A béna ember

A béna ember

Jézus további tevékenységének helyszíne a Genezáreti-tó mellett található Kafarnaum városa. A helyet Máté evangélista Jézus városának nevezi, amit úgy kell értenünk, hogy e helyen feltehetően hosszabb ideig tartózkodott, illetve időnként visszatért ide. Kafarnaumban feltehetően Péter apostol háza volt az otthona.

Az evangéliumi jelenet egy béna ember meggyógyítását írja le. Három szempontot érdemes megemlítenünk az eset kapcsán.

Az első a hit fontossága. Jézus azért tesz csodát a beteggel, mert látja azok hitét, akik eléje viszik őt. Bizonyos értelemben tehát a csoda a hit megjutalmazása.

A másik szempont, hogy megjelennek Jézus ellenfelei is, akik ellenvéleményüket hangoztatják. A hittel érkezők és kérők mellett tehát jelen vannak azok is, akikben hitetlenség lakozik.

A harmadik mozzanat az, hogy a testi gyógyuláshoz Jézus hozzá kapcsolja a lelki gyógyulást is, azaz a bűnök megbocsátását. Ezért mondja a betegnek: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”

A gyógyulás után kijelenti, hogy neki, azaz „az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” Kéréseimmel, azzal a tudattal érdemes Jézushoz fordulnom, hogy ő képes testemet és lelkemet egyaránt meggyógyítani.

Ámen

H.I.S.

Szent Péter és Szent Pál

Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe

Szent Péter és Pál apostolok Nero császár uralkodása alatt szenvedtek vértanúhalált, a hagyomány szerint 67-ben: Péter apostolt a vatikáni domb melletti császári cirkusz közepén álló obeliszk tövénél feszítették keresztre, és holttestét a közeli Via Cornelia mentén helyezték egyszerű földsírba, míg a népek apostolát, Szent Pált római polgár lévén karddal lefejezték és a városból a tengerpartra vezető ostiai út mentén temették el. Mindkettőjük sírja fölé Nagy Konstantin császár emeltetett bazilikát a IV. század elején. A római egyház 29-én már a III. század közepétől kezdve együtt ünnepelte a két apostol vértanúságát.

Rómában, ahol Péter apostol Mesteréhez hasonlóan szenvedett kereszthalált, és ahol a jámbor keresztények testét eltemették, ott emelkedik a Szent Péter templom Michelangelo által tervezett kupolája, belső peremén a felirattal: "Te Péter vagy és erre a kősziklára építem Egyházamat."(Mt 16, 16) Ezek Jézus szavai, amelyekkel a Genezáret-tavon halászó szegény embert, Pétert, az Egyház alapjává tette.

Péter alapjában véve tiszteletreméltó jellem volt, akinek igen mély volt a hite. Ő mondta Kafar-naumba e szavakat: "Uram, kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak. Mi hisszük, és tudjuk, hogy te vagy Isten Szentje."(Ján 6, 68) Ő volt az, aki Cezárea Filippinél ezt a határozott hitvallást tette: "Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia."(Mt 16,16) Amikor Jézus feltámadása után megjelenik tanítványainak a Genezáreti tó partján, (Jn 21, 7) látva Őt, Péter, Mestere iránti lelkesedésből, a csónakból a vízbe ugrik, s úgy úszik Jézushoz a partra.

Az evangéliumok azonban beszámolnak Péter gyengeségeiről is. Önmagát túl erősnek tartotta és ezért elbizakodott volt. Magáról nem tudta elgondolni, hogy meg fogja tagadni az Urat. Ha mindenki megtagad Téged, én akkor sem (Mt 26, 33-35) Vakmerően külön kiváltságot kért magának Jézustól, hogy a vízen hozzámehessen. (Mt 14,28-31) Félt a szenvedésektől és Jézust is arról akarta meggyőzni, hogy rosszul gondolkodik ezzel kapcsolatban. (Mk 8, 32 sköv) Kardot ránt a Mester mellett, de megtagadja Jézust egy szolgáló előtt. (Mt 26, 72)

Péterre azonban az is jellemző, hogy szembe tud nézni gyengeségeivel, és készséges a megtérésre. Amikor bűnt követett el, szomorúság és bánat tölti be szívét. "Kiment és keserves sírásra fakadt."(Mt 26,75) Bánatáról tanúskodnak Jézushoz intézett szavai: "Uram menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok." (Luk 5, 8) Jézus hozzá intézett szavaira: "Szeretsz-e engem?" Péter meghatóan válaszol: "Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged." (Jn 21,17) Mindent helyrehozott és jóvátett. Kész arra, hogy a Jézushoz fűződő szeretetét életének feláldozásával pecsételje meg.

Így áll előttünk Péter, az apostolfejedelem, gyengeségeivel és pozitív vonásaival együtt. Mindig megvolt a bátorsága, hogy a kegyelem indításait kövesse, hibáit beismerje, amikor szükséges, akkor megtérjen, és újra kezdje életét Krisztust követve.

Őt és utódait Jézus helyettesévé tette Egyházában. A pápai himnuszban ezt énekeljük: Tartsd meg Isten Szent Atyánkat, Krisztusnak földi helytartóját. Mi hívők a mindenkori pápát, Krisztus helytartójának tekintjük. Ők magukat azonban egyszerűen csak Péter utódainak. Azonban tudatában vannak, a jogfolytonosság alapján Krisztustól kapott egyedülálló hatalmuknak. Joggal tekint rájuk a világ, mint a legnagyobb erkölcsi tekintélyre e világban.

Péter apostol Cezareában tett hitvallásakor, a „Neked adom a mennyország kulcsait” szavakkal, a kulcsok hatalmát kapta meg. Ha sajátos zsidó kifejezés igazi jelentését akarjuk visszaadni, akkor Isten országának kulcsaira kell gondolnunk. A kulcs az izraelita királyi udvar hivatalnokának jelképe volt: Bárkit beengedhetett vagy kizárhatott. Péter apostol, ezáltal egy felbecsülhetetlen kincs letéteményese lett. Olyan kincs ez, mondta Szentatyánk, amely meg-halad min-den időbeli dimenziót. Az isteni élet, az örök élet kincse ez. Aki megkapja ezeket a kincseket, a mennyek országa ajtaja megnyitásának és bezárásának képességét, az hatalmas felelősséget hordoz.

Péter és Pál apostolok ünnepén imádságos szeretettel gondolunk hatalmas felelősséget hordozó Szent-atyánkra, e világ legnagyobb erkölcsi tekintélyére, élő lelki-ismeretére.

Mi hívők Rómát, ahová az isteni Gondviselés a két apostol tanúságtételének székét helyezte, a katolikus Egyháznak szíveként tekintjük, azon katolikus Egyházénak, amelyen a pokol kapui sem vesznek erőt soha!

Amen.

Szent Iréneusz

Szent Iréneusz

Az evangéliumi jelenet helyszíne a Galileai-tó (Galileai-tenger), amelynek közelében hangzott el egykor Jézus hegyi beszéde.

