Évközi 6. vasárnap
Bevezető
A mai, évközi 6. vasárnap evangéliumi szakaszában a leprás meggyógyításáról hallunk majd. Jézus szeretettel fordult a gyógyíthatatlan beteg felé. És mi hogyan fordulunk betegeink felé, a gyógyíthatatlanok felé? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Kirié
litánia
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
nincs bennünk kellő szánakozó szeretet az elesett emberek iránt. Uram
irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
nem látogatjuk gyakrabban még a beteg szeretteinket sem. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy a gyógyíthatatlan betegekhez alig van együttérző szavunk. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
A lepra szörnyű betegség. Jézus korában is
az volt, sőt egyenlő volt a halállal. A kilátástalan élet reménytelenségben
elszegényített ember képe jelenik meg előttünk az evangéliumi leprásban. Egy
gyógyíthatatlan beteg ember áll előttünk, akiben nem csak igen erős életösztön,
élni akarás található, de még ennél is sokkalta nagyobb bölcsesség és hit, mely
őt Jézushoz vezeti.
Az evangéliumi jelenet jól alkalmazható a
mai ember sajátos vonásainak megrajzolására is. Korunk emberei közül, sokan
kezdik fölfedezni saját magukon a gyógyíthatatlanul beteg lelkület jeleit. Az
önmagától is elforduló, de kitaszítottságát és magányát el nem fogadó,
reménytelenségébe bele nem nyugvó ember tüneteit. És keresi a megoldást, a kiutat.
A fordulat éve óta, ha szerényen is és nem
látványosan, de nő azoknak a száma, akik fölismerik, hogy Jézusban van az
efféle betegségükből való gyógyulás lehetősége, és ez a felismerés hozza őket Jézushoz.
És miként a bibliai leprás, úgy ők is gyógyulást találnak a Szabadítóval való
találkozásban.
Ugyanazt teszik, amit az evangéliumi
ember: leborult Jézus előtt és kérlelte. - A gesztus és a szó együtt
tanúskodnak arról, milyen mélységes meggyőződésből fakadó hit lakik ebben az
emberben. Ő nem csak valamit kér, nem is csupán részvétre, együttérzésre
szomjas, nem elégszik meg a jámbor rabbi imádságos közbenjárásával, vagy vigasztaló
szavaival, hanem olyan hitvallást tesz, mely egyszerre beszél Isten nagyságáról
és az ember bizalmáról.
„Ha
akarod, te meg tudsz tisztítani engem.”
Milyen utat járhatott be ez az ember, mire
eljutott erre a fel-ismerésre? Hányszor tapasztalhatta kortársai megvető,
esetleg lesajnáló pillantásait. A kitaszítottságot, az emberségéből
kiforgatott, embertelen sorsot. Mi minden fogalmazódhatott meg a lelkében, ami
erre a hitvallásra késztette.
Mindezek a jelenségek, s tapasztalatok
jelen vannak a mai ember életében is. Nem kell távoli vidékekre mennünk, hogy
lenézett, megvetett, kitaszított, emberségében megalázott emberekkel
találkozzunk. Kik ők? Nem sorolom fel őket. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindenki
számára más és más. Hogy számodra ki, vagy kik, azt csak Te tudod Testvérem.
A kérdés inkább az, hogy megvan-e bennünk
Jézus lelkülete, akiről ezt jegyezte fel az evangélium: „megesett rajta a szíve, kinyújtotta a kezét, és megérintette”.
Az evangéliumot hallgató, s üzenetét
közvetítő embernek is szüksége van arra, hogy fölismerje Jézus isteni erejét,
és képes legyen megtenni az evangéliumi mozzanatot: térdre borulni Jézus előtt,
megvallani az ő nagyságát és merjen kérni lehetetlennek tűnő dolgot is.
A süketnéma kérésére az Úr Jézus válasza
nem lehet más, mint a szeretet gyógyító parancsa: Akarom! Tisztulj meg! Hiszen ezért jött, ez az ő messiási küldetése,
hogy szabadulást hirdessen a raboknak, gyógyulást a betegeknek. Ezt nem csak
prédikálta, hanem meg is tette. Nem csak szólt az evangéliumban szereplő beteg
emberhez, hanem kinyújtotta segítő kezét és meg is érintette. Pedig jól tudta,
hogy a leprást nem szabad megérinteni, mert maga is tisztátalan lesz.
De ezzel a tettével is jelzi, hogy benne
valami új jelenik meg e világban. Ő megtisztulást, újjáteremtést hoz e világba,
és azért érinti meg az embert, átvitt értelemben is, hogy ami tisztátalan, az
legyen egészen tisztává.
Ma, amikor töméntelen sok a gond, a
probléma, a baj, az aggodalom, betegeket Jézushoz segítő evangéliumi emberekre van
szüksége e világnak, akik nem csupán megállapítják a pusztító bajokat, az
emberiséget reménytelenségbe és kilátástalanságba taszító sebeket, de miként
Jézus ki is nyújtják segítő kezüket a bajba jutott ember felé, megérintik és
gyógyítják őket.
Mert van erő és van gyógyszer a sebek és
betegségek gyógyítására, a háborús pszichózis világméretű szításának, s magának
az ártatlan életeket kioltó háború megakadályozására, a világméretű szegénység
leküzdésére.
És mi is ez az erő és gyógyszer. Nem mi,
hanem ki! Jézus!
Emlékezzünk! Ne feledkezzünk meg arról,
hogy mi is gyógyult emberek vagyunk, s gyógyulásunk hálára kötelez. Ezért mi azt
a Jézust kínáljuk a világnak, aki minket is meggyógyított, aki egyedül volt
képes nekünk is megpróbáltatásokkal teli életünkhez reményt és erőt adni és megmaradni
évtizedeken át máig és holnap is. Embernek maradni az embertelenségben is.
A meggyógyított emberről azt írja az
evangélista: „alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a
dolgot”. És ennek az lett a következménye, hogy „mindenünnen özönlöttek
Jézushoz az emberek”.
Jézus bennünket is valami hasonló tanúságtételre
hív, tanításának mindenfelé módon történő hirdetésére és híresztelésére, hogy
mindenünnen özönjenek Hozzá az emberek és gyógyulást nyerjenek.
Ámen
