga is látja, hogy mi történik körülötte.

Micsoda modern harcászati eszközöket kipróbáló bombázások és micsoda észre nem vehető eszközökkel történő robbantások, micsoda szörnyű embertelenségek, gonoszságok, kegyetlenségek, halálra kínzások.

A Jézuskorabeli hatalomnak is, amely célul tűzte ki Jézus letartóztatását és elvesztését, sikerült különféle mondva csinált vádakkal Pilátus elé állítani Őt. És ott áll véresen, megkínzottan és megkötözötten Pilátus előtt. S Pilátus megkérdezi tőle: Te vagy-e a zsidók királya? S elhangzik Jézusnak századokon át visszhangzó válasza: Te mondod! Király vagyok.

Könnyen elképzelhető, milyen gondolatsort indított el Pilátusban Jézus válasza, amelyben királynak mondta magát. A helytartó képzeletében megjelenhetett a fényes trón és rajta az istenként tisztelt Augusztus császár. Látta képzeletével a légiókat, amelyek az uralkodó parancsára várnak, hogy tovább tágítsák a birodalom határait. Most pedig itt áll előtte ez a szelíd arcú, álmodozó ember és királynak mondja magát. Hát nem nevetséges ez? Nem!

Mert amikor Jézus nyíltan megvallotta királyi méltóságát, hogy minden félreértésnek elejét vegye, mindjárt hozzá is tette: "Az én országom nem e világból való."

Nemcsak kijelentéseivel, de egész életével ezt a "másvilágiságát" bizonyította. Nem a hatalom fegyverzetében jelent meg a földön, hanem anyára szoruló kisdedként. Nem igényelt magának fényes palotát. Jól érezte magát a szegények kunyhójában. Nem vonzotta az aranyos trón. Helyette a keresztre esett szent választása. Nem drágaköves korona, hanem tövisből font koszorú jelezte különleges királyságát.

S történt mindez azért, mert földi életében nem uralkodó, hanem szolgáló király akart lenni.

Jézusnak ebből a magatartásából következik, hogy követői is másként viszonyulnak hozzá, mint a föld hatalmasaihoz.

Mennyi minden királyoskodik rajtunk! Az intoleráns, a katolikus és nemzetellenes nagyhatalom, az írott és elektronikus sajtó szinte teljes egészében, amely csúsztatásaival, hazugságaival gyűlöletet, megvetést és lenézést kelt, - másságot hangoztatva, de azt tiszteletben nem tartva, - a társadalom másképpen, nemesebben gondolkodó rétege ellen.

A média fölényeskedő és ironizáló tudatformálással fosztja meg szabadságától, s hajtja uralma alá - szolgaságba – Európát, s benne hazánkat. S a végkatasztrófába sodró folyamat támogatására készteti a megtéveszthető emberek sokaságát.

Ma már nem tudják maguk sem, hogy mit hazudjanak. Hiszen annyit hazudtak már. S naponként változtatják hazugságaikat.

Úgy tűnik, hogy miként a Bábeli torony építői, úgy az újkori toronyépítők ők is lassan megzavarodnak. Micsoda káosz! Egyidőben! Keleten bombázás, Nyugaton robbantás!

Nem lenne jobb visszatérni az elhagyott atyai házba, és Isten országa, Krisztus királysága eljöveteléért fáradozni a családban, az országban és a világban, és tanúságot tenni az igazságról napkeleten és napnyugaton.

Ámen

F.F.

Szent Félix

Valois Szent Félix

A ma ünnepelt Valois Szent Félix, 1130-ban született Franciaországban, Valois grófságban. Mathiai Szent Jánossal együtt alapították meg a Fogolykiváltó rendet, más néven a Trinitáriusok rendjét. III. Ince pápa hagyta jóvá 1198-ban.

A rend feladata keresztény foglyok és rabszolgák kiváltása volt, akik háborúk során estek fogságba, például török kézre kerültek. A rend tagjai a fogolykiváltást nemcsak pénzzel intézték el, megvásárolva, majd szabadon engedve a foglyokat, hanem szükség esetén saját magukat ajánlották fel váltságul. Több mint hétezer trinitárius adta magát önként rabszolgaságra, csak hogy embertársaik visszanyerhessék szabadságukat!

A rend gyorsan elterjedt, a középkorban kolostoraik száma meghaladta a 800-at. Rendházaik mellé a kiszabadított rabok ápolására kórházakat, a megnyomorítottaknak menhelyeket létesítettek. Az újkorban is megtalálták helyüket.

Az Osztrák Magyar Monarchia területén a endet II. József kalapos király szüntette meg.   Az osztrák-magyar rendtartománynak összesen 831 tagja volt. A feloszlatás idején 120 fogadalmas magyar rendtagnak kellett elhagynia kolostorát.

A fogolykiváltók küldetése napjainkban is az, hogy testvéreiket kiváltsák rabságukból: az alkohol, a kábítószer rabjait segítik, és támogatják az elnyomottakat, a vallási, politikai üldözötteket.

Hazánkban a makkos-Máriai kegyhelyen és a híres Óbuda-kiscelli templom mellett működött trinitárius rendház.

Amíg fiatalabb voltam évente többször is elzarándokoltam MAKKOS MÁRIÁRA. Ma is nagyon hálás vagyok az engem oda kivivőknek.

Nagyon örülök, hogy őt kaptam rendünkben védőszentemül, és élvezhetem védelmét, és követhetem példáját.