Az Úrnak az a szándéka, hogy átkeljen tanítványaival a túlsó partra, de átkelésüket a hirtelen támadt vihar megnehezíti. A tanítványok halálfélelme érthető. Jézus ekkor lecsendesíti a viharos tengert, cselekedete megnyugtatja tanítványait is.

A jelenet egyrészt egy valóságos esemény leírása, másrészt olyan példázat, amely a közösség jövőbeli sorsát mutatja be. A mi számunkra a második szempont hordoz tanulságokat.

A krisztusi közösség a történelem folyamán nem mentes a különféle veszélyektől, támadásoktól. Ezt látván, illetve ezeket megtapasztalva a közösség egyes tagjaiban esetleg megrendülhet a hit. E nehéz helyzetekben ajkunkról elhangzik a kérés: "Uram, ments meg minket!"

Így kérték Mesterüket egykor a tanítványok és így fohászkodunk mi is az Úr segítségéért. Talán azt is gondoljuk, hogy Isten nem figyel gondjainkra, nem látja a minket érő fenyegetéseket és veszélyeket, mert "alszik," késlekedik. Lehet, de akkor is velünk van, egy bárkában utazik velünk. Bármikor hozzá siethetünk és kérhetjük: "Uram, ments meg minket!" Kérjük bátran és bizalommal tőle, hogy hárítsa el a veszélyeket és nyugtassa meg szívünket!

H.I.S.

A legfőbb parancs

A legfőbb parancs

Az ószövetségi időkben több mint 600 parancs szabályozta a zsidó emberek vallási és társadalmi életét. A törvények e sokasága és bonyolultsága teret engedett annak, hogy a különféle tanító iskolák vezetői és képviselői egymással vitatkozzanak a parancsok értelmezéséről, felosztásáról vagy sorrendjéről.

A fontossági sorrend felállításának hátterében az az igény húzódott meg, hogy a gyakorlatban könnyebben lehessen mérlegelni, melyik törvényt kell előnyben részesíteni, ha esetleg ellentmondással találkozik valaki.

Szinte mindennapos téma lehetett tehát az, hogy ki lehet-e mondani bármelyik törvényről is, hogy az a legfontosabb. Egy ilyen vitába akarja bevonni Jézust egy farizeus, miként erről a mai evangélium szól. Máté evangélista "alattomos szándékot" lát a kérdezés mögött, a farizeus próbára akarja tenni Jézust, vajon mennyire ismeri jól a mózesi törvényeket. Aki ugyanis tanítja az embereket, annak jól kell ismerni a törvényeket és parancsokat.

A kérdésre Jézus semmi újat nem mond, csupán idézi a Második Törvénykönyvből az Isten iránti szeretet parancsát (vö. MTörv 6,4-5) és mellé állítja a felebaráti szeretetről szóló parancsot a Leviták könyvéből (vö. Lev 19,18).

A szeretetnél nincs fontosabb az ember számára. Szeressük Istent és embertársainkat!

H.I.S.

Köszönet

A legnagyobb elismeréssel és hálával adózok a hősiesen küzdő és helytálló Magyar Csapatnak a felejthetetlen szép, nemzetünket eggyé kovácsoló játékáért, az eufórikus hangulatért!

Dr. Frajka Félix

Évközi 13. vasárnap

Évközi 13 vasárnap

Bevezető

A mai evangéliumi szakaszban két dologról hallunk majd. A Jeruzsálem felé tartó Jézust be nem fogadó szamaritánusokat villámokkal elpusztítatni akaró apostolokról. És az Úr Jézusnak elképesztően kemény, radikális igényeiről, az őt követni akarókkal szemben. Hogy válaszolnánk mi Jézus eme kérdésére: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek.” És mi tudjuk-e, hogy milyen lelkület van bennünk? És ha áldozatot követel tőlünk az Úr Jézus követése? Mit teszünk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Add meg nekünk, hogy a Téged be nem fogadókkal szemben sohase vezéreljen a bosszúállás! Uram, irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy minden emberhez eljusson követésedre hívó szózatod! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy akik most itt együtt vagyunk, mindhalálig hűségesek maradjunk Hozzád! Uram, irgalmazz+

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban hallottak szerint a tanítványok szállást keresnek Jézus számára egy szamáriai faluban. Ez a tervük azonban akadályba ütközik. A falu lakói nem akarják Jézust házukba fogadni.

Az elutasításnak vallási okai vannak. Az Úr Jézus ugyanis Jeruzsálem felé tartó zarándokúton van és így nem Garizim-hegyén akarja imádni Istent, ahogyan ezt a helyi lakosok teszik.

A szálláskereső tanítványok haragra lobbannak, amikor a házak ajtajai egymás után becsukódnak előttük. Jakab és János meg is akarja büntetni a falu lakosait. "Uram, hívjuk le rájuk az istennyilát, hogy föleméssze őket?” Miként a régmúltban, azokat a katonákat, akik Illés prófétát el akarták fogni, és égből jövő tűz emésztette el őket.

Jézus már ezért a gondolatért megfedte őket, és azt mondotta nekik: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek?”

Ő nem ölni, nem pusztítani jött, hanem azért, hogy Ő maga legyen az engesztelő áldozat. "Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen." Ez kell, hogy legyen az ő követőinek is feladatuk. A miénkké is. Jézus embereket megtérítő, mássá. jobbá tevő eszköze nem a fegyver, hanem az irgalom.

Ő nem felszabadítani jött az embereket, hanem megváltani és üdvözíteni az embert. Ő nem demokráciát, nem szabadságot visz félelmetes katonai erővel az embereknek, hanem megbocsátást, békességet minden jóakaratú embernek. Az ő békéjét, s nem a világ békéjét adja az embereknek.

Ezt kell, hogy tegyék követői is! S ez nem könnyű feladat. Nem könnyű feladat az ilyen krisztusi lelkület kialakítása! Nem könnyű feladat az Ő követése.

A legtöbben még csecsemőkorban nyertük el a keresztséget. Csak a későbbiek folyamán tudatosodott bennünk többé-kevésbé, hogy Krisztus követése nem tündérálom, hanem kemény küzdelem! Az emberibb életért és az örök boldogságért áldozatokat kell hoznunk. Egyik sem szerezhető meg csak keresztlevéllel, sárgult imakönyvvel vagy rozsdásodó rózsafüzérrel.

Vitathatjuk, hogy akik megkeresztelkedtek, sőt templomba is járnak és imádkoznak is, biztos-e, hogy mindnyájan igazi, hiteles keresztények-e? Minden igyekezetünk ellenére többször érezzük, hogy krisztuskövetésünk nem eléggé tökéletes. Jószándékú törekvéseink megvalósításai akadályokba ütköznek. Egypárat Jézus felfedett közülük a mai szentmisénk evangéliumában.

Nem könnyű Krisztus követése. Az emberibb életért, és az örök boldogságért áldozatokat kell vállalnunk. Egyik sem szerezhető meg csak keresztlevéllel, sárgult imakönyvvel, vagy rozsdásodó rózsafüzérrel.

