2021. március 13., szombat

Nagyböjt 4. vasárnapja

        Nagyböjt 4. vasárnapja 

Bevezetés

Több mint egy éve járványügyi korlátozások határozzák meg a minden napjainkat.

 A pandémia arra figyelmeztet, hogy változtatnunk kell eddigi életmódunkon, önmérsékletre van szükségünk. Az Egyház a nagyböjtben szintén önfegyelemre, vágyaink megfékezésére, rossz szokásaink elhagyására buzdít. Ezúttal mintha egybeesnének a világi és az egyházi szempontok.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Te az élő Isten Fia vagy. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Te vagy a Világ Világossága, aki megvilágosítja a világot. Krisztus, kegyelmezz!

Utunk, Jézus Krisztus! Te minden ember megmentője vagy. Uram, irgalmazz!

Evangélium után.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. A nagyböjti szent negyven nap lényeges programja, hogy átgondoljuk, megerősítsük, és gazdagabban éljük meg a hitünket. A hit titkára kérdeznek rá, és egyben mutatnak is rá a mai szentmise szentírási olvasmányai. Fontos, hogy aki hívő embernek vallja magát, újra és újra tisztázza önmagában: miben is áll a hite, és milyen napi feladatokat, követelményeket állít elé a hit szerinti élet.

Ma nem ritkán tapasztalható az a gondolkodásmód, amely a hitet bezárja egy személytelen állásfoglalásba egy természetfölötti létezővel szemben. Sokan vannak, akik hívőnek vallják magukat, mert hisznek Isten létében, de ez a hit semmiféle elvárást sem állít eléjük. Életükön és életükben ebből semmi sem tükröződik.

Mások pusztán szubjektív, belső élményeikre hagyatkozva próbálják megélni hitüket, függetlenül mindenki mástól, teljesen magánüggyé lefokozva mindazt, amit vallási igényeik jelentenek számukra.

Vannak, akik nagy belső éhséggel és szomjúsággal keresik az igazságot. És miként Nikodémusz éjnek idején kereste fel Jézust, hogy hallgassa, beszélgessen vele, úgy ők is, félve a harsogó ateizmustól, pökhendi, cinikus szószólóiktól, s az emberi elmarasztalásoktól, félve kérdeznek bennünket hitünk, életünk valódi tartalma felől.

Mit tudunk válaszolni kérdéseikre?

Az evangéliumban Jézus szavai világossá teszik számunkra, hogy a hit mindenekelőtt Isten e világot, embert szerető felfoghatatlan szeretetének megismerése és elfogadása. Egy alapvető szeretettapasztalás. Tudatosítása, átélése annak, hogy Isten senkit sem akar elveszteni, és mindazoknak, akik hisznek Egyszülöttében, örök életet ajándékoz. A hit nem elvi állásfoglalás Isten létezéséről, vagy nem létezéséről, hanem egy tapasztalás átélése, mely életet és gondolkodásmódot formál.

„Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda”. Ez a szeretet nem megérzés, vagy hangulat kérdése, hanem sokkal inkább egy tapasztalat, mely valamilyen Istennel való találkozásra, istenélményre épül.

Nem szabad csodálkoznunk azon, ha sokakban megütközést kelt ez a mondat, és megfogalmazódik a kérdés: hogyan adhatja Isten a Fiát oda értünk? Milyen Isten az, aki saját Fiát áldozza fel a bűnös emberért? Ezek a kérdések azokban fogalmazódnak meg, akik a kereszthalál drámája mögött még nem látják a húsvét hajnalának derűjét. Mi azért ünnepeljük a kereszthalált, azért szemléljük e borzalmas kínban a szeretetet, mert a feltámadás fényében látjuk azt. Így már valóban szeretetről beszélhetünk, amit az apostolok úgy fogalmaznak meg: „amit hallottunk, amit saját sze-münkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünk tapintott: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1).

A kereszthalál gyötrelméből, a húsvét igazsága miatt, mindazok számára, akik hittel néznek fel a keresztre, élet örök élet fakad.

A hit azonban nem csak Isten szeretetének a megismerését, átélését, megtapasztalását jelenti, hanem az erre a tapasztalatra adott választ is, tetteket is. Isten irántunk való szeretete, mely világosságot hoz életünkbe, azt kívánja tőlünk, hogy válaszoljunk is szeretetére az igazság cselekedeteivel: „… hadd nyilvánuljon ki, hogy tetteinket Isten igazsága szerint cselekedtük”. Ez a nagyböjt negyedik hetének programja: a cselekedeteinket Isten igazságának mércéjéhez kell igazítanunk. Így lesz a hitünk nem csak Isten emberek iránti szeretetének megismerése, s tudatos állásfogadása, hanem egyben tanúságtétel is Isten szeretetéről.

A második olvasmányban, hallottuk a szentpáli szavakat, hogy „Isten, Jézus Krisztusban jótettekre teremtett minket”. A hit és hitből fakadó élet elválaszthatatlanok egymástól. Merjük megfogalmazni, kimondani és magvalósítani mindazokat a követelményeket, melyeket húsvéti hitünk állít elénk! Kérjük Istent, hogy a hit befogadása által bennünk megkezdett jót, tegye teljessé azzal, hogy erőt ad a tettekhez is.

S amikor, soha nem tapasztalt sötétség borult e világra, vessük el a sötétség cselekedeteit, és mi hívők, annál tudatosabban és bátrabban cselekedjük a világosság és az igazságosság cselekedeteit, amelyek elűzhetik a világból a sötétséget, hogy békés élete lehessen az embernek e földön, s örök élete a mennyben.

Amen