Örülök. hogy szólhattam róla, a minden hívőnek példaképül állítható Valois Szent Félixről.

Ámen

F.F.

Bazilikák felszentelése

Bevezetés

Ma Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelésének évfordulóját ünnepeljük.

Tudjuk, hogy minden templomnak van védőszentje, akit a liturgia külön ünneppel ünnepel. Ma a két fő apostolt, Pétert és Pált tiszteljük, és kérjük, közbenjárásukkal segítsenek bennünket. A szentmise Kezdőéneke így szól:

Fejedelemmé tetted őket az egész földön, ezért minden nemzedék megemlékezik Rólad, és dicsérnek Téged a népek mindörökkön-örökké.

Testvéreim! Krisztus küldetésében csak tiszta lélekkel járhatunk. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy betölthessük küldetésünket.

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Aki elküldted tanítványaidat, hogy tanúságtevők legyenek a világban: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Aki csodáiddal megmutattad isteni hatalmadat: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Aki megígérted, hogy velünk maradsz a világ végezetéig: Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Már a XII. századtól november 18-án ünnepelték Szent Péternek a vatikáni, Szent Pálnak az ostiai úton lévő bazilikáinak felszentelési ünnepét. Már a IV. században Szilveszter és Sziriciusz pápák megünnepelték a két bazilika felszentelését. Az újjáépített Szent Péter bazilikát 1626. november 18-án szentelték fel (a Szent Pál bazilikát 1854. december 10-én). Ma tehát a két főapostolt ünnepeljük.

Imádságos megemlékezéssel szállunk lélekben a vatikáni dombokhoz, ahol a hatalmas bazilika hirdeti Krisztus földi helytartójának, Szent Péternek vértanúságát, és az ostiai út harmadik mérföldkövénél a Nemzetek Apostolának, Szent Pálnak fővételét.

A két bazilika a kőfaragás művészetével maradandóan hirdeti, hogy a két főapostol a legnagyobb méltóságra jutott, életükkel dicsőítették meg Istent.

Szent Pál apostol, a népek apostola, két esztendeig látszólag tétlenségre volt kárhoztatva, míg Rómában várakozott az ítéletre. Mégsem volt elveszett idő ez, mert fogságában is, bilincsbe verve is tanúságot tudott tenni testvéreinek Izrael "reménységéről". Mi nem vagyunk rabságban. Tétlenségben telnek e a mi napjaink, v agy Krisztus melletti tanúságtételről?

Jézus a csodálatos kenyérszaporítás után következő éjszaka tanítványai hitét akarta megerősíteni. Azért az éjszaka csendjében a vízen járva közeledett feléjük. Feltétlen hitet és bizalmat kíván követőitől, mert enélkül nem lehet senki sem Jézus tanítványa. Mi sem, Testvéreim.

Ámen.

Egyetemes könyörgések

Testvéreim! Isten nagyságát hirdeti minden templom, különösen a két főapostol bazilikája. Mi a Szentlélek templomai lettünk a keresztségben, és felszenteltek a bérmálásban. Hogy bennünk is megdicsőüljön Isten, kérjük közös imával:

Add, Urunk, hogy Szent Péter és Pál apostolok tanítását és példáját kövessük.

Add, Urunk, hogy egész életünkkel ragaszkodjunk Szent Péter utódához, a római pápához.

Add, hogy mindig tudatában legyünk: mindannyian a Szentlélek templomai vagyunk.

Add, hogy ünnepi lélekkel tartsuk számon keresztelésünk és bérmálásunk napját.

Add, hogy életünkkel testünkben is megdicsőítsünk Téged.

Mennyei Atyánk! Ma ünnepi lélekkel emlékezünk a két főapostol templomának felszenteléséről, mert az is a Te dicsőségedet hirdeti. Kérünk, bennünk is dicsőítsd meg Nevedet, akik a keresztségben a Szentlélek templomai lettünk, és a bérmálás felszentelésében megerősítettél kegyelmeddel. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen

F.F.

Zadravecz Püspök Úr

In memoriam Zadravecz

(Tudományos konferencia)

2015. november 14.

Főtisztelendő Püspök Úr!

Kedves Testvérek!

Idős korom ellenére elvállaltam a nehéz feladatot, hogy szóljak rendünk egyik múlt századbeli karizmatikus alakjáról, annak ellenére, hogy csak kevésszer találkoztam vele. A Hűvösvölgyi Szentföldi kolostorunkban, Paskai bíboros úr és két társa szentelésén, Kitelepítése után Pasaréti kolostorunkban fehér asztalnál. Majd később ugyancsak Pasaréten, kapucinus testvérek titkos pappá-szentelésén. Igaz, rendi közösségünkben sokszor beszélgettek róla idősebb testvéreim. Lehet, hogy az előttem szólók által már említett dolgokat én is megemlítek. Elnézésüket kérem.

Uzdóczy Zadravecz János néven született 1884-ben Csáktornyán, nemesi család sarjaként.

Tizennégy éves korában lépett be Szent Ferenc rendjébe, és itt az István nevet kapta. Ekkor kötelezte el végleg magát az aszketikus papi élet mellett, amiről később, 1918-ban így beszélt: „Szabadságomtól akkor fosztottam meg magamat, mikor az aranyifjúság gyönyörű színpompás légköréből a zárda falai közé léptem. Mikor az álmokat, ábrándokat egy kardcsapásra ketté vágtam, füstté csaptam és magamra vettem a szerzetesrendnek – ha úgy tetszik – érdes kordáját, nehéz láncát, hogy lelkemben, szívemben annál hatalmasabb, annál szabadabb legyek!”