Ott vannak a mai evangéliumban az Úr Jézusnak elképesztően kemény, radikális igényei az őt követni akaró meghívottak, illetve kiválasztottak felé. Első hallásra inkább elidegenítnek ezek a követésétől, mint késztetnének a követésére.

Az Úr Jézus nem Hamleteket, fontolgatókat, mérlegelgetőket, bizonytalankodókat, igent meg nemet is mondani tudókat gyűjtött és gyűjt maga köré. Hanem határozott, céltudatos, elkötelezett személyeket hív, akik mindent bölcsen le tudnak rendezni: szülő temetését, rokonoktól való elbúcsúzást.

Hála Istennek! Mi mindannyian Jézus meghívását elfogadók vagyunk. Mindenki másétól különbözik minden jó hívő hitének kialakulása, őrzése és továbbadása. Mindenki hitének, hivatásának megvan a saját története. Az én meghívásomnak is.

Sokszor szólottam már róla. Nem dicsekvésképpen, hanem mert Isten ereje az emberi gyengeségben mutatkozik meg. Viharos időben választott ki az Úr. Nemzetébe, hitet, élni akarást és élni tudást öntő mártírlelkű Bíboros börtön előtti utolsó évében.

Igazgatóm, érettségi közeledtével azt mondta nekem: Fiam! Ne menj el barátnak! Arra az egyetemre vetetlek fel, amelyikre akarod. Válaszom. Igazgató Úr! Köszönöm. De én elmegyek barátnak.

Keresztapám féltő szeretetével hasonlókat mondott: Fiam! Ne menj el barátnak, hiszen rátok a vértanúság vár. Azt válaszoltam neki. Keresztapám! Én azt is vállalom. Én elmegyek barátnak.

Amikor, hatvanhat évvel ezelőtt, épp ezekben a napokban, megkezdődött a szerzetesek deportálása, és Hatvanban véresre verték rendtársaimat az ávósok. Bementem testvérem érettségijére. Akkor még nyilvánosak voltak. Az egyik tanárom azt mondta: Fiam! Nagyon rosszul választottál. Még meggondolhatod. Tanár úr! Én már meggondoltam. Nem léptem le. Még jobban ragaszkodtam hivatásomhoz.

És ekkor kezdtem megérteni a krisztusi szavakat, hogy „aki követni akar engem, vegye fel keresztjét és úgy kövessen engem”. És felvettem. Sok százezer, s millió hívővel együtt.

Habár mindennaposak voltak a letartóztatások, mégsem lettem vértanú. Mások lettek azzá, és börtönviselt hitvallókká helyettem is. Áldott legyen az emlékük! Mi csak őriztük a tüzet. S boldog vagyok, hogy hívatásom elindítója, Finn-Karéliai gulágon vértanúhalált halt rendtársam  boldoggá-avatási folyamatában én is részt vehetek, nemcsak imáimmal.

Én azonban annyi év, annyi évtized után is hálát adok nap, mint nap az engem követésére meghívó Úrnak. Túlontúl beteljesült, és reményem szerint beteljesül a földi élet befejezésekor életemben, sok millió meghurcolt krisztuskövető életében is, az Úr Jézus, ígérete, hogy „Ti, akik értem mindent, karriert, érvényesülést elhagytatok, s hordoztátok a keresztet, jutalmul száz annyit kaptok e földi létben, odaát pedig az örök életet”.

Ámen.

F. F.

Keresztelő Szent János

Keresztelő Szent János

Zakariásnak és Erzsébetnek nem volt gyermeke, és idős koruk miatt már nem is remélték, hogy gyermeknek adhatnak életet. Isten angyala azonban azt az üzenetet hozta a templomban éppen szolgálatát ellátó Zakariásnak, hogy gyermekük fog születni. A küldött azt is közli vele, hogy a születendő gyermekkel nagy tervei vannak Istennek.

Zakariás nem hisz az angyalnak, ezért megnémul. Némasága csak a gyermek születésekor szűnik meg. Az isteni útmutatásnak megfelelően Jánosnak nevezik el a gyermeket, aki az eljövendő Messiás előhírnöke lesz.

Felnőtt korában az Istentől kapott küldetésének megfelelően megtérést és bűnbánatot hirdet, és megkereszteli a Jordán folyóban a hozzá érkezőket. Ezen tevékenysége miatt nevezzük őt Keresztelő Jánosnak, az ő születését ünnepeljük a mai napon.

Keresztelő János még arra sem tartotta méltónak magát, hogy az eljövendő Messiás szolgája legyen, annyival nagyobbnak tartotta Jézust önmagánál. Ő volt a megtérést hirdető, a pusztába kiáltó személy, aki előkészítette a népet a Megváltó érkezésére.

János sajátos küldetésében mindannyian felismerhetjük, hogy keresztény küldetésünk egyik eleme, hogy utat készítsünk Jézus számára az emberekhez.  Segítsen ebben minket a Szentlélek!

H.I.S.

Hamis próféták

Hamis próféták

Isten minden korban gondoskodik arról, hogy üzenete, tanítása eljusson az emberekhez. Az ószövetségi időkben prófétákat küldött, akik az ő akaratát, szándékait közvetítették az emberekhez. Az idők teljességében a Fiát, Jézust küldte el hozzánk.

A következő évszázadokban egészen napjainkig minden időben felléptek olyan személyek, akik hitelesen közvetítették Isten üzenetét. Emellett azonban mindig voltak a történelem folyamán, mind a Krisztus előtti, mind az őt követő idők során olyanok, akik elferdítették, meghamisították Isten üzenetét. Azt állították magukról, hogy Isten küldöttei, valójában egy könnyebb utat hirdettek, amely távol áll az evangéliumi úttól.

Akik nehéznek találják a krisztusi követelményeket, szívesen hallgatnak az ilyen hamis prófétákra. Az ilyen hamis próféták különösen a végső idők bekövetkezte előtt fognak feltűnni, s a könnyelműen gondolkodók közül sokan fogják őket követni, mert nem ismerik fel, hogy eltorzított igazságot hirdetnek.

A hamis próféták felismerése nem könnyű, mert azt a látszatot keltik, hogy Isten megbízása alapján munkálkodnak, valójában azonban felforgató, megtévesztő tevékenységet folytatnak.

Jézus figyelmeztetése mindannyiunknak szól. Legyünk bölcsek és kövessük a krisztusi tanítást!

H.I.S

Itélkezés

A mai evangéliumban Jézus arra szólítja fel követőit, hogy ne ítélkezzenek mások felett.

Jól tudjuk, hogy az emberi ítéletek sok esetben elhamarkodottak, alaptalanok és bizony nem támaszkodnak a tényekre. Szívesen mondunk ítéletet embertársunk viselkedéséről, életviteléről vagy cselekedeteiről, s ezek a vélemények előszeretettel célozzák meg a másik hibáit, gyengeségeit, rossz tulajdonságait.

Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy a jó tulajdonságokat és a pozitív értékeket figyelmen kívül hagyjuk. Ennek fényében be kell látnunk, hogy ítéleteink sokszor rágalmazásba csúsznak át, amivel sokat árthatunk másoknak.

