Évközi 4. vasárnap 2022.
Bevezetés
A mai vasárnap evangéliumi részlete Jézus názáreti
fellépésének második, befejező részét tárja elénk, amelyben, a Jézus iránti
lelkesedés, Jézus elutasításában, Jézus megölési kísérletében nyilvánul meg. Ez
az elutasítása végig húzódik, az emberiség történetében, amióta jelen van
abban. Napjainkban világszerte erőteljesebben, mint valaha. Tartsunk
lelkiismeretvizsgálatot! Hogy viszonyulunk mi a bennünket körülvevő szellemi
áramlathoz.
Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen hagy bennünket, a
bennünket körülvevő szellemi áramlat. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy a végveszély közeledtével sem
erősödik Hozzád való ragaszkodásunk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy közömbösen nézzük unokáink és nemzetünk jövőjét. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Jézus mintegy három évtizeden keresztül élt Názáretben
a falu közösségében. Magatartása, vallásossága példamutató volt. Mégis, amikor
a zsinagógában Izaiás próféta könyvéből felolvasott, és arról beszélt hallgatóságának,
hogy benne teljesedtek be az írás szavai, hallgatósága értetlenül hallgatta.
Lázadoztak ellene, hogy egy velük egyenlőnek vélt falubeli társuk tanítsa őket.
Ők nem tanítást vártak tőle, hanem Messiás mivoltát igazoló csodákat. Kívánságuknak
nem tett eleget. S elhangzott ajkáról az a gyakran idézett, s közmondássá lett,
s kudarcát indokoló mondása, hogy „senki·sem próféta a saját hazájában.”
Tudjuk, hogy az ember sokszor kevesebb megértést és
elismerést kap hozzátartozóitól, mint az idegenektől. Nehezen ismerjük el, hogy
egy hozzánk közel álló ember a természet vagy a kegyelem jóvoltából magasabbra
nőtt nálunk. - Ez történt Názáretben is, midőn az önmagát Messiásnak nevező
Jézust, egyszerűen csak József fiának nevezték.
A názáretieknek Jézushoz való viszonyulása a Jézusban
való kételkedés és bizonytalanság, végigkíséri Jézus útját a történelemben.
Kiléte örök problémája az emberiségnek.
Az évezredes Krisztus-vitában a legszélsőségesebb
véleményt azok képviselik, akik kétségbe vonják Jézus történetiségét, tehát
azt, hogy valóban élt.
A kommunista diktatúra idején ez volt a hivatalos
doktrína, „dogma”. De miként az egykori amerikai elnök szavaival a kommunizmus,
a történelem szemétdombjára került, úgy ez a Krisztus létét tagadó doktrína is.
Nem szükséges tudományos képzettséggel rendelkezni ahhoz,
hogy felismerjük ennek az elméletnek hamisságát. Ha Jézus nem élt, ezt jobban
tudták volna az első és második században, amikor oly elkeseredett harcot
folytattak a kereszténység ellen. Százak és ezrek vállalták a vértanúságot.
Az evangéliumi elbeszélés szerint Jézus szavai nemcsak
kétkedést váltottak ki hallgatóiban, hanem fel is bőszítették őket, és haragjukban
megragadták Jézust és kihurcolták falujukból.
Mily szánalomra méltó jelenség!
Ennek az eltávolításnak jelképes jelentése volt. A
bűnösöket kitaszították a falu közösségéből, a leprás betegeknek is a falakon kívül
kellett élniük. A halálraítélteket is a falakon kívül végezték ki. A száműzöttek
nem tartoztak többé egy falu közösségéhez. Jézust tehát kiközösítették maguk
közül falujának lakói.
Amilyen szégyenteljes volt a letaszítási kísérletük,
olyan fönséges, s hatalmat sugárzó volt Jézusnak közülük való távozása.
Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy Jézus kiűzése
Názáretből régmúlt esemény csupán. Mindez újra és újra megismétlődik, és így beteljesül
Simeon jövendölése, amit a gyermekét bemutató Máriának mondott a jeruzsálemi
templomban: „Ő sokak romlására és sokak föltámadására lesz Izraelben, jel lesz,
amelynek ellene mondanak.”
Szomorú tény, hogy Názáret nemcsak Izraelben volt,
hanem ma is megtalálható földünk különböző pontjain. Mindenütt, ahol nem fogadják
be, vagy kiutasítják Jézust az egyéni és közösségi életből.
Kérdezhetnénk: Miféle előny származik abból, ha valaki
kiutasítja életéből Jézust, s az ő tanítását?
Az a megdöbbentő, hogy ebből nem haszon, hanem súlyos
veszteség származik az egyes ember, a közösség, s az egész emberiség számára.
Igaz, Jézus nem bántja ellenségeit, nem tesz kárt bennük.
Mikor le akarták taszítani a szakadékba, nem fordult szembe ellenségeivel, és
nem büntette meg őket. Egyszerűen emelt fővel távozott körükből. Otthagyta
őket.
Jézus elhagyta Názáretet, mert senki sem tartotta
vissza. Elhagy ma is minden országot, ahol nem fogadják be, ahol elutasítják
kegyelmét.
Nem tudom, hogy a mi országunk Krisztust befogadó-e
vagy Krisztust elutasító-e? Csak halkan mondom, mintha hazánkban, erősödnének a
Krisztushoz ragaszkodók. A világ számos országa közül hazánk azon kevés
országhoz tartozik, ahol működik az üldözött keresztényeket segítő helyettes
államtitkárság.
A hazánkban megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus
Kongresszus is szép eredményeket teremtett hazánkban. Korábban a templomunkban
volt látható az Eucharisztikus feszület is, rajta díszítő elemekként a Krisztus
szenvedését kiegészítő XX. századi magyar vértanúk ereklyéi.
Ránk kisded nyájára vár az a feladat, hogy megakadályozzuk
a háttérben működő Krisztus ellenes erők tevékenységét.
Hogy visszatartsuk Jézust a számunkra oly végzetes názáretihez
hasonló lépésétől.
Oh! Mi lenne akkor velünk? Mi lenne népünkkel?
Ezért kérjük Őt: Oh! El ne hagyj! S maradj velünk
örökre!
Ámen