A csáktornyai négy polgári után Pesten járt gimnáziumba. Majd Zágrábban folytatatta filozófia tanulmányait. A teológiát Gyöngyösön végezte el kitűnő eredménnyel. Kiváló képességeinek köszönhető, hogy kikerült a Római egyetemünkre. A doktorátus megszerzése után 1907-ben, Szent X. Pius pápa szentelte pappá, a Lateráni bazilikában,

Ezután hazarendelték, és Baján, majd Gyöngyösön tanított dogmatikát és morálist. Amikor egykori egyeteme meghívta rendes tanárának, ő elöljáróinak engedelmeskedve nem fogadta el a felajánlott állást.

1915-ben Szegedre került, ahol a helyi ferences zárda házfőnöke és az alsóvárosi templom plébánosa lett.

Az 1918. október 31-én kitört felfordulásban igyekezett megőrizni és megszervezni katolikus híveit, hogy a kavargó indulatok közepette is megtartsák sziklaszilárd hitüket.

A kommunisták letartóztatták, de rövidesen szabadlábra helyezték. Dacára a veszedelmes időknek, Szeged városa óriási ovációban részesítette. Az őt éltető tömeg előtt, nemzeti színű pántlikás feszülettel a kezében vallotta: „Ha bűn Jézust, ha bűn édes Hazámat szeretni, úgy üssenek agyon, hisz akkor nincs keresni valóm a földön! Ha bűn szeretni azt a göröngyöt, melyen születtem, ha bűn azt a napsugarat szeretni, mely a magyar földet izzóvá, gyönyörűvé, imádottá teszi, akkor igazán nem kívánok élni.”

Kapisztrán Jánosként harcolt a vörös világ letöréséért.

Fellépett a francia megszálló csapatok packázásai ellen. Bátran tárgyalt a francia tábornokkal.

A Tábornok fenyegető szavai alatt a Zadravecz atya a rózsafüzérét morzsolgatta, majd így szólt: „Az örök igazság. Magyarország olyan egységes-egy, hogy megcsonkítani büntetlenül nem lehet. És én tudom, hogy eljön az az idő, amikor a Tábornok úr is visszaemlékszik majd szavaimra, mert megéli még, hogy a most belopózkodó megszállók vert seregként takarodnak ki Magyarország ősi földjéről."

A Tábornok pisztolyt rántott, majd visszatette és bocsánatot kért „Bocsánat, nincs szándékomban Istennek egy védtelen szolgáját bántani.”

Tüzes beszédeivel, és barátjának, Löw zsidó rabbinak a segítségével megvédték a szegedi híveket a felforgató eszmékkel szemben.

A későbbi nemzeti hadsereg toborzó bizottságának tagjaként jelentős szerepet vállalt a fehér csapatok tényleges felállításában.

A magyar lányok hímezte Nagyasszony képével és a Rákóczi körírással: Cum Deo pro Patria et Libertate díszített zászlót, Zadravecz atya, a ferences szerzetes szentelte meg és adta a magyar katonák kezébe. S a Nemzeti Hadsereg ezzel a zászlóval vonult be Budapestre.

A Nemzeti Hadsereg Vezére ezt mondta itt, a Szent Gellért téren: „Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost; ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött. … De minél jobban közeledtünk felé, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani.”

Zadravecz atya az ország újjáépítésében ott volt a Fővárosban a Nemzeti Hadsereg és Vezére mellett.

Horthy kormányzó felkérésére Csernoch hercegprímás Zadravecz Istvánt felterjesztette Rómánál tábori püspöki kinevezésére, egyben felkérte őt a tábori püspökség megszervezésére.

Zadravecz atyát 1920. augusztus 24-én Csernoch prímás szentelte püspökké. Püspöki jelmondatául a „Pro Regno Mariano” – „Mária országáért” szavakat választotta.

Ettől kezdve teljes erejével, több ezernyi tüzes beszédével igyekezett megtört lelkű népébe élniakarást önteni.

Megszervezte a tábori lelkészséget. Kapisztrán Szent Jánost tétette meg a Hadsereg védőszentjévé.

Az általa felállítatott imponáló Kapisztrán-szobor ma is ott áll a Budai Várban, a Kapisztrán téren..

Ott volt mindenütt, ahol a népet vigasztalni, lelkesíteni, könnyeit törölni kellett, vagy éppen együtt ünnepelni.

Sok szép esemény kapcsolódik nevéhez. És sok olyan esemény, amelyet ellenfelei kiforgattak, meghamisítottak, s amelyekkel igyekeztek hatalmas népszerűségét lerombolni.

Ezt tapasztalva, lemondott. Lemondását követően papi tevékenységet folytatott. Kétszer járt Amerikában. Elzarándokolt a Szentföldre is. Könyveket írt, és társadalmi megmozdulásokon tartott beszédeket. A Kormányzó úr, Lemondása után is, többször is felkereste püspök urat az öreg budai ferences kolostorban, kikérve véleményét és tanácsát politikai kérdésekben.