Felebarátaink alaptalan és hamis megítélése helyett Jézus azt tanácsolja, hogy inkább gyakoroljunk önkritikát. Tehát ha mindenáron ítélkezni szeretnénk, akkor mondjunk ítéletet önmagunkról, mégpedig őszinte ítéletet! Ez már persze nehezebben megy annak, aki mindenáron mások hibáinak felnagyításával akarja elfedni saját bűnösségét.

Mások bemocskolásával azonban soha nem fogunk megtisztulni. Mások elítélésével soha nem fogunk megszabadulni bűneinktől. Mások bűnössé nyilvánításával soha nem fogunk szentté válni.

Ha tartózkodunk embertársaink megítélésétől, akkor jogosan számíthatunk arra, hogy a végső ítéleten Isten igazságosan és irgalmasan fog ítélkezni fölöttünk.

Ámen

H.I.S.

Évközi 12. vasárnap

12. évközi vasárnap.

Bevezetés

A mai evangéliumi szakasz szerint Jézus, közvéleménykutatást végez tanítványai körében. "Isteni pedagógiával" kérdve kifejtő módszerrel készíti elő tanítványait, és vezeti el a lényeghez. Kérdez: "Kinek tartanak engem az emberek?" Tanítványai szerint a nép nagytekintélyű prófétának tartja, meg is nevezve egy – egy híresebb prófétát. Jézus azonban tovább kérdez: "Hát ti kinek tartotok engem?" Péter erre olyan kijelentést tesz, amit csak a Szentlélek tudott vele kimondatni. Az "Isten Fölkentjének." nevezte Jézust. Ma bennünket kérdez Jézus? „Ti kinek tartotok engem?” Te és én, kinek tartjuk őt? Mit válaszolunk neki?

Kirié litánia

Urunk Jézus! Add, hogy mindannyian helyes választ adjunk arra kérdésedre, hogy Kinek tartunk mi Tégedet? Uram, Irgalmazz!

Urunk Jézus! Add, hogy ha helyes válaszoltunk kérdésedre, hűségesen kövessük is tanításodat! Krisztus, kegyelmezz!

Urunk Jézus! Add meg minden Téged követőnek a megígért „százannyit itt a földön és az örök életet a mennyben!” Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Manapság népszerű műfaj a közvélemény-kutatás, különösen egy-egy politikai választás előtt. Máskor egy egész országot szavaztatnak le döntő fontosságú kérdésekben. – A mai evangéliumi szakasz tanúsága szerint 2000 évvel ezelőtt az Úr Jézus is közvélemény-kutatást rendezett saját személyére vonatkozólag: „Kinek tartanak engem az emberek?”- kérdezte apostolaitól. A liturgia pedig elénk tárja a mai vasárnappal a jézusi közvélemény-kutatás eredményét. Teszi ezt azzal a célzattal, hogy a mai keresztényeket, vagyis bennünket is döntés elé állítson és arra ösztönözön, hogy mi magunk is választ adjunk a kérdésre.  Nagyon fontos ennek a kérdésnek a tisztázása. Fontos, mert ettől függ keresztény azonosságunk megőrzése, hitünk élővé tétele, sőt földi és örök boldogságunk is. Hiszen ha Jézus valóban a Messiás, akkor el kell döntenünk, hogy mihez kezdünk ezzel a tudással, engedjük-e hogy hatással legyen az életünkre?

Visszatérve a kérdésre: „Kinek tartanak engem az emberek?”

Az ellenséges világ kritikáját tapintatosan elhallgatták a felmérést végző tanítványok. Az evangéliumok egyéb helyeiből azonban könnyen összeállíthatjuk a fölsorolást: „falánk és borissza ember…, Belzebub cinkosa…, törvényszegő…, forradalmár…, lázító…, istenkáromló…” Ezek nemcsak tekintélyét kezdték ki, becsületébe gázoltak bele, de a halálos ítélet meghozatalát is elősegítették.

Viszont a jószándékúak véleménye kevésbé volt sértő a Mesterre. Keresztelő Jánossal…, Illéssel…, Jeremiással hasonlították össze. A közös vonás ezekben, hogy prófétának, nagy embernek, de csak embernek tartják.

Jézus kérdése, bennünket is sürget, nekünk is választ kell adnunk e kérdésre. Igaz sokkal egyszerűbb lenne elmondani azt, amit a hittanórán tanultunk, vagy mások véleményét ismételgetni. Például, hogy mit mondtak a nagyemberek, a szentek, esetleg a történészek Jézus személyéről, vagy éppen az ellenségei?

Azonban a kérdés sokkal személyesebb, ma az Úr az én személyes véleményemet szeretné hallani, itt és most. A hitem szavát, az életem és tetteim hitvallását várja az Úr. És itt nem lehet mellébeszélni, nem lehet kitérni a válasz elől. Olyan választ kell adnom, amelyet csak én adhatok és senki más, mélyről jövőt és személyeset, olyat, ami mögött tartalom és elkötelezett élet van.

Miként az apostoloknak, úgy mindannyiunk súlyos kötelessége a Krisztusba vetett hitet nemcsak megvallani, hanem tovább adni. Krisztus arra küld bennünket, hogy a mi szerepünk a kovászé, vagyis, belülről alakítsuk át, szenteljük meg azt a világot, azt a családot, azt a munkaközösséget, azt a baráti kört, amelyben élünk. Ránk vár az a kényes feladat, hogy az élet minden területére és állapotába elvigyük az evangélium örömhírét.

A történelem véres lapjai között mindig ott derengett a remény fénye: a Jézus Krisztusról szóló evangélium. Mindig voltak emberek, akiket megérintett a jézusi tanítás, akik megélték az evangéliumot, mert az Úr Jézussal való találkozás annyira valóságos volt a számukra, hogy bele szerettek és érte képesek voltak mindent megtenni.

Gondolok itt Assisi Szt. Ferenc atyánkra, aki az anyagi jólét biztonságát elhagyva szegénységben követte Krisztust, s ezzel egy olyan forradalmat indított el, amely belülről reformálta meg az egyházat. – Vagy Árpádházi Szt. Erzsébetre, aki a szegényekben, a társadalom kivetettjeiben szolgálta Krisztust. – Illetve a közelmúltból: a vakokat látóvá tevő Batthyány Stratmann Lászlóra, boldog Apor Vilmos vértanú püspökre, a nemzetünket megmentő, egyházunkat hősiesen védelmező Mindszenty Bíborosra. De Erdély nagy és hitvaló püspökére, Isten szolgájára, Márton Áronra.– De korunk szentjére, boldog Kalkuttai Teréz anyára, aki a kényelmesebb kolostori életet feladva, minden idejét, s energiáját, s a felebarát, a szegények legszegényebbjeinek szolgálatára fordította.

De gondolnunk korunk öntudatos és elkötelezett családjaira, vagy éppen az egyedül élőkre is, azokat a férfiakra és nőkre, idősekre és fiatalokra, akik életvitelükkel, mindennapi magatartásukkal, beszédjükkel és tetteikkel tesznek tanúságot arról, hogy a Jézussal való találkozás, az ő személye és tanítása életbevágóan fontos az ő számukra. Miként ezt, szinte szóról szóra vallotta a 25 éves érettségi találkozón 12 gyermekes tanítványom is.

