Borromeo szent
Károly püspök
Károly a tridenti zsinat megújulásának
munkálója volt egyházmegyéjében. Tüzes lélekkel szolgálta Istent, élte és
hirdette az Ő szeretetét. Példája nyomán merjünk mi is bátran tanúságot tenni
Isten szeretetéről, hogy megerősödjön Egyházunk, és sokan hallhassák Isten
Igéjének hirdetését.
Neves grófi családból született 1538-ban.
22 éves korában nagybátyja, IV. Pius pápa Rómába hívta, és nagy műveltsége és
mély vallásossága miatt bíboros államtitkárává és a milánói érsekség
adminisztrátorává tette. 1563-ban pappá szentelték, 1565-ben pedig elfoglalta a
milánói érseki széket.
Bölcs szervezőerő, égő apostoli buzgóság
jellemezte. Az 1567. évi pestis idején, amikor a város vezetői valamennyien
elmenekültek Milánóból, ő hősies önfeláldozással állt helyt a vész sújtotta
városban, és ápolta a betegeket. Minden vagyonát az ínséget szenvedőkre
költötte, és ahol orvossággal már nem tudott segíteni, vigaszt öntött a
lelkekbe.
Papjainak gondját viselte. Hatalmas
egyházmegyéjét háromszor látogatta végig. A kolostorokban és a
szerzetesrendekben szerető szigorral szüntette meg a visszaéléseket. Bár az
egyházi és világi vezetők barátságukkal tüntették ki, megőrizte alázatát, a szegények
szerető atyja maradt.
Előkelő kapcsolatait sohasem használta fel
családi vagy baráti érdekek előmozdítására, csupán a lelkek és Isten Országának
előmenetelére. Sokat tett a tridenti zsinat szerencsés befejezéséért, és ő volt
az első, aki a zsinati határozatokat végre is hajtotta.
Találóan alkalmazható rá a szentmise
Kezdőéneke:
Gondot viselek juhaimra - mondja az Úr,
és pásztort támasztok közöttük,
hogy legeltesse őket:
Én, az Úr leszek Istenük.