A háború után bíróság elé állították. A börtönben kegyetlenül megkínozták. 1946. április 10-én „népbírái” előtt az utolsó szó jogán elmondott beszédéből idézek:

„Tekintetes Népbíróság!

Az utolsó szó jogán nem óhajtom hosszabb időre lekötni a Tisztelt Népbíróság figyelmét és türelmét. …

Ügyész úr! A beszédből kiragadott gondolatoknak tapsoltam és, mert mindaz, amit e szavakkal sértőn és kicsinyességgel rátol a püspöki ordóra és annak szent és az Egyház által előirt ruházatára, az mind távol volt az én munkásságomtól és pont mindaz benne volt és megvan benne, és egész életem munkásságában, amit föltételül szab a haza és a világ megmentésére, noha ezeket bennem látni nem akarja. Nézzen ide, ügyész úr! Rajtam nem lát piros gombot, lila szalagos cifra gúnyát. Ismeri ezt a rajtam levő szerzetesi ruhát? Ez az Ön szerint egyedül megváltó mezítlábas apostoli ruha. Ez franciskánus ruha, ez az én ruházatom. Ebben szolgáltam a szegedi gondolatot, ebben jártam az országot és ebben mondottam negyvenéves igehirdető misszióm alatt beszédeim ezreit, ebben vigasztaltam a magyar népet, töröltem könnyeit, enyhítettem fájdalmait.”

Az ezt követő ítélet megtiltotta neki a nyilvános szerepléseket és kitiltották Budapest területéről. A rend máriagyűdi rendházában, majd a szerzetesek feloszlatásakor rövid ideig Budapesten élt. Később a kitelepítés miatt Alsóvadász községben, majd a Szomori, végül a zsámbéki plébánián élt, mint kisegítő lelkész, prédikálási lehetőség nélkül. Közben titokban pappá szentelt politikai okokból eltávolított sok teológust.

Ki kell emelnem két rendtársamat: Kamill testvért, aki rendszeresen látogatta Alsóvadászon püspök urat. És sohasem üres kézzel. És nem kockázatmentesen.

A Másik rendtársam Gottfried atya, aki Esztergomból rendszeresen látogatta rendi növendékeinkkel Zsámbékon püspök urat.

Püspök úr 1965. november 13-án halt meg Zsámbékon. Utolsó kívánsága az volt, hogy Esztergomban, a ferencesek kriptájában helyezzék el hamvait. Azonban békepap püspöktársai nem vállalhatták a temetésen való részvételt, így Szabó Imre püspök, az alsó-krisztinavárosi templom plébánosa vállalta el a temetést. E napra Schwarz-Eggenhoffer Artúr, Mindszenty bíboros száműzetésében az Esztergomi Főegyházmegye apostoli kormányzója, ismerve a hazai viszonyokat, egyházmegyei papi gyűlést hívott össze Esztergomba, összes egyházmegyés papját levezényelte a ferencesek templomába.

Hatalmas hívősereg a templomban, köztük elvegyülve sok-sok ügynökkel! Még a halott „Zadra-vecz”-től is féltek.

Mert Zadravecz püspök úr Istentől küldött, népünknek ajándékozott nagy ember volt. Történelmi időben igaz papja, prófétája Egyházának és népének. Aki megőrizte népünket magyarnak és kereszténynek.

Adja meg néki az Úr, hűséges szolgájának az örök jutalmat.

Nyugodjék békében!

Ámen.

F.F.

33. évközi vasárnap

Bevezető

A mai evangéliumi szakaszban hallani fogjuk az Úr Jézus világ végéről szóló eme szavait: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” E szavakban egyrészt figyelmeztetés, másrészt ígéret van. Arra figyelmeztet, hogy egyszer mindenki számára eljön a végítélet, és arra fel kell készülnünk. De ugyanakkor ígéretet kapunk arra, hogy a tanítását őrző, s hirdető Egyháza minden válságos időt át fog élni, és szavai fennmaradnak a világ végéig. Számunkra, a napi kis és nagy gondokkal küszködő emberek számára ez vigaszt, erőt és bátorítást nyújt. A történelem viharos tengerén haladó Egyházunk, s benne mi is, egyházhoz tartozók, célba érünk.

De mennyire tartozunk még mi az Egyházhoz?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Az egyházi év végén felolvasott olvasmányok mennyire találnak visszhangra lelkünkben? Uram irgalmazz!

Félelmet, vagy hitünk erősítését váltják ki bennünk? Krisztus kegyelmezz!

Add Urunk, hogy bármit cselekszünk, tekintsük mindig a célt! Uram irgalmazz!

Evangélium után.

Akár fenyegetésként is érthetjük, ha felületesen olvassuk, illetve hallgatjuk Jézus szavait. Rettenetes, ami következik, és nincs is már messze. Mégsem hisszük, hogy a szerető Isten fenyegetésekkel akarná kordában tartani azt, akit szeret. Jézus sem fenyeget: sokkal inkább felkészít, előkészít, őszintén beszél. Hiszen még a saját halálunkkal is nehéz szembenéznünk. Hát még a világ végességével. Lehet, hogy a mi szempontunkból a halál pillanata fontosabb, mint a világ végének pillanata. De mivel a túlvilág tértől és időtől független, a kettőt akár azonos pillanatnak is tekinthetjük.

Mit is mond tehát Jézus? Legyetek tudatában annak, hogy egyszer mindennek vége lesz. És készüljetek."