Kérdezhetné valaki: Mi a "haszna", ha Jézus Krisztust állítjuk életünk középpontjába? - Röviden az, hogy minél közelebb kerül valaki Jézushoz, annál közelebb kerül az emberekhez is. Csak Jézushoz egyre közelebb kerülve, s hozzá egyre hasonlóbbá válva, tudunk egymáshoz közeledni, s egymás boldogságáért fáradozva, boldogan élni e hazában.

Ámen.

F.F.

Földi és mennyei kincsek

Kincsek

"Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is."

A földi javakat Isten azért adja számunkra, hogy azokat jól használjuk magunk és embertársaink javára. Használjuk, és ne birtokoljuk, mert minden mulandó. Aki ezeket bálványozza, az nem lát túl a teremtett világon, és nem látja az Atyát, aki azt teremtette.

A túlvilágra mindezekből semmit sem vihetünk, csak a jótetteinket. Még azt a ruhát is csak használjuk, ami éppen rajtunk van.

A kapzsiságnak az a veszélye, hogy a szívet, az egyéniséget beszűkíti, és nem tud felemelkedni Isten nagylelkűségéhez. Ahogy testi szemünkkel eligazodunk környezetünkben, úgy a lélek szeme hozzásegít, hogy meglássuk az örök értékeket.

Testvéreim, hol a mi kincsünk?

Miatyánk

Így imádkozzatok …

Miatyánk, ...

Illés szava lángolt, mint a kemence. Jézus tüzet hozott a földre, és azt akarja, hogy lángra lobbanjon. Imádságunkban, amikor eléje állunk, lángra lobbantja lelkünket. Minden vele való találkozás táplálja lelkünk tüzét. Álljuk hát bátran elé Szentmisénkben, imádságainkban a mai napon is.

Ámen

A régi és az új törvény

A régi és az új törvény

A mai evangéliumban Jézus pontosan megfogalmazza a régi törvény hiányosságát, amikor a látszatvallásosságról beszél. Tanítványaitól többet vár, mint a régi, ószövetségi törvény betű szerinti megtartását. Azt szeretné, ha megértenénk parancsának lényegét, amely minden elemében az Istenhez kapcsol minket és elindít a felebaráti szeretet útján.

Ne az emberek tetszését vagy elismerését keressük, hanem egyedül Istenét. Az Úr így fogalmaz: „Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.” E szavak összecsengenek azzal, amit máskor mond: „Ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába”.

A vallásosság, a hit, a jámborság, a tisztalelkűség összefoglalása mindez a Biblia nyelvezetében. Az Isten előtti „igaz” életforma az ószövetségi törvények betű szerinti megtartásával félresiklott a látszat irányába, amivel más embereket ugyan meg lehet téveszteni, de Istent nem, hiszen ő jól ismeri az emberi szív minden gondolatát és szándékát.

Isten számára nem a szavak, hanem a cselekedetek számítanak.  A szeretetből fakadó cselekedetek, mint a vallásosság gyümölcsei, elárulják, hogy milyen lelkület lakik az emberben.

H.I.S.

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap

Bevezetés

A farizeusok és írástudók, magukat, "igazhitű, jámbor és törvénytisztelő" embereknek hitték és vallották. Kirekesztették közösségükből az általuk bűnösöknek tartott embereket. Jézusnak a bűnösök felé forduló magatartását, épp oly bosszantónak találták, mint magát, azt az általa nemcsak szóval, hanem tettel is kinyilatkoztatott hitigazságot, amely szerint Isten nem a társadalomból egyeseket kizáró, hanem a kizártakat is befogadó Isten. Még a társadalom igencsak megvetett, de bűneitől szabadulni akaró bűnöst is, mint a mai evangéliumban említett bűnös asszonyt is.

Minden szentmise elején mondunk bűnbánati imát. Vajon ez mennyire csak liturgikus megszokás? Vagy ténylegesen látjuk is gyengeségünket, és őszintén kérjük Isten megbocsátó kegyelmét.

Kirié litánia

Add Urunk, hogy lelkiismeretünk mindig különbséget tudjon tenni a jó és a rossz között! Uram irgalmazz!

Add Urunk, hogy amire lelkiismeretünk késztet, azt tegyük meg, amit pedig tilt, kerüljük. Krisztus kegyelmezz.

Adj Urunk bűnbánó szívvel megvallott vétkeinkre bocsánatot! Uram irgalmazz!

Evangélium után

A Szentírást némiképp is ismerők, tudják, hogy néhány korai kódexből hiányzik a bűnös asszonyról, illetve a házasságtörő asszonyról szóló történet. A jámbor kódexmásoló talán azzal az indokolással hagyta ki ezt a beszámolót, mert túlzottan hangsúlyozza az Úristen végtelen irgalmát és ezzel bátorítja a bűnösöket.

Azt is tudjuk, hogy Jézus és a bűnös asszony találkozásának leírása csak Lukács evangéliumában olvasható ilyen formában. Máté, Márk és János írásában is van egy egészen hasonló történet, amely Betániában játszódik le, halála előtt közvetlen. A Lukács szerinti változatban azonban jelentős különbségek vannak és az elbeszélés mondanivalója is más, ezért joggal feltételezhetjük, hogy két külön esetről van szó.

A Lukács féle elbeszélés szerint Jézus betér Simon házába, akiről annyit tudunk, hogy a farizeusok csoportjához tartozik. Jószándékáról tanúskodik, hogy vendégül látja Jézust. Az étkezést egy váratlan vendég zavarja meg. A bűnös asszony hívatlanul érkezik és Jézushoz megy. Könnyei, sírása, Jézus lábának csókkal illetése, az olajjal való megkenés és a hajával történő megtörlése alázatának, szeretetének, hálájának a kifejezése. E cselekedetei pontosan elárulják, hogy mit érez Jézus iránt, hiszen tette messze felülmúlja a tisztelet szokásos mértékét.

Közben a vendéglátó érzéseire, gondolataira is fény derül. Ha azért hívta meg Simon Jézust, hogy meggyőződhessen arról, hogy próféta, akkor először csalódnia kell. Azt gondolja magában, hogy vendége nem lehet próféta, mert akkor tudná, hogy ki az a nő, aki megkeni a lábát. A próféták sajátos jellemvonása, hogy belátnak az emberek belső világába, még ismeretlen személyek esetében is. Ha Jézus nem tudja, hogy az őt érintő asszony egy nyilvános bűnös, akkor nem lehet igazi próféta, legalábbis ezt gondolja Simon farizeus.

A következő pillanatban azonban kiderül, hogy Jézus nemcsak az őt érintő asszonyba lát bele, és tudja róla, hogy bűnös asszony, hanem Simonba is belát, bele lát az ő benső világába, gondolataiba is, és tudja róla, hogy hogyan gondolkodik. Kitalálja, hogy mi jár a fejében és ki nem mondott kételkedésére válaszolva mond egy példázatot.

