Advent 1. vasárnap
Bevezetés
Ádvent első vasárnapjával ma új egyházi év
kezdődik. Ádvent, magyarul várakozást jelent. Tudjuk, hogy évezredek várakozása
előzte meg annak az eljövetelét, születését, akire mi is várakozunk.
Ádvent nemcsak a múltra emlékezés, hanem a
jelenre való odafigyelés is, mert ádvent egyben új kezdetet, új lendületet is
ad nekünk.
S míg karácsonyra várunk, Krisztus eszkatológikus eljövetelének a gondolata is felébred bennünk. És ha Krisztussal akarunk találkozni Karácsonykor, akkor Őt kell felfedeznünk másokban is, és szeretni és segíteni is őket.
Kirie
litánia
Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a
próféták előre hirdették: Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Akire az isteni ígéretek
sugallatára várakoztak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Add, hogy eljöveteledre virrasztva és imádkozva várakozzunk: Uram, irgalmazz!
Evangélium
után
Advent első vasárnapjával, az új egyházi
év kezdetén, ne restelljük, ha felidéződnek korábbi, gyermekkori adventjeinknek
szép emlékei. Ne restelljük, ha az advent olyan érzelmeket és reményeket ébreszt
fel bennünk, amelyeket már alig veszünk észre, amelyek lassan a tudat alá
merültek, vagy merülnek. A jelen, amelyben élünk ugyanis elég borús és
kilátástalannak tűnő. Hogy szabaduljunk a jelen nyomasztó súlyától, szoktunk
múltba menekülni, vagy optimistán a jövőbe nézni
Az advent nemcsak múltba nézést idéz,
hanem jövő felé mutat. A történelem még nem fejeződött be. Nem minden marad
úgy, ahogy jelenleg van. A bebetonozások sem szoktak mindig sikerülni, s főleg
nem örökkétartók lenni.
Valami új áll még előttünk! Reményeink
szerint, előttünk, magyarok előtt is! Ezek szerint, meneküljünk a borús
jelenből egy szebb jövő világába?
Urunk Jézus Krisztus nem azt parancsolja,
hogy meneküljünk! Sem azt, hogy a szebb jövőről álmodozzunk. Azt kívánja, hogy
virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk
azon, hogy jobb legyen a jelen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a
világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék!
Fel kell készíteni magunkat a sokféle értelmű Úrjövetelre. Mert Ő eljön, abban az órában, amelyikben nem is gondoljuk. Hogyan is mondta a költő?
Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten
Az Úr ékezésére való várás, a Krisztusjövetelére
való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis nem tétlen
virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és
jövőnkért!
Krisztus napjára várni, virrasztva várni,
nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom
életének alakításából. Nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s
abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt.
Mindnyájunknak tennünk kell és nem is
akármit, s akármennyit. Mindnyájunknak
megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk
telhetőleg remekül!
Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk
saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk,
hogy jobb legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, egyre hitelesebb,
honfitársaikat szerető vezetői legyenek e népnek.
Nem tudom, hányan figyeltünk fel, s felénk
hangzónak éreztük-e az evangéliumban: Krisztusnak virrasztásra felszólító
szavai mellett, az imádkozásra felszólító szavait? Ő mondta, hogy „Amit nektek
mondok, mindenkinek mondom.” Tehát nekünk is! Mert az ima éppoly szükséges,
mint a virrasztás!
Sajnos a mai ember nem, vagy alig
imádkozik. Nem imádja Istent. A tengerentúli hatalom vezetője a hálaadás napján
ki sem ejti nevét. Az ember annál inkább imád sok minden mást. Imádja a
nagyszerű haladást, meghökkentően csodálatos technikát! A modern, mindentudó
compu-tertechnikát. mikroprocesszorok világát. Imádja az egyre kényelmesebb közlekedést
lehetővé tevő autót, - vasárnapi istentisztelete az autómosás. Imádja a műsorszóró
műholdrendszert.
Csak a végtelen és mindenható Istent nem,
és előtte nem akar letérdelni. Azt hiszi elég önmagának. Az említett személy
ezt ki is mondta. Pedig a bölcs XXIII. János pápa szerint a térdelő ember, az
imádkozó ember sokkal nagyobb, a világ valamennyi teremtményénél, mert a
végtelen hatalmú, teremtő és gondviselő Isten kezébe kapaszkodik.
A Zsinat óta divatos lett a „dialógus”, a
párbeszéd kifejezés. Párbeszédet folytatunk az elszakadt keresztény
testvérekkel, párbeszédet folytatunk a nem keresztényekkel, az iszlámmal, a
buddhizmussal, párbeszédet folytatunk a nemhívőkkel.
De jaj! Miért nem folytatunk dialógust,
párbeszédet a jó Istennel? Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül,
hétköznaponként folytatunk-e párbeszédet a jó Istennel? Imádkozunk-e?
Az igazhitű mohamedán naponként ötször teríti
földre imaszőnyegét és ötször imádkozik.
És az igazhitű keresztény hányszor
imádkozik naponta? Ha ő is többször borulna le, többször imádkozna, akkor szebb
lenne e világ, az Úrjövetel várása, szebb lenne a karácsonya.
Ámen.