A liturgia az egyházi év utolsó vasárnapjain erre az elmúlásra, a biztos léptekkel közeledő halálunkra és a világ végére irányítják figyelmünket. Így a mai szentmise olvasmányai is, különösen is az evangélium.

Amit a természettudományos kutatások számokkal és mérésekkel igazolnak, azt evangéliumi szakaszunk meggyőző, drámai képekkel ábrázolja. Rettenetes valóságot tár elénk: elkerülhetetlen az emberiség és a világmindenség pusztulása.

Elkerülhetetlen a csillagok le-hullása. Elkerülhetetlen a csillagok és naprendszerek életének végén a nova és szupernova-jelenség, a csillagok, naprendszerek szétrobbanása, anyagának a világűrbe történő szét-szóródása, új napok és új földek keletkezése.

S elkerülhetetlen még mindezek előtt a Földünknek a bioszférából való kikerülése, az élet megszűnése a földön.

És sajnos, még ezek előtt is, talán belátható időn belül, elpusztít-hatja magát s az életet is a földön maga az ember is.

Nem véletlenül jelent meg Ferenc pápa „Laudato si” (Áldott légy” enciklikája.

Az utóbbi időben sokszor leír-ták és elmondták már, hogy korunk embere hatalmi gőgben él. Isteni tulajdonságokat és hatalmat tulajdonít magának.

A pszichoanalítikusok azt mondják az ember istenkomplexusban él. Mégis úgy tűnik, mintha korunk embere levetette volna elődei Istennel szemben kisebbségi érzését. Sőt, nagyzási mániába és mindenhatósági őrületbe esett. Azt gondolta, ha keresztre feszíti Istent, máris örökölni fogja mindenhatóságát. Megpróbálta letaszítani trónjáról Urát, hogy könnyebben kisajátíthassa isteni tulajdonságait.

Őrületes kalandjának nem maradtak el következményei. Az ember mesterkedései révén válságos állapotba került az egész teremtett világ. Az istenné kikiáltott ember szétrombolta a Földvédő légrétegét. Pusztítja a fákat, a növényeket és az állatokat. Durván belekontárkodik az élet továbbadásának törvényeibe. Manipulálja a géneket. Gyilkos fegyvereket gyárt. Kegyetlen háborúkat folytat itt is ott is nemzet, a nemzet ellen. Úgy néz ki, mintha akarva, nem akarva, el fogja pusztítani az emberiség önmagát.

Ezen jelenségek megemlítésének nem az a célja, miként a jézusi jövendölésnek sem, hogy riogasson. Sokkal inkább az, hogy a kezünkben tartott jelenre figyelmeztessen, amelyet akkor használunk fel helyesen, ha felkészülünk egyéni végünk biztos, de bizonytalan órában történő bekövetkezésére.

Nem szabad hallgatnunk a hamis prófétákra, akik állandóan jósolgatnak, és balga módon meghatározzák a világvége dátumát. Jézus nyíltan kijelentette, hogy azt a napot, azt az órát senki sem tudja, csak a mennyei Atya.

Világvégről szóló jövendöléssel elsősorban arra hívja fel figyelmünket, hogy ez a világ véges, ez az élet, az egyéni élet és az emberi nem élete is véges, átmeneti jellegű. Ég és föld elmúlnak, de az Ő igéi el nem múlnak.

A világmindenség Isten terem-tő szavára indult el a fejlődés útján, Isten országa is. Nem a véggel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy minél tökéletesebb tagjai, felkészültek legyünk a végre. Isten lesz az, aki pontot tesz a jelenlegi világfolyamat végére. És akkor megjelenik majd az Emberfia a világtörténet színpadán, kimondja az utolsó szót és összegyűjti választottait.

Ez a hit öltözteti ünneplőbe a mi végünket. Boldogan vesszük majd tudomásul a hívó szót: Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől néktek készített országot!”

Akinek szívét földi életében az istenhit és istenszeretet mágnesezte, az nem marad ki Isten összegyűjtő szeretetéből.

Ámen

F.F.

Szent Didák

November 13.

ALCALAI SZENT DIDÁK 

Szent Didák spanyol földön, az andalúziai San Nikolás del Puerto-ban született 1440 körül. Szüleiről csak azt tudjuk, hogy egyszerű, szegény emberek voltak.

Mihelyt felserdült, egy jámbor, öreg pap oltalma alatt, aki a városka határában épült Szent Miklós kápolna mellett élt, remete életet kezdett. Imádságban és kézimunkában teltek napjai.

Majd a Cordova közelében fekvő ferences kolostorba lépett, melyben szigorú és szent életet éltek Szent Ferenc fiai. Ételéről is lemondva alamizsnálkodott.

Elöljárói 1441-ben a Kanári-szigetekre küldték hithirdetőnek és megbízták az épülő kolostor vezetésével. Az áhított vértanúságot nem nyerte el, de a bennszülötteket százszámra térítette Krisztus hitére.

1449-ben elöljárói engedéllyel újra visszatért szeretett kolostorába.

Majd 1450-ben sok ezer honfitársával a szentévre Rómába zarándokolt, hogy szem és fültanúja legyen rend- társa, Sziénai Bernardin szentté avatásának. A szokatlan zsúfoltság, a nagy meleg és hiányos élelmezés miatt betegség ütötte fel a fejét a zarándokok kőzött. A ferencesek az Ara Coeli kolostorukat kórházzá alakították. Didák lett a kórház vezetője és a pestises betegek hősies ápolója.