A történettel azonban Jézusnak nem az a szándéka, hogy prófétai mivoltát bizonyítsa, hanem hogy tanítást adjon a bűnök megbocsátásáról, arról, hogy Isten irgalma az ember minden bűnét képes eltörölni.

Micsoda fantasztikus dolgokat fantaziáltak már össze ebből a jelenetből a Krisztust sárba rántani, a kereszténységet lejáratni, és kiirtani akarók. Nem arra figyelnek fel, ami Jézus ajkáról elhangzott, s az egésznek a mondanivalója. Nem az Isten bűnösöknek megbocsátó végtelen irgalmára. Nem arra, hogy Jézus ekkora bánat láttán azt mondta: "Asszony, bocsánatot nyertek bűneid, mert nagyon szerettél." S az összetört lelkű nő most boldog örömmel távozott. Mert megtette az Istenhez, törvényeihez visszavezető első lépéseket.

A vendéglátó Simon és a többi farizeus megbotránkozva nézte a jelenetet. Míg ők a nő bűnös múltját nézték, addig Jézus a nő bűnbánatával kiharcolt jövőjét látta. A farizeusok ítélkező bíróként tekintettek az asszonyra, Jézus pedig irgalmas, megbocsátó szeretettel fordult feléje.

Mert Jézus lelki szemeivel látta azokat is, akik erre a sorsra juttatták. Tudta, hogy a nő súlyosan vétkezett. Ám azt is vallja, hogy azok sem menthetők fel, akik ide alacsonyították őt.

A mai evangélium rámutat arra is, hogy van lehetőségaz erkölcstelen múlttal való gyökeres szakításra. És a szakításból fakadó áldásra, a bűnök megbocsátásával együttjáró megújulás, az új élet kezdésének a lehetőségére.

A mai evangélium tanítása tömören ez: S ez az emberiség számára a legnagyobb örömhír, hogy az Úristen nem bosszúálló, a bűnt hetedíziglen büntető, hanem végtelenül irgalmas, megbocsátó Isten. Minden megtérőnek megbocsát. És minden botladozót segít újra és újra talpra állni.

Amíg az Úr engedi, a zsoltárostól kölcsönvett szavakkal mondom: „Misericordias Domini in aeternum cantabo” „Az Úr irgalmát hirdetem örökké". Mert hiszem és remélem, hogy nemcsak nekem, de, erre már jeleket is látok,- a bűneitől elforduló nagy irgalmára szoruló népünknek is irgalmazni fog az Úr.

Ámen

F.F.

Válás

Amikor ezt a jézusi tanítást halljuk, idegenkedés fog el bennünket. Pedig a jézusi mondatokban sok alapvető igazság van. Isten az embert férfiúvá és nővé teremtette, s ezzel a földi boldogság legtökéletesebb forrását nyitotta meg, hiszen ebből származik a szerelem, a házasság, a gyermekáldás, a család és az otthon ajándéka is. Ezek védelmében emel szót Jézus, amikor a régi törvénynél is keményebben a bűn csírájára mutat, amely képes megfertőzni, megrontani a férfi és a nő viszonyát, és átok forrásává tenni.

Izráelnek nagy kísértése volt, hogy a nőt a férfi érzéki vágya kiszolgáltatott tárgyának tartotta. Ezért szól itt Jézus egyoldalúan a férfiról.

A tanítás, amit Jézus mond, radikális: a bűn elleni harc csak akkor eredményes, ha a bűnre vivő életfunkcióinkat megfegyelmezzük.

Ezek után természetes, hogy Jézus nem veszi könnyen a házasélet válságának kérdését sem. Izráelben a férfi az 5Mózes 24:1 és következők alapján általában válólevél kiadásával feljogosítva érezte magát a házasság önkényes felbontására, és az elbocsátott nőt szabadnak tartotta újabb házassági kapcsolat felvételére. Jézus nem kárhoztatja Mózest az emberi gyöngeség miatt adott engedményért, nem is hatálytalanítja ezt a törvényt. A házasság – mondja – a paráznaság miatt a valóságban akkor is felbomlik, ha semmilyen jogi intézkedés nem történik, de a két test eggyéválása megváltoztathatatlanul fennáll. Így az a férfi, aki elbocsátja feleségét, házasságtörővé teszi az asszonyt, és aki elbocsátott asszonyt vesz el, házasságtörést követ el. Ezek közt a határok közt szabályozta a házasság kérdéseit az Egyház a legutóbbi püspöki szinóduson.

Imádkozzunk az újraházasodottakért, helyzetük hunánus meg problémájának a megoldásáért.

Ámen

Harag

Harag

Jézus gyilkossággal teszi egyenrangúvá a haragtartást. Igen, mert a torzsalkodás- ami már nem csak a világban, hanem az Egyházban is jelen van - az emberi kapcsolatok halálát jelenti.

Ha meghalnak az emberi kapcsolatok - meghal a közösség, meghal a család, elpusztul az ember! És olyan lesz megint a Föld mint a teremtés előtt: "puszta és sötét"

(Magvető lista)

Prágai Szent Ágnes

PRÁGAI SZENT ÁGNES,

Szent Ágnes 1. Premizl Ottokár cseh király leánya, Prágában született 1205-ben. Mint Boleszláv, sziléziai herceg jegyese a Szent Hedvig vezetése alatt álló trebnitzi cisztercita monostorban nevelkedett. Jegyese halála után nem fogadta el az újabb házassági ajánlatokat.

Csehországban ő alapította az első klarissza monostort, melybe IX. Gergely pápa buzdítására be is lépett, s melynek apátnője lett. Később alázatosságból lemondott erről a tisztségről. Egyedülálló barátság fűzte Assisi Szent Klárához, aki leveleket írt neki a szeráfi tökéletességről. 1280-83 között halt meg.

Kérjük, hogy égi segítségével növelje a nővéri hivatást, és erősítse áldásos tevékenységüket.

Ámen

Só. Világosság

Só. Világosság

Ti vagytok a föld sója. - A só ízesít. A sótlan étel ugyanúgy nem jó, mint az elsózott. Nem a só ízének kell kiérződnie az ételből, hanem a só megadja az ételek sajátos ízét. - A keresztény ember hivatása,

hogy Krisztus tanúja legyen a világban, nem az ő személyének kell kiemelkednie, hanem krisztusi szeretetével kell átjárnia (élvezhetővé tennie) azt a közösséget, amelyben él. - Ahhoz, hogy egy közösség megmaradjon egészséges közösségnek, kell, hogy legyenek akik szeretetükkel tartósítják a közösséget, áldozatukkal megakadályozzák a romlást, a rossz terjedését.

Ti vagytok a világ világossága. - Nem azért gyújtunk lámpát, hogy belenézzünk, hanem azért, hogy megvilágítsa a környezetét. A keresztény ember cselekedeteinek kell láthatóvá tenniük Isten szeretetét. - Egy hasonlat a természet világából. A rádióhullámokat emberi szerveinkkel nem érzékeljük. De ha van egy megfelelő készülékünk, amit bekapcsolunk és ráhangolunk a kiválasztott adóra, akkor általa a stúdió műsora emberileg felfogható és élvezhetővé válik. A műsor az adóból jön, de hogy mennyire élvezhető, az attól függ, hogy megfelelően ráhangolták-e az adó hullámhosszára, és attól is, hogy milyen minőségű maga a készülék.

