2021. február 13., szombat

Évközi 6. vasárnap

 Évközi 6. vasárnap

Bevezető

A mai, évközi 6. vasárnap evangéliumi szakaszában a leprás meggyógyításáról hallunk majd. Jézus szeretettel fordult a gyógyíthatatlan beteg felé. És mi hogyan fordulunk betegeink felé, a gyógyíthatatlanok felé? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nincs bennünk kellő szánakozó szeretet az elesett emberek iránt. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy nem látogatjuk gyakrabban még a beteg szeretteinket sem. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a gyógyíthatatlan betegekhez alig van együttérző szavunk. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A lepra szörnyű betegség. Jézus korában is az volt, sőt egyenlő volt a halállal. A kilátástalan élet reménytelenségben elszegényített ember képe jelenik meg előttünk az evangéliumi leprásban. Egy gyógyíthatatlan beteg ember áll előttünk, akiben nem csak igen erős életösztön, élni akarás található, de még ennél is sokkalta nagyobb bölcsesség és hit, mely őt Jézushoz vezeti.

Az evangéliumi jelenet jól alkalmazható a mai ember sajátos vonásainak megrajzolására is. Korunk emberei közül, sokan kezdik fölfedezni saját magukon a gyógyíthatatlanul beteg lelkület jeleit. Az önmagától is elforduló, de kitaszítottságát és magányát el nem fogadó, reménytelenségébe bele nem nyugvó ember tüneteit. És keresi a megoldást, a kiutat.

A fordulat éve óta, ha szerényen is és nem látványosan, de nő azoknak a száma, akik fölismerik, hogy Jézusban van az efféle betegségükből való gyógyulás lehetősége, és ez a felismerés hozza őket Jézushoz. És miként a bibliai leprás, úgy ők is gyógyulást találnak a Szabadítóval való találkozásban.

Ugyanazt teszik, amit az evangéliumi ember: leborult Jézus előtt és kérlelte. - A gesztus és a szó együtt tanúskodnak arról, milyen mélységes meggyőződésből fakadó hit lakik ebben az emberben. Ő nem csak valamit kér, nem is csupán részvétre, együttérzésre szomjas, nem elégszik meg a jámbor rabbi imádságos közbenjárásával, vagy vigasztaló szavaival, hanem olyan hitvallást tesz, mely egyszerre beszél Isten nagyságáról és az ember bizalmáról.

„Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem.”

Milyen utat járhatott be ez az ember, mire eljutott erre a fel-ismerésre? Hányszor tapasztalhatta kortársai megvető, esetleg lesajnáló pillantásait. A kitaszítottságot, az emberségéből kiforgatott, embertelen sorsot. Mi minden fogalmazódhatott meg a lelkében, ami erre a hitvallásra késztette.

Mindezek a jelenségek, s tapasztalatok jelen vannak a mai ember életében is. Nem kell távoli vidékekre mennünk, hogy lenézett, megvetett, kitaszított, emberségében megalázott emberekkel találkozzunk. Kik ők? Nem sorolom fel őket. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindenki számára más és más. Hogy számodra ki, vagy kik, azt csak Te tudod Testvérem.

A kérdés inkább az, hogy megvan-e bennünk Jézus lelkülete, akiről ezt jegyezte fel az evangélium: „megesett rajta a szíve, kinyújtotta a kezét, és megérintette”.

Az evangéliumot hallgató, s üzenetét közvetítő embernek is szüksége van arra, hogy fölismerje Jézus isteni erejét, és képes legyen megtenni az evangéliumi mozzanatot: térdre borulni Jézus előtt, megvallani az ő nagyságát és merjen kérni lehetetlennek tűnő dolgot is.

A süketnéma kérésére az Úr Jézus válasza nem lehet más, mint a szeretet gyógyító parancsa: Akarom! Tisztulj meg! Hiszen ezért jött, ez az ő messiási küldetése, hogy szabadulást hirdessen a raboknak, gyógyulást a betegeknek. Ezt nem csak prédikálta, hanem meg is tette. Nem csak szólt az evangéliumban szereplő beteg emberhez, hanem kinyújtotta segítő kezét és meg is érintette. Pedig jól tudta, hogy a leprást nem szabad megérinteni, mert maga is tisztátalan lesz.

De ezzel a tettével is jelzi, hogy benne valami új jelenik meg e világban. Ő megtisztulást, újjáteremtést hoz e világba, és azért érinti meg az embert, átvitt értelemben is, hogy ami tisztátalan, az legyen egészen tisztává.

Ma, amikor töméntelen sok a gond, a probléma, a baj, az aggodalom, betegeket Jézushoz segítő evangéliumi emberekre van szüksége e világnak, akik nem csupán megállapítják a pusztító bajokat, az emberiséget reménytelenségbe és kilátástalanságba taszító sebeket, de miként Jézus ki is nyújtják segítő kezüket a bajba jutott ember felé, megérintik és gyógyítják őket.

Mert van erő és van gyógyszer a sebek és betegségek gyógyítására, a háborús pszichózis világméretű szításának, s magának az ártatlan életeket kioltó háború megakadályozására, a világméretű szegénység leküzdésére.

És mi is ez az erő és gyógyszer. Nem mi, hanem ki! Jézus!

Emlékezzünk! Ne feledkezzünk meg arról, hogy mi is gyógyult emberek vagyunk, s gyógyulásunk hálára kötelez. Ezért mi azt a Jézust kínáljuk a világnak, aki minket is meggyógyított, aki egyedül volt képes nekünk is megpróbáltatásokkal teli életünkhez reményt és erőt adni és megmaradni évtizedeken át máig és holnap is. Embernek maradni az embertelenségben is.

A meggyógyított emberről azt írja az evangélista: „alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot”. És ennek az lett a következménye, hogy „mindenünnen özönlöttek Jézushoz az emberek”.

Jézus bennünket is valami hasonló tanúságtételre hív, tanításának mindenfelé módon történő hirdetésére és híresztelésére, hogy mindenünnen özönjenek Hozzá az emberek és gyógyulást nyerjenek.

Ámen