A hosszúra nyúlt római út után tért vissza az alcalai kolostorba. Szeretetreméltó egyénisége itt bontakozott ki igazán. Az egykori tanulatlan remetéből Isten titkaiban járatos misztikus szemlélő lett.

1463. november 12-én halt meg.

A laikus testvérek védőszentje. Tisztelete ébresszen bennünk is tiszteletet a fel nem szentelt ferences testvérek iránt, és imádkozzunk gyarapodásukért.

Ámen

F.F.

Jubileumi év

Körlevél a Szent Márton jubileumi év megnyitására

(2015. november 15.)

Kedves Testvérek!

A Gondviselés különleges megnyilvánulását látjuk abban, hogy Szent Márton jubileumi éve egybeesik a Ferenc pápa által meghirdetett „Irgalmasság Évével”. Mostantól egy éven át ünnepeljük hazánkban azt a tényt, hogy Istenünk 1700 évvel ezelőtt adta Egyházunk számára az első szentként tisztelt nem vértanú hitvallót, a Pannóniában született Mártont. A történelemben továbbélő Krisztus megjelenítője volt, példát adva arra, hogy mindig a saját korunkban kell az evangéliumot valóra váltani. Nemcsak a Karolingok és a Magyar Királyság tekintett mindig patrónusként reá, hanem működésének színhelye, egész Franciaország, sőt Európa több vidéke is. Életpéldája pedig ma, a szegénységgel szembesülő világban aktuálisabb, mint valaha.

Márton szülei pogányok voltak, apja a császári hadsereg tribunusa volt. Ő maga egészen kicsi volt még, amikor szülei a Szombathellyel azonosítható Sabariából átköltöztek Itáliába, ahol ő tizenkét évesen, előbb szülei elől eltitkolva, majd apja akarata ellenére jelentkezett katekumennek. Ekkor kapta az első indíttatást/nevelést a keresztény és szerzetesi életre.

Tizenöt éves volt, amikor a császári seregben lovas testőrtiszt lett. 334-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan pogány koldusnak. Még azon éjjel álmában Krisztust látta a koldusnak adott köpenydarabba burkolózva. Hamarosan, 18 éves korában megkeresztelkedett, így ma is példaképe az ifjúkorban kereszténnyé váló fiataloknak és katekumeneknek.

Amint mód nyílt rá, elhagyta a hadsereget, és Szent Hilarius püspökhöz csatlakozott. Megtérése nem idegenítette el családjától. Amikor hazalátogatott az akkor még pogány szüleihez, édesanyját nagy szeretettel meg tudta téríteni. Később Szent Hilarius püspök városán kívül épített magának egy remetelakot, és e szerzetescella körül bontakozott ki egy monostor. Majd 371-ben, amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspök kívánságára Márton lett a püspök. Fölszentelése napjától mint jó pásztor gondozta nyáját. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek. Az egész az ő ország gyógyításairól, ördögűzéseiről és halott feltámasztásairól beszélt.

Az Egyház szabadságáért és tiszta tanításáért küzdött, püspökként is szegénységben élt, s ha nem az ő személyéről volt szó, határozottan lépett föl az igaz hit és Egyháza védelmében. Az Evangélium igazságáért szükség esetén még püspöktársaival és a politika irányítóival szemben is fellépett.

Szent Mártont a nép úgy fogadta emlékezetébe, mint az irgalmas szamaritánust, aki a koldusnak utolsó ruhadarabját is odaadta, és mint a jó pásztor ragyogó példáját, aki a szeretetet tette életének vezérlő elvévé. Halála után hamarosan szentként kezdték tisztelni, a Szűzanya után elsőként a nem vértanú szentek között.

Mivel társadalmi nehézségek azóta is bőven jelentkeztek, Szent Márton sokak védőszentje lett. István király őt választotta hazánk, és az első hazai monostor, Pannonhalma patrónusának. Magyarországon és a Kárpát-medencében neki szentelték a legtöbb templomot, de hegyeknek, helységeknek és kolostoroknak is sokfelé lett a védőszentje. A mai szociális nehézségek láttán őt állíthatjuk sokak szeme elé a felebaráti szeretet példaképeként és a békesség hatékony képviselőjeként. Életpéldája a nem hívők számára is vonzó. Bár a világméretű szegénység orvoslására ma komplex gazdasági terveket kell készíteni, mégis nyilvánvaló, hogy az egyéni, személyes szeretet jótéteményeire, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire legalább annyira szükség van, mint egy falat kenyérre. Ha Márton példáját követjük, akkor közösségben vagyunk mindazokkal, akik szükséget szenvednek, bárhonnan érkezzenek is, és közösségben mindazokkal, akik lehetőségeikhez mérten segítenek nekik – függetlenül meggyőződésüktől, értékrendszerüktől.

A sok megkereszteletlen fiatal számára pedig Ő lehet a jócselekedeteket gyakorló katekumen eszményképe. Segítheti őket abban, hogy tudatos döntéssel kell eljutni Krisztus követésére.

Mi magyarok különösen is szeretjük Szent Mártont. Számunkra az ő emléke fölidézi a pozsonyi koronázó dóm híres lovas szobrát. Legelterjedtebb népszokásaink is őrzik tiszteletét a nép lelkében. De nemcsak a Kárpát-medencében, hanem tőlünk nyugatabbra is Európa egyik legnépszerűbb szentje. Tisztelete elterjedt az egész világon, jó példa erre, hogy Argentina fővárosának székesegyháza is Szent Márton nevét viseli. Ez a tény lelki kapcsolatot hoz létre köztünk és Szentatyánk, Ferenc pápa között, aki Buenos Airesből került át Szent Péter római székébe. A most kezdődő Jubileumi Évre azért hívtuk meg őt, hogy vele együtt ünnepelhessük meg Szent Márton jubileumát. Készüljünk erre a 2016. november 11-ig tartó Jubileumi Évre nemcsak nagy nemzeti és nemzetközi rendezvényekkel, hanem az irgalmasság és szeretet egyéni és közösségi cselekedeteivel is!

A tevékeny felebaráti szeretet példaképéről és a tettek apostoláról megemlékezve nem feledkezhetünk meg az irgalmasság és szeretet egyéni és közösségi cselekedeteinek gyakorlásáról sem. Különösen is fontos az előttünk álló évben, amely - a szegények patrónusának ünnepi évével egy időben - a Katolikus Karitász számára is fontos év, hiszen megalakulásának 85. és újjászerveződésének 25. évfordulóját ünnepli 2016-ban. Összefonódva a Szentatya által meghirdetett Irgalmasság Évével, ismerjük meg az év során a Karitász elmúlt évtizedekben végzett munkáját, a Karitász önkéntesek kitartó gondoskodásának eredményeit. Szent Márton példáját követve kísérjük tevékeny figyelemmel a mellettünk élő, gondokkal küzdő családokat, idős, beteg embertársainkat és forduljunk feléjük szeretetből fakadó irgalommal.

Bizalommal buzdítjuk kedves testvéreinket ebben az esztendőben különösen is, hogy Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva tartsák meg jövő vasárnap a Karitász-gyűjtést, amely a rászorulók megsegítését szolgálja.

Budapest, 2015. november 1.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Szent Márton

Szent Márton ünnepén a szentmise Kezdőéneke így szól:

Hűséges papot támasztok magamnak, - mondja az Úr;

ő majd mindent szívem szerint tesz,

ahogyan kívánom!

Savariában (a mai Szombathelyen) született 316-ban pogány szülőktől. Mint katonatiszt ismerkedett meg a kereszténységgel. Amiens városa előtt megfelezte köpenyét és odaadta egy didergő koldusnak. Az ezt ábrázoló festmény Európa szinte valamennyi templomában látható.

18 éves korában megkeresztelkedett. 20 éves korában, Poitiers-ben Szent Hilarius püspök adta fel neki a kisebb rendeket.

Visszatért Savariába, majd Milanóba, később Genovába vonult, és a város közelében remetéskedett. 360-ban ismét Poitiers-be ment, és a püspök engedélyével a város mellett kolostort alapított.

371-ben a nép Toursi püspökké választotta. Ezzel kapcsolatos a Márton napi liba. A hívők püspökké akarták választani, ám ő elrejtőzött egy libaólban, nehogy megtalálják. A libák viszont olyan hangosan gágogtak, hogy végül nem menekülhetett a püspöki tisztségtől - így tartja a legenda.

Mint püspök is aszketikus szerzetesi életet élt. Mint püspök nagy gondot fordított a papság műveltségének emelésére. Gondját viselte a szegényeknek. A jó pásztort, Jézust utánozva tette kötelességét. Márton, aki a koldusok és katonák védőszentje.

397. november 11-én halt meg.

Tisztelete hazánkban is népszerű. Népünk 2016-ban jubileumi évvel ünnepli.

Szeretnénk mi is napról napra megtenni kötelességünket, észrevenni a rászorulót, és elvezetni a ránk bízottakat Krisztushoz.

Ámen

F.F.

Évközi 32. vasárnap

Évközi 32. vasárnap.

Bevezetés

A mai evangélium, két egymással ellentétes magatartást tár fel. Az írástudók és az özvegy magatartására irányítja figyelmünket. Jézus az egyik példázatban óvja hallgatóit az özvegyek házát felélő, s színleg nagyokat imádkozó írástudók magatartásától, a másikban pedig példaként állítja hallgatói elé a két fillért perselybe dobó özvegyet. Jézus nagyra értékeli a kis adományt. Eszünkbe jut, a régi mondás: Néha kevés, több mint a sok.

A mi magatartásunk az írástudókéra, vagy a szegény özvegyére hasonlít-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Testvérek! Megteszünk e mindent azért, hogy ki ne vesszen lelkünkből a szolidaritás? Uram irgalmazz!

Amikor adakozunk, gondolunk-e a minden jó Adományozójára, gondviselő Istenünkre? Krisztus kegyelmezz!

Megtapasztaltuk e már az Írás szavait, hogy jobb adni, mint kapni? Uram irgalmazz!

Evangélium után

A szegény asszony két fillérje valaha fogalom volt a keresztény világban. A mai elvallástalanított világunkban csak egy érzelmes, unalmas jelenet az egyre ismeretlenebb evangéliumból, melyre egyre inkább úgy tekintenek, mint egy irodalmi alkotásra, nem pedig, mint az örömhírre. Unalmas az evangélium, mert nincs benne akció, humor, mint a ma divatos filmekben, amelyek tudatunkat nagyban meghatározzák. Legfeljebb egy-két gyenge fantasztikus jelenet van benne, amikor Jézus csodát tesz, előfordul benne egy kis vérengzés is, amikor Jézust keresztre feszítik.