A világot teremtő és fenntartó Isten szeretete mindenütt jelen van. Ahhoz, hogy emberileg megtapasztalható és élvezhető, kellenek keresztények, akik életüket ráhangolták Jézus Krisztusra és így

életükben lesz Isten szeretete emberileg is megtapasztalható.

Magvető lista

Évközi 10 vasárnap

Évközi 10. vasárnap

Bevezetés

A mai evangéliumban a naimi ifjú történetét halljuk majd.

Úrfelmutatás után minden szentmisében liturgikus felkiáltással teszünk tanúságot az élet és a halál szoros összefüggéséről, az életnek a halálon aratott győzelméről: ,,Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk föltámadásodat''.

Időközben megszokottá vált hitvalló imádság. Legtöbbször fel sem figyelünk mondandója hatalmas horderejére. Akkor lepődünk meg igazán, ha már a halál sarkunkban leselkedik, és közvetlen környezetünkben szedi áldozatait. Ilyenkor észbe kapunk és rájövünk, hogy amit eddig szánkkal hirdettünk, az milyen gyenge tanúságtétel.

Kirié litánia

Komolyan gondolunk-e arra, amit gyakran humorizálva mondunk, hogy csak a halál biztos. És e szerint élünk-e? Uram irgalmazz!

És arra, hogy amikor testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja? Krisztus kegyelmezz!

És Jézus eme szavaira, hogy én vagyok az élet és feltámadás, aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog örökké? Uram irgalmazz!

Evangélium után

Ha a Naimi ifjú történetében az eseményeket az özvegyasszony szemszögéből nézzük, akkor az özvegyasszony sorsa igen szomorú. Egyetlen fia halálával elvesztette a reményt a jövőre. A Közel-Keleten még ma is olyan a társadalmi helyzet, hogyha egy nő egyedül marad, se férje, se fia, már csak a koldulásra, halálra várhat, mert nem törődik vele senki. Az özvegy a férjében a védőbástyáját veszítette el, fiában viszont a jövőjét, a jövőbeli támaszát, segítségét.

Az ókori Keleten az volt a szokás, hogy az asszony, nem mehetett vissza a származási családjához, nem térhetett vissza a szülői házba, és mivel nem volt betegbiztosítás, özvegyi nyugdíj, így egzisztenciálisan teljes bizonytalanságba került. Naim ma is létező falu, Genezáreti -tóhoz közel.

A csoda elbeszélése, tulajdonképpen a kétségbeesettnek nyújtott jézusi segítségre hívja fel a figyelmet. Jézus, ahogy a faluhoz érkezik a követőivel, találkozik a temetői menettel. Krisztus megsajnálja az özvegyet, megszólítja. Jézus itt lelki gondozóként viselkedik, aki beszélget a depresszióssal. ’Beszélgetés terápiát’ alkalmaz, a krízis idején reményt sugároz, és valóban megteremti az újrakezdés lehetőségét. Megérinti a hordágyat, ami merőben szokatlan, hiszen a zsidó kultúrában úgy tartották, hogy ettől tisztátalanná válik. Könyörületes szíve részvétre gerjed az özvegy anya iránt. Csodatévő szót mond a halott ifjúnak, kelj fel.

A naimi történet mondanivalója röviden: Isten könyörületes. Segítségére siet a szerencsétlen, bajbajutott embernek, esetünkben az özvegyasszonynak.

Szent Lukács, mint a nők, a szociális érzékenység és az irgalmasság evangélistája külön figyelmet szentel Jézus emberi gesztusainak, és még hangsúlyosabban Isten életet fakasztó irgalmának.

Egy kicsit visszaköszön Illés próféta halott-támasztási története, jelezve, hogy Jézus ugyanúgy próféta, de messze felül is múlja az ószövetségi „elődeit”. Benne Isten különleges módon „látogatta meg” az emberiséget.

Izraelben általában még aznap eltemették a halottat. A nyitott koporsón vagy hordágyon gyolcsba csavarva kísérték a „szentmihálylovát” a helységen kívülre, a temetőbe. Jelen esetben a halottvivő menet találkozik az Élet Urával.

Szent Lukács először itt nevezi Úrnak Jézust, ami egyébként Istennek kijáró és csak neki fenntartott cím volt. Ezzel jelzi, hogy a csodatevő, Naimi ifjút feltámasztó Jézus, Isten!

Sokan kísérték az özvegyet, mert sajnálták őt, és együttéreztek vele. Jézus meglátja az özvegyet, megrendül a szíve, megállítja a halottvivőket, meg-érinti a koporsót, és azt mondja az édesanyának: ne sírj! Nem azért, mintha nem illik sírni. Vagy fölösleges lenne gyászolni, vagy tiltaná azt, hanem mert az ő megszólítása életet ad. A halott ifjú felül, és az Úr visszaadja őt anyjának.

A tömeget pedig elfogta a félelem és így magasztalták Istent. „Nagy próféta támadt közöttünk”. És mindenütt hirdették: „Isten meglátogatta népét.”

Ahol Isten megszólal, ott élet fakad. Jézusban Isten belenyúl a történelem halál árnyékolta menetébe és beteljesíti élet utáni vágyunkat.

Jézus viselkedése nyomán az ősegyház is szeretettel karolta fel az özvegyeket. Gondoskodtak róluk. A keresztény közösségben már volt jövője az özvegynek, nem volt egzisztenciálisan halálra ítélve. A fogyatékosok, szegények, is, fontos tagjaivá válnak a közösségnek.

Mi is jól jegyezzük meg, hogy az ember nem a nyomorúságra született, hanem hogy Istennel élje az életét, ne csak vegetáljon.

Nekünk ugyan nincs Jézushoz hasonló hatalmunk a halál felett, de hozzá hasonlóan azonban cselekedhetünk. Hirdethetjük, és hirdetnünk is kell az életre keltő, és életbentartó örömhírt, a jövője miatt már-m-r kétségbe eső népünknek.

Mennyi kétségbe esett, mennyilelki halálba került embertársunk feltámadhatna, ha közölnénk vele a gyógyító és igaz szavakat.

Ha vennénk a bátorságot és kisegítenénk őket a meg nem értés, a bűn, az agresszió, a káros szenvedély vagy csalódás okozta haldoklásból.

Mennyivel másabb lenne közérzetünk, közéletünk, ha a híradásokat, a világhálót vagy tévéképernyőt nem a rossz, a halál hírei uralnák, hanem a jó szó, az igaz beszéd! Amikor a jónak is lenne hírértéke, sőt az lenne a természetes. Mert valójában erre van igény. És erre kaptunk küldetést Urunktól.

Milyen jó lenne, ha több gondot, get tanúsítanánk a kiszolgáltatott és támasz nélkül maradt özvegyeknek családjainkban és közösségeinkben egyaránt. Ha nemcsak azt mondanánk: ne sírj, mert az nem illik, zavar – hanem örömet, mosolyt fakasztanánk arcukra, segítségükre lennénk szükségükben.

