Krisztus Király vasárnapja
Bevezetés
Ma az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Királyt ünnepeljük.
Krisztus a király! Mit mond egy mai
gyereknek vagy fiatalnak ez a kijelentés? A gyermek valószínűleg mesehősre
gondol, amikor a „király” szót hallja. Persze nehézségek vannak az „úr” szó jelentésével
is, ha azzal akarnák helyettesíteni a „királyt”. Az „úr” manapság udvarias
megszólítási formává lett, iskolás értelemben pedig az „úr” fogalom a szegény
emberek elnyomóit idézi a történelem mélyéből. Jézus egyikhez sem hasonlít.
A nehézségek ellenére sem kell félnünk
ettől a kifejezéstől, hogy „Krisztus a király”. Ő maga mondotta. De rögtön
hozzá tette: „Az én országom nem innen való” - mondta Pilátusnak.
Csak az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit
gyakorolva járhatunk a krisztusi úton, lehetünk méltó szolgái Krisztus
Királynak. Kérdezzük meg magunktól: Mi ezen az úton járunk-e? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Evangélium után
Őt nem a koronázási ékszerek: a korona,
jogar, palást teszik királlyá, hanem személyiségének uralkodó vonásai. A mai ünnep
három olvasmánya három oldalról közelíti meg Krisztust, a királyt. Az
ószövetségi olvasmány bemutatja, mint
Pásztor-királyt
Ősatyja, Dávid király, már előképben
sejtette ezt a vonást. Őt az úr a legelőről, a juhok mellől hívta el. Azt a
feladatot bízta rá, hogy védje meg a filiszteusoktól a választott népet, egyesítse
a törzseket és táplálja szellemi táplálékkal. Dávid, a pásztor-király előképe
volt Krisztus Királynak. Ő is szelíd módszerrel vezette népét. A gyengét
megerősítette, az eltévedtet visszavezette, a sebesültet bekötözte, a
hűségesnek gondját viselte. Krisztus királyságának emberi oldalát mutatja be,
hogy Ő pásztorkirály, aki utánunk jön, gondoskodik rólunk. Nem ír le bennünket,
akkor sem, ha elkódorogtunk mellőle.
A kozmosz királya
Sokszor olvastuk már a Kolosszei levél
Krisztus himnuszát. Legtöbbször azonban átfutottunk rajta. Nem mélyedtünk el a
szöveg fantasztikus mélységében. Szent Pál ebben a levélben fejti ki Krisztus
kozmikus királyságát. Ő az egész világegyetem királya: „Az Atya általa, érte és
benne teremtette a mindenséget…” Hogyan kell ezt értenünk? Egy csepp dogmatika:
Az Atya megismerve saját magát, öröktől fogva szüli a maga képét, a Fiút.
Ugyanebben a megismerésben tudja azt is, hogy kifelé hogyan válik tökéletessége
utánozhatóvá.
Ennek a megismerésnek alapján teremti meg
Jézus Krisztus emberségét. Jézus emberségének megteremtésével válik csak
nyilvánvalóvá, hogy teremtés egyáltalán lehetséges. Vagyis, hogy Isten
tökéletessége egyáltalán kifejezhető-e teremtményi síkon. A Názáreti Jézus
emberi alakjában a végtelen Isten véges vetülete.
A moziban a vetítőgépből árad a színeknek,
a fénynek, a mozgásnak a gazdagsága. Amíg csak a sugárzást látjuk, nem biztos,
hogy ez síkban felfogható képpé össze tud állni. Ha eléje teszünk egy fehér
vásznat, akkor derül ki, hogy síkban is visszaadható mozgás formájában a gépből
sugárzó kép.
Mármost, ha egyszer lehetséges volt
Istennek kimondani magát az emberi valóságban, Krisztus emberségében, ebből
következik, hogy a többi ember teremtése is lehetséges és hogy minden ember
Isten képe lesz. A megvalósítás rendjében a sorrend: az anyagvilág, az ember,
végül Krisztus emberségének teremtése. A szándék rendjében ez fordított.
Az ember teremtésének magyarázatát tehát
Krisztusban kapjuk meg. Ő, az elsőszülött, nem maradhatott testvérek nélkül.
Neki szüksége volt azokra, akikkel megoszthatja istenfiúi örökségét. Ezt akarja
kifejezni Szent Pál: „Az Atya mindent általa és érte teremtett.” (Kol 1,15)
Az ember tehát Krisztus megtestesülésében
találja meg létének végső értelmét. Így Krisztus az egész emberiség, sőt az
egész anyagi világnak középpontja és Királya!
A keresztrefeszített király
A tanítványok Krisztustól azt kérdezték:
„Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?” Jézus azonban elutasította a
földi királyságot. A kereszten viszont királyként viselkedett. A halál utáni
ország királyaként a jobb latornak megígérte: „Még ma velem leszel a mennyek
országában!”
A keresztrefeszítés jelenete ezért nem
véletlen került a mai mise szövegébe. Az Egyház rá akar mutatni, hogy Krisztus az örök élet Királya.
Az Egyház sokféle Krisztusábrázolást
ismer. A liturgia is sokféle Krisztus alakot állít elénk. A teológia is felsorolja
a Krisztus-modelleket. A képzőművészet számtalan formában ábrázolja Krisztust.
De mindezek fölött legdöntőbb a saját Krisztus-képünk. Az evangéliumokból és
elmélkedéseinkből alakítsuk ki magunk Krisztusát. Ezt a hiteles Krisztust
kövessük, és térden állva, hosszan felnézve arcára engedjük, hogy rabul ejtse
szívünket.
Thorwaldsen Krisztus szoba áll Koppenhága
egyik templomában. Egy turista, csalódással nézte a szobrot. A templom őre
figyelmeztette: „Térdeljen csak le, úgy nézzen fel Krisztus arcára!” Így már
észrevette lenyűgöző szépségét.
Térdeljünk le mi
is sokszor Krisztus elé.
Nézzünk elmélyülten az arcára. A hiteles krisztus-arcon felfedezzük az emberi
vonásokat: a Pásztor Királyt, az isteni vonásokat: a Mindenség Királyát és a
szenvedő ember végső reménységét: a keresztrefeszített Királyt. Belefeledkezve
szépségébe mondjuk, énekeljük: „A világnak Krisztus kell, a világnak kellesz te
is, mivel te Krisztushoz tartozol!”
Ámen.