Így is lehet olvasni, vagy inkább gyenge filmeken videóról megnézni az evangéliumi történeteket, tanításokat. Vagy hallgatni humorizáló szentbeszédet. Ma már, Nyugaton, elvárják, hogy a beszéd közben mondjon a pap egy-egy humoros dolgot is.

Helyes, vagy helytelen ez az igény? Nem tudom. De azt igen, hogy tudatunkban helyre kell állítani az evangélium tekintélyét, hogy valóban az legyen, ami: Isten üzenete az emberekhez, azért, hogy keresztény öntudattal, emberhez méltó életet élhessenek az emberek, továbbra is, Európában is, hazánkban is..

A szegény özvegyasszony történetét is vissza kell tenni arra a helyre, ahová Jézus szánta, amikor elleste ezt a csendes pillanatot a Templomban.

Mindenekelőtt a jobb megértéshez tisztázni kell azt, hogy mit jelentett Jézus korában özvegyasszonynak lenni.

Az özvegyasszonyok a társadalom peremén élő, jogok nélküli kisemmizett emberek voltak. Helyzetüket tekintve a koldusokéhoz, mai kifejezéssel, a mély szegénységben élőkéhez álltak közel. Ha egy nőnek meghalt a férje, s nem volt egy férfi, aki a rokonságából védelmébe vette volna, gyakorlatilag büntetlenül kiforgathatták a rá maradt örökségből.

S hogy ilyen eset még az istenfélő zsidóknál sem volt ritka, arra példa Jézus egyik kirohanása a farizeusok ellen, amikor azt veti szemükre, hogy "felfalják az özvegyek házát, és színleg nagyokat imádkoznak".

Ennek fényében most már megérthetjük, hogy az az özvegy, akire Jézus felfigyelt, valóban, megélhetését dobta, szent célra, a Templom perselyébe.

Cselekedetét józanésszel ellentétesnek tartjuk. Pedig Jézus ennek elmondásával, a józanésszel gondolkodóknak hívta fel figyelmét egy fontos tényre.

Isteni üzenet. Igen fontos az adakozás, az áldozattal, lemondással járó adakozás. Isten nem alamizsnát, nem a feleslegest, hanem lelki értelemben a teljes odaadást kívánja tőlünk. Nem elég csak egy kicsit hinni Istenben, nem lehet csak egy kicsit hinni a Gondviselésben, nem lehet csak egy kicsit vallásosan élni, hanem erős hittel kell hinni benne, a Gondviselésben is! S teljes szívből kell szeretni az Urat, s nem színleg, hanem hitelesen kell élnünk vallásos életünket.

Dicséretes dolog, de nem elég vasárnaponként szentmisére jönni, s azt passzívan végigülni, amiből legfeljebb az marad meg, hogy jól, vagy unalmasan beszélt-e a pap.

Dicséretes dolog, de nem elég sokat imádkozni, ha imánkat nem követik tettek.

A kereszténység életforma, s nem pedig hobby. - Hobby, ami azt jelenti, hogy valaki szabadidejében szívesen csinál valamit. - A kereszténységet nem elég szabadidőnkben művelni. Amikor ráérek, imádkozom, vagy eljövök templomba.

Azt szokták mondani, hogy a pap a nap 24 órájában pap, s nemcsak addig, amíg az oltárnál van.

Ugyanígy, a keresztény is a nap 24 órájában keresztény, s a hét 168 órájában keresztény, nem pedig csak addig, amíg imádkozik, vagy a vasárnapi misén jelen van.

Milyen szép lenne, ha mindezt meg is valósítanánk. De ne dugjuk a fejünket a homokba! Nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy nem így van. Még a papok és szerzetesek életében sem. Nincs meg a teljes odaadás, a lelki értelemben vett mindennek az odaadása Istennek!

Nagyon nehéz kivonni magunkat az uniformizáló, globalista környezet hatása alól. A hírközlő szervek - kevés kivételtől eltekintve - olyan vezetők kezében vannak, akik a keresztény eszméket üzlet-, profitrontónak tartják. Ezért a keresztény vallás kiirtandó az emberiség életéből. Az Európaiéból és hazánk emberének az életéből is.

Mintha lassan kinyílna Európa, s hazánk embereinek a szeme, és kezdené védeni, s egyre erősebben védeni a keresztény értékeket,

A minap olvastam egy szívet melengető hírt a Magyar Kurírban.,

Ezekben a hónapokban különösen sokat gondolunk minden keresztény hívőre és családjaikra, akik a szíriai konfliktusban különösen érintettek, vagy a háború áldozatai lettek, amely azzal a kockázattal jár, hogy a kereszténység közel kétezer éves jelenléte megszűnik ebben a térségben.

Ezért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy döntött, hogy az otthon maradottak ínségét enyhítve 10 millió forint segélyt küld számukra.

Budapest, 2015. november 4.

MKPK Titkársága

Büszke vagyok Püspöki Karunk e tettére. Bárcsak világhír lenne belőle! A Magyar Katolikus Egyház nem tartozik a gazdag egyházak közé, inkább a szegény egyházak közé. De miként a szegény asszony az ő két fillérével, úgy a magyar katolikus egyház is eme szerény adományával példakép napjainkban a keresztények és nem keresztények számára.

Ámen

F.F.