Szent Lukács nem írta meg a csoda „folytatását”, mi viszont kíváncsiak lennénk, hogyan él tovább az, aki még egy esélyt kapott Istentől.

A tapasztalat szerint hajlamosak vagyunk könnyen napirendre térni Isten velünk tett mindennapos, kisebb vagy nagyobb csodái fölött. Holott nem szabadna a régi kerékvágásban maradnunk azok után, ami velünk történt. Például egy betegségből való felgyógyulás, vagy egy reménytelen állapotból való megszabadulás után. Sokkal jobban illene hozzánk, hogy ha a gondviselő Isten iránti hálás szívvel élnénk életünket és az idő múlásával sem feledve velünk tett jótetteit, s magasztalnánk Őt. Így remélhetjük, hogy mostani nehéz helyzetünkben, de a jövőbeniekben is megsegít minket, erőt és életetet önt belénk.

Ámen

F.F.

A 12 éves Jézus

A 12 éves Jézus

Ők nem értették ezt a választ, ez a válasz nem szemtelenség volt, hanem Mária és József szeretetteljes figyelmeztetése. Nekik mindig tudniuk és hinniük kell, hogy Jézus Isten Fia. Ő és az Atya egy. Jézus, mint ember, Atyjának a dolgaival akar foglalkozni. Ez buzdítás számunkra is, hogy mélyedjünk el a Bibliában, Isten igéjében.

Názáretben lakott, és „gyarapodott bölcsességben, testben, Isten* és emberek előtt való kedvességben.” Ez azt jelenti, hogy Ő, mint ember, emberi természetében*, emberek közt nőtt fel, akik nagyon szerették bűntelen viselkedése miatt.

A bölcsesség, melyben gyarapodott, nemcsak földi bölcsesség volt, hanem mennyei is. De a bölcsességben való gyarapodás azt is jelenti, hogy Jézusnak, mint kisgyermeknek, nem isteni bölcsessége volt, hanem az évek folyamán lett egyre bölcsebb. Neki is mindent meg kellett tanulnia, tanítás és a Szentlélek által, bár kérdéseiből és feleleteiből az írástudók a templomban észrevették, hogy Ő, gyermek létére, rendkívül otthonos az Írásokban.

Mint ember, úgy ő is megtartotta az Úr parancsait, és engedelmeskedett szüleinek.

Mária pedig szívébe zárta szavait és megőrizte azt.

Mi szívünkbe zárjuk e Jézus szavait? És megtartjuk-e, s valóra váltjuk-e azokat?

Ámen.

Jézus Szent Szíve ünnep

Jézus Szíve ünnepe

„Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Mondja a Szentírás

Ezt a mondatot ma, Jézus Szentséges Szíve ünnepén különösen meg kell fontolnunk. Isten a szívet nézi.

Természetesen, midőn az emberi szívről beszélünk, nem a fizikai szívre gondolunk, hanem arra a szeretetre, amelyet a közvélemény az ember szívébe helyez.

Ilyen értelemben a szív az ember egyéniségének legértékesebb része, minden nagy vállalkozás kiindulópontja. Sajnos, nemegyszer az is megtörténik, hogy a szív a szeretet helyett más erőkkel telítődik. Erre céloz az Úr Jézus, midőn kijelenti: „a szívből ered minden rossz gondolat”.

Azért kell Jézus tanítványainak kiüresíteni a szívüket, hogy megtelhessen Isten igaz szeretetével. Jézus szíve így lesz a mi mintaképünk. A Szentlélek azért alkotta meg és állította elénk, hogy szerinte alakíthassuk szívünket.

Ha azt akarjuk, hogy lelki életünk egészségesen fejlődjék, akkor az értelem művelése mellett a szív kiműveléséről sem szabad megfeledkeznünk.

Lehet valaki lángész, kiváló tudós, ugyanakkor szánalmas törpe, ha szívéből hiányzik a szeretet. A legtöbbet azok az emberek ártottak felebarátjaiknak, akikben a zseniális értelem nem párosult irgalommal és szeretettel. Mily sokat tudnának erről vallani a csatatereken elvérzett milliók, a lerombolt városok, a letarolt mezők, ahol irgalmatlan zsarnokok járták szíveket tipró diadalútjukat.

Mindez pedig nemcsak a régmúlt emléke, hanem a barbár újkorban is megtörtént. Sőt megtörténik napjainkban is.

Nem véletlen, hogy korunk nagy gondolkodói egyre jobban sürgetik a szív kiművelését. A híres fizikus, Albert Einstein mondotta: „Napjaink legnagyobb problémája nem az energia, hanem az emberi szív. Az emberiség sorsa attól függ, hogy a szeretet vagy a gyűlölet költözik-e szívébe”.

Ezt az igazságot hirdette és hirdeti Jézus, az emberi nem Megváltója, a szelíd és alázatos szívű Jézus, akinek szerető szívét, végtelen irgalmát és szeretetét kiemelt ünneppel ünnepeljük.

Kérjük: „Szelíd és alázatos szívű Jézus! Alakítsd a mi szívünket is, a Te szent Szíved szerint.

Ámen.

Főparancs

"Melyik az első a parancsok közül?" - kérdezi az írástudó Jézustól. A kérdés őszinte és nem áskálódó. Jézus tudja ezt, és ezért idézi a "Halld, Izrael" - kezdetű fohászt, és összekapcsolja a felebaráti szeretet parancsával.

Ez a szeretet Jézus szerint nem érzelem kérdése, hanem egyrészt engedelmesség az Atya iránt, valamint türelem és segítségnyújtás az emberek felé. Tehát egy életprogramról van szó.

Istent akkor szeretjük; amikor felemelkedünk gondolataihoz, akaratához. A szeretet tehát számunkra nem csupán érzelem kérdése: "Most boldog vagyok, mindenkit szeretek! - Most megbántottak, ezért mindenki hagyjon békén!" Keresed az életed értelmét? Szeresd Istent a felebarátban!

Ámen

Jusztinosz

Jusztinusz

Jusztinusz 165 körül: Szikhemben szüle-tett (a római korban Flavia Neapolís, ma Nablus). Szülei pogányok voltak, édesapja kiszolgált katona.

Jusztinusz filozófiát tanult, de nem volt megelégedve a bölcselők válaszaival, végül egy platonikus filozófus gondolatain elmélkedve, az efezusi tengerparton sétálva, egy aggastyán keresztény bölcsessége nyomán talált rá igazi útjára. Jusztinusz megkeresztelkedett és filozófusi palliumban járva ismertette a keresztény tanítást hallgatóival.

Rómában nyitott iskolát. Nyolc művéből csak három maradt az utókorra.

Junius Rusticus halálra ítélte. Fejereklyéje a Váci Egyházmegyei Múzeumban tekinthető meg.

Tisztelete elterjedt az anglikán közösségben, a keleti egyházakban, sőt az evangélikus közösségekben. Ő a filozófusok védőszentje.

Könyörögjünk azért, hogy jól képzett keresztény filozófusok segítsék hitünk jobb megértését.

Ámen