Úrnapja 2014. június 22.
Bevezető
Ma, Úrnapja, vagyis Jézus
szent Testének és Vérének ünnepe
van. A közöttünk maradt, s lelkünket
tápláló Jézust ünnepeljük. Aki ételül
és italul kínálja magát nekünk. Ez a
táplálék segít, hogy végigjárva éle-
tünk útját, Isten Országába jussunk.
Az Úr testéhez csak megtisz-
tult lélekkel közelíthetünk. Ezért
tartsunk bűnbánatot a Szentmise
kezdetén.
Kirié litánia
Urunk Jézus! Te mondtad, „Ha nem
eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok
az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” Tégy
készségessé bennünket Tested és véred vé-
telére, hogy életünk legyen. Uram irgal-
mazz!
Urunk Jézus! Te mondtad, hogy ve-
lünk maradsz az Eucharisztiában a világ
végéig. Kérünk, maradj velünk életünk
minden napján! Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Te azt mondtad, hogy
Te vagy az Élet kenyere. Kérünk Te légy
majd életalkonyunkon, a Szentútravalónk
is! Uram irgalmazz!
Evangélium után
Az Egyház története számos
bizonyítékot szolgáltat az Úr Jézus
azon tanításának igaz voltához, mely
szerint: Isten gondolatai nem a mi
gondolataink, Isten útjai nem a mi
útjaink. Az érzékekhez kötődő és a
gőg által megfertőzött értelem gyak-
ran szembeszáll Isten gondolatával
és akaratával. Mindezt előre látta Jé-
zus, aki Pétert és a többi apostolt is
megfeddte földízű gondolkodásuk
miatt.
Nem véletlen tehát, hogy az
emberi okoskodás kezdettől fogva
botrányosnak, oktalanságnak minősí-
tette Jézus tanítását és élete esemé-
nyeit. Sokan úgy gondolják, ha nem
is mondják ki, hogy Istennek reánk
kellett volna bíznia Jézus életének
megrendezését. Kifogásolják istállós
születését, szégyenletes kereszthalá-
lát és az utolsó vacsorán elhangzott
ígéretét, hogy a kenyér és a bor kön-
tösébe alázódva velünk marad a vi-
lág végezetéig.
Már első tanítványai is meg-
botránkoztak, amikor önmagát az
Élet Kenyerének nevezte. És ha emi-
att többen elpártoltak Tőle, miért ne
ismétlődne meg mindez a későbbiek
folyamán?
A keresztény üzenet történetét
vizsgálva látjuk, hogy hívatlan úti-
társként gyakran melléje szegődik
szegődött az a törekvés, hogy lemér-
sékeljék Jézus szavait és megkérdő-
jelezzék rendelkezéseit. Ez lett a sor-
sa Jézus legnagyobb ajándékának, a
szentmisén megjelenő eucharisztikus
áldozatnak és lelki lakomának.
Fájdalmas jelenség, hogy a
lelki egység kenyeréül szánt jézusi
ajándék a krisztushívők körében is
nézeteltérésekhez és szakadásokhoz
vezetett. Sokan – jóllehet előszere-
tettel hivatkoznak a Szentírás hitet
meghatározó szerepére – elképzelé-
seik szűkös keretébe kényszerítik Jé-
zus rendelkezését.
Szinte érthetetlen, hogy akik
hisznek Jézus istenségében, halálból
történt feltámadásában, csatlakoznak
az egykor elpártoló tanítványokhoz
és felvetik a kétkedő kérdést: Ho-
gyan adhatja magát eledelül? Az em-
ber gőgös istenkedésével szinte nem
akarja megengedni, hogy Jézus isteni
módon cselekedjék.
Képzeljük magunkat az utolsó
vacsora termében végrendelkező,
apostolaitól búcsúzó isteni Megvál-
tónk helyébe. Szenvedésének elő-es-
téjén adni akart valamit, nemcsak
apostolainak, hanem valamennyi
Benne hívőnek. Valamit, ami velünk
marad, és biztosítja a rá emlékezést.
Mivel a legtöbbet akarja adni, ön-
magánál kevesebbet nem adhat, ezért
önmagát adja.
S mily csodálatos isteni öt-let-
tel ezt meg is valósítja! Kenyérbe és
borba rejti istenségét és emberségét.
Mindezt halála előtt, mintegy vég-
rendeletként hagyja ránk. Ezért írja
Pál apostol: „Valahányszor ezt a ke-
nyeret eszitek, az Úr halálát hirdeti-
tek...” De hát miért akar minket az
Úr éppen halálára emlékeztetni?
Mert számunkra Jézus halálára emlé-
kezni annyi, mint szeretetére emlé-
kezni.
Prohászka püspök szavait idé-
zem: Ha gyarló szívünk csak részben
is megértené, és viszonozni tudná Jé-
zusunk szeretetét, akkor elkopna
templomok lépcsője és a virrasztó
szívek örökmécsese izzana a szent-
ségi Jézus lakosztálya előtt. Akkor
nem lenne egy szentmise sem, ame-
lyen a hívek ne járulnának az Úr asz-
talához. Pedig a keresztény élet lé-
nyege az, hogy méltó választ adjunk
Jézus szeretetére. Meghalljuk a ne-
künk szóló jézusi szavakat: Vegyé-
tek és egyétek.”
Napjainkban egyre többet ér-
tekezünk a korszerű táplálkozásról
és az élelmiszerekben fellelhető kár-
tékony vegyi anyagokról. Tagadha-
tatlan, hogy testi életünket nagy-
mértékben befolyásolják étkezési
szokásaink.
Ez a szabály azonban érvényes
szellemi, lelki életünkre is. Nem
mellékes, hogy milyen szellemi, er-
kölcsi táplálékot fogyasztunk. A mo-
dern hírközlő eszközök által óriási
kínálattal vagyunk körülvéve. Ám
azt is látjuk, hogy a „kiváló áruk”
mellett mennyi fertőzött táplálékot,
moslékot öntenek elénk. Ne csodál-
kozzunk tehát a jelenkor erkölcsi
nyomorúságán.
Az evangéliumi tékozló fiú
fölismerte és megbánta tévedését,
hátat fordított a moslékos vedreknek.
Vajon mi menthetné meg elke-
reszténytelenedő, elembertelenedő, s
agonizáló világunk életét? Semmi
más, mint a hazatérés Istenhez, és
ahhoz az egészséges táplálékhoz,
amelyet Jézus kínál nekünk az atyai
házban.
És ez a táplálék az Eucharisz-
tia. Az Úr testét és vérét magukhoz
venni vonakodók miatt, nem tudom
elhallgatni és nem kimondani az Úr
Jézus eme szavait: „Ha nem eszitek
az Emberfia testét, és nem isszátok
az Ő vérét, nem lesz élet bennetek.”
Ha nem keresztény társadal-
munk, nem azért nem-e, mert nem
azok az emberek? És ha nem keresz-
tények az emberek, nem azért nem-e,
mert nincs meg bennünk az az élet,
amelyet Krisztus teste és vére táplál?
Vegyük hát, hogy életünk le-
gyen, s minél bőségesebben!
És Krisztus teste és vére for-
rasszon eggyé békességben minden
népet, s nemzetet! Ámen.
