2015. február 28., szombat

Nagyböjt 2. vasárnapja B

Nagyböjt 2. vasárnapja

Bevezetés
Évszázadok óta az Egyház nagyböjt II. vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos, megkísérthető ember volt.
Ma pedig azt láttatja velünk az evangélium, hogy ez a Jézus nem csak ember, hanem több mint ember, a Mennyei Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.
A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.
De milyen a mi Isten szeretett Fiára való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia
Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk szeretett Fiadra és mi sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram irgalmazz!
Urunk! Fiad azt kérte, hogy úgy szeressük egymást és mi mégsem szeretjük egymást. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Fiad azt mondotta, hogy amit egynek teszünk a legkisebbek közül, neki tesszük. És mi mégsem tesszük. Uram irgalmazz!

Evangélium után
Felolvastuk Urunk színeváltozásának történetét. Mondanivalója olyan igazságra tereli a figyelmünket, amelyet nehezen tudunk és akarunk elfogadni. Csak emlékeztetés végett: A színeváltozást megelőzte Péter vallomása (Mk 8, 20) és Jézus bejelentése, hogy szenvedni fog. E látomással azt akarta elérni, hogy apostolai higgyenek benne majd akkor is, ha szenvedni látják. Mert Jézus útja, de a miénk is a szenvedéseken át vezet az isteni dicsőségbe.
Szentmisénk evangéliuma ezt misztikus köntösben közölte velünk. Ebben Jézus arcának és ruhájának ragyogása, az álomszerű látomás, a felhő és a belőle hallatszó hang kertül szolgál a nagy igazság kifejezésére: Arra, hogy Jézus, az Isten Fia „tettben és szóban hatalmas próféta”, mégis csak szenvedések árán jutott be Atyja dicsőségébe.
A szenvedés neki is éppúgy osztályrészül jutott, mint Isten bármely szolgájának előtte.
Ennek igazolására jelenik meg a mai evangéliumi szakaszban Mózes és Illés. Isten szolgái voltak ők is. Az ő életük is telve volt keserűséggel és szenvedéssel. Sokat kellett szenvedniük ahhoz, hogy isteni fényben ragyoghassanak.
A látomás beszámolója szerint, Jézus haláláról beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kellett beteljesednie. Amely nem a megsemmisülésbe torkollik, hanem a megdicsőülésbe vezet.
Jézusban váltak valóra az ószövetségi jövendölések. A szenvedések férfija: Jézus Krisztus, húsvét hajnala óta a megdicsőültként áll előttünk. Mi szenvedő emberek Jézusban szemlélhetjük a szenvedő ember diadalát.
Urunk színeváltozásának történetében rábukkanunk a nagy igazságra: áldozatok nélkül nincs üdvösség. A legtöbben vonakodunk tőle. Alig vagyunk képesek felfogni, hogy az élet velejárója a testi-lelki szenvedés. Annak ellenére, hogy mindennap tapasztaljuk a magunk és mások életében.
A szenvedés nem az Úr Isten büntetése, hanem az Ő látogatása, az emberi élet megtisztítója s neme-sítője. Ha sohasem szenvedtünk volna még, hogyan tudnánk együtt-érezni a szenvedő embertest-véreinkkel? Hogyan tudnánk őket segíteni?
Sokan közülünk nem tudják elfogadni, hogy még az Isten Fiának is szenvednie kellett. Ezért menekülnek az emberek az élet szenvedésekkel teli valóságától, és azt hiszik, hogy az élet apró-cseprő örömeivel száműzhetik az élet keresztjét. Elfelejtik, hogy a futó örömök mulandók. Nem tehetők maradandóvá.
Annak idején Péter az öröm-teli extázis perceit akarta megörökíteni: "Mester, jó nekünk itt lenni! Hadd készítsünk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet"- nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon a fenséges látomás és öröm pillanataiban.
A felhőből hallott hang azonban kijózanította és tudtára adta, hogy a földön Jézus szavát hallgatva s megvalósítva, találhatjuk csak meg a boldogságot. "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok”, figyelmeztet bennünket is az Atya a mai evangéliumi szakaszban hallott szavaival.
Alig tudjuk elfogadni Jézus eme szavait: "Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel keresztjét és kövessen engem"
Életünkkel mi legtöbbször ennek az ellenkezőjét szeretnénk bizonyítani. Azt a látszatot igyekszünk kelteni, mintha már a földi élvezetek is boldoggá tennének. A dohányzás, az alkohol, a drog, a sex, a modern technika, a computer, az Internet, az autó, s a nagy egzotikus utazások.
Az élet szenvedéseit feledtetni akarjuk, az un. hosszú hétvégekkel, és közönséges nappá silányítva még a Tízparancsolat szerint megszentelendő vasárnapot is.
Számunkra, hívő emberek számára a vasárnap több mint pusztán pihenő-nap. Ez a nap Jézus Krisztus feltámadásának emléknapja, amelyet testvéri közösségben, a szentmise megünneplésével, pihenéssel és a családi, illetve baráti kapcsolatok ápolásával ülünk meg.
De visszatérve az eredeti gondolatmenethez. Az élet szürke hétköznapjaitól tartósan senki sem menekülhet. Földi életünkben még a legkisebb örömért is keményen meg kell fizetnünk.
Arra is sokszor csak fájdalmas megtapasztalások árán jövünk rá, hogy az életben az öröm és szenvedés egységet alkot. Mindkettő életünk velejárója. Egyik sincs a másik nélkül. Az élethez több kell pillanatnyi felüdülések és extázisok sorozatánál! Oda kell figyelnünk a Mennyei Atya szeretett Fiára, s tanítása és példája szerint kell élnünk életünket. Nem feledve az őseink hittel vallott mondását: Per crucem ad lucem. A szenvedésen át a dicsőségbe.

Ámen 
